A cselgáncs sportágtörténete

A cselgáncs (dzsúdó) japán eredetű, eszköz nélkül vívott önvédelmi küzdősport, amely a 19. században jött létre.

A sportág kialakulása, nemzetközi előzmények

Az egymással való megküzdés különböző formái, a versenyzés egyidős az emberiséggel. A birkózás az egyik legősibb és legismertebb küzdelmi forma, világszerte. Japánban egy Nomino Sukune nevű birkózó ádáz küzdelemben legyőzte a kora legjobbjának tartott birkózót, Tomaketsu Hayatót, Suinin császár uralkodása idején. (Az uralkodó i.e. 29 és i. sz. 70 között regnált.) A küzdelem azért is sporttörténeti jelentőségű, mivel akkor még nem különült el a birkózás, a sumó és a dzsúdó, így sokan az utóbbi megalapítójának is tekintik a birkózóbajnokot. A dzsúdó mai formája azonban több mint kétezer év elteltével alakulhatott ki.
A mai cselgáncs a japánul „lágy művészetet” jelentő ju jitsu-ból alakult ki, amely a szamurájok, harcosok és a földművesek önvédelmi és támadó mozgásformáit egyesítette.
A hatalomért vívott harc kialakította a japán szamurájok rendjét, akik többnyire a kardküzdelmet részesítették előnyben. A végső harc általában puszta kézzel fejeződött be, ezért fontossá vált a kézzel vívott közelharc tökéletesítése. Így jöhetett létre a ju jitsu az 1500-as években, majd sokkal később a dzsúdó.
A sportág megteremtése egy, a kor nagy mestereitől tanuló ju jitsu mester, dr. Kano Jigoro nevéhez köthető, aki 1860-ban látta meg a napvilágot Mikagéban. Japán társadalma hatalmas változáson ment keresztül azokban az évtizedekben. Az európai és amerikai kultúra nagy hatással volt az országra. A régi hagyományok és az egyes harcművészetek is mintha háttérbe szorultak volna.
A körülmények folytán a mester arra a következtetésre jutott, hogy a szamurájok szellemisége nem élhet tovább régi formájában, ezért szükségesek olyan sportok, amelyek tovább viszik az értékes örökséget. Nem mellesleg: általuk a gyermekek fegyelemre nevelhetők, és erejüket is próbára tehetik. Kano Jigoro tehát új rendszert alkotott, amelyet dzsúdónak nevezett el. Az általa kialakított harcművészet elhagyta a testre veszélyesebb formákat, így alkalmasabbá vált a sportra. Kano Jigoro kora leghíresebb, a ju jitsu különböző iskoláit művelő mesterektől tanulhatott (Fukuda, Masamoto, Tsunetoshi Ikubo), így átvehette azok legfontosabb ismereteit, s elhagyhatta a számára kevésbé lényeges elemeket. Az új elnevezés: a dzsúdó azt is jelentette, hogy Kano elhatárolja irányzatát a többi iskolától. Igen fiatalon, 22 évesen megalakította a Kodokan Intézetet, 1882-ben. Az első évben csupán kilenc tanítványa akadt. A továbbiakban azonban egyre többen ismerkedtek meg a dzsúdóval, majd világszerte szaporodtak követői. A mester 1938-ben bekövetkezett halála után iskoláját fia, Kano Risei vezette tovább.
A sportág rohamos elterjedésének köszönhetően 1951-ben létrejött az Európai Cselgáncs Szövetség (European Judo Union, vagyis EJU), majd 1956-ban a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (International Judo Federation, IJF). Szintén 1956-ban rendezték meg az első világbajnokságot Tokióban (még súlycsoport megjelölés nélkül). Az első Európa-bajnokságra már korábban, 1951-ben sor került. A súlycsoportokat csak 1958-ban alakította ki az IJF. A férfi cselgáncs az 1964-es olimpián mutatkozott be először, a női sokkal később, 1992-ben.

A dzsúdó Magyarországon

A küzdősport Szemere Miklós grófnak köszönhetően jutott el hazánkba. A gróf nagy szerelmese volt a sportoknak, köztük a sportlövészetnek. Diplomataként bejárta a világot. 1891-ben hazatérve lemondott tisztségéről. Mint politikus többször felszólalt az Országgyűlésben az ifjúság sportolása érdekében.
Szemere kezdeményezésére érkezett hazánkba az első japán dzsúdóedző, Sasaki Kichisaburo. A mester 1906-ban, a BEAC lágymányosi sporttelepén kezdte meg edzéseit egy 60 fős csoporttal. A harmadik hónap végére négy tanítványa maradt, mert az edzések nagy fegyelmet és kitartást igényeltek. Sasaki Kichisaburo könyvet is írt a sportágról Dzsúdó, a japán dzsiu-dzsicu tökéletesített módszere címmel. 1920-ban már magyar tollból is született szakkönyv a témában: A japán rendszerű torna alapgyakorlatai címmel, amelyet dr. Cselőtei Lajos írt. A magyar szerző 1926-ban is kiadott egy művet Cselgáncs (jiu-jitsu) címmel, amely az első eset, amikor a cselgáncs elnevezés a dzsúdó szinonimájaként megjelenik.
1928-ban – még nem hivatalos formában – kezdődött meg a küzdősport oktatása Vincze Tibor vezetésével, a Nemzeti Torna Egylet keretein belül. Az NTE kötelékében az első hivatalos dzsúdóklub 1931-ben alakult meg, Vincze Tibor irányításával. Az 1933-as első, Bécsben megrendezett, nem hivatalos Európa-bajnokságon már el is indult a magyar cselgáncsválogatott. A sport népszerűségét jelzi, hogy sorra alakultak a szakosztályok. 1938-ban jött létre a Magyar Nippon Társaság, amelynek elnökévé Zerkovicz Pétert választották.
Az 1938-as év több fontos eseményt tartogatott: abban az évben halt meg a küzdősport japán atyja, Kano Jigoro, ugyanakkor nemzetközi övvizsgát rendeztek, amelyen a magyar mesterek, így Vincze Tibor 2. danból, míg Purman János 1. danból tett sikeres vizsgát.

A háború utáni évek

A második világháború idején a cselgáncs hazai fejlődése is megtorpant, több helyütt iskolai tornatermekben tartottak edzést. 1946-ban Vadász István vezetésével megalakult a Budapest Rendőr Egylet cselgáncsszakosztálya, amelynek működésében Vincze Tibor is fontos szerepet vállalt. Az egylet azonban nem volt hosszú életű, 1950-ben meg is szűnt. Vincze ezek után a Dózsa SE-ben folytatta tevékenységét. Ugyanabban az évben a Budapesti Sport Egylet is létrehozta cselgáncs szakosztályát, Papp Bertalan vívó vezetésével. Más egyesületekben is létrejött a szakosztály, így az Elektromos SE-ben (1946), a Budapesti Bástyában (1950), a Budapesti Honvédban és a Testnevelési Főiskolán (1950).
Az első övvizsgákra 1950-ben került sor, a Testnevelési Főiskolán. A vizsgákat Vincze Tibor hirdette meg. Abban az évben rendezték meg az első meghívásos versenyt a Budapesti Dózsa szervezésében.
A Magyar Birkózó Szövetségen belül 1952-ben megalakult az Országos Cselgáncs Társadalmi Szövetség. A szervezet elnöke dr. Dániel Ernő lett. Az első, nem hivatalos magyar bajnokságra, amelyen már több sportegyesület (Dózsa, TF, Bástya, Honvéd SE) versenyzői mérték össze tudásukat, 1952-ben került sor. Az első hivatalos bajnokságot 1953. március 1-jén rendezte a Cselgáncs Társadalmi Szövetség. Egy évvel később az országos bajnokság kibővült a felnőtt és ifjúsági egyéni és csapatbajnoksággal.
1955-ben sorra alakultak az új szakosztályok az egyesületek -: szegedi Haladás, Békéscsabai Dózsa, Tatabányai Bányász, Miskolci Dózsa, A Budapesti MTH és a Vasas FORSZ – keretein belül.
Első válogatott keretünk 1956-ban alakult meg Nádai Pál és Purman János vezetésével.
1957-ben újjáalakult a dzsúdó hazai szervezete Magyar Cselgáncs Szövetség néven. Az 1956-os események a cselgáncsra is hatással voltak. Sok edző és sportoló távozott külföldre, szükségessé vált a sportág szervezeti megújítása.
A hazai dzsúdó nemzetközi kapcsolatait az is nehezítette, hogy nálunk eltérő szabályok szerint űzték a sportágat. Leginkább a kötöttfogású birkózás szabályaihoz volt hasonlatos a magyar cselgáncs szabályrendszere. Hazánk ezért áttért a nemzetközi szabályokra, így 1958-ban az Európai Judo Unió tagjává válhatott. 1959-től már Magyarország is részt vehetett a világ- és Európa-bajnokságokon. Országunk – hivatalosan – 1959-ben vett részt először Európa-bajnokságon, Bécsben.
1960-61-ben sorra alakultak a fővárosban és vidéken a különböző szakosztályok: a Budapesti Honvéd, a Spartacus, a Kecskeméti Dózsa és a Szolnoki MTE. Az utánpótlás érdekében is elindultak a kezdeményezések: 1961-ben elindult az edzőképzés a Testnevelési Főiskolán, ahol a tanulók egy kétéves levelező kurzuson sajátíthatták el a tudásanyagot.

Az első nemzetközi sikereink

1961-ben született meg első nemzetközi eredményünk a milánói ifjúsági világbajnokságon, ahol Kovács János második helyezést ért el. 1962-ben szereztük meg az első Európa-bajnoki bronzérmet. 1964-ben az ifjúsági Európa-bajnokságon, Berlinben, Nádas László bronzérmet szerzett könnyűsúlyban.
1966-ban hatalmas tragédia érte a hazai dzsúdósportot: a magyar válogatott repülőgépe lezuhant Pozsony közelében, a balesetet sajnos senki sem élte túl. Életét vesztette a válogatott edzője, Kovács Béla, illetve a versenyzők: Bodor Antal, Faragó Benjamin, Kovács János és Nagy Miklós.
1968-ban a junior Európa-bajnokságon Szabó Ferenc szerzett ezüstérmet, pehelysúlyban. A következő évi Eb-n újabb ezüst- és bronzérmet nyertünk.
1971-ben, a göteborgi Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett Szabó Ferenc pehelysúlyban, a Ludwigshafenben megrendezett világbajnokságon Pulai János az 5. helyen végzett. Az 1972-es müncheni olimpián ismét egy 5. hellyel gazdagodtunk (Hetényi Antal), ugyanabban az évben Ipacs László szerzett bronzérmet középsúlyban, az Európa-bajnokságon. 1974-ben újabb Európa-bajnoki bronzérem következett, amelyet Varga Imre hozhatott haza.

Az első olimpiai érmünktől napjainkig

Az 1976-os év nagy sikereket tartogatott: Tuncsik József megszerezte a sportág első Európa-bajnoki címét Magyarországnak, a 63 kilogramm kategóriában. Petrovszky Mihály is érmes lett, ő a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Az első olimpiai érem is abban az esztendőben született: Tuncsik József bronzérmet nyert Montrealban.
1977-ben Szabó Ferenc második helyezést ért el az Eb-n. A következő év valóságos éremesőt hozott: a Helsinkiben megrendezett Európa-bajnokságon Tuncsik József (65 kg) és Molnár Károly (71 kg) bronzérmet, Varga Imre pedig ezüst- és bronzérmet is szerzett nehézsúlyban és abszolút kategóriában. A Miskolcon megrendezett ifjúsági Európa-bajnokságon Tóth Béla és Fürjész István arany-, Szepesi István ezüst-, Szobonya László pedig bronzérmet szerzett.
1979-ben két Eb-bronzérem született: Kiss Endre (86 kg) és Varga Imre (+95 kg) jóvoltából. A párizsi világbajnokság is sikert hozott: Varga Imre a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Az 1980-ban megrendezett moszkvai olimpián két bronzérmet szereztek a magyarok: Kincses Tibor (60 kg) és Ozsvár András (abszolút kategória). Szepesi István (95 kg) az ötödik helyen végzett.
Az 1981-es világbajnokságon Ozsvár András bronzérmet szerzett (abszolút kategória). Abban az évben Debrecen adott otthont a felnőtt Európa-bajnokságnak, ahol Nagysolymosi Sándor (71 kg) ezüst-, Gyáni János (86 kg) bronz-, Ozsvár András (abszolút kategória) pedig szintén bronzérmes lett.
1983-ban Bujkó Tamás megszerezte a sportág első világbajnoki ezüstérmét (60 kg). 1985-ben újabb világbajnoki érmet szerzett: bronzot, Gyáni János és E. Kovács János pedig 5. helyezést ért el.
1986-ban az első hazai dzsúdó kettős: Csák József és Hajtós Bertalan Európa-bajnok lett. Gyáni Ferenc bronzérmet szerzett.
A magyar cselgáncs sport legnagyobb sikerét Kovács Antal érte el 1992-ben, a barcelonai olimpián, ahol 95 kg-ban aranyérmes lett. 1993-ban az első felnőtt világbajnoki címet is megszerezte. A kiváló olimpikont 2004-ben az a megtiszteltetés érte, hogy az athéni olimpia megnyitóján ő vihette a magyar lobogót. A barcelonai olimpián három további érmet nyert a magyar válogatott: Hajtós Bertalan (71 kg) és Csák József (65 kg) ezüst-, Csősz Imre (+ 95 kg) pedig bronzérmet szerzett.
2005-ben Braun Ákos megnyerte a világbajnokságot és az Európa-bajnokságot is, ezzel a bravúrral örökre bevéste nevét a sportág történelemkönyvébe.
A 2012-es londoni olimpia újabb sikereket hozott, férfi és női cselgáncsozóink számára egyaránt: Ungvári Miklós (66 kg) olimpiai ezüstérmet szerzett, Csernoviczki Éva pedig a nők közül elsőként szerzett olimpia érmet: a 48 kilogrammosok között a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Nők a cselgáncsban

A sportágat kezdetben férfiak űzték hazánkban. A nők 1979-től kezdhették meg edzéseiket a szakosztályokban. Az 1980-as években már versenyeken is indultak, s 1984-ben számukra is kiírták az országos bajnokságot, különböző korosztályokban. A válogatott keret tagjai között megjelentek a női versenyzők. 1988-tól már nők is szép számban szereztek érmeket. Az 1980-as évek kiemelkedő versenyzője volt Pekli Mária, az 1990-es években pedig Nagy Zsuzsa és Parragh Katalin ért el figyelemre méltó eredményeket. 1992-ben Nagy Zsuzsa világbajnoki bronzérmet szerzett. Nagy Viktória 1995-ben és 1996-ban Európa-bajnoki bronzérmes, 1997-ben és 2000-ben pedig Európa-bajnok lett.

Cselgáncs a paralimpián

Az első paralimpiai játékokat 1952-ben rendezték, Stoke Mandeville-ben. Megelőzően egy Angliában praktizáló, német származású idegsebész, Ludwig Guttman volt az, aki a sportot a gerincsérültek rehabilitációjaként alkalmazta. Guttmannak tehát kiemelkedő szerepe volt a paralimpia létrejöttében. 1956-ban már az olimpiai játékoknak helyet adó városban, vagyis Melbourne-ben rendezték meg a paralimpiát is. A dzsúdó 1988-ban került be a paralimpiai sportágak közé, egyelőre a férfiak számára. Sérült női sportolók csak 2004-től indulhattak a megmérettetésen. A sportág főleg a látássérültek körében örvend nagy népszerűségnek. A paralimpián kizárólag vak vagy gyengénlátó versenyzők mérhetik össze tudásukat, egyéb fogyatékossággal élők nem indulhatnak a versenyen. A résztvevők három kategóriába sorolhatók: B1 (teljes vakság), B2 (aliglátók) és B3 (gyengénlátók).

Sérültek oktatása

Hazánkban az 1990-es években kezdődött meg Koczka Béla irányításával a vak sportolók cselgáncsoktatása, de a kezdeményezés eleinte nehézségekbe ütközött.
1999-ben a Magyar Judo Szövetség Bíró Norbertet delegálta a római bírói konferenciára, ahol szó esett a vakok sportolási lehetőségeiről. A konferencián jó kapcsolat alakult ki a Nemzetközi Vaksport Szövetség judo albizottságával, így a magyar szövetség két versenyzőt is küldhetett határidőn túl a kvalifikációs kontinensbajnokságra. A versenyen Vincze Gábor ezüst-, Bíró Norbert pedig aranyérmet szerzett, így mindketten indulási jogot szereztek a paralimpiára. Az egy évvel később megrendezett paralimpián Vincze Gábor bronzérmet szerzett, Bíró Norbert pedig az ötödik helyen végzett. Utóbbi a Vakok Iskolájában megkezdte a látássérültek dzsúdóoktatását, amelybe később Vincze Gábor is bekapcsolódott.
A 2004-es paralimpia hozta a legtöbb érmet hazánknak: Szabó Nikolett Diána, Vincze Gábor és Bíró Norbert bronzérmet szerzett. Az Európa-bajnokságon is megszületett az első bronzérem, amelyet Papp Gábor vehetett át. 2002-től a látássérülteknek is megrendezik a magyar cselgáncsbajnokságot.
2007-ben az ifjúsági világbajnokságon is indultak versenyzőink, ahonnan egy arany- és egy ezüstéremmel térhettek haza.
2008-ban, Pekingben két ötödik helyezést értek el cselgáncsozóink. A 2009-es Európa-bajnokságot Debrecenben rendezték meg, ahol Szabó Nikolett győzött.

Advertisements