A kerékpározás sportágtörténete

A kerékpár emberi erővel hajtott kétkerekű jármű. Az eszköz fejlődésével, illetve sportszerré válásával kialakult maga a sportág; több szakága, illetve versenyszáma jött létre, amelyek mindegyike speciális kerékpártípust igényel: országúti, pálya-, terem-, illetve túrakerékpár, hegyikerékpár, BMX.

Különleges szerkezetek, a kerékpár eredete

A kerékpározás kezdetei a távoli múltba mutatnak. Kínai források szerint már kétezer évvel korábban használtak olyan szerkezeteket, amelyek a kerékpár ősére, a „futógépre” emlékeztettek. Hérodotosz is említést tett munkáiban olyan kétkerekű masinákról, amelyeket az arabok használtak a levelek szállítására. Ezt az állítást erősíti meg Plutarkhosz, aki szerint a korabeli küldöncök jártak hasonló járművekkel a hadműveletek idején.
Az ókori eszköznek – úgy tűnt – az emlékét is elfeledték, noha ismert, hogy Leonardo da Vincit is foglalkoztatta az emberi erővel mozgatott „hajtány” gondolata. Mégis, csak a 17. századból maradtak fenn olyan tárgyi bizonyítékok, amelyek a kerékpár megalkotására tett kísérletről árulkodnak. 1649-ben Hans Hautsch, nürnbergi kovácsmester készített egy szekrényszerű kocsit, amelyben egy óraművet is elhelyezett. A szerkezet izomerővel működött; három szolga hajtotta a járművet a kocsi hátuljában. Az eszköz nagy feltűnést keltett; Hautsch-ot meg is égették találmánya miatt, mert ördögtől valónak vélték szerkezetét. Egyidejűleg több francia és német feltaláló is próbálkozott hasonló négy-, illetve kétkerekű „járógépek” tervezésével.
A német Karl Drais eredetileg erdésznek tanult, de pártfogója halála után nem tudta folytatni tanulmányait. Akkor kezdett bele ötlete megvalósításába, s 1817-ben bemutatta kétkerekű, kéztámasztékos, nyereggel ellátott találmányát. Azonban nem akadt mecénás, aki támogatta volna ötleteit. Csak Párizsba költözése után, 1819-ben ismerték el művét, és indulhatott el szerkezetének gyártása. A fából készült „futógép”: a drezina – ahogy Drais járművét nevezték – Angliában a hobby-horse elnevezést kapta. S bár Drais báró és kétkerekűje sokszor volt gúny tárgya, a találmány robbanásszerű fejlődését nem lehetett megállítani. Az első kerékagyon létrehozott hajtókar óriási előrelépést jelentett; elsősorban a lábak mozgását optimalizálta. A fa alkatrészeket sok esetben már vasszerkezetekkel helyettesítették, s hamarosan a taposó is megjelent a járművön. A legnagyobb előrelépést a francia Pierre Michaux tette, aki megváltoztatta a kerekek egymáshoz való viszonyát, megnövelte az első kerék átmérőjét és féket is tett kerékpárjára. Michaux másik újítása az volt, hogy acélból készítette a vázat, így a kerékpár sokkal könnyebb lett. 1876-ban a velocipéd olyan sikert aratott a párizsi világkiállításon, hogy megkezdődhetett a tömeggyártása. 1860-ban húsz, 1870-ben pedig már negyven gyárból kerültek ki a kétkerekű járművek. A további fejlődést a sorozatgyártás következtében fellépő erős konkurenciaharc is elősegítette. Hamarosan megjelentek az acélküllők (Madison ötlete), valamint a golyóscsapágy. A korábban 40 kg-os járművek a XVIII. század vége felé már csak 15 kg-ot nyomtak, a két kerék magassága idővel kiegyenlítődött, ezzel létrejöttek a biztonsági kerékpárok. A váz már a ma ismerthez volt hasonló, s a fék is elengedhetetlen tartozéka lett a korabeli, immár jóval sebesebb mozgásra alkalmas kerékpároknak. További előrelépést jelentett a tömör gumi alkalmazása, hogy a kerékpározó kevésbé rázkódjon (W. A. Cooper kísérlete, 1870 körül), valamint a felfújható gumitömlő, amelyet egy ír állatorvos, J. B. Dunlop eszelt ki. És a kerékpározók száma egyre növekedett…

Az első versenyek

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség 1893-ban alakult meg, majd 1900 áprilisában újjáalakult Union Cycliste Internationale (UCI) néven. Az amatőr és a professzionalista sport elkülönítése érdekében a szövetség szétvált (FIAC / FICP).
Az első kerékpáros pályaversenyre 1868-ben került sor. Napjaink leghíresebb – és legrangosabb – országúti kerékpáros versenyét, a Tour de France-t, 1903-ban rendezték meg először.
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség évente rendez valamennyi szakágban világ- és Európa bajnokságokat. Az első pályakerékpár világbajnokságot 1893-ban rendezték meg Chicagóban, az első országúti világbajnokságot pedig 1921-ben, Koppenhágában. Az 1972-ben megrendezett müncheni olimpián a kerékpáros versenyeket már világbajnokságnak is tekintették.

A magyar kerékpársport kezdetei

Gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós Angliában ismerkedett meg a drezinával, amelyet haza is hoztak Magyarországra. A találmány azonban akkor még nem keltett nagy visszhangot.
Hazánkban csak 1878-ban lehetett először látni olyan kerékpárt, amelyet már lábbal lehetett tekerni. Stiglitz úr, a Robey and Co. linconi angol cég hivatalnoka ugyanis ekkor hozta az országba velocipédjét, ami nagy feltűnést keltett. 1879-ben pedig Kosztovits László, az angol Bicycle Club elnöke az egyik legújabb típusú kerékpárját hozta haza, és tekert vele végig Budapest utcáin. Egyre többen csatlakoztak a kezdeményezéshez, 1881-ben – többek között – Vermes Lajos is. A külföldön népszerű velocipéd hazánkban nem vonzott tömegeket; a biciklizés akkor terjedt el, amikor megjelentek az első alacsonyabb kerekű, modern szerkezetű járművek.
1881 augusztusában a régi Szikszay vendéglőben gyűlt össze a kerékpározók közössége, hogy az idegen hangzású kifejezések helyett megfelelő magyar szót válasszanak az új sport számára. A vasparipa és a kerékpár szó közül kellett választani. Végül utóbbi mellett voksoltak a legtöbben, így az vált a hivatalos elnevezéssé; 1883-ban a Magyar Tudományos Akadémia is felvette szótárába.
Nem mindenki értett egyet a névválasztással. Udvary Ferenc szerint azért nem alkalmazható a kerékpár kifejezés, mert nem csak két, hanem háromkerekű biciklik is vannak. Ő a vasparipa kifejezést ajánlotta, amellyel Kossuth Lajos is egyetértett. Udvary Ferenc és Jenő egyesülete, a Körmendi Vasparipa Egylet végül nem is a hivatalos elnevezést használta.
1884-ben Szmertich Iván távolsági rekordot állított fel velocipédjével: Budapestről indulva bejárta Európát, végül Londonba hajtott. Még abban az évben újabb nagy vállalkozásra került sor: Philipovics Emil Párizsba tett kirándulást kerékpárjával. Az utat 6 nap alatt tette meg! – A távversenyek és a több napos kerékpáros túra utak nagy érdeklődést keltettek, és igen népszerűek voltak. Udvary „Feri” könyve, a Körmendtől Párisig kerékpáron és vissza Turinnak című munka 1891-ben jelent meg. Az írás a szerző két évvel korábbi útjának krónikája, élvezetes úti beszámoló és hiteles korrajz egyben.

Intézmények

Az első kerékpáros klub, a Budapesti Kerékpáros Egyesület 1882. szeptember 13-án alakult meg. Az egyesület első elnöke Kosztovits László volt, titkára: Déry Gyula. A klub működése nem lehetett folyamatos, a budapesti főkapitány ugyanis a bécsi és a prágai minta alapján rendeletileg tiltotta meg az utcákon való kerékpározást. Kosztovits Lászlónak hosszú hónapok alatt sikerült kijárnia Thaisz Elek főkapitánynál, hogy újra szabadon kerekezhessenek.
1885-től sorra alakultak az országban a kerékpáros egyesületek, így a Vasparipa Előre, a Magyar Velocipéd Egylet, a Szabadkai Achilles Velocipéd Egylet és a Salgótarjáni Vasparipa Szövetkezet. Akkoriban már rendszeresen rendeztek versenyeket is a sportolóknak. Az első hivatalos verseny 1883 augusztusában volt a fővárosi ügetőpályán. A hazai versenyeken túl nemzetközi megmérettetések is voltak, amelyeken főleg a bécsi és a prágai kerékpárosok arattak sikereket. A honi versenyek gyakori helyszíne volt Budapesten a Hermina út, illetve a Városligeti fasor végén található körönd. A versenyeken gyakran kitűnt eredményeivel és edzettségével a kor híres sportolója, Vermes Lajos. A híres kerékpáros 1889-ben, palicsi birtokán sporttelepet létesített, ahol – Magyarországon elsőként – kerékpárpályát is építtetett.
1889-ben már három versenyszámban avatattak bajnokot: repülőversenyben Keszler Albertet, 10 kilométeren Lauber Dezsőt, 100 kilométeren Papp Ferencet.
A vidéki egyesületek kezdeményezése nyomán Szombathelyen szövetség alakult 1889-ben, amely szervezeti problémák miatt nem volt hosszú életű. 1894 májusában, a budapesti Városligetben azonban létrejött a Magyar Kerékpáros Szövetség, amely főleg vidéken propagálta a kerékpározást. A szövetség elnöke Gerenday György lett, alelnöke Bláthy Ottó, főtitkára pedig Balogh Hugó. Az 1800-as évek végén az ország 119 városában már 134 kerékpáros egyesületet jegyeztek, valamint 97 döngölt agyag-, föld-, fa-, aszfalt- és betonpálya létesült. Már az alakulás utáni évben megduplázódott a szövetség tagjainak száma. Az Adria Kerékpárgyár megkezdte a biciklik tömeggyártását. A gyár termékeit a kerékpársport hazai versenyzőivel reklámozta, ami tovább növelte a sportág népszerűségét.
A Magyar Kerékpáros Szövetség szinte azonnal lépéseket tett annak érdekében, hogy elhatárolja egymástól az amatőr és a professzionális sportot. A korban több kisebb-nagyobb sportbotrány pattant ki a témában. Az első Wiegand Rezsőhöz kapcsolódik, akinek visszautasították nevezését, mert pénzt fogadott el győzelme után. Ezáltal ő lett hazánk első professzionális kerekezője.
Az első hosszabb távú országúti kerékpárversenyt Budapest és Pécs között rendezték meg, 1894 nyarán. A harminc indulót – 25-30 kilométerenként – kisebb állomásokon várták, ahol felfrissíthették magukat.

Megépül a Millenáris

Az 1896-os esztendő újabb fellendülést jelentett a magyar sportnak, vele együtt a kerékpársportnak is. A millennium évére felépült a Millenáris, a főváros korszerű futófelületű, 16,24 százalékos fordulóemeltségű, 500 méteres, több mint 8000 látogatót befogadni képes kerékpárstadionja, amelyben a közönség ülő- és állóhelyekre egyaránt válthatott jegyet. Az ellátás teljességét fokozta, hogy büfé is helyet kapott a komplexumban, amelyet egy jó nevű vendéglős vezetett.
A Millenáris megnyitását két hónapos, ünnepélyes versenysorozat követte. A rendezvényeken több külföldi versenyző is részt vett. Többnyire ők aratták le a babérokat a versenyeken. A magyar sportolók közül Rottenbiller János, becenevén Gigi emelkedett ki, aki gyorsan belopta magát a magyar közönség szívébe. Rottenbiller később katonának állt, s felhagyott a kerékpározással.
A Millenáris megnyitása utáni hatodik kerékpárversenyen már nők is indultak: Bernát Olga, Bernát Nina és Schenker Teréz. Nagy szenzációt keltettek női versenyzőink, hiszen szoknya helyett sötét térdnadrágot viseltek!

Mélyponton

1899-ben Budapest főváros törvényhatósági közgyűlése megszavazta, hogy minden kerékpár után 5 forint kerékpáradót kell fizetni a sport kedvelőinek. A rendelkezés visszafogta a kerékpározás terjedését, noha a kerekezés addig sem számított olcsó sportnak, hiszen a kerékpár beszerzése sem volt filléres dolog. Eleinte tehát a tehetősebbek: főleg az arisztokrácia, illetve a felsőbb polgári rétegek tagjai közül hódoltak a sportnak.
A biciklik azután kerültek tömegesen a padlásra, miután Budapesten rendeletben tiltották meg egyes utcákon a kerekezést. – Ezzel egy időben kezdett teret hódítani hazánkban a futball, amely nagy népszerűségnek örvendett. A kerékpározás valamelyest háttérbe szorult, versenyzőink is kezdtek elszakadni a nemzetközi élvonaltól. Nem fejlődött ki korszerű háttéripar sem, amely olcsóbb, ám nemzetközi szinten is megfelelő kerékpárok előállítására lett volna képes. Az országban fellelhető 21 versenypálya közül egyedül a Millenáris volt üzemképes abban az időben.
A Magyar Kerékpáros Szövetség 1907-ben megkísérelte átlendíteni a sportágat a holtponton. A feladat nehéz volt, hiszen a vidéki kerékpárpályák nagy része akkoriban már igen rossz állapotban volt. 1909-ben újra rendszeressé váltak a versenyek. Viszont megtiltották, hogy a Millenárison motorversenyeket rendezzenek, amelyek rendkívül nagy népszerűségnek örvendtek. Az intézkedés ugyancsak kellemetlenül érintette a sportágat, noha a kerékpár a századforduló után már minden társadalmi réteg számára elérhető közlekedési, illetve sporteszközzé vált.
1910-re az egyesületek között egyre nagyobbra nőttek az ellentétek, a szövetség pedig nem tudta oldani a feszültséget. Új versenyszabályok és reformok bevezetésére lett volna szükség, amit azonban sokan elvetettek. Egyes tagok kiléptek az MKSZ-ből és Magyarországi Kerékpáros Egyesületek Szövetsége (MOKESZ) néven alapítottak új intézményt maguknak. A két szervezet közötti versengés újra felkeltette az emberek érdeklődését a sport iránt. A párharc két évig tartott, végül az MKSZ diadalmaskodott. Tekintélyét az is növelte, hogy felvették a kerékpársport nemzetközi szervezetébe.
Immár hetente rendeztek országúti és pályaversenyeket, felváltva. A Szövetség az országos egyesületi bajnokságokat is kiírta. A pontozás során figyelembe vették az országúti, pálya- és túraversenyeken elért eredményeket.
Országúti kerékpárosaink 1912-ben, Stockholmban vettek részt először az olimpián. Elsőként Vass Antal és Havasi Sándor indult világbajnokságon (repülőverseny, Berlinben, 1913).
Az első világháború újabb fordulópontot jelentett: versenyzőink nagy számban kerültek a frontra, az egyesületek egy része kénytelen volt felfüggeszteni működését.

Az első világháború után

A háborút követő gazdasági és szervezeti nehézségek akadályozták a sport fejlődését. Miután – 1923-ban – ismét a nemzetközi szövetség tagjaivá válhattunk (UCI), a sportág is előrelépett: új pályák épültek, új versenyzők jelentek meg, így pl.: Burghardt István, Széchényi István, Grimm János, Pirity Jenő, Bécs Ferenc, Hável Pál, Eigner Jenő, Velvárt Nándor, Mazák Kálmán.
1928-ban már vb-t rendezhettünk! Az alkalomra átépítették a Millenárist, amely Európa legkorszerűbb betonpályája lett. A világbajnokságon magyar versenyzők is indultak; Vida László negyedik, Vida Mihály pedig a nyolcadik helyen végzett az országúti versenyben.
Az 1925-től megrendezett Tour de Hongrie versenyt ötnaposra bővítették. Az egyre népszerűbbé váló kerékpárversenyen 1932-ben már hét ország versenyzői álltak rajthoz. A legjobb magyar versenyzők: Vitéz József, Orczán László, Liszkai István, Erős Lajos, Szenes Károly és Ritz István voltak. De sorra tűntek fel az új tehetségek, így – mások mellett -: Bognár János, Éles Ferenc, Nótás Károly.
Míg az 1932. évi, los angelesi olimpián egyedül Schmidt Sebestyén képviselte hazánkat, Berlinben, 1936-ban már nyolc versenyzőnk indult. Orczán László az 1000 méteres állórajtos időfutamban az ötödik legjobb időt futotta, ezzel a magyar kerékpársport addigi legnagyobb sikerét érte el. Az országúti versenyen, kevéssel lemaradva az élbolytól ért célba Liszkay István és Bognár János.
Karaki Zoltán az 1937-es koppenhágai világbajnokság országúti, egyéni versenyében – holtversenyben – a negyedik helyen végzett.
A magyar kerékpársport összességében fejlődésnek indult, versenyzőink lassanként felzárkóztak nemzetközi vetélytársaikhoz, amikor kitört a második világháború…

Nehéz újrakezdés, sikeres folytatás

A magyarországi katonai hadműveletek befejezése után alig néhány héttel, 1945. május 1-jén – Szeder Lajos, Solti Lajos, Kiss János és Borbély Tibor irányításával – megrendezték az első pályaversenyt. S mivel a magyar bajnoki címért a háború évei alatt is megküzdöttek kerékpárosaink, kétség sem férhetett hozzá, hogy a bajnokságra 1945-ben is sor kerül.
Versenyzőink nemzetközi megmérettetéseken is elindultak, változó sikerrel.
1949-ben a budapesti főiskolai világbajnokság Millenárison megrendezett kerékpárversenyén a Postás SE versenyzője, Pásztor István nyerte az 1000 m-es állórajtos időfutamot. A pálya- és országúti futamokban a magyar kerékpárosok kiválóan szerepeltek. 1951-ben Békeversenyt tartottak, amelyen Kis Dala József a negyedik, Sere Gyula az ötödik lett összetett egyéniben, kerékpárcsapatunk pedig bronzérmet szerzett.
A helsinki olimpián a kétüléses magyar csapat: Schillerwein István és Furmen Imre az ötödik helyen ért célba, ifjabb Szekeres Béla hatodik lett a repülőversenyben.
Az 1954-es főiskolai vb-t ismét Budapest rendezte, a kerékpárversenyeknek – természetesen – újra a Millenáris adott otthont. 4000 méteres üldözőcsapatunk: Pásztor István, Furmen Imre, Bascsák János és Schillerwein István aranyérmet szerzett a megmérettetésen. Két évvel később a berlini Európai Kritérium Versenyen a fenti, változatlan összetételű csapat a második helyen ért célba. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a pálya szakágban Söre János és Bicskey Richárd, az országútiak között pedig Török Győző és Megyerdi Antal.
1966-ban, a mexikói körversenyen a magyar országúti kerékpár-válogatott is indult. Csapatunk (Balaskó Tibor, Juszló János, Juhász Béla, Megyerdi Antal és Mészáros András) győzelmet aratott. Eredményük azért is kiemelkedő, mivel szokatlan, magaslati terephez kellett alkalmazkodni, s megtenni a 2717 km-es, 19 szakaszos távot.
Az amszterdami világbajnokságon, 1967-ben Bicskey Richárd és Habony Ferenc kétüléses tandemkerékpárral az ötödik helyen végzett. Az 1981-es világbajnokságot üldözőcsapatunk: Pásztor Zoltán, Szűcs Gábor, Sarkadi Zsigmond és Bata István a nyolcadik helyen zárta. Öt évvel később, a világbajnokságon tandemkerékpáros csapatunk: Pais Péter és Pintér Béla nyújtott szép teljesítményt, 7. helyezést értek el.

Napjaink sikerei

A 90-es években párosban születtek kiemelkedő eredmények. Az 1991-es világbajnokságon Hohner Péter és Hegyes János a hetedik helyet szerezte meg, 1995-ben Pais Péter és Fábián Imre a tizenkettedik helyen ért célba.
A századforduló kiemelkedő sportolói közé tartozik Szabolcsi Szilvia, aki a junior Európa-bajnokságon repülőversenyben arany-, pontversenyben pedig bronzérmet szerzett. Szabolcsi a 2000. évi sydneyi olimpián az ötödik helyen ért célba a 200 méteres repülőverseny nyolcas döntőjében. Első világbajnoki érmünket Bodrogi László szerezte az országúti világbajnokságon, 2000-ben. A 2007-es világbajnokságon Bodrogi szintén az időfutamban indult, s előre: ezúttal a dobogó második fokára léphetett.
A hegyikerékpár szakágban Benkó Barbara nyújtott kiemelkedő teljesítményt: terepkerékpár kategóriában többszörös magyar bajnok. 2007-ben ezüstérmet szerzett a junior Európa-bajnokságon, 2008-ban pedig a junior vb-n. A 2013-as mountain bike világbajnokságon a 33. helyen végzett.
2013-ban, a downhill Eb-n Liszti Attila a 10. helyen végzett, a szakág addigi legjobb eredményét fölmutatva. Ugyanabban a kategóriában női versenyzőink közül kiemelendő Bereczki Viktória szereplése.
A 2012-es olimpiára Parti András és Benkó Barbara szerzett kvótát a terepversenyre, az országúti kerékpárosok között pedig a kétszeres magyar országúti bajnok, Lovassy Krisztián indulhatott.

Új irányzatok

A kerékpár műszaki fejlődésével a sportág újabb szakágai alakultak ki. Az egyre könnyebb és jobban felszerelt speciális szerkezetek lehetővé tették, hogy nehezebb terepen is versenyezhessenek vele a sportolók. Így alakulhatott ki a hegyikerékpár, melynek főbb ágai az olimpiai cross, a maraton cross, a downhill (gyorsasági), a four cross és a trial (akadályverseny).
A hegyikerékpár sport az 1960-as években alakult ki Amerikában: egyetemisták a „vissza a természetbe!” – jelszó szellemében, biciklivel indultak túrázni. Az új ágazat az 1996-os olimpián mutatkozott be. A magyarok 2004-ben indítottak versenyzőt, Viczeffy Zsolt személyében. A szakág kiemelkedő képviselője a pekingi olimpián résztvevő Parti András, valamint a londoni olimpián versenyző Benkó Barbara.
Az olimpiai cross ─ amely Atlanta (1996) óta olimpiai versenyszám ─ az egyik legnépszerűbb ágazat hazánkban. Az irányzat az 1980-as években alakult ki, a kezdeményezés Gary Fischer nevéhez köthető. Lényege, hogy a kerékpáros a szélsőséges terepviszonyok és az akadályok leküzdésével érjen célba. Magyarországon 1993 óta működik, a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség irányításával. A kerékpározás egyik legújabb irányzata a teremkerékpározás, amelynek két ága: a műkerékpározás és a kerékpárlabdázás. Sikeres ágazat a BMX-kerékpározás is, amelynek első hazai szervezete, a veszprémi ÉPSZÖV Spartacus SE 1988-ban alakult meg, Borbély Ferenc irányításával. A klubok megalakulását követően, 1990. október 15-én jött létre Veszprémben a Magyar BMX Cross és Triál Szövetség, amelynek első elnöke Mészáros József, főtitkára pedig Borbély Ferenc volt. Az első országos bajnoki BMX-versenysorozatot 1990-ben rendezték.
A kerékpárgyártók nagy kihívást láttak az új irányzatok megjelenésében, hiszen a vázszerkezettől kezdve a kerékpár egészét át kellett értelmezniük a maximális teljesítmény érdekében.

A hazai kerékpársportot összefogó szervezetek

Jelenleg a Magyar Kerékpársportok Szövetsége fogja össze a sportágat. Szakági szövetségei: a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség (országúti, pálya-, teremkerékpár és cyclo-cross); a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség (XCO, XCM, XCE, downhill és trial); valamint a Magyar BMX és Cross-Triál Szövetség.
Az MKSZ jogutódja az 1894-ben megalakult Magyar Kerékpáros Szövetségnek, amely az első életképes, a magyar kerékpársportot összefogó intézmény volt. A mai szövetség által rendezett versenyek érdekessége, hogy legtöbbjükön együtt indulhatnak az amatőr és a professzionális versenyzők.

Advertisements