Birkózók

Sastin Marianna (Mosonmagyaróvár, 1983. július 10.)

Birkózó.
Versenyszám: szabadfogás
Nevelőedzője: Nagy György, Gulyás Zoltán.
Egyesületei: Delta Sportegyesület Mosonmagyaróvár (1999-2003), Csepel Sport Club (2003-2010), Vasas Sport Club (2010-).
Legkiemelkedőbb eredményei: világbajnok (2013: 59 kg), kétszeres világbajnoki ezüstérmes (2005: 59 kg; 2011: 63 kg), világbajnoki bronzérmes (2009: 59 kg), Európa-bajnoki ezüstérmes (2007: 59 kg), háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes (2006: 59 kg; 2008: 63 kg; 2010: 59 kg).

A magyar birkózás első felnőtt női világbajnoka pályafutását cselgáncsozóként kezdte szülővárosában, Mosonmagyaróváron 1992-ben. A magyar bajnokságban 1998 és 2003 között egy ezüst és négy bronzérmet szerzett. 1999-ben kezdett birkózni, abban az évben megnyerte első országos bajnoki címét, a következő esztendőben már tagja volt a magyar válogatott keretnek. 2003-ig mindkét sportágban versenyzett. 2000-ben ezüstérmes lett a birkózó kadett Európa-bajnokságon és a cselgáncs országos bajnokságban. 2001-ben indult első felnőtt kontinensviadalán birkózásban. 2002-ben birkózásban első, cselgáncsban harmadik volt a magyar bajnokságban.
2003-ban döntött végleg a birkózás mellett. Azóta a világbajnokságokon két ezüst- és egy bronzérmet, az Európa-bajnokságokon egy ezüst- és három bronzérmet szerzett 2013. szeptember 19-ig. Azon a napon lépett szőnyegre a budapesti világbajnokság 59 kilogrammos döntőjében a bolgár Tajbe Jusein ellenfeleként, és a mérkőzés utolsó percében tussal győzött, így ő lett a magyar birkózósport első felnőtt női világbajnoka.
Első és egyedüli magyar női birkózóként indult a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpián (mindkétszer a 63 kilogrammos súlycsoportban indult, mivel az 59 kilogramm nem olimpiai kategória). A Golden Grand Prix versenysorozatban 2009-ben második lett, 2010-ben megszerezte a végső győzelmet. Tizenegyszeres magyar bajnok. Kilencszer választották eddig az év magyar női birkózójának (2003, 2005-2011, 2013).
Sportolói pályafutása mellett elvégezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közigazgatási menedzsment szakát. 2008-ban Levél község (Győr-Moson-Sopron megye) a díszpolgárává választotta.
Férje Wöller Ákos, a magyar női birkózóválogatott edzője.

Lőrincz Márton (Korond /ma Corund, Románia/, 1911. október 23. – Buenos Aires /Argentína/, 1969. augusztus 1.)

Birkózó.
Versenyszám: Kötöttfogás, szabadfogás.
Egyesületei: Magyar Athletikai Club (1932-1938).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1936: kötöttfogás, légsúly), Európa-bajnok (1934: szabadfogás, légsúly), Európa-bajnoki ezüstérmes (1935: szabadfogás, légsúly).

Édesapja a világháború hősi halottja volt, édesanyja nevelte. Mészárossegéd volt, majd három évig asztalosinasnak tanult Székelyudvarhelyen, szabadidejében sportolt, birkózott. Ez után visszatért Korondra, ahol gyári munkásként dolgozott. 1929-ben Budapestre szökött, kijárta az ipariskolát, a Helyiérdekű Vasút (HÉV) alkalmazottja lett, tisztviselői állásban. 1936-ban már kinevezett altiszt volt.
Huszonegy évesen kezdte el a versenyszerű sportolást. Az 1928-as olimpia bajnoka, Keresztes Lajos javaslatára a budapesti Magyar Atlétikai Klubhoz igazolt. Mindkét fogásnemben versenyzett, 1934-től 1937-ig kötöttfogásban és szabadfogásban is tagja volt a magyar válogatottnak. 1934-ben mindkét fogásban a légsúly magyar bajnoka lett, egy évvel később szabadfogásban megvédte bajnoki címét.
Az 1934. évi Európa-bajnokságon szabadfogásban győzedelmeskedett; ő szerezte a magyar küldöttség egyetlen aranyérmét. 1935-ben sérülten versenyezve második lett a kontinensviadalon. Az 1936-os berlini olimpia előtt fogásnemet váltott. A birkózó szövetség előzetesen nem nevezte a játékokra, de a teljes magyar csapat létszámának bővítése miatt ő is bekerült az utazó keretbe. Ezek után ő lett a kötöttfogásúak légsúlyú olimpiai bajnoka. Végső győzelme értékét az is növelte, hogy négy napig tartó versenyben, új pontozásos rendszerben kellett azt kivívnia. Egyike volt azon vendégsportolóknak, akik még udvariasságból sem üdvözölték a Führert náci karlendítéssel.
Mint a berlini olimpia bajnoka, a német rendezőktől egy tölgyfacsemetét kapott emlékül. Szülővárosába nem térhetett vissza, ezért a kis fát az őt befogadó Szentesen ültette el. A város 1937-ben díszpolgárává avatta.
Az olimpia után leventeoktató volt. A versenyszerű sportolást 1938-ban fejezte be. A második világháború végén a szintén berlini olimpiai bajnok birkózó Zombori Ödönnel külföldre távozott. Előbb Salzburgban éltek, és cirkuszokban tartottak birkózó bemutatókat, ez után 1948-ban Argentínába hajóztak. Lőrincz San Carlos de Barilochéban telepedett le, három évvel később megkapta az argentin állampolgárságot, autójavító műhelyt nyitott és birkózó iskolát alapított. Később Buenos Airesben dolgozott.
Korondon a sportcsarnok és a Lőrincz Márton Sportklub viseli a nevét, illetve 1999 óta rendezik meg a róla elnevezett birkózó emlékversenyt. Szentesen azt a teret nevezték el róla, ahol az olimpiai győzelme alkalmából kapott tölgyfa áll.

Keresztes Lajos (Alsósófalva /ma Ocna de Jos, Románia/, 1900. április 30. – Budapest, 1978. augusztus 9.)

Birkózó, edző.
Versenyszám: Kötöttfogás.
Nevelőedzője: Weigand János
Egyesületei: Húsiparosok Sport Clubja (1919-1923), ASV 03 Bad Kreuznach (német, 1924-1925), Magyar Athletikai Club (1923-1931).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1928: könnyűsúly), olimpiai ezüstérmes (1924: könnyűsúly), Európa-bajnok (1925: könnyűsúly).

Nehéz fiatalsága volt, hentesinasként dolgozott Marosvásárhelyen, majd a Budapesti Vágóhídon. Hogy jobban bírja a megerőltető munkát, orvosa tanácsára birkózni kezdett a Húsos SC-ben. 1921-től csaknem egy esztendőt töltött Finnországban és Svédországban, a nemzetközi birkózósport egykori fellegváraiban, hogy tudását elmélyítse.
Munkája mellett bemutatókon lépett fel. 1923-ban feloszlott a Húsos szakosztály, ő pedig a MAC-ban folytatta a pályafutását. Már abban az évben megnyerte első magyar bajnokságát a könnyűsúlyúak (67,5 kg) között, és bekerült a válogatottba.
1924-ben indult a párizsi olimpián, és a könnyűsúlyú versenyben egészen a döntőig jutott, második lett. 1924-től Bad Kreuznachban sportolt tovább, de versenyezhetett a német és a magyar bajnokságban is, előbbiben csapatban, utóbbiban egyéniben megszerezve az elsőséget. A németek is nevezték az 1925-ös Európa-bajnokságra, de végül magyar színekben indulva győzedelmeskedett, majd nem sokkal később végleg hazatért. Az 1928-as amszterdami olimpia végül meghozta számára a teljes sikert: a könnyűsúly olimpiai bajnoka lett.
1930-ban egy edzésen Zombori Gyulával birkózott, mikor súlyos sérülést szenvedett, és nem sokkal később vissza kellett vonulnia. 1923 és 1931 között négyszer volt magyar bajnok (kétszer kötöttfogás egyéniben, kétszer csapatban).
A húszas évek közepén három hentesüzlet megnyitására vállalkozott, de néhány évvel később ezeket elárverezték egy tartozásban való kezessége miatt. Visszavonulása után 1930-tól a Postás SE, 1935 és 1944 között a VI. kerületi leventék edzéseit irányította, utóbbi időszakban Bóbis Gyula pályafutását is egyengette. 1946-ig a Társadalombiztosítási Intézetben dolgozott irodafőnökként, majd a Vasasnál vállalt edzői munkát, megalapozója volt a szakosztály sikereinek. Felfedezettje és tanítványa volt Kozma István, a későbbi kétszeres olimpiai bajnok.

Hódos Imre (Hajdúnánás, 1928. január 10. – Debrecen, 1989. április 23.)

Birkózó, edző, versenybíró.
Versenyszám: Kötöttfogás.
Egyesületei: Debreceni Munkás Testedző Egyesület (1945-1946), Debreceni Vasutas Sport Club (1946-1948, 1953-1960), Budapesti Fáklya (Bp. Vörös Lobogó, 1949-1953).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1952: légsúly), világbajnoki ezüstérmes (1953: légsúly), háromszoros főiskolai világbajnoki ezüstérmes (1949, 1951, 1954: légsúly).

Hódos Imre univerzális sportoló volt, ha fél évszázaddal korábban születik, több sportágban is a válogatottságig vihette volna. Sportbeli pályafutását tornászként kezdte a Debreceni Torna Egyletben, de egyik edzője azt javasolta, hogy nézzen be a birkózók edzésére. Emellett eljárt a DVSC focistáinak tréningjeire, s kiderült, hogy ebben a műfajban is képes lehet maradandót alkotni: bekerült a regionális ifjúsági válogatottba. Ám végül a birkózók meggyőzték arról, hogy köztük a helye.
A debreceni évek után a fővárosban költözött, és ott töltötte legsikeresebb időszakát. 1949-ben és 1951-ben második lett a főiskolai világbajnokságon, majd egy évvel később magyar bajnok lett, és bekerült a válogatott keretébe. Épp a legjobbkor. Az 1952-es helsinki olimpián élete legjobb formájában versenyzett, és az utolsó meccsén már egy pontozásos vereség is elég volt számára a győzelemhez.
1953-ban visszaigazolt a DVSC-hez. Abban az esztendőben világbajnoki ezüstérmet szerzett. 1954-ben harmadszor is főiskolai világbajnoki ezüstérmes lett. Részt vett az 1956-os melbourne-i és az 1960-as római olimpián is, előbbi tornán a negyedik helyen végzett. 1960-ban fejezte be versenyzői pályafutását.
1952 és 1960 között hétszer volt magyar bajnok (hatszor egyéniben, egyszer csapatban).
Visszavonulása után sem szakadt el sportágától; a Testnevelési Főiskolán edzői oklevelet szerzett, 1983-ban mesteredző lett, Debrecenben, és egész Hajdú-Bihar megyében nevelte a tehetségeket. Emellett nemzetközi versenybíróként több olimpiára is eljutott, munkásságát 1988-ban a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) legmagasabb kitüntetésével, az Aranysíppal ismerte el.
Halála előtt a Debreceni MÁV munkatársa, előbb utókalkulátor, később az Építési Főnökség főtanácsosa volt.
Debrecenben nevét viseli egy utca, valamint a városi sportcentrum. Szülővárosában, Hajdúnánáson utánpótlás birkózó versenyt és a Hódos Imre Sportegyesületet nevezték el a tiszteletére.

Hegedűs Csaba (Sárvár, 1948. szeptember 6.)

Birkózó, edző, sportvezető.
Versenyszám: Kötöttfogás.
Nevelőedzője: Füzessy József.
Egyesületei: Szombathelyi AKÖV (1957-1967), Vasas (1967-1978).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1972: 82 kg), világbajnok (1971: 82 kg), kétszeres Európa-bajnok (1976: 82 kg, 1977: 90 kg).

A későbbi magyar bajnok és válogatott bátyjával, Miklóssal kezdte a birkózást Szombathelyen. 1966-ban megnyerte az országos ifjúsági bajnokságot. Tizenkilenc évesen Budapestre kerültek, a Vasas szakosztályában folytatták pályafutásukat.
1971-ben kötött- és szabadfogásban, illetve csapatban is győzött a magyar bajnokság 82 kilogrammos súlycsoportjában, bekerült a felnőtt válogatottba, és abban az évben aratta első nagy nemzetközi sikerét is: világbajnok lett. Miután minden ellenfelét két vállra fektette, „Mr. Tus” néven kezdték emlegetni. Az 1972-es müncheni olimpián is uralta a súlycsoportját, és aranyérmet szerzett.
1973 áprilisában súlyos autóbalesetet szenvedett. Heteken át volt közvetlen életveszélyben, rehabilitációja elhúzódott. Két és fél évvel később indulhatott újra a világbajnokságon, ahol a negyedik helyen végzett. 1976-ban győzött az Európa-bajnokságon, szerepelt a montreali olimpián, majd a következő esztendőben már a 90 kilogrammos súlycsoportban lett a kontinens legjobbja, a világbajnokságon pedig ismét negyedik lett. 1979-ben fejezte be a versenyzést.
1971 és 1978 között kilencszer győzött a magyar bajnokságban (négyszer kötöttfogás egyéniben, egyszer szabadfogás egyéniben, négyszer pedig a kötöttfogás csapatversenyén). 1971-ben az év magyar sportolójává, ugyanabban az évben és a következőben pedig az év magyar birkózójává választották.
1974-ben a Testnevelési Főiskolán szakedzői oklevelet, 1979-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán jogi diplomát szerzett. 1985-ben mesteredző lett. 1979-től 1989-ig a magyar birkózóválogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, ez idő alatt Kocsis Ferenc, Növényi Norbert és Sike András olimpiai bajnokságot nyert.
1989-től a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke volt, majd 1992-ben elnökké választották. 1997-1998-ban a Telesport főszerkesztői tisztét is ellátta. 1996-ban pályázott Európai Birkózószövetség elnöki posztjára. 2002-ben a Centrum Párt országgyűlési képviselőjelöltje volt, de mandátumot nem szerzett. 2002-től a nemzetközi szövetség (FILA) elnökségének tagja. A 2005-ben nagy sikerrel megrendezett budapesti világbajnokság szervező bizottságának elnöke volt. A 2008-as pekingi olimpia birkózóversenyeit technikai delegátusként irányította. A Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai sportágak versenysportjáért felelős szakmai tagozatának tagja.
2001-ben létrehozta a Mr. Tus Birkózó Iskolát, melynek sportolói egyben a Csanádi Árpád Gimnázium tanulói; az iskola számos felnőttként sikeres, válogatott birkózót nevelt.
1988-ban a Magyar Népköztársaság csillagrendjével tüntették ki, 1995-ben a MOB olimpiai aranygyűrűjét, 2005-ben a MOB Érdemérmet, 2009-ben a Magyar Sportért Életműdíjat vehette át. 1995-ben a Halhatatlanok Klubjának tagja lett (2011-ig a klub elnöke is volt), 2005-ben a Nemzetközi Birkózó Hírességek Csarnokába is beválasztották. Szombathely és Sárvár díszpolgára.

Bóbis Gyula (Kecskemét, 1909. október 7. – Budapest, 1972. január 24.)

Birkózó.
Versenyszám: Kötött- és szabadfogás.
Nevelőedzője: Keresztes Lajos.
Egyesületei: Kecskeméti Testedző Egyesület (1919-1934), Budapesti Vasutas Sport Club (1948-tól Budapesti Lokomotív; 1934-1939, 1945-1951), Magyar Athletikai Club (1934-1945).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpia bajnok (1948: szabadfogás, nehézsúly), világbajnoki ezüstérmes (1950: kötöttfogás, nehézsúly), kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes (1939: kötöttfogás, nehézsúly, 1937: szabadfogás, nehézsúly).

Kecskeméten először futballozott, atletizált és úszott, majd később – testvére biztatására – birkózni kezdett. Mindkét fogásnemben kiemelkedő eredményeket ért el. Első magyar bajnoki címeit 1934-ben szerezte: megnyerte a kötöttfogás félnehézsúlyú bajnokságát, valamint a csapatbajnokságot.
1935 és 1951 között volt tagja a magyar válogatottnak. Részt vett a berlini olimpián, majd előbb szabadfogásban, két évvel később pedig kötöttfogásban Európa-bajnoki harmadik helyezett lett. Legnagyobb sikerét 1948-ban Londonban érte el: olimpia bajnok lett a szabadfogás nehézsúlyú kategóriájában. A döntőben a nála 12 évvel fiatalabb svéd vetélytársa felett győzedelmeskedett. 1950-ben világbajnoki ezüstérmet szerzett a nehézsúlyúak kötöttfogású versenyében.
1934 és 1950 között huszonhárom egyéni (tizenegy kötöttfogásban, tizenkettő szabadfogásban) és öt (kötöttfogású) csapatbajnoki győzelmet aratott. Kilencszer fordult elő, hogy az adott évben a súlycsoport mindkét fogásnemében győzni tudott.
1951-ben egy edzésen szemsérülést szenvedett, be kellett fejeznie versenyzői pályafutását. Ez után a MÁV alkalmazottjaként, a ferencvárosi szertár munkatársaként, vasutas felügyelőként dolgozott.
1971-ben megkapta a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) érdemrendjét.
Emlékére Kecskeméten teret és edzőcsarnokot, a budapesti Csanádi Árpád Sportiskolában termet neveztek el róla.
Leánya, Ildikó, a tőrvívás világbajnoka, háromszoros olimpiai ezüstérmese.

Zombori Ödön (Janicsek; Szenta, 1906. szeptember 16. – Budapest, 1989. november 29.)

Birkózó, edző.
Versenyszám: Kötöttfogás, szabadfogás.
Egyesületei: Magyar Testgyakorlók Köre, Elektromos (Budapest Székesfőváros Elektromos Műveinek Testedző Egyesülete), Magyar Athletikai Club (1924-1944).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1936: szabadfogás, légsúly), olimpiai ezüstérmes (1932: szabadfogás, légsúly), háromszoros Európa-bajnok (1931, 1933: szabadfogás, légsúly, 1933: kötöttfogás, légsúly), Európa-bajnoki ezüstérmes (1934: kötöttfogás, légsúly), Európa-bajnoki bronzérmes (1930: kötöttfogás, pehelysúly).

Janicsek Ödönként született a Somogy megyei Szentához tartozó Újmajorban. Hogy a szülők munkát találjanak, a család hamarosan Budapestre költözött. Ödön és három évvel idősebb bátyja, Gyula (később Európa-bajnoki ezüstérmes) a fővárosban kezdtek el birkózni, ekkor már Zombori néven. 1924-ben a MAC versenyzői lettek. Ödön a következő évben már győzött a kötöttfogású ifjúsági bajnokságban. Kis termete ellenére rendkívül erős és technikás birkózó vált belőle.
Első felnőtt országos bajnoki címét 1928-ban szerezte kötöttfogásban, légsúlyban. Be is került a válogatott keretébe, és részt vehetett az amszterdami olimpián, ahol az ötödik helyen végzett kötöttfogásban. 1929-ben magyar csapatbajnok lett a MAC gárdájával. 1930-ban szerezte első Európa-bajnoki érmét, harmadik volt kötöttfogásban, ezúttal pehelysúlyban. Egy esztendővel később már megnyerte az Európa-bajnokságot szabadfogás légsúlyban, emellett újra csapatbajnok volt, és szabadfogásban is övé lett a bajnoki elsőség.
Az 1932-es Los Angeles-i olimpián mindkét Zombori szerepelt. Ödön ráadásul két versenyben is indult. Kötöttfogásban a pehelysúlyúak (61 kg) között nem sikerült továbbjutnia, szabadfogásban viszont bekerült a légsúly (56 kg) döntőjébe, és ezüstérmet szerzett. Kárpáti Károllyal és Tunyogi Józseffel a gyorsan fejlődő magyar szabadfogású birkózás első olimpiai érmeit nyerték.
Az 1933-as Európa-bajnokságokon egyeduralkodó volt a légsúlyúak között, mindkét fogásnem tornáján ő lett a legjobb. A következő kontinensviadalon ezüstérmet szerzett kötöttfogásban. 1935-ben győzött utoljára (összesen ötödször, ebből háromszor egyéniben) az országos versenyen, kötöttfogás pehelysúlyban végzett az élen. Az 1936-os berlini játékokon ért fel a csúcsra: szabadfogás légsúlyban olimpiai bajnok lett. A könnyűsúly győztesével, Kárpáti Károllyal szerezték a magyar szabadfogású birkózás első olimpiai aranyérmeit.
Bár még 1944-ig tagja volt a MAC csapatának, a válogatottban ez után már nem szerepelt. Az Elektromos Művek díjbeszedőjeként, majd segédkezelőjeként dolgozott.
1946-ban, mikor szeretett klubját, a MAC-ot rendeletileg betiltották, Zombori Ödön neve B-listára került, és elvesztette az állását. Nem sokkal később a szintén berlini olimpiai bajnok Lőrincz Mártonnal kivándoroltak, 1948-ban Argentínában telepedtek le. Buenos Airesben tevékenykedett edzőként, majd az argentin birkózó válogatott edzője lett, tanítványaival szerepelt az 1956-os melbourne-i játékokon.
Ez után Los Angelesbe költözött, ahol azonban megfelelő diploma hiányában nem vállalhatott edzői állást, ezért villanyhegesztőként dolgozott. Közel 80 évesen, 1985-ben repülőgépre szállt, hogy hazatérjen. Az út alatt rosszul lett, agyvérzést kapott, a Szent János Kórház idegosztályára szállították, ahol négy évvel később bekövetkezett haláláig ápolták.

Weisz Richárd (Vértesi; Budapest, 1879. április 30. – Budapest, 1945. december 4.)

Birkózó, súlyemelő, atléta, tornász, edző.
Versenyszám: Kötöttfogás.
Nevelőedzője: Weigand János.
Egyesületei: Hungária Athlétikai Club (1896-1899), Magyar Testgyakorlók Köre (1899-1909).
Legnagyobb sikerei: olimpiai bajnok (1908: nehézsúly), hétszeres magyar bajnok birkózásban (1903: abszolút, 1904-1909: nehézsúly), négyszeres magyar bajnok súlyemelésben (1905-1908: nehézsúly).

Az erős izomzatú, fékezhetetlen, belvárosi fiú a Markó utcai állami főreáliskola diákja volt. Akkori tornatanára, Ottó József makacs biztatására cserélte fel kétes társaságát a tornaedzésekre. Később az evezéssel és az atlétikával is sikeresen próbálkozott; távolugrásban, diszkosz- és kalapácsvetésben, rúdmászásban és függeszkedésben nyerte első versenyeit.
1896-ban a Hungária AC-ben kezdett birkózni, mestere a klubot alapító, egykori professzionális birkózó Weigand János lett, de tanulhatott az egyletnél edzéseket tartó, szintén hivatásos Czája Bertalantól is. 1899-ben, mikor Weigand az MTK-nál folytatta a munkát, Weisz követte trénerét.
Abban az évben rendezte meg a Magyar Athletikai Club az első, még nem hivatalos országos bajnokságot. A három súlycsoport közül Weisz a középsúlyban indult és győzött. 1903-ban az első hivatalos magyar bajnokságon a középsúlyúak csoportjában az élen végzett, majd a bajnoki címért vívott mérkőzésen legyőzte a könnyűsúly legjobbját, Erődi Bélát. 1904-ben nehézsúlyban lett az övé az elsőség (ekkor már három súlycsoport volt, győzteseik egyaránt bajnokok lettek), az abszolút győzelemért pedig a könnyű- és a középsúly bajnokát is legyűrte. 1909-ig senki sem tudta elvenni tőle a nehézsúlyú bajnoki címet, összesen hétszer győzött a súlycsoportjában.
Mivel magassága alapján inkább a középsúlyúak közé tartozott volna, saját stílust dolgozott ki, hogy elbírjon a nála nagyobb termetű ellenfelekkel. A korszak nehézsúlyú birkózói jórészt lábukat megvetve, statikusan küzdöttek, így az ő sok mozgáson alapuló harcmodora sokakat meglepett és megzavart.
Az 1906-os – nem hivatalos, más néven pánhellén vagy időközi – olimpián nem ért el helyezést. Két évvel később a londoni játékokon viszont már ő volt a nehézsúly (+93 kg) ura; a döntőben több mint egy órán át küzdött az orosz Alekszandr Petrovval, győzelmével ő lett az első magyar olimpiai bajnok birkózó. Ez után sokan a legerősebb magyar emberként tisztelték.
Erre a tiszteletre már korábban is alaposan rászolgált. Birkózó bajnokként, mikor már önállóan edzett, használhatta az MTK súlyemelőinek edzőtermét (ami voltaképpen egy lakásban működött, de a klub birkózóinak ilyen helyiségük nem volt). 1905-ben elindult az első magyar súlyemelő bajnokságban nehézsúlyban, és meg is nyerte azt, majd további három éven át megvédte a címét, emellett négy különböző országos súlyemelő rekordot állított fel. 1905-ben pedig kivette a részét a kötélhúzó szakosztály bajnoki győzelméből is.
Olimpiai sikere után egy évvel Budapesten, a Beketow Cirkuszban (a mai Fővárosi Nagycirkusz) fogadásból és sportszenvedélyből megmérkőzött a hivatásos nehézsúlyú birkózó világbajnokkal – hiába próbálták sokan lebeszélni erről, többek között az MTK elnöke, Brüll Alfréd is. Bár Cziganiewitz legyőzése nagy bravúr volt, a sportág vezetői amatőr versenyzési jogát felfüggesztették. A következő években pénzdíjas versenyeken indult, és cirkuszokban lépett fel. 1912 tavaszán visszakapta amatőr státuszát, de már nem vállalta az olimpiai szereplést.
Elvégezte a Magyar Királyi Technológiai Iparmúzeum gépészeti tanfolyamát. 1909-ben testvérével, Gyulával megvette a Japán Kávéházat, melyet a világháború után gazdasági okokból kénytelen volt eladni. Az első világháború előtti években az MTK birkózó szakosztályát igazgatta, később edzőként és versenybíróként is tevékenykedett.
1945 januárjában – saját lakását használva a szervező bizottság működtetésére – hozzálátott a háború idején betiltott MTK újjászervezéséhez. Tagja lett az új vezetőségnek, de a munkát már nem folytathatta; az epegyulladást, ami az év végén támadta meg, legyengült szervezete nem tudta legyűrni.

Szilvásy Miklós (Szilvási; Márianosztra, 1925. december 5.- Budapest, 1969. május 24.)

Birkózó, edző.
Versenyszám: Kötöttfogás, szabadfogás.
Nevelőedzője: Előd János.
Egyesületei: Budapesti Vasutas Sport Club (1948-tól Budapesti Lokomotív; 1942-1949), Élelmiszeripari Dolgozók Országos Szakszervezete Sport Egyesület (ÉDOSZ SE, 1951-től Kinizsi, 1950-ig, illetve 1956-tól Ferencvárosi Torna Club; 1949-1953), Budapesti Dózsa Sport Egyesület (1953-1956).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1952: kötöttfogás, váltósúly), olimpiai ezüstérmes (1948: kötöttfogás, váltósúly), világbajnoki ezüstérmes (1953: kötöttfogás, váltósúly), főiskolai világbajnok (1954: kötöttfogás, váltósúly).

Tizenhét évesen kezdett el birkózni a BVSC-ben, tehetségét jelezte, hogy ötször győzött az országos ifjúsági bajnokságban. 1945-ben egy eltévedt golyó a bal lábába fúródott, és kevésen múlt, hogy nem kellett abbahagynia a sportolást. Kemény munkával erősítette meg újra a lábát, és egy évvel később már megnyerte a magyar bajnokságot egyéniben és csapatban is.
1946-tól tagja volt a magyar válogatott keretének. Első olimpiáján, az 1948-as londoni játékokon egészen a döntőig töretlenül menetelt, de ott a nála nyolc évvel idősebb svéd Andersson megállította, Szilvásy ezüstérmes lett.
A két évvel későbbi világbajnokságon ismét a veterán északi birkózó állta útját. Az 1952-es helsinki olimpián aztán elérkezett a visszavágás pillanata. Ismét a döntőben találkozott Gösta Anderssonnal, ezúttal azonban nem engedte magát kitolni a szőnyegről, hanem a saját fegyverével győzte le a svédet, és így megszerezte a váltósúly (73 kg) olimpiai bajnoki címét.
1953-ban a világbajnokságon a második helyen végzett, 1954-ben győzött a főiskolai világbajnokságon. Az 1956-os melbourne-i olimpián hetedik helyezett volt. Egy évvel ez után befejezte a versenyzést.
1946 és 1957 között tizenötször nyert magyar bajnokságot (nyolcszor kötöttfogás egyéniben, négyszer kötöttfogás csapatban, háromszor szabadfogás egyéniben – többnyire váltósúlyban, de kétszer középsúlyban, egyszer pedig könnyűsúlyban versenyezve).
1946-ban került a rendőri állományba, műszaki segédtisztként szolgált, később minisztériumi alkalmazottként dolgozott. Sportolói visszavonulása után egykori mestere, Matura Mihály szövetségi kapitány mellett edzősködött a válogatottnál, majd a BVSC és az FTC trénere volt. 1965-ben a Testnevelési Főiskola levelező tagozatán birkózó szakoktató oklevelet szerzett.
Negyvennégy évesen gyógyíthatatlan betegség ragadta el az élők sorából. Születésnapjának hetvenötödik évfordulóján, 2000 decemberében emléktáblát avattak a tiszteletére szülőfalujában, Márianosztrán. Nevét a róla elnevezett emlékverseny és a Csanádi Árpád Általános Iskola (Központi Sportiskola) egyik terme viseli.

Sike András (Eger, 1965. július 18.)

Birkózó, edző.
Versenyszám: Kötöttfogás.
Nevelőedzője: Ludnai József, Soós László.
Egyesülete: Eger SE (1977-1982), Ferencvárosi Torna Club (1982-1995), Szegedi Birkózó Egylet (1995-1996).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1988: 57 kg), kétszeres világbajnoki bronzérmes (1989, 1991: 57 kg), Európa-bajnoki ezüstérmes (1990: 57 kg), Európa-bajnoki bronzérmes (1988: 57 kg).

A Szentdomonkoson felnőtt Sike András nyolcéves volt, mikor családjával Egerbe költözött. Bátyja példáját követve kezdte el a birkózást. 1982-ben Budapesten, az FTC-ben folytatta pályafutását. Már abban az évben magyar csapatbajnok lett.
1983-ban junior világbajnoki bronz-, egy évvel később junior Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett. Röviddel ez után egy étteremben lezajlott verekedés során fejsérülést szenvedett, fél évig nem versenyezhetett. 1985-ben azonban egyéniben és csapatban is győzött az országos bajnokságban, és bekerült a válogatottba, amellyel világbajnokságon vehetett részt. A következő három esztendőben egyre jobb eredményeket ért el a világversenyeken, mígnem az 1988-as Európa-bajnokságon már felállhatott a dobogóra, a harmadik helyen végzett.
A szöuli olimpián nem számított első számú esélyesnek, de az éremszerzésre joggal gondolhatott. Ezek után kiemelkedő formában birkózta végig a tornát, és olimpiai bajnok lett az 57 kilogrammos súlycsoportban.
1989-ben világbajnoki bronz-, 1990-ben Európa-bajnoki ezüst-, 1991-ben pedig ismét világbajnoki bronzérmet szerzett. Az 1992-es barcelonai olimpián sérült könyöke akadályozta a jobb eredmény elérésében, a tizedik helyen végzett. 1995-ben a kontinensbajnokságon volt utoljára a magyar válogatott keret tagja, és abban az évben nyerte utolsó egyéni bajnoki címét is. 1996-ban második volt a Szegedi BE gárdájával a csapatbajnokságban, majd befejezte versenyzői karrierjét.
1982 és 1993 között tízszer győzött a magyar bajnokságban (egyéniben hatszor, csapatban négyszer). 1988-ban az év magyar birkózójának választották.
1988-ban edzői oklevelet szerzett a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetében. 1989-ben végzett a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában vendéglátóipari vállalkozóként. Visszavonulása után az FTC ifjúsági, 1999-től felnőtt csapatának edzője, a kötöttfogás szakágvezetője, majd a birkózó szakosztály elnöke, 2007-ben a klub elnökségének tagja lett. 2001-től a junior kötöttfogású válogatott edzője. 2008-ban kinevezték a Héraklész országos utánpótlásnevelő program birkózó szakága vezetőjének.
1988-ban a Magyar Népköztársaság Csillagrendjével tüntették ki. 2008-ban Szentdomonkos község első díszpolgárává avatták.

Repka Attila (Miskolc, 1968. január 10.)

Birkózó, edző.
Versenyszám: Kötöttfogás.
Nevelőedzője: Rusznyák József, Görcsös József.
Egyesülete: Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre (1978-1992), Diósgyőri Birkózó Club (1992-1998, 2004), KSC Germania Hösbach (német), KSV Elgershausen (német), AC Bavaria Goldbach (német), Miskolci Vasutas Sport Club (1999-2000).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1992: 68 kg), világbajnoki ezüstérmes (1995: 68 kg), világbajnoki bronzérmes (1990: 68 kg), négyszeres Európa-bajnok (1988, 1989, 1994, 1996: 68 kg), Európa-bajnoki ezüstérmes (1992: 68 kg), Európa-bajnoki bronzérmes (1991: 68 kg).

A tízéves Repka Attilát egy iskolai toborzón fedezte fel későbbi edzője, Görcsös József. A DVTK-ban kezdett el birkózni, tehetsége egyre látványosabban mutatkozott meg. 1986-ban kötöttfogásban ifjúsági világbajnok lett, ugyanazon a tornán szabadfogásban bronzérmet szerzett.
1986-tól volt tagja a magyar válogatottnak. A következő évben mindkét szakágban megnyerte az országos bajnokságot, majd az Európa-bajnokságon a hatodik, a világbajnokságon a kilencedik helyen végzett. Egy esztendővel később Európa legjobbja lett, majd a szöuli olimpián nyolcadik helyezést ért el.
Ez után is szinte minden évben érmet szerzett valamelyik nagy versenyen. 1989-ben ismét Európa-bajnokságot nyert, 1990-ben világbajnoki, 1991-ben Európa-bajnoki bronzérmes volt. 1992-ben második helyen végzett a kontinensbajnokságon, és jó esélyekkel utazott a barcelonai olimpiára. A versenyek alatt egyik kezének középső ujja megsérült. A döntőben ellenfele, az azeri Islam Dugushiev megharapta, de a bírók nem léptették le. Ám ezek a körülmények sem tudták megakadályozni Repkát, hogy olimpiai bajnok legyen.
1991-től a német Bundesligában is versenyzett. 1994-ben német bajnok lett az AC Bavaria Goldbach gárdájával. Ugyanabban az évben harmadszor is győzött az Európa-bajnokságon. 1995-ben világbajnoki ezüstérmet szerzett, 1996-ban pedig negyedszer is övé lett az Európa-bajnoki cím. Az atlantai olimpián azonban sérülése miatt nem tudott továbbjutni.
1997-től sérülései egyre jobban hátráltatták a felkészülését, emiatt úgy döntött, befejezi pályafutását. A sydney-i olimpia előtti évben visszatért, Miskolcon készült, de a 2000-es Európa-bajnokság előtt ismét felhagyott a versenyzéssel. 2003-ban a veterán világbajnokságon bronzérmet szerzett, 2004-ben indult a szabadfogású országos bajnokságban, és a második helyen végzett.
1987 és 1996 között tíz alkalommal győzött a magyar bajnokságban (kilencszer kötöttfogás egyéniben, egyszer szabadfogás egyéniben). Háromszor választották az év magyar birkózójának (1994, 1995, 1996).
Vendéglátóipari szakközépiskolát végzett, eredeti szakmája szakács. A Testnevelési Főiskola Miskolci Egyetemi Tagozatán szerzett edzői oklevelet, emellett az egri Eszterházy Károly Főiskola hallgatója volt. A serdülő- és a diákválogatott mellett kezdte el edzői karrierjét, 2001-től a Diósgyőri BC utánpótlás versenyzőit nevelte, majd a klub vezetőedzője lett. 2006-ban megválasztották a DBC elnökének. 2002-től a Miskolci Városi Sportiskola utánpótlás edzője. 2006-ban felkérték, hogy dolgozzon a magyar kötöttfogású válogatott mellett. 2011-től a bekecsi általános iskolában is oktatja a birkózni vágyó gyerekeket.
Politikai pályafutása 1990-ben kezdődött, mikor a Fiatal Demokraták Szövetsége (1995-től Fidesz – Magyar Polgári Párt) színeiben indult az országgyűlési választáson. 1994-ben és 1998-ban is szerepelt a párt országos listáján, majd 2002-ben és 2006-ban önkormányzati képviselőjelölt volt.
1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. 1993-ban Miskolc díszpolgárává avatták – ő a város első olimpiai bajnoka.

Polyák Imre (Kecskemét, 1932. április 16. – Budapest, 2010. november 15.)

Birkózó, edző, sportvezető.
Versenyszám: Kötöttfogás.
Nevelőedzője: Fózer Béla, Matura Mihály.
Egyesületei: Lajosmizse (1948-1950), Budapesti Dózsa Sport Egyesület (1957-től Újpesti Dózsa Sport Club; 1950-1964).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1964: pehelysúly), háromszoros olimpiai ezüstérmes (1952, 1956, 1960: pehelysúly), háromszoros világbajnok (1955, 1958, 1962: pehelysúly), kétszeres világbajnoki ezüstérmes (1961: könnyűsúly, 1963: pehelysúly), főiskolai világbajnok (1954: pehelysúly).

Bátyjával a lajosmizsei birkózó szakosztályban kezdtek el sportolni, majd Pestre mentek szerencsét próbálni. Polyák Imre a Dózsa versenyzője lett. A fővárosba kerülése után először a Hordógyár kazánfűtőjeként dolgozott, később rendőrségi állományba került.
Tehetsége hamar feltűnt. 1951-ben a főiskolai világbajnokságon második lett, ez után bekerült a magyar válogatottba. 1952-ben győzött először az országos bajnokságban. A helsinki olimpián bejutott a pehelysúlyú (60 kg) döntőbe, és ezüstérmet szerzett.
1954-ben főiskolai világbajnokságot nyert, majd a következő évben övé lett a világbajnoki cím is. Az 1956-os melbourne-i olimpiára már esélyesként utazott, ismét bejutott a döntőbe, de megint meg kellett elégednie a második hellyel.
1958-ban ismét a világ legjobbja lett a súlycsoportjában (62 kg). 1960-ban ismét aranyban reménykedve indult az olimpián, Rómában, de ezúttal sem sikerült megtenni az utolsó lépést, ezüstéremmel tért haza. 1961-ben könnyűsúlyban (67 kg) versenyzett, világbajnoki második volt a súlycsoportban. Egy évvel később világbajnoki győzelemmel tért vissza a pehelysúlyúak (63 kg) közé. 1963-ban ismét második lett a világbajnokságon.
Végül Tokió hozta meg a számára a végső sikert. Az 1964-es játékokon már senki sem tudta elvenni tőle az aranyérmet. Azon az olimpián a válogatott segédedzőjeként is tevékenykedett Gurics György kapitány mellett. 1965-től, bár a birkózást nem hagyta abba, nem versenyzett.
1952 és 1964 között tizennégy alkalommal győzött a magyar bajnokságban (tizenkétszer egyéniben, kétszer csapatban). 1964-ben az év magyar birkózójának, 1958-ban és 1962-ben az év magyar férfi sportolójának választották.
1962-ben a Sportvezető és Edzőképző Intézetben edzői, 1971-ben a Testnevelési Főiskolán szakedzői oklevelet szerzett. 1965-től az újpesti csapatnál dolgozott edzőként, majd a birkózó szakosztály vezetőjeként, 1979-től 1982-ig pedig szaktanácsadóként. Az 1968-as mexikóvárosi olimpián a kötöttfogású válogatott edzőjeként vett részt.
1950-től volt tagja a rendőrségi állománynak, elvégezte a rendőrakadémiát. Tizennyolc évet töltött az V. kerületi rendőrkapitányság útlevélosztályán, majd a közlekedésrendészeti osztályon dolgozott. 1982-ben a Belügyminisztérium dolgozójaként őrnagyi rangban vonult nyugdíjba. Vállalkozó lett; a Dob utcában lévő Olimpiai borozó tulajdonosa volt. 1997-ben nyugalmazott rendőr alezredessé léptették elő.
1989-ben a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja, 1990-ben a Magyar Birkózó Szövetség elnökségének tiszteletbeli tagja lett, 1995-ben a MOB olimpiai aranygyűrűjével jutalmazták. 1996-ban a Köztársasági Elnök aranyérmével ismerték el pályafutását. 2000-ben vitézzé avatták, valamint átvehette az évszázad birkózója kitüntetést. 2003-ban beválasztották a nemzetközi birkózó szövetség (FILA) Hírességek Csarnokába. 2004-ben, a díj alapításakor megkapta a Nemzet Sportolója címet. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2005-ben MOB-érdemrenddel tüntették ki. Síremléke a Szent István-bazilika altemplomában van.
Borbély Pál Erős akarattal címmel írta meg életregényét (1966). 2003-ban jelent meg Szekeres István Polyák, Az évszázad birkózója című kötete.

Növényi Norbert (Nottny-Növényi; Budapest, 1957. május 15.)

Birkózó, edző, kick-bokszoló, sportvezető, színész.
Versenyszám: Kötöttfogás.
Nevelőedzője: id. Növényi Norbert.
Egyesülete: Budapesti Spartacus (1964-1975, 1980-1984), Újpesti Dózsa Sport Club (1975-1980), Ferencvárosi Torna Club-Műfémszer (1991-1992).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1980: 90 kg), világbajnoki ezüstérmes (1979: 90 kg), világbajnoki bronzérmes (1983: 90 kg), Európa-bajnoki ezüstérmes (1979: 90 kg).

A magyar birkózás egyik különleges alakja, a több küzdősportban is eredményes, sokoldalú Növényi Norbert magyar bajnok édesapja példáját követve kezdett el birkózni. Már hétévesen a Spartacusban sportolt, majd tizennyolc esztendősen az Újpesti Dózsához igazolt.
Első országos bajnoki címét 1979-ben ünnepelhette a 90 kilogrammos súlycsoportban. Abban az évben bekerült a válogatott keretébe is, és az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is ezüstérmes lett; mindkétszer a svéd Frank Andersson gyűrte le a döntőben.
Az 1980-as moszkvai olimpián felért a csúcsra, nagy magabiztossággal és küzdeni tudással verte végig a mezőnyt, és olimpiai bajnok lett. A következő években visszaesett a teljesítménye, de 1983-ra visszakerült a legjobbak közé, az Európa-bajnokságon negyedik helyezést ért el, a világbajnokságon bronzérmet szerzett, és csapatban Világkupa győztes volt. Az 1984-es Los Angeles-i olimpián azonban már nem bizonyíthatott; a politikai okokból elrendelt bojkott megfosztotta a részvételtől. 1985-ben megnyerte a Világkupát a 100 kilogrammosok versenyében, de nem sokkal később visszavonult a birkózóként való versenyzéstől.
Ez után a kick-box felé fordult, és ebben sportágban igen sikeresnek bizonyult, 1986-ban nehézsúlyú Európa-bajnok, 1987-ben pedig világbajnok lett full contactban. 1986-ban birkózó szakedzői oklevelet szerzett a Testnevelési Főiskolán, 1985 és 1988 között a Spartacus edzőjeként dolgozott. Eközben elindult vállalkozói karrierje is: diszkóklubot nyitott, valamint megalapította a Növényi Security nevű személy-és vagyonvédelmi cégét.
1991-ben visszatért a birkózószőnyegre, immár a 100 kilogrammos súlycsoportban versenyzett. A következő évben megnyerte a magyar bajnokságot, majd részt vett a barcelonai olimpián, ahol a hetedik helyen végzett. Ezt követően ismét felhagyott a versenyszerű birkózással.
1979 és 1992 között összesen nyolcszor győzött a magyar bajnokságban (hétszer kötöttfogás egyéniben, egyszer csapatban). 1980-ban az év magyar birkózójának választották.
A kilencvenes években újabb szakmába vágott bele, beiratkozott a Gór Nagy Mária Színitanodába, ahol 1999-ben végzett. Korábban kabaréjelenetekben tűnt fel, majd 1988-ban szerepelt a Vörös Zsaru című filmben; 1994-től rendszeresen vállalt szerepeket filmekben és színházi darabokban. Játszott többek között a Zimmer Feri (1998), Az alkimista és a szűz (1999), az Üvegtigris (2001), a Magyar Vándor (2004), a Taxidermia (2005) és a Hacktion (2013) című mozifilmekben.
A kétezres évek első felében politikai aktivitása is megnőtt. 2001-ben a Szociáldemokrata Párt sportbizottságának elnöke, 2002-ben az Új Baloldal elnökségi tagja, országgyűlési képviselőjelöltje volt. 2006-ban független jelöltként indult Fót polgármesteri választásán.
2007-ben a több sportág szabályrendszerét ötvöző MMA-ban próbálta ki magát, olyannyira sikerrel, hogy 2009-ben elnyerte a nehézsúlyú világbajnoki övet. Ez után a kyokushin karate felé fordult az érdeklődése.
2009-től a Magyar Látássérültek és Mozgáskorlátozottak Sportszövetségének elnöke. A 2011-ben Dunakeszin megnyitott Növényi Sportakadémia Sport Egyesület keretein belül sportmenedzserként és oktatóként tevékenykedik. 2011-ben alapítója volt a Magyar MMA Országos Küzdősport Szövetségnek, melynek ő lett az elnöke. Időközben a gödöllői Szent István Egyetemen EU agrárszakértői diplomát szerzett.
A 2010-ben megjelent Kódolt sport című könyvében összegezte a sporttal kapcsolatos hitvallását.
2013-ban újabb küzdősportban, a grapplingben (földharc) szerezte meg a világbajnoki címet.

Majoros István (Budapest, 1974. július 11.)

Birkózó.
Versenyszám: Kötöttfogás.
Nevelőedzője: Tasnádi Henrik.
Egyesületei: Budapesti Vasutas Sport Club (1984-1997), Szegedi Birkózó Egylet (1997-1999), Kecskeméti Testedző Egyesület-Univer Kft. (1999-2006).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (2004: 55 kg), világbajnoki bronzérmes (2005: 55 kg), Európa-bajnok (2000: 58 kg).

Későbbi nevelőedzője, Tasnádi Henrik egy általános iskolai toborzón fedezte fel az apró termetű fiút 1984-ben, aki a vezetésével néhány év alatt a korosztályos világversenyek győztesévé vált; 1990-ben serdülő világbajnok, 1991-ben ifjúsági világbajnoki ezüstérmes lett.
1995-ben szerepelt először a magyar válogatottban, és indulhatott a világbajnokságon. Kezdetben az 57 kilogrammos súlycsoportban versenyzett, és nyerte első egyéni bajnoki címét. A kétezres évekig birkózott a 63 és az 58 kilogrammosok mezőnyében is. A világversenyeken évekig elkerülték a sikerek, de a 2000-es Európa-bajnokságon végre a csúcsra ért, aranyérmet szerzett. Szerepelt a sydney-i olimpián is.
Egy rövid franciaországi kitérő után ismét itthon versenyzett, sorra nyerte a bajnoki címeket, de a nemzetközi tornákon elmaradtak a nagy eredmények. A 2003-as világbajnokságon az 55 kilogrammos súlycsoportban indult, de nem sikerült kvalifikálnia magát a következő évi olimpiára, végül egy selejtező versenyen biztosította részvételét. Ilyen előzmények után 2004-ben Sydney-ben megszerezte a magyar birkózás tizenkilencedik olimpiai aranyérmét.
Egy évvel később a harmadik helyen végzett a világbajnokságon, 2006-ban pedig világkupát nyert, de a világbajnokságon szervezési hiba miatt lemaradt a mérkőzéséről. Kipróbálta magát a K-1 elnevezésű küzdősportban is, de egy mérkőzés után felhagyott vele. Szeretett volna indulni a 2008-as olimpiai játékokon, de sérülései és a fogyasztás nehézségei miatt végül nem vállalta a felkészülést, és visszavonult a versenysporttól.
1996 és 2005 között tíz alkalommal győzött a magyar bajnokságban (hétszer kötöttfogás egyéniben, háromszor csapatban). 2004-ben az év magyar birkózójának és az év magyar férfi sportolójának választották.
Sportolói pályafutása után a vállalkozóként a vendéglátóiparban kezdett dolgozni, és folytatta tanulmányait a Testnevelési Főiskola edzői szakán.
2004-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. Ugyancsak az olimpia évében Kecskemét és Athén város díszpolgárává avatták.

Kocsis Ferenc (Budapest, 1953. július 8.)

Birkózó, edző.
Versenyszám: Kötöttfogás.
Nevelőedzője: Mángó Andor.
Egyesülete: Kinizsi Húsos Sport Club (1966-1971), Budapest Honvéd Sportegyesület (1971-1973), Ganz-MÁVAG Sport Egyesület (1973-1984).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1980: 74 kg), világbajnok (1979: 74 kg), világbajnoki ezüstérmes (1978: 74 kg), világbajnoki bronzérmes (1977: 74 kg), négyszeres Európa-bajnok (1978, 1979, 1981, 1983: 74 kg).

Csikó, ahogy sporttársai elnevezték, alig tizenkét évesen lépett először szőnyegre. A serdülő és az ifjúsági országos bajnokságok megnyerése már sejteni engedték a fiatal Kocsis jövőjét. Kötelező katonai szolgálata idején a Honvédban versenyzett, majd a Ganz-MÁVAG birkózó szakosztályában folytatta pályafutását, ahol Kiss Ferenc korábbi világbajnok irányította felkészülését.
1973-ban győzött először egyéniben a felnőtt magyar bajnokságban, abban az évben a válogatottba is bekerült, és szerepelt a világbajnokságon is. 1976-ban ötödik helyezést ért el az Európa-bajnokságon. Első világbajnoki érmét – egy bronzot – 1977-ben szerezte.
A következő esztendőben Európa-bajnok lett, és a világbajnokságon is feljebb lépett egy fokkal a dobogón. Újabb egy évvel később már sem az európai, sem pedig a világbajnoki mezőnyben nem tudták megállítani, elveszett meccset nem ismerő birkózásával a 74 kilogrammos súlycsoport klasszisává vált. Az 1980-as moszkvai olimpián pedig már esélyesként győzedelmeskedett.
A következő években két újabb Európa-bajnoki győzelmet aratott, és minden reménye megvolt arra, hogy sikeresen szerepeljen az 1984-es olimpián. Ám a politika közbeszólt, a magyar csapat nem indult a Los Angeles-i játékokon, Kocsis Ferenc pedig visszavonult.
1972 és 1981 között tizenegyszer végzett az élen a magyar bajnokságban (nyolcszor egyéniben, kétszer csapatban, egy alkalommal pedig szabadfogású csapatbajnok volt). Négyszer választották az év magyar birkózójának (1978, 1979, 1980, 1983).
Versenyzői pályafutását követően sikeres edző lett. A Testnevelési Főiskolán 1986-ban birkózó szakedzői, 1991-ben birkózó mesteredzői oklevelet szerzett. 1984-től a Honvédnál, 1988-tól az Újpesti Dózsánál (UTE), 1996 és 1999 között a Szegedi Birkózó Egyletnél dolgozott. 1991-től 1993-ig a magyar kötöttfogású birkózóválogatott keretedzője, majd szakágvezetője, 1995-ben pedig a junior kötöttfogású válogatott szövetségi kapitánya volt. 1999-ben ismét a válogatottnál edzősködött. Tanítványai közül Farkas Péter és Majoros István olimpiai bajnokok lettek.
A szegedi évek után egyéni edzőként, emellett vállalkozóként tevékenykedett. 2013-ban a Kecskeméti Birkózó Club vezetőedzője lett.
1992-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntették ki. 2013-ban beválasztották a Birkózó Hírességek Csarnokába.
Felesége Szabó Gabriella Európa-bajnok asztaliteniszező.

Farkas Péter (Budapest, 1968. augusztus 14.)

Birkózó.
Versenyszám: Kötöttfogás
Egyesületei: Vasas Sport Club (1978-1983), Ganz MÁVAG (1983-1988), Budapesti Spartacus (1988-1989), Újpesti Torna Egylet (1989-2000).
Nevelőedzője: Kocsis Ferenc, Kiss Ferenc.
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1992: 82 kg), kétszeres világbajnok (1990: 82 kg, 1991: 82 kg), Európa-bajnok (1991: 82 kg), Európa-bajnoki ezüstérmes (1996: 82 kg).

Farkas Péter élete 1988-ban jelentős fordulatot vett. Ebben az évben lett a Spartacus versenyzője (előző klubja megszűnt), junior Európa-bajnokságot és felnőtt magyar bajnokságot nyert a 90 kilogrammos súlycsoportban, és bekerült a felnőtt válogatott keretébe.
A következő évben megvédte bajnoki címét, majd negyedik helyen végzett első Európa-bajnokságán. Ez után súlycsoportot váltott, a 82 kilogrammosok között birkózott tovább. Ettől kezdve fantasztikus sorozatot produkált. 1990-ben világbajnokságot nyert, egy évvel később újra a világ legjobbja, valamint Európa-bajnok lett, majd az 1992-es barcelonai olimpián sem talált legyőzőre. 1990-ben, 1991-ben és 1992-ben az év magyar birkózójának választották, olimpiai győzelme után a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.
1993-tól három éven át sérülései és súlyproblémái miatt nem szerepelt a nagy versenyek többségén. Az 1995-ös világbajnokságon tért vissza, majd az 1996-os budapesti Európa-bajnokságon döntőbe jutott, ezüstérmes lett. (2-2 lett az eredmény a török Yerlikayával vívott mérkőzésen, de kevesebb intése révén Farkas tűnt győztesnek. A törökök azonban óvtak, a bírók a videofelvétel megtekintése után újrapontozták a meccset, majd Yerlikayát hirdették ki Európa-bajnoknak.) Az 1996-os olimpiai játékokon nem sikerült nagy eredményt elérnie. A 2000. évi országos bajnokságon versenyzett utoljára.
1992-től vállalkozóként tevékenykedett. A kétezres években többször is összeütközésbe került a törvényekkel, végül 2008-ban börtönbüntetésre ítélték. A végrehajtás elől külföldre szökött, több mint egy évvel később tartóztatták le, büntetését szigorították.
2010-ben Sólyom László köztársasági elnök visszavonta 1992-es állami kitüntetését.

Varga János (Abony, 1939. október 21.)

Birkózó, edző, sportvezető.
Versenyszám: Kötöttfogás, szabadfogás.
Nevelőedzője: Skultéty Sándor.
Egyesületei: Abonyi Termelőszövetkezet Sportkör (1955-1960), Budapesti Honvéd Sportegyesület (1960-1974).
Legkiemelkedőbb sikerei: olimpiai bajnok (1968: kötöttfogás, légsúly), kétszeres világbajnok (1963: kötöttfogás, légsúly, 1970: kötöttfogás, 57 kg), kétszeres világbajnoki ezüstérmes (1961: szabadfogás, légsúly, 1967: kötöttfogás, légsúly), kétszeres világbajnoki bronzérmes (1962: szabadfogás, légsúly, 1971: kötöttfogás, 57 kg), kétszeres Európa-bajnok (1967: kötöttfogás, légsúly, 1970: kötöttfogás, 57 kg), Európa-bajnoki ezüstérmes (1968: kötöttfogás, légsúly).

Tizenhat évesen indult a pályafutása az Abonyi TSz sportklubjában. Négyszer nyert ifjúsági bajnokságot. 1960-ban katonai szolgálatának megkezdésekor a Honvédhoz igazolt. Mikor az ötvenes évek legvégén Matura Mihály meghívására a válogatott keretével készülhetett, az akkor kopasz és vékony Vargát Polyák Imre Ramszesznek keresztelte el; ez lett a beceneve a sportág hazai berkein belül.
1961-ben kötöttfogás és szabadfogás egyéniben, valamint kötöttfogás csapatban is országos bajnok lett, és 1968-ig szinte egyeduralkodó volt légsúlyban (57 kg) az országos versenyeken. Első jelentős nemzetközi sikereit szabadfogásban érte el: 1961-ben a második, 1962-ben a harmadik helyen végzett a világbajnokságon. Egy évvel később kötöttfogásban indult, és a világ legjobbja lett. Az 1964-es tokiói olimpián szabadfogásban hetedik lett. Attól kezdve kötöttfogásban érte el nagy eredményeit.
1967-ben Európa-bajnokságot nyert, majd világbajnoki ezüstérmet szerzett. A következő esztendőben második lett a kontinensbajnokságon, majd az 1968-as mexikóvárosi olimpián a dobogó legfelső fokára állhatott fel.
1970-ben még mindig a csúcson volt: sem az Európa-, sem a világbajnokságon nem tudták megállítani. Ekkoriban már sokan emlegették az újságírók által kitalált nevén, azaz a birkózás Paganinijeként. Az 1971-es világversenyen a harmadik hely lett az övé. Az 1972-es müncheni játékokon a negyedik helyet szerezte meg. Utolsó nagy válogatott fellépése az 1973-as világbajnokság volt.
1961 és 1972 között huszonnégy alkalommal győzött a magyar bajnokságban (tízszer kötöttfogás egyéniben, hatszor kötöttfogás csapatban /1962-ben összevonva a szabadfogású csapatversennyel/, ötször szabadfogás egyéniben, háromszor szabadfogás csapatban). 1970-ben az év magyar birkózójának választották.
1969-ben a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetében edzői, 1972-ben a TF-en szakedzői oklevelet szerzett, 1985-ben mesteredzővé avatták. 1974-től a szakosztály 1989-es megszűnéséig a Honvéd edzőjeként dolgozott, tanítványa volt többek között Farkas Péter, Komáromi Tibor, Gáspár Tamás, Bódi Jenő, Faragó József és Sipos Árpád. Emellett 1978 és 1993 között a junior birkózó válogatottnál is edzősködött. 1981-től nemzetközi versenybíróként is tevékenykedett. Nyugalmazott honvédezredesként vonult vissza.
2008-óta a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja elnökségi tagja. Jelentős szerepet vállal a MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottsága munkájában.
2007-ben MOB Érdemérmet kapott. 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével (polgári tagozat) tüntették ki. Abony díszpolgárává választották.
Felesége, Varga Gabriella volt válogatott atléta (diszkoszvető), edző. Lánya, Gabriella kétszeres Európa-bajnok tőrvívó.

Kárpáti Károly (Kellner; Eger, 1906. július 2. – Budapest, 1996. szeptember 23.)

Birkózó, edző, sportvezető.
Versenyszám: Kötött- és szabadfogás.
Egyesületei: Debreceni Torna Egylet (1925-1926), Újpesti Torna Egylet (1926-1936).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1936: szabadfogás, könnyűsúly), olimpiai ezüstérmes (1932: szabadfogás, könnyűsúly), kétszeres Európa-bajnok (1930, 1935: szabadfogás, könnyűsúly), kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes (1927: kötöttfogás, pehelysúly, 1929: szabadfogás, könnyűsúly), kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes (1930: kötöttfogás, könnyűsúly, 1934: szabadfogás, kisközépsúly).

Több sportágban is kipróbálta tehetségét (torna, súlyemelés, ökölvívás, műugrás), a Debreceni Úszó Egylet színeiben 1924-ben megnyerte az országos felnőtt vidéki műugró bajnokságot. Végül a birkózás mellett kötelezte el magát. Döntésében nagy szerepet játszott a Czája-testvérek nagy hatású birkózó-bemutatója, melyet 1923-ban látott. 1925-ben már birkózásban lett vidéki bajnok.
1926-tól az UTE-ban folytatta pályafutását, egy évvel később már a válogatott tagja volt. Első jelentős nemzetközi sikerét 1927-ben érte el; a budapesti Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett a kötöttfogású pehelysúlyúak (62 kg) versenyében. A következő évben szerezte meg első országos bajnoki címét. Első olimpiáján, 1928-ban Amszterdamban negyedik helyezett lett kötöttfogás pehelysúlyban.
A húszas évek végétől egyre jelentősebb eredményeket ért el szabadfogásban is. Őt tekintik a magyar szabadfogású birkózóstílus megteremtőjének. Az 1929. évi Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert könnyűsúlyban (66 kg), ez volt a fogásnem első magyar érme. 1930-ban már kontinensbajnok volt szabadfogásban, ugyanazon tornán kötöttfogásban bronzérmet szerzett.
Második olimpiáján, Los Angelesben őt választották a magyar válogatott csapatkapitányának; ott még meg kellett elégednie az ezüstéremmel. Az 1934-es Európa-bajnokságon kisközépsúlyban (72 kg) indult, és bronzérmes lett. Második Európa-bajnoki címét 1935-ben, ismét könnyűsúlyban vívta ki. 1936-ban aratta legjelentősebb sikerét, a berlini olimpián a német Wolfgang Ehrl döntőbeli legyőzésével olimpiai bajnokságot nyert. Abban az évben szerepelt utoljára a magyar válogatottban.
1928 és 1933 között hétszer végzett az élen a magyar bajnokságban (négyszer kötöttfogás egyéniben, kétszer kötöttfogás csapatban, egyszer szabadfogás egyéniben).
1926-tól az Egyesült Izzó Rt. standard műszerésze volt. 1933-ban érettségizett, tanulmányait a Testnevelési Főiskolán folytatta, ahol 1937-ben testnevelő tanári, illetve birkózómesteri oklevelet szerzett. Ez után a debreceni izraelita gimnáziumban tanított.
1944-ben munkaszolgálatra rendelték, de ő megszökött, és egy évig bujkált. A háború után a Madách Imre Gimnázium testnevelő tanára (1945-1953), a Testnevelési Főiskola előadója, 1950 és 1967 között a Budapesti Honvéd SE edzője volt. 1952-ben megkapta a mesteredzői címet. A helsinki olimpiára készülő magyar birkózóválogatott vezetőedzőjeként jelentős szerepet játszott Hódos Imre és Szilvásy Miklós olimpiai bajnoki győzelmében. 1967-től szaktanácsadóként, 1972-ben a Magyar Televízió olimpiai szakkommentátoraként dolgozott.
1945-től haláláig a Magyar Olimpiai Bizottság tagja 1950-től a Honvéd elnökségi tagja volt. Hozzájárult a Magyar Birkózó Szövetség újjáalakításához, az edzőbizottság, 1954 és 1967 között a bíróbizottság elnökeként tevékenykedett, 1990-ben tiszteletbeli elnökségi taggá választották.
Előadásai mellett szakkönyvei is jelzik, hogy tudományos alapossággal foglalkozott a sporttal. Főbb művei: A ferde cipősaroktól a görbe hátig (1941), Birkózás (1947), Görög-római és szabadbirkózás (1949). Önéletírásai, visszaemlékezései Az aranyérem két oldala (1962) és Az idő sodrában címmel (1985) jelentek meg.
1981-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Érdemrendje bronz fokozatával, a Sportérdemérem arany fokozatával, 1991-ben a Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendjével, 1992-ben a MOB olimpiai érdeméremmel, 1996-ban a MOB életmű Fair Play-díjával és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

Kozma István (Budapest, 1939. november 27. – Budapest, 1970. április 9.)

Birkózó.
Versenyszám: Kötöttfogás.
Egyesületei: Vasas Sport Club (1958-1970).
Nevelőedzője: Keresztes Lajos.
Legkiemelkedőbb eredményei: kétszeres olimpiai bajnok (1964, 1968: nehézsúly), háromszoros világbajnok (1962, 1966, 1967: nehézsúly), világbajnoki ezüstérmes (1965: nehézsúly), világbajnoki bronzérmes (1961: nehézsúly), Európa-bajnok (1967: nehézsúly), kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes (1966, 1968: nehézsúly).

A Ganz MÁVAG közel két méter magas kosárlabdázója, Kozma István 1957-ben meghívást kapott az utánpótlás válogatottba. Ugyanakkor Keresztes Lajos, az 1928-as amszterdami olimpia birkózóbajnoka, a Vasas edzője felfedezte a kosárlabdázó Kozma Istvánban a szunnyadó birkózót. Pici, ahogy később becézték, az utóbbi hívásra hallgatott.
Két évvel később már egyéni magyar bajnok volt kötöttfogásban, nehézsúlyban. Szabadfogásban is indult, de csak az országos versenyeken, a nemzetközi tornákon kötöttfogásúként szerepelt. 1960-ban bekerült a válogatottba, és szerepelt a római olimpián, ahol a negyedik helyet szerezte meg.
1961-ben még „csak” a harmadik helyig jutott a világbajnokságon, de 1962-ben már nem tudták legyőzni, megszerezte első világbajnoki aranyérmét. Az 1964-es tokiói olimpiára jó esélyekkel érkezett, és meg is szerezte az aranyérmet – Weisz Richárd után ő lett a második nehézsúlyú kötöttfogású bajnokunk.
Egy évvel később második lett a világbajnokságon, majd 1966-ban a kontinensbajnokságon is csak a döntőben szenvedett vereséget. De gyorsan vigasztalódott, mert abban az esztendőben visszahódította a világbajnoki címet. 1967-ben ismét verhetetlen volt, Európa és – immár harmadszor – a világ legjobbja lett. A következő évet egy Európa-bajnoki ezüstéremmel kezdte, majd a mexikóvárosi játékokon feltette a koronát az addigi teljesítményére, másodszor is megnyerte az olimpiai bajnokságot. Máig ő az egyetlen kétszeres olimpiai bajnok magyar birkózó.
1969-ben sérülések akadályozták a versenyzésben, emellett a Testnevelési Főiskolán folytatott edzői tanulmányai is időt igényeltek. Ennek ellenére biztos helye volt a müncheni olimpiára készülő keretben. 1970 áprilisában azonban súlyos autóbalesetet szenvedett, és néhány nappal később belehalt a sérüléseibe.
1959 és 1968 között tizenhat alkalommal győzött a magyar bajnokságban (tízszer kötöttfogás egyéniben, egyszer kötöttfogás csapatban, illetve ötször szabadfogás egyéniben). Háromszor az év magyar birkózójának (1966, 1967, 1968), egyszer az év magyar férfi sportolójának (1967) választották.
2007-ben a FILA Hírességek Csarnokának tagja lett. Nevét a Kozma István birkózó emlékverseny is őrizte.

Kovács István (Nádudvar, 1950. június 27.)

Birkózó, edző.
Versenyszám: szabadfogás
Nevelőedzője: Tóth Gyula.
Egyesületei: Budapesti Honvéd Sportegyesület (1965-1971), Csepel Sport Club (1971-1983), Csepel Autó (1983-1984).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bronzérmes (1980: 82 kg), világbajnok (1979: 82 kg), világbajnoki bronzérmes (1977: 82 kg), Európa-bajnoki ezüstérmes (1979: 82 kg).

Kovács István a magyar birkózósport első, valamint egyetlen (férfi) szabadfogású világbajnoka. Pályafutását a Honvédban kezdte, és már húszévesen magyar bajnok volt a 82 kilogrammos súlycsoportban. A következő évben Csepelre igazolt, ahol több mint egy évtizedet töltött, végül a szigetszentmiklósi Csepel Autónál fejezte be sportolói karrierjét.
1972-től 1984-ig a magyar válogatott tagja volt. Szerepelt az 1972-es müncheni olimpián, a következő évek nagy versenyein legjobb eredménye egy Európa-bajnoki negyedik helyezés volt 1974-ben. Az 1976-os montreali olimpián sem sikerült neki a kiugrás, de az 1977-es világbajnoki bronzérem már jelezte fejlődését. A világsiker ideje 1979-ben érkezett el: Bukarestben ezüstérmes lett az Európa-bajnokságon, majd San Diegóban övé lett a világbajnoki cím. A következő esztendőben a moszkvai olimpián egy vállsérüléssel küszködve is bronzérmet szerzett. 1981-ben indult utoljára világversenyen.
1970 és 1984 között tizenkét alkalommal lett egyéni magyar bajnok a szabadfogás 82 kilogrammos kategóriájában, emellett kétszeres csapatbajnok a Csepel gárdájával.
1982-ben szakedzői diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán. Visszavonulása után a Csepel Autó, 1988-tól a Budapesti Honvéd edzőjeként dolgozott, közben saját vállalkozását is elindította. 1991-től 1992-ig a magyar szabadfogású válogatott vezetőedzője volt. Edzői pályája után kezdetben birkózómezek és –cipők kereskedelmével foglalkozott, majd birkózó- és más küzdősportokhoz való szőnyegek gyártására és forgalmazására szakosodott.
2012-ben Csepel díszpolgárává avatták.

Tóth István (Szolnok, 1951. október 3.)

Birkózó, edző.
Versenyszám: kötöttfogás
Nevelőedzője: Antal Pál.
Egyesületei: Tiszakécskei Sport Egyesület (1963-1966), Kiskunfélegyházi Vasas (1966-1971), Honvéd Szondy Sport Egyesület (1971-1973), Ganz-MÁVAG (1973-1984).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai ezüstérmes (1980: 62 kg), kétszeres világbajnok (1979, 1981: 62 kg), Európa-bajnoki ezüstérmes (1979: 62 kg), kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes (1978, 1982: 62 kg).

A kétszeres világbajnok húszesztendős koráig Tiszakécskén és Kiskunfélegyházán birkózott, 1968-ban és 1969-ben ifjúsági országos bajnok volt. Két évig Székesfehérváron edzett, ez után költözött Budapestre.
Felnőttként a 62 kilogrammos súlycsoportban versenyzett, 1976-tól 1984-ig szerepelt a magyar válogatottban. Első jelentős nemzetközi sikere az 1978-as Európa-bajnoki bronzérem volt. A következő évben övé lett a világbajnoki cím, és a kontinensviadalon is döntőbe jutott, ott második helyen végzett. Ugyancsak ezüstérmes lett az 1980-as moszkvai olimpián. 1981-ben megvédte világbajnoki elsőségét. 1982 egy Európa-bajnoki bronzérmet hozott a számára.
1973 és 1984 között tízszer győzött egyéniben a magyar bajnokságban, 1978-ban pedig csapatbajnok lett. 1981-ben az év birkózójának választották.
Aktív sportolóként szerezte meg az elektroműszerész végzettséget, majd visszavonulása után, 1986-ban szakedzőként diplomázott a Testnevelési Főiskolán. 1985-ben a BVSC edzőjeként kezdett dolgozni, 1994-től a klub birkózó szakosztályának igazgatója. 1997-től a Budapesti Birkózó Szövetség elnökségi tagja.

Komáromi Tibor (Budapest, 1964. augusztus 15.)

Birkózó, edző, sportvezető.
Versenyszám: kötöttfogás
Nevelőedzője: Vatai László.
Egyesületei: Ferencvárosi Torna Club (1974-1994).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai ezüstérmes (1988: 82 kg), háromszoros világbajnok (1986, 1987, 1989: 82 kg), Európa-bajnok (1986: 82 kg), kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes (1985, 1988: 82 kg), négyszeres Európa-bajnoki bronzérmes (1987: 82 kg, 1990, 1991, 1992: 90 kg).

Tízéves korában kezdte a birkózást az FTC-ben, abban a klubban, melyben egész pályafutását töltötte. 1983-ban második lett a junior világbajnokságon, a következő évben megnyerte a korosztály Európa-bajnokságát.
1984-től szerepelt a magyar válogatottban. Első felnőtt Európa-bajnokságán 1985-ben ezüstérmet szerzett. Egy évvel később Európa-bajnok, majd Budapesten világbajnok lett. 1987-ben megvédte világbajnoki címét, és bronzérmes lett a kontinensviadalon. 1988-ban második lett az Európa-bajnokságon, majd esélyesként érkezett a szöuli olimpiára, ahol szintén a második helyen végzett. A következő évben harmadszor is a világ legjobbja lett. Ez után a 90 kilogrammosok mezőnyében versenyzett, ahol három egymást követő Európa-bajnokságon (1990, 1991, 1992) is bronzérmet szerzett. Szerepelt az 1992-es barcelonai olimpián.
1987-ben győzött a Golden Grand Prix-ben, 1990-ben második lett. 1983 és 1994 között tizenegyszer végzett az élen egyéniben a magyar bajnokságban, emellett négyszeres csapatbajnok. 1994-ben Kecskeméten aratta utolsó nagy sikerét, első lett a Világkupában. 1986-ban, 1987-ben és 1989-ben az év magyar birkózójának választották.
Sportolói pályafutása közben cukrász szakképesítést és edzői oklevelet szerzett, és tanulmányokat folytatott a Tanítóképző Főiskolán és a Pécsi Tudományegyetemen. 1992-ben az FTC birkózó szakosztályának vezetőedzője lett. 1994 és 1996, majd 2001 és 2007 között szövetségi kapitányként dolgozott. 2012-ben a Magyar Birkózó Liga elnökévé választották.