Szemelvények a 16 kiemelten támogatott sportág történetéből

Nehezen indult…
(Az eredeti cikk feltöltésének dátuma: 2014. 04. 08.)

A magyar ökölvívás nagyszerű eredményei közé tartozik, hogy az 1928-as amszterdami olimpiától az 1960-as római játékokig minden alkalommal volt aranyérmesünk. De a történet előjelei nem voltak a legbiztatóbbak. Első ökölvívó olimpikonjaink szereplése elég szerencsétlenül végződött az 1924-es párizsi olimpián. Ketten voltak: Lőwig Béla, a TTC öklözője a könnyűsúlyúak versenyében indult, első mérkőzésén döntetlenre végzett, de a versenybíróság belga ellenfelét látta jobbnak; Vörös Pál (Lapterjesztők) el sem jutott a pehelysúly első fordulójáig, mivel két kilogrammal átesett a súlyhatáron, és a fogyasztás közben rosszul lett. Kincses Tibor a Magyar Ökölvívó Szakszövetség honlapjának történeti összefoglalójában azt írja: „Vörös párizsi részvétele a kalandfilm kategóriájába esik, mert étlen-szomjan rohangált a nagyvárosban, keresve azokat a hivatalos embereket, akik őt eligazíthatják. Miután ez nem sikerült, megevett egy darab szalámit, rosszul lett, és a versenyek kezdetére még betegen is átesett a súlyhatáron, és kizárták a további küzdelmekből az elcsigázott sportolót.”
Szerencsére a magyar ökölvívás további olimpiai szereplése nem az 1924-es események jegyében alakult: eddig tíz aranyérmet szereztek a magyar bokszolók a játékokon (Papp László hármat, Kocsis Antal, Énekes István, Harangi Imre, Csík Tibor, Török Gyula, Gedó György és Kovács István egyet-egyet).

(Írta: Tétényi Csaba)

Advertisements