Korcsolya sportágtörténet

A korcsolyázás siklás a jégen külön e célra készített, a cipő talpára erősített eszközzel, a korcsolyával. A korcsolyázás szakágai: műkorcsolya, jégtánc, szinkronkorcsolya (formációs korcsolya), gyorskorcsolya (nagypályás és rövidpályás – short track).

NEMZETKÖZI TÖRTÉNET

A korcsolyázás múltja évszázadokra nyúlik vissza. A téli hónapokban, az északi országokban, de főleg Hollandiában a korcsolya az egyik legősibb és egyben legjobb közlekedési eszköz volt. A befagyott csatornák jegén kezdetben a cipőkhöz erősített csontokon, hosszú, hegyes botok segítségével csúszkáltak, elsősorban a fiatalok. A kezdetleges csontkorcsolyákat a fába erősített vaspengéjű korcsolya követte; így versenyeztek már 1676-ban Hollandiában. Később, a 18. és 19. században Angliában, Nyugat-Európában, majd az Egyesült Államokban rohamos gyorsasággal terjedt a korcsolyázás; egymás után rendezték a hol egyenes, hol U-alakú pályákon a különböző távú versenyeket. Egyre jobban előtérbe került a gyorsaság, tökéletesedett a korcsolya formája. A norvég Axel Paulsen, aki nemcsak gyorskorcsolyázóként, hanem műkorcsolyázóként is hírnevet szerzett magának (egyik ugráskombinációját róla nevezték el), nemcsak versenyzőnek, hanem korcsolyakészítőnek is kiváló volt. Az első korszerű, vékony acélpengéjű korcsolyát ő készítette el 1880-ban, majd tovább korszerűsítette; és lényegében ez felel meg a mai versenykorcsolyának.

A korcsolyázás nemzetközi irányító szerve, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (Internationale Eislauf-Vereinigung, International Skating Union, ISU) 1892-ben alakult meg a hollandiai Scheveningenben. Az alapító országok: Ausztria, Hollandia, Nagy-Britannia, Németország, Svédország, valamint magyar részről a Budapesti Korcsolyázó Egylet (BKE). Az ISU már 1893-ban megszervezte az első világ- és Európa-bajnokságot férfiak részére. Megalakulásától kezdve folyamatosan bővítette versenyrendszerét. Kongresszusaival, hivatalos kiadványaival, szabályaival jelenleg is irányítja és szervezi a sportág nemzetközi életét. Kezdetben világversenyeket csak férfiak számára rendeztek, női versenyzők nem indulhattak rajtuk. A helyzet 1906-ban a Davosban megrendezésre kerülő világbajnoksággal változott, ezen már hölgyek mérték össze tudásukat. Az Európa-bajnokságok történetében 1930-tól vannak jelen a nők.

Fővárosunk 2013 végéig öt alkalommal rendezett Világbajnokságot (1909, 1929, 1935, 1939,1988) és hat alkalommal Európa-bajnokságot (1895, 1909, 1955, 1963, 1984, 2004). A hetedik Európa-bajnokságra 2014. január 13 és 19. között került sor. A versenyeket 1963-ig, az 1926-ban megépült, városligeti jégpályán tartották. Ez a pálya 1929-ig természetes jegű volt, majd ezt műjég váltotta fel. Az 1963-as versenyre a Kisstadionban került sor. Utána megfelelő hely hiányában (fedetlen pályán már nem lehetett versenyt tartani) nem rendezett hazánk világversenyt a ’80-as évekig. Az 1984-es és az 1988-as bajnokságoknak a Budapest Sportcsarnok adott otthont. 2004-ben a Papp László Sportarénában rendezték a megmérettetést. A következő Európa-bajnokság a SYMA csarnokban zajlik majd. Európa-bajnokságokat figyelembe véve lényeges kiemelni Földváry Tibor 1895-ös győzelmét. A következő nagyobb sikert párosban érték el műkorcsolyázóink 1955-ben. Nagy Marianna és Nagy László aranyérmes lett. Legutóbbi kiemelendő eredményünk Sebestyén Júlia nevéhez köthető, 2004-ben szerzett Európa-bajnoki címet. A budapesti világbajnokságok történetében kiemelkedő személy Kronberger Lili. 1909-ben aranyérmet szerzett. 1929-ben páros kategóriában Orgonista Olga és Szalay Sándor bronzérmesek lettek. Szintén ezen a versenyen ötödik helyet érte el az 1935-ös győztes páros Rotter Emília és Szollás László. Mögöttük harmadik helyen végzett a Galló Lucy – Dillinger Rezső páros. Férfiaknál Terták Elemér szintén harmadik hellyel zárta a versenyt.

MAGYAR TÖRTÉNET

Magyarországon a korcsolyázás első írásos dokumentuma az Esztergom melletti szentkirályfalvi keresztes lovagok egyik adásvételi szerződése, amely szerint „Hench dicti korcholyas” mestere Szentpálfalva községben korcsolyakészítő műhelyt tartott fenn. Az esztergomi Balassa Múzeumban őrzött emlékek marhalábszárcsontból készültek, és alakjukra nézve hasonlítanak a ma használatos műkorcsolyákhoz. Az első európai jégsportegyesület megalakulásával szinte egy időben Szilágyi Sámuel, egy magyar tanárember, Hollandiában megismerkedett a korcsolyázás művészetével. Magyarországra visszatérve Debrecenben és a Hortobágy befagyott jegén mutatta be tudományát. Jóval később, a 19. század első harmadában Budapesten már igen népszerű volt ez a sportág, sokan korcsolyáztak – ha nem is versenyszerűen – a Városligeti-tó jegén, sőt a befagyott Dunán is. Magyarországon 1869-ben alakult meg a Pesti Korcsolyázó Egylet (1872-től Budapesti Korcsolyázó Egylet).

Az 1860-as évek végén szervezkedni kezdtek a korcsolyázók, amelynek eredményeképpen dr. Kresz Géza – a Budapesti Önkéntes Mentőszolgálat megalapítója – kezdeményezésére, Keve József vezetésével 1869. december 2-án, a Steingasser kávéházban, hivatalosan is megalakult a Pesti (1973-tól Budapesti) Korcsolyázó Egylet, a BKE. Az egyesület 15 tag részvételével jött létre: Bárány Nándor Ernő, Benke Gyula, Hoffmann Béla, Hoffmann Sándor, Illyés Lajos,Kendeffy Árpád, Kresz Géza dr., Keve József, Maurer Arthur dr., Néger Adolf, id. Patits Ferenc, Strichó Gyula, Stuller László, Szentkirályi Albert, Unger Leo, Vajda (Wallner) Adolf dr., Vavrik Antal és Windisch Imre.

Az alakulás kimondása után megválasztották az elnökséget. Az elnöki poszt egyelőre betöltetlen maradt, alelnöknek Keve Józsefet, titkárnak Vajda (Wallner) Adolfot jelölték ki. Az egyesület díjtalanul használhatta a Városligeti-tó egy részét. Még ez év decemberében felépítették a Városligeti-tó partján azt a fabódét, amelyben az egyesületi élet megkezdődött. 1870-ben felépült az első korcsolyacsarnok, és egymást követték a jégünnepélyek. 1893-ban felépült az egyesület székháza, amelyet Lechner Ödön tervezett. A székházat azóta többször bővítették, de mindig az eredeti stílusban.

1908. december 27-én létrejött a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség. Az 1941-ben alakult Magyar Országos Jégkorong Szövetség helyébe 1957-ben a Magyar Jégsport Szövetség lépett, melynek különböző szakbizottságai látták el a sportági feladatokat, területi szövetségek nélkül. 1988-ban a több szakágat (jégkorong, műkorcsolya és a rövidpályás gyorskorcsolya – short-track) tömörítő szövetség kettévált: megalakult a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség. Főtitkára: Sallak György.

1926-ban felavatták az új városligeti műjégpályát. 1955-ben a Millenárison elkészült az új műjégpálya, mely kiváló edzéslehetőséget biztosított a versenyzőknek. 1961-ben átadták a Kisstadiont a Népstadion tőszomszédságában. A sportág a jelentősen megnövelt jégfelület ellenére sem került jobb helyzetbe, mert a sportvezetés változatlanul a nyári olimpiai sportágakat támogatta. 1982. február 12-én a sportolók birtokba vehették a Budapest Sportcsarnokot (BS), melynek alagsorában műkorcsolyázóink egész évben gyakorolhattak. A Budapest Sportcsarnok leégése (1999. december 15.) szinte megbénította a sportágat. 2002-ben elkészült az új műjégpálya a Kisstadion mellett.

MŰKORCSOLYA TÖRTÉNET

A korcsolyázás egyik versenyága, amelyben a versenyzők a művészi gyakorlatok, mozdulatok minél tökéletesebb elsajátítására törekszenek. Szakágai: férfi és női egyéni, páros, valamint a jégtánc és az utóbbi évtizedben az ún. a szinkron (formációs) versenyek.

NEMZETKÖZI TÖRTÉNET

A modern műkorcsolyázás a 18. században, Nagy-Britanniában alakult ki. Az első jégsportegyesület, az 1742-ben alapított Edinburgh Skating Club volt. 1772-ben egy angol tüzér hadnagy megjelentette a sportág első szakkönyvét, amelyben már a legjellemzőbb gyakorlatok – az ív, a nyolcas, a kígyóvonal, a hármas – is szerepeltek. Az Egyesült Államokban az 1850-ben alapított Philadelphia Skating Club volt az első, amelyik csak műkorcsolyával foglalkozott. Az évszázad végére egész Európában gomba módra szaporodtak a korcsolyázó-klubok. A sportág robbanásszerű fejlődése Axel Paulsen nevéhez fűződik, aki a korszerű gyorskorcsolyát is megszerkesztette.

A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (International Skating Union, ISU) 1892-ben alakult meg, de több sportághoz hasonlóan, ebben a sportágban is rendeztek nem hivatalos kontinentális bajnokságokat a nemzetközi szövetség megalakulása előtt: 1891-ben Hamburgban, 1892-ben Bécsben. Az első hivatalos Európa-bajnokságot 1893-ban Berlinben tartották, de ezt később törölték. Az első, eredménnyel végződött Európa-bajnokságot 1894. január 28-án rendezték, de a sorszámozásnál a 2. számot kapta; az első világbajnokságot 1896-ban, Szentpétervárott tartották.
A sportág már szerepelt az első, chamonix-i téli olimpián 1924-ben, de a műkorcsolyaversenyek már az 1908., az 1912. és az 1920. évi nyári olimpián is szerepeltek. A jégtánc 1976-tól olimpiai műsorszám. A sportág életében igen jelentős szerepet játszottak a magyar szakemberek: Földváry Tibor és Szentgyörgyi Imre készítette el az első nemzetközi szabályzatot, amely alapjaiban még napjainkban is érvényes. 1950-ben Terták Elemért beválasztották az ISU technikai bizottságába.

MAGYAR TÖRTÉNET

Magyarországon 1871-ben a híres amerikai korcsolyázó, Jackson Haines mutatta be nem mindennapi tudását a Városligetben; az óriási siker hatására megnőtt a korcsolyázók száma. A korcsolyacsarnok felépülését követő idényben megrendezték az első nagyobb szabású versenyt, amelyben Uhl Ottó győzött, az ún. ugratóversenyt Stuller László, a hátrafelé korcsolyázást egy Keller nevezetű úr, a hölgyek versenyét Polemszky Jenny nyerte.
Az első külföldi szereplésre 1892 januárjában, a bécsi Európa-bajnoki műkorcsolyázó-versenyen került sor, ahol Földváry Tibor második lett. 1985-ben Budapest rendezte a kontinensbajnokságot, valamint a BKE fennállásának 25 éves jubileumát. A férfiak egyéni versenyét Földváry Tibor nyerte, ő a magyar sport első Európa-bajnoka.

1900-ban kiírták az első magyar bajnokságot, a győztes Wein Árpád (BKE) lett. Későbbi szenzációnak számított, hogy Kronberger Lili, hölgy létére, férfi bajnoki címet szerzett. Kimagasló tehetségét mutatja, hogy négyszeres világbajnok (1908, 1909, 1910, 1911) lett. Méltó követője volt a háromszoros világbajnok, Méray-Horváth Opika (1912, 1913, 1914). A férfiak között kiemelkedő eredményeket ért el Szende Andor, aki háromszor állhatott a világbajnoki dobogó csúcsára (1910, 1912, 1913). A korszak neves műkorcsolyázója volt még Dr. Urbáry Sándor, négyszeres magyar bajnok is.

A világháború a műkorcsolyázósportot is visszavetette. Az 1926-ban felavatott új városligeti műjégpálya viszont új távlatokat nyitott: húsz év után ismét Budapest látta vendégül a világ legjobb műkorcsolyázóit. A sztár a norvég olimpiai bajnoknő, Heine Sonja volt, aki világbajnok lett. Párosban már a magyarok is dobogóra léphettek, Orgonista Olga–Szalay Sándor bronzérmes lett, Rotter Emília–Szabó Gyula az ötödik helyen végzett. A harmincas években a magyar műkorcsolyázók sikert sikerre halmoztak nemcsak a világ- és Európa-bajnokságokon, hanem a téli olimpiai játékokon is: a Rotter Emília–Szollás László páros a téli olimpián kétszer (1932 és 1936) bronzérmet, a világbajnokságokon négyszer (1931, 1933, 1934, 1935) aranyérmet szerzett, s az Európa-bajnokságon (1934) is győzött. Ugyancsak a nemzetközi élmezőnyhöz tartoztak az alábbi versenyzőink: Pataky Dénes és Terták Elemér (egyéni), a Rotter Emília–Szollás László, a Galló Lucy–Dillinger Rezső, a Szekrényesi-testvérpár, a Szilassy Nadine–Kertész Ferenc páros. Hölgyek közül kiemelendő Erdős Klára, Botond Györgyi, Botond Éva, Szilassy Nadine és Leviczky Piri. A második világháború után egy ideig az ISU eltiltotta a vesztes hatalmak versenyzőit a világversenyektől. Az 1948-as téli olimpián azonban már indulhattak, és a magyar versenyzők szép eredményeket értek el: Király Ede egyéniben ötödik lett, párosban Kékessy Andreával ezüstérmes; a világbajnokságon (1949) és az Európa-bajnokságon (1948, 1949) pedig aranyérmes. Sikereiket a Nagy testvérpár folytatta, 1949 és 1956 között két olimpiai, három világbajnoki bronzérmet, illetve Európa-bajnoki arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek, többek között Budapesten is egy aranyat (1955). A sikerek a szövetség életében is nagy változást hoztak: Studnitzky Ferenc, egy ifjú sportvezető lett a főtitkár. Ezzel megszakadt az a hagyomány, hogy a jeges sportágakat csak nagyon tapasztalt szakember vezetheti. A műkorcsolyasportnak a közel nyolc évtized alatt olyan vezetői voltak, mint dr. Márkus Jenő (kétszer), dr. Liebmann Frigyes, dr. Lator Géza (kétszer is), Kertész János, Hűvös István, Kertész Ferenc (kétszer), Erős Antal (kétszer), Pásztor György, Micsonai Béla, Kertész István. 1948-ban angol kezdeményezésre megjelent a téli olimpián a jégtánc. A jégtánc tulajdonképpen parkett tánc a jégen. Különböző lépéssorokból és emelésekből áll. Fontos szabálya, hogy fej fölé tilos emelni a partnert, illetve, hogy nem távolodhatnak el egymástól annyira és olyan sok ideig, mint a páros műkorcsolyában. Magyarország 1948-ban tartotta meg az első jégtánc országos bajnokságot. Világversenyen 1951-ben jelent meg először, a milánói világbajnokságon. Európa-bajnokságon pár évvel később, 1954-ben Bolzanoban jelent meg. 1955-ben Budapest rendezte meg az Európa-bajnokságot. Erre az alkalomra a Millenárison megépült a műjégpálya. 1961-ben átadták a Kisstadiont a Népstadion tőszomszédságában, és 1963-ban ismét Magyarország adott otthont az Európa-bajnokságnak. A Nagy testvérpár visszavonulása után több évig nem volt igazán klasszisa a magyar műkorcsolyázósportnak. 1963-ban és 1964-ben a Korda Györgyi–Vásárhelyi Pál jégtáncospár ért el negyedik helyezést. 1964-ben Almássy Zsuzsa aratott nagy közönségsikert a világversenyeken; az olimpián a hatodik (1968), illetve az ötödik (1972) helyen végzett; világbajnokságon bronzérmet (1969), Európa-bajnokságon bronz- (1967, 1970), illetve ezüstérmet (1971) szerzett.
Az 1970-es évektől ismét a jégtánc hódított: Regőczy Krisztina és Sallay András kezdte meg szereplését a nemzetközi versenyeken, és 1980-ra eljutottak a csúcsra: olimpiai ezüst-, világbajnoki arany- és Európa-bajnoki ezüstérem birtokosai lettek. Ők a magyar műkorcsolyázósport jégtánc szakágának első aranyérmesei. A Regőczy–Sallay jégtáncospártól az Engi Klára–Tóth Attila kettős vette át a stafétabotot, de közel sem akkora sikerrel: olimpiai hetedik (1988), világbajnoki negyedik (1989), Európa-bajnoki hatodik hely (1986) a legjobb eredményük. Fejlődésük töretlen volt, de nem tudtak előbbre jutni az egyre szélesedő nemzetközi mezőnyben. Az 1990-es évek sem hoztak sok változást a sportág megítélésében, de akadtak biztató jelek. Az 1992-es téli olimpián két szakágban – női egyéni, jégtánc – szerepeltek magyar versenyzők, és a jégtáncban az Engi Klára–Tóth Attila páros a hetedik helyet szerezte meg. 1993-ban Czakó Krisztina a junioroknál ezüstérmet szerzett, a felnőtt Európa-bajnokságon pedig hatodik lett. Közben a NOB változtatott a téli olimpiák lebonyolítási rendjén – 1992-ig a szökőévekben került sor a nyári, illetve a téli olimpiai versenyekre –, 1994-ben, két év elteltével újra olimpia következett. Czakó Krisztina az Európa-bajnokságokon a hatodik, az olimpián a tizenegyedik helyen végzett; 1997-ben pedig – Almássy Zsuzsa után több mint negyed évszázaddal – Európa-bajnoki ezüstérmes lett. Több új tehetség tűnt fel, főleg a női szakágban. Az 1998-as téli olimpián Sebestyén Júlia tizenötödikként, Vidrai Szabolcs tizenharmadikként fejezte be egyéni szereplését. Az 1999. évi prágai kontinens-bajnokságon Poth Diána a negyedik, Sebestyén Júlia a hatodik helyen végzett.

A Budapest Sportcsarnok 1999-ben bekövetkezett leégése szinte megbénította a sportágat. A pályahiány addig is katasztrofális volt – főleg az élsport, a versenysport számára. Ennek ellenére a 2000-es évad – főleg a nőknél – sikeresnek mondható. Az Európa-bajnokságon a nemzetközileg is elismert Sebestyén Júlia a hatodik, Dorofejev Tamara a kilencedik, Poth Diána a tizenegyedik helyen fejezte be a versenyt. 2002-ben a Salt Lake Cityban rendezett téli olimpián Sebestyén Júlia a tizenharmadik helyen végzett, míg a 2004-es műkorcsolya Európa-bajnokságot aranyéremmel zárta. Az elmúlt 10 évben a magyar műkorcsolyázók nem tudtak elérni kiemelkedő eredményeket az európai- és világversenyeken. A 2008-as zágrábi Európa-bajnokságon Sebestyén Júlia negyedik helyezést ért el, míg a 2011-es berni Európa-bajnokságon a Hoffmann Nóra – Zavozin Maxim jégtánc páros nyolcadik lett.

GYORSKORCSOLYÁZÁS

A korcsolyázás egyik versenyága, amelynek lényege, hogy a versenyzők az előírt távot a legrövidebb idő alatt teljesítsék. Két szakága van: a hagyományos nagypályás és újabban a rövidpályás (short track).

NAGYPÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÁS TÖRTÉNET

Gyorskorcsolyaversenyeket már a nemzetközi szövetség megalakulás előtt is rendeztek: az első modern gyorskorcsolyaversenyt Norvégiában, 1863. március 1-én, 1500 méteres távon, tízezer néző előtt.

A gyorskorcsolyázás nemzetközi irányító szerve az 1892-ben alakult Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (International Skating Union, ISU). Az ISU 1893-ban rendezte meg az első világ- és Európa-bajnokságot férfiak részére. Az első négytávú összetett férfi világbajnokságot 1893-ban, Amszterdamban, a nőit 1936-ban, Stockholmban tartották. A férfi gyorskorcsolyázás már szerepelt az első téli olimpián is, amelyet Chamonix-ban rendeztek 1924-ben. Ekkor még összetett bajnokot hirdettek a négy táv helyezéseinek összegezése alapján. A következő téli olimpián, 1928-ban, St. Moritzban már nem volt összetett verseny, hanem távonként rendezték meg – és rendezik azóta is – a férfiak olimpiai bajnokságát, jelenleg öt távon: 500 m (kétszer futják, és az időket összeadják), 1000 m, 1500 m, 5000 m és 10 000 m. A gyorskorcsolyázónők a téli olimpiai játékokon először 1960-ban, az egyesült államokbeli Squaw Valley-ben jelentek meg, jelenleg ők is öt távon versenyeznek: 500 m (kétszer futják), 1000, 1500, 3000 és 5000 m.A nemzetközi versenyrendszer kibővítését jelentette, hogy a nőknek 1936-tól világbajnokságot, 1970-től pedig Európa-bajnokságot rendeznek, és ugyancsak 1970-ben bevezették a férfi és női sprint világbajnokságot (az első férfi sprint világbajnokságot 1970-ben az amerikai West Allisben, az első nőit 1973-ban, Oslóban tartották). Jelenleg a férfi és női gyorskorcsolyázók öt-öt távból álló távonkénti világbajnokságon, és ezen kívül Világ Kupa versenyeken is részt vesznek.

Magyarországon a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség, illetve jogutódai látták el a sportág feladatait: 1957-től a Magyar Jégsport Szövetség Gyorskorcsolya Szakbizottsága, 1988-tól a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Nagypályás Szakbizottsága irányítja a sportágat.

Magyarországon az első gyorskorcsolyaversenyt a Budapesti Korcsolya Egylet 1871. december 17-én rendezte meg Budapesten, de a távot mérés nélkül jelölték ki, és az időt sem mérték. Az egykori krónikás szerint Áldási Imre volt a leggyorsabb, ő tekinthető tehát az első magyar gyorskorcsolyaverseny győztesének.
1893-ban felépült a Lechner Ödön által tervezett csarnok, az egyesület székháza. Ugyanebben az évben rendezték meg az első meghatározott távú versenyeket – időméréssel. Ezután már nem rövid, hanem külföldről hozott korszerű hosszú korcsolyával futottak a versenyzők. Az ISU megbízásából 1895-ben Budapesten rendezték meg a harmadik férfi Európa-bajnokságot. Klimok László személyében először indult magyar gyorskorcsolyázó az Európa-bajnokságok történetében: 500 méteren a negyedik lett, több távon nem indult. A világbajnokságok során Szabó István volt az első magyar gyorskorcsolyázó Davosban, 1898-ban: 500 méteren a nyolcadik, 5000 méteren a kilencedik helyen végzett. 1900-ban írták ki az első magyar férfi gyorskorcsolya-bajnokságot, melyet Péczeli Andor nyert meg. Ugyanebben az évben ismét Budapestre tűzték ki az Európa-bajnokságot, de az enyhe idő miatt a Tátrában, a Csorba-tavon rendezték meg, ahol Péczeli Andor három távon lett negyedik. 1909-ben Budapest harmadszor adott otthont az Európa-bajnokságnak, amelyen a sokoldalú Manno Miltiades 500 méteren ötödik lett, több távon nem indult. A kezdeti sikerek után, az első világháborút követő időszakban a gyorskorcsolyázás fejlődése megakadt. Újabb lendületet adott a Városligeti műjégpálya 1926. évi megnyitása; ez a létesítmény akkor Európában egyedülállónak számított. Gyorskorcsolyázókkal népesült be a pálya. Eötvös Zoltán volt az első magyar gyorskorcsolyázó, aki téli olimpián indult, 1928-ban St. Moritzban.

Az 1930-as években és az 1940-es évtizedben a sok jó korcsolyázó – például az 1933-as főiskolai világbajnok Kimmerling József, az 500 méteres csúcsot harminc éven át, 1964-ig tartó Wintner István, a hétszeres bajnok Hidvéghy László, a háromszoros győztes Ladányi Gedeon – mellett az 1949-ben Oslóban világbajnokságot nyert Pajor Kornél érte el a magyar gyorskorcsolyázósport eddigi legnagyobb nemzetközi sikerét. A magyar férfi gyorskorcsolyázás történetét 1950-től 1975-ig három gyorskorcsolyázó határozta meg: Merényi József hat, Ivánkai György kilenc, Martos György tíz összetett bajnoki győzelmet ért el (csak 1954-ben lett országos bajnok Kónya Béla, a Bp. Kinizsi versenyzője). A nők első összetett bajnokságát 1952-ben írták ki. Ezt és az 1953. évit is Földváry-Boér Mária nyerte. Róka Ilona hét bajnoksága után Ihász Sándorné Magyar Kornélia hegemóniája következett. Több mint egy évtizeden át – Tamási Piroska 1965. évi győzelme kivételével – 1961-től 1972-ig tizenegyszer nyerte meg az összetett bajnokságot, tizenkettediknek pedig az 1972-ben első ízben kiírt női sprintbajnokságot is.
A sportág történetének kiemelkedő eseménye volt, hogy 1968-ban az addig 300 méteres pályát nemzetközi méretű, standard 400 méteres pályára bővítették. Ezen sok nemzetközi versenyt rendeztek, többek között 1969. december 17–18-án, amikor a magyar jégsport százéves fennállásának évfordulóját ünnepelték. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a sprintbajnokságot a férfiaknak 1971-ben – a nőinél egy évvel korábban – írták ki. A férfiak első bajnokságát Tölgyesi János nyerte, majd Martos György öt és Görgényi András egy bajnoksága után Temesi Imre korszaka következett. A nőknél változtak a győztesek egészen Hunyady Emese 1980. évi győzelméig, amelyet részéről még öt követett, majd Szikora Szilvia aratott négy sprintbajnokságot. Ebben az időszakban, 1968-tól, gyorskorcsolyázóink nem vettek részt jelentős világversenyeken, csak elvétve egyes Európa-bajnokságokon. Ennek ellenére a hetvenes–nyolcvanas években a gyorskorcsolyázás erőteljesen fejlődött, de nem tartották sikersportágnak. Pedig sok jó képességű gyorskorcsolyázó versenyzett a Városligetben, és nyert bajnokságot, mint például Takács András, Bíró Ferdinánd, a fiatalon elhunyt Dolp István, a sprintben Simó Ferenc, Ujvári Ottó, Madarász Csaba, a nőknél Nagy Judit, Mélykuti Márta, Dénes Zsuzsanna, Patty Nagy Zsuzsa, Kutvölgyi Erzsébet, Rusz Ágnes, és az összetettben is öt bajnokságot szerzett Szikora Szilvia. Az 1990-es években az egyesületek és a versenyzők létszáma is csökkent. Az MTK-ban foglalkoznak legtöbbet a gyorskorcsolyázással, ők adták az utánpótlás zömét, amelyhez egy-két fővárosi szakosztály, továbbá vidékről Jászberény, Tatabánya, Szombathely ad néhány fiatalt. A nemzetközi élvonalba csak két gyorskorcsolyázó tartott: Egyed Krisztina a Rozmaring SE-ből, Baló Zsolt pedig az MTK-ból. A nagypályás gyorskorcsolyázás történetéhez tartozik, hogy 1994. december 2-án a Városligetben ünnepelték meg a magyar korcsolyázósport 125 éves fennállását, 2001. február 9–11. között pedig első ízben rendezték meg Budapesten az összetett világbajnokságot.

RÖVIDPÁLYÁS (SHORT TRACK) GYORSKORCSOLYÁZÁS TÖRTÉNET

A rövidpályás gyorskorcsolyázás (short track) őshazájának az amerikai kontinenst tartják, ahol kezdetben a National Hockey League, az NHL-meccsek szüneteiben közönségszórakoztatónak szánták. Az új sportág hamar belopta magát az emberek szívébe. 1978-ban megrendezték a sportág első világbajnokságát. Tíz évvel később a téli olimpián bemutatószám volt, 1992-ben Albertville-ben már hivatalos olimpiai sportágként szerepelt.

Magyarországon tulajdonképpen 1985-től számítjuk a rövidpályás gyorskorcsolyázás kezdetét. A Magyar Jégsport Szövetség felkérte Martos Györgyöt, a legeredményesebb volt nagypályás gyorskorcsolyázót az új szakág beindítására. Martos György – Boda Csabával és Novák Péterrel – kidolgozta a sportág meghonosításának menetét és megszervezte a sportág tömegbázisát. Ebben a versenyrendszerben még nem a speciális korcsolyával, hanem a hagyományos hokikorcsolyával korcsolyáztak a fiatalok. Az első bajnokságot 1986-ban írták ki, majd 1988-ban, a Budapest Sportcsarnokban színvonalas Európa Kupát rendeztek, ahol tizenegy világcsúcs született. A sikerek hatására a sportág vidéken is elterjedt. A budapesti klubok mellé felzárkózott Pécs, Debrecen, Kazincbarcika, Szombathely, Tatabánya. A szakág azóta is folyamatosan fejlődik. A magyar rövidpályás korcsolyázók Európa élmezőnyébe tartoznak. A nyolcvanas évek egyik nagy ígérete Hunyady Emese később osztrák színekben versenyzett és szerzett olimpiai bajnoki címet. Viszonylag kevés magyar élversenyző van, ezért egyes korszakokban „egyeduralkodó” versenyzőink vannak. A hölgyeknél Hunyady Emesét Szikora Szilvia követte, majd az utóbbi években Egyed Krisztina került a szakág nemzetközi középmezőnyébe. A férfiaknál Bíró Ferdinánd, majd Dolp István szerzett bajnoki címeket. Az utóbbi évek legjobbja Baló Zsolt (MTK), akit 1995-től hazai versenyző nem tudott legyőzni. A férfiak 1997-ben a csapat-világbajnokságon (Knoch Balázs, Kun Bálint Tibor, Lajos Zsolt, Szabó Krisztián, Szántó Kornél) a hatodik helyet szerezték meg. 2000-ben az Európa-bajnokságon Szántó Kornél összetettben az ötödik helyen végzett. 2001-ben, a hágai Európa-bajnokság a váltó (Knoch Balázs, Kövér Balázs, Szabó Krisztián, Szántó Kornél) bronzérmes lett.
Magyarország 1998-ban Budapesten Európa-bajnokságot, 2000-ben Székesfehérvárott junior világbajnokságot rendezett. 2013-ban Debrecen adott otthont a világbajnokságnak. Az elmúlt évtizedben a magyar gyorskorcsolyázók főleg az Európa-bajnokságokon értek el jeles eredményeket. A női váltó 2006-ban bronzérmet (Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Lajtos Szandra), 2009-ben aranyérmet (Huszár, Heidum, Darázs, Keszler Anna), 2011-ben ezüstérmet (Huszár, Heidum, Darázs, Lajtos), 2012-ben pedig ismét bronzérmet (Lajtos, Heidum, Tóth Patrícia, Keszler) szerzett. Huszár Erika 2008-ban ezüstérmes lett a szuperdöntőben. Heidum Bernadett 2009-ben ötödik, 2011-ben és 2012-ben negyedik helyezést ért el, végül 2013-ban bronzérmes lett. A férfi váltó 2007-ben ezüstérmes (Knoch Viktor, Tamus Márton, Galambos Gábor, Darázs Péter), 2009-ben bronzérmes (Knoch, Béres Bence, Galambos, Darázs), 2013-ban pedig ismét bronzérmes (Knoch, Béres, Liu Shaolin Sándor, Burján Csaba) lett. Knoch Viktor a 2009-es Európa-bajnokságon egyéni negyedik helyezést ért el. A 2006-os torinoi téli olimpiai játékokon női 1500 méteren Huszár Erika a negyedik, férfi 1500 méteren pedig Knoch Viktor az ötödik helyen végzett.

SZINKRONKORCSOLYA TÖRTÉNET

A korcsolyázás egyik versenyága, amelyben 15–20 fős csapatok szinkronban korcsolyázva különböző, művészien kivitelezett formációkat mutatnak be.

A formációs korcsolyázóversenyek az egyesült államokbeli Ontario egyetem műkorcsolyaversenyén kezdődtek. Az első precíziós vagy, ha úgy tetszik, formációs csapat-korcsolyaversenyt a kaliforniai Arrowheed Műkorcsolya Klubban rendezték, 1967-ben. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (International Skating Union, ISU) 1990-ben, az új-zélandi Christahurch-ben tartott kongresszusán vette fel szakágai közé a formációs korcsolyázást; később a szakág hivatalos nevét szinkronkorcsolyázásra változtatta. A szakág első világbajnokságát 2000. április 5–8. között Bostonban tartották, ahol a magyar színeket a MAC Népstadion-csapata képviselte.

Magyarországon formációs korcsolyázást először 1984. december 1-én, a győri műjégpálya avatásán a Piruett Szabadidő Korcsolyázó Klub növendékei mutattak be. Az első formációs csapat hivatalosan 1988. április 1-én alakult meg a Népstadion Szabadidő Egyesület (NSZE) keretén belül; a korcsolyázás új szakágát Fazekas György, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnökségének tagja adaptálta. Az új szakág először 1989. január 28–29-én, a Magyar Nemzet Jégkorong kupájának megnyitóján mutatkozott be; az első hivatalos versenyt 1989. március 31-én tartották – NSZE-MÜÁRT versenyként. 1989. december 29–30-án a magyar csapat már részt vett a göteborgi nemzetközi versenyen, ahol a B csoportban a harmadik helyen végzett. A váratlan siker hatására a MOKSZ elnöke, dr. Vásárhelyi Pál felkérte Fazekas Györgyöt a szakág vezetésére. Budapesten és vidéken sorra alakultak a csapatok: Axel Korcsolyázó Klub (Budapest), Curling Klub (Székesfehérvár), Sabaria Korcsolyázó Klub (Szombathely), Szivárvány Korcsolyázó Klub (Pécs). Az első országos bajnokságot, junior kategóriában, 1993. február 28-án írta ki a szövetség, ezt az NSZE csapata nyerte meg. A kezdeti fellendülés után a szakág további fejlődését három körülmény határozta meg: (1) a jégfelület behatározottsága, (2) az anyagi források elapadása, valamint (3) a Budapesti Sportcsarnok leégése. Mindezek ismeretében elismerésre méltó a MAC-Népstadion csapatának teljesítménye: a csapat egymást követően kilencszer nyerte el a magyar bajnoki címet. Nemzetközi színtéren Magyarországot – a Challenge Kupa keretén belül – a MAC Népstadion csapata képviseli.

Advertisements