Kocsis Antaltól Papp Lászlóig

Az első nagy siker – amely jelentősen megnövelte az érdeklődést a sportág iránt – Kocsis Antal légsúlyban aratott győzelme volt az 1928-as amszterdami olimpián (a siker egyben Európa-bajnoki címet is jelentett).

A harmincas évek kiemelkedő időszaknak bizonyultak a magyar boksz történetében. 1930-ban és 1934-ben Budapest Európa-bajnokságot rendezhetett, a helyszín először a városligeti Iparcsarnok, négy évvel később a Városi Színház volt. A viadalokon a magyar versenyzők tizenegy döntőbe verekedték be magukat, öt arany-, illetve hat ezüstérmet szereztek. 1932-ben, Los Angelesben Énekes István megszerezte a sportág második olimpiai aranyérmét, légsúlyban (győzelme egyúttal szintén Európa-bajnoki címnek számított), 1936-ban, Berlinben pedig a könnyűsúlyú Harangi Imre diadalmaskodott. A világháború előtti utolsó nagy eredményünk az 1937-es milánói kontinensbajnoki cím volt, a légsúlyú Énekes Vilmos jóvoltából. Az 1942-es, később nem hivatalossá minősített wroclawi Európa-bajnokság után a háborús előkészületek miatt nemzetközi szereplésünk csapatmérkőzésekre korlátozódott, de a hazai bajnokságokat 1944-ig megtartották.

A második világháborút követően a sportág gyorsan talpra állt, 1945-ben már újra megrendezték az egyéni és a csapatbajnokságokat egyaránt, és 1947-ben újabb Európa-bajnoki aranyéremnek örülhettünk: Bogács László harmatsúlyban megnyerte a dublini Eb-t.

Az 1948-as olimpiára már a tatai edzőtáborban készültek a versenyzők. Közülük hatan utazhattak Londonba, ahol – egyedülálló módon – két olimpiai aranyérmet nyertünk: harmatsúlyban Csík Tibor, középsúlyban Papp László révén. Ugyanott a magyar származású, de a háború után már csehszlovák színekben versenyző egykori Adler Zsigmond-tanítvány, Torma II.Gyula a váltósúly olimpiai bajnoka lett. A következő években további három kontinensbajnoki címet szereztek a magyar öklözők; kettő közülük Papp László nevéhez fűződik, 1949-ben pedig Bene László is nyert nehézsúlyban az oslói Eb-n.

A helsinki olimpián minden súlycsoportban indult magyar versenyző. Papp László megszerezte második olimpiai aranyérmét, ezúttal nagyváltósúlyban. Az 1956-os melbourne-i olimpián, melyen csupán két magyar ökölvívó szerepelt, Papp László ismét bizonyította kivételes tudását, és – az amatőr ökölvívás történetében egyedülálló módon – megszerezte harmadik olimpiai aranyérmét. (Ezt a bravúrt később két kubai öklöző, Teófilo Stevenson és Félix Savón tudta csak megismételni.)

Papp a következő évben megkezdhette profi pályafutását, amelynek során egyetlen vereséget sem szenvedett, és hatszor védte meg az Európa-bajnoki címet (1962 és 1964 között). A világbajnoki címmérkőzésre azonban már nem állhatott ki.