Szemelvények a 16 kiemelten támogatott sportág történetéből

Adogatás a meccsért – másnap
(Az eredeti cikk feltöltésének dátuma: 2013.12.08.)

Taróczy Balázs svájci partnerével, Heinz Günthardttal 1985-ben férfi párosban Wimbledon bajnoka lett. A legnagyobb magyar teniszsikerhez vezető út néhány elképesztő állomást is tartogatott. Az egyik ezek közül az ausztrál McNamara, McNamee páros elleni elődöntő végjátéka volt. Taróczyék 2-1-re vezettek, a negyedik szettben pedig 5-4-re, és a magyar játékos adogatott. Ekkor eleredt az eső… A folytatást másnap délre halasztották. Taróczy viszont már korábban kisebb társaságot hívott meg vacsorára aznap estére. „Utólag kiderült, ez volt a szerencse,” – vallotta be egy interjúban – „hiszen, ha tudom előre, hogy az elődöntőt nem fejezzük be este, akkor eszem ágában sincs vendégeket hívni, s akkor mást se csinálok, mint azon gondolkodom, hogy mi lesz a folytatásban. A társaság azonban egy időre elterelte a figyelmemet.” Ezután másnap az ausztrálok nyerték az első három adogatást. Ám a következő ötöt Taróczy és Günthardt, így hét perc játékkal befejezték a meccset, és bejutottak a döntőbe. Amit aztán sikerült a kijelölt időpontban, megszakítás nélkül megnyerni.

(Írta: Tétényi Csaba)

Advertisements