A sportlövészet sportágtörténete

A sportlövők különféle lőfegyverekkel, minél pontosabban, az egyes versenyszámokban előírt célpontokra lőnek. A sportágnak több szakága létezik (puska, pisztoly, vadászlövészet), a versenyzők kiállhatnak egyénileg, illetve csapatban.

A sportág kialakulása

Élelme megszerzéséért, valamint önmaga és tulajdona megvédése érdekében az ember már több ezer évvel ezelőtt célra lőtt. Eleinte íjjal, később – miután megismerte a fémeket és feltalálta a lőport – új fegyvereket kezdett használni.
A lövészet – a többi fegyverforgató sportággal együtt – a legrégebbi sportok közé tartozik. Története a 12. században kezdődött. Akkor még bambuszcsövű puskával lőttek. A 14. században megjelent a vascső. Az első versenyeket az 1280-as években rendezték, német területen. A célpontok: madarak voltak.
Az első kézi lőfegyvert az 1350-es években alkották meg. A kis kézi ágyúval békeidőben célba lőttek. Az ágyúk 1-2 méter hosszúak voltak, nem rendelkeztek sem célgömbbel, sem irányzékkal.
A lőegyletek eleinte főként védelmi és katonai célokat szolgáltak. Számuk gyorsan nőtt. Az elsők közt alakult meg az innsbrucki lövészegylet, 1363-ban.
A 14. században már fegyvereket, a 15. századtól puskákat gyártottak. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a fegyverek egyre megbízhatóbbak, biztonságosabbak lettek. Súlyuk csökkent, használatuk egyszerűbbé vált.
Jelentős előrelépésnek számított az egybeépített lőszer megjelenése, ami azt jelenti, hogy egy hüvelyben van a gyutacs, a lőpor és a lövedék. A lőpor a 14. században jelent meg Európában.
A 16. században már több versenyt is rendeztek. Körülbelül 100-200 méteres távolságból lőttek viszonylag nagy célpontokra.
1835-ben megjelent az első forgópisztoly, néhány évvel később, 1845-ben az első kis kaliberű puska.
A 19. században formálódni kezdtek a nemzeti sportszövetségek. Ausztria és Németország 1861-ben, hazánk 1871-ben hozta létre szövetségét.
1896-ban, az első újkori olimpián a lövészet is része volt a programnak; két alkalmat leszámítva (1904. és 1928.) mindig szerepelt az olimpiák műsorán.
1907-ben megalakult a Lövész Világszövetség (Union Internationale de Tir, röviden UIT), amelyet 1996 óta Nemzetközi Sportlövész Világszövetségnek neveznek. Az alapító tagok között Magyarország is szerepelt.
A szövetség első intézkedései nyomán néhány korábbi versenyt – visszamenőleg – világbajnoksággá minősítettek. Így lett az 1897-ben, Lyonban tartott verseny az első vb. 1931-ig évente, aztán kétévente, 1954-től négyévente rendeztek úgynevezett nagy világbajnokságot.
1921-ben megalakult a Vadászpuskások Nemzetközi Sportlövő Szövetsége (FITASC). Ide tartoztak a vadász és sörétes versenyszámok. A szövetség évente rendezett világbajnokságot. A FITASC vetette fel először az Európa-bajnokság gondolatát. 1929-ben meg is rendezte azt, vadász-számokban. Puskás és pisztolyos számokban 1955-ben tartották az első Eb-t. A két nemzetközi szövetség később megállapodott a világbajnokságok rendjéről annak érdekében, hogy a versenyek ne legyenek egy időben.
1969-ben létrejött az önálló európai szövetség (Confederation Européum de Tir, röviden CET) is.

A sportlövészet hazai története

A lövészet magyarországi történetének kezdetei egyidejűek a sporttevékenység európai megjelenésével. A 15. században az Észak-Magyarországra betelepített német városiak kezdtek el fegyverrel lőni, városaik védelme érdekében. A lövészet a városi polgárság sportja lett, egészen a XIX. századig; lövészmesterek felügyelete alatt lőttek.
A 16. századból már írásos emlékek is maradtak ránk magyar területen működő lövészegyesületekről. A szepesi városokban: 1510-ben Késmárkon, 1516-ban Lőcsén, illetve 1523-ban Sopronban alakult egyesület. A késmárki egyesület volt az első lövészegylet hazánkban. Alapítási dátuma nem teljesen tisztázott, de a zászlaján olvasható 1510-es évszám sporttörténeti jelentőséggel bír; ma is azt tekintjük irányadónak. A legrégebbi írásos emlék 1583-ból származik. Akkor kértek engedélyt a városi tanácstól céllövészet gyakorlására.
A XVII. századra már szinte minden nagyobb és tehetősebb németajkú városnak volt lövészegyesülete, amelyeket a városi tanácsok mindig örömmel támogattak.
A sportág fejlődését és népszerűségét erősen meghatározta annak városi jellege. Ez is oka annak, hogy a magyarok körében, akik jellemzően a falvakban éltek, kezdetben nem volt népszerű. A hagyományok tisztelete folytán különben is szívesebben bántak karddal, mint lőfegyverrel.
1686-ban, Buda várának visszafoglalása után megalakult a Budai Polgári Lövész Egylet, amelyhez lőtér is épült. Első szabálykönyve 1743-ban készült el. Nem sokkal később, a 18. század elején, 1701-ben született rendelet arra kötelezte a Duna másik oldalán élő iparosmestereket, hogy vegyenek részt a lövészetben. Így jött létre Pesten is a lövészegylet, azonban a pestieknek állandó lőtere nem volt.
A lőterek elhelyezkedése többször változott. Oka az adott város terjeszkedésében keresendő. Pest 1771-ben átépített lövőházát a fenti okok miatt kellett lebontani, s az újabb is hasonló véget ért, mivel pestistemetőre épült.
A lövészet az uralkodók figyelmét is felkeltette, hiszen az a honvédelem szempontjából kiemelt jelentőségűnek számított. I. Lipót 1703-ban rendeletet adott ki, amely lövöldék építését írta elő. Mária Terézia egy éves lövészeti kiképzésre kötelezte a felnőtt polgárokat, de az ifjúság számára megtiltotta a lövést. Az állam előszeretettel támogatta az önkéntesen szerveződő polgárőrséget is, ahol szintén gyakorolták a lövészetet.
Az 1780-as években több egylet alakult az ország területén. A lőtér nem csak gyakorlásnak adott helyet, különböző vigasságok színhelyéül is szolgált.
A 19. század elejére a lövészet népszerű, polgári sporttá vált. A pisztolylövészet is egyre nagyobb teret hódított, leginkább a főurak gyakorolták. (Ismert, hogy Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Sándor Móric, de Kossuth Lajos is – hogy csak a legismertebb neveket említsük – koruk elismert sportlövői voltak.)

Az országos szövetség megalakulása

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc után a lövészettel foglalkozó egyesületeket feloszlatták. 1857-ben a pesti egylet visszakapta működési engedélyét, s még ugyanazon év áprilisában megnyitotta lőterét a Lövölde téren. A budai egylet 1860-ban nyílt meg újra, s 1861-ben megtartotta az első lövészünnepélyt.
Az enyhülés időszaka az 1867-es kiegyezéssel köszöntött be. Országszerte újjászerveződött a lövészélet. 1868-ban az uralkodó, Ferenc József felkereste a budai lövöldét. (Látogatása idején született lánya, Mária Valéria főhercegnő, Budán.)
A lövészet egyre kevéssé nemesi virtus, s már nem is csupán a polgárság szórakozását szolgálja ekkoriban. Fokozatosan igazi sportággá vált, melynek kialakulásában a mindenkori technikai újítások, vívmányok is fontos szerepet játszottak. Nem véletlen, hogy felvetődött egy országos szövetség létrehozásának gondolata. 1869-ben gyűlés tartottak Budán, ahol elkészítették a jövendőbeli szervezet alapszabályait. 1871. augusztus 19-én Baja, Eger, Debrecen, Nagyvárad Nagyszeben, Kassa, Miskolc, Dravica, Pozsony, Szászváros, Szatmárnémeti, Székesfehérvár, Buda és Pest részvételével, több napon át tartó ünnepségsorozat alkalmával létrehozták a szövetséget Budán, amely az Magyar Országos Lövész Egyesület (MOLE) nevet kapta. Alapszabályát 1872-ben hagyta jóvá a belügyminiszter.
Az Egyletbe a 14 város lövészklubja lépett be, noha az országban létező többi egyesület részvételére is számítottak. Az egyesület első elnöke Paulovits László, Buda polgármestere volt. A jegyzői posztot Érchegyi Ferenc, Buda főlövészmestere töltötte be. A bizottmány 15 tagból állt, nyolcan pest-budaiak, heten vidékiek voltak. Az Egylet 1880-ban beszüntette működését.
1873-ban – Pest, Buda és Óbuda egyesítése után – Buda eladta lőtereit. 1885-ben, a Marczibányi téren avatták fel az újat. A pesti egyesület 1884-ben létrehozott egy 30 tagegyesülettel rendelkező lövész egyletet. 1889-ben a pesti és a budai klub fuzionált és Budapesti Polgári Lövész Egyesület néven folytatta munkáját.
1896-ban több, kiemelkedő esemény történt a lősportban. Nemzetközi újításként megjelentek a nők is a versenypályán, illetve bevezették a körös céltáblát. Hazánkat tekintve nagy lépés volt, hogy felélesztették a Magyar Országos Lövész Egyesületet (MOLE), mely 1907-től a Magyar Országos Céllövő Szövetség nevet viselte. Szintén 1896-ban, júniusban, a millennium tiszteletére, egyben az első lövészegyesület – bejegyzett – megalakulásának bicentenáriuma alkalmával több napos lövészünnepséget rendeztek.
Gróf Szemere Miklós
A századforduló időszakában élt és dolgozott a magyar lövészet egyik legnagyobb alakja, ,,a magyar céllövészet apostola”, Szemere Miklós. A grófnak úttörő szerepe volt a sportág hazai történetében. Részt vett a szervezési munkákban, fontos pozíciót töltött be a sportág irányításában, s – nem utolsó sorban – igazi mecénása volt a lősportnak. 1903-ban pestszentlőrinci birtokán egy 300 méteres puskalőteret építtetett, amelyet néhány évvel később, 1906-ban átadott a Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubnak (BEAC). Azon a pályán rendezték a nemzetközi versenyeket, főiskolai bajnokságokat. Szemere célját a lövölde homlokzatán olvasható sorok fogalmazták meg: ,,Építettem a magyar ifjúságnak, hogy tanulja megvédeni hazáját.” A lövöldében az ifjúság számára tanfolyamokat tartottak, versenyeket rendeztek. 1906-ban Szemere a MOLE elnöke lett és megrendezte az első országos lövészversenyt. Hála munkásságának: a lövészet népszerűvé vált, iskolai keretek közt is oktatni kezdték. 1907-től a MOLE Magyar Országos Céllövő Szövetség néven működött, az elnöki tisztet továbbra is Szemere töltötte be. Nem sokkal később a szövetség Székesfehérváron megtartotta a második lövészünnepet, s belépett a nemzetközi szövetségbe.

Az első nemzetközi sikerek

A XX. század elején már szép nemzetközi eredmények születtek: Horváth Sándor első helyet ért el hadipuskával, illetve bronzérmet szerzett pisztollyal a Bécsben megrendezésre kerülő osztrák szövetségi versenyen. 1911-ben dr. Hammersberg Géza aranyérmes lett a római nemzetközi lövészünnepélyen.
1908-ban, Londonban versenyeztek először magyar sportlövők az olimpián: Móricz István és a 21 éves Prokopp Sándor, aki négy évvel később, a Stockholmban megrendezett olimpián a hadipuska 300 méteres versenyében első lett, megszerezve a magyar lövészsport első olimpiai győzelmét. Prokopp diadala jóvoltából a sportág népszerűsége jelentősen emelkedett.

Magyar sikerek és viharos történelem I.

Az I. világháború a fejlődőben lévő, egyre jobb eredményeket felmutató lövészsportot is megrázta. 1919 elején Gömbös Gyula megalakította a MOVE-t Magyar Országos Véderő Egylet), melynek programjában – természetesen – helyet kapott a lövészet. A párt egyesületeket kezdett működtetni; újra elkezdődött a szervezett lősport hazánkban. A Tanácsköztársaság idején azonban a fegyvereket elvették, a lőtereket lerombolták.
Természetesen nem csak tiszti, hanem polgári egyesületekben is létrejöttek, illetve működtek lövész-szakosztályok (pl. a MÁV, a Posta vagy a nagyobb gyárak, vállalatok sportegyesületei).
A világháború veszteségei, majd a trianoni békeszerződés okozta trauma a versenysportra is bénító hatással volt; Magyarország, mint vesztes ország nem kapott meghívást az 1920-ban rendezett antwerpeni olimpiára. A következő nyári játékokon azonban már új győztest ünnepelhetett a magyar lövészsport: 1924-ben, Párizsban Halasy Gyula állhatott a dobogó legfelső fokára: megnyerte a traplövészetet.
Az amszterdami olimpián nem vettek részt magyar sportlövők, azonban az 1932-es los angelesi játékokon ismét éremnek örülhettünk: Soós-Ruszka Hradetzky Zoltán a kisöbű puska 50 méteres, fekvő versenyében harmadik helyezést ért el. Fényesebb érmet szerzett a négy évvel későbbi, berlini olimpián Berzsenyi Ralph, ugyanabban a számban.

Az első magyar bajnokságok

Az első országos lőversenyt gróf Szemere Miklós pusztaszentlőrinci birtokán rendezték 1906-ban. A birtokon természetesen már korábban is rendeztek versenyeket, az elsőt 1903-ban, ez egy nemzetközi junior megmérettetés volt. Ezzel az eseménnyel avatták fel a lövöldét.
Az első magyar bajnokságot 1911-ben rendezték. Itt Velez Rezső aranyat szerzett puskás számban (hadipuska, fekvő, 20 méter).

Szervezeti átalakulások a II. világháború után

A II. világháború idején az egyleteket katonai egységekké szervezték, illetve a 10 és 19 év közötti lányok számára is bevezették a levente-foglalkozásokat, amelyek keretében a lövészettel is megismerkedtek.
1945 februárjában létrejött a Legfelsőbb Sport Tanács és Nemzeti Sport Bizottság. 1946-ben megkezdődött a lövészegyesületi tagok igazolása. 1947-ben a Sportlövő Intéző Bizottság szervezte a lövőket a klubok soraiba.
A háború után kevés használható lőtér maradt az országban, alig 20 darab. 1947 júliusában felavatták az újjáépített lőteret a fővárosban, a Marczibányi téren.
1948-ban megalakult az Országos Sporthivatal és a Magyar Szabadságharcos Szövetség (MSZHSZ), amely lövész-szakköröket szervezett. Utóbbi egy országos félkatonai szervezet volt, mely sport és szabadidős tevékenységek szervezésével foglalkozott. Fennállása során többször váltott nevet.
1948-ban újra elkezdődtek a versenyek, ám ebben az évben még csak 4 megmérettetést rendeztek, ezzel szemben 1949-ben már 77-et, melyekből kettő nemzetközi volt.
1949-ben életre hívták a Munkára Harcra Kész mozgalmat (az MHK szovjet mintára létrehozott, országos tömegsport mozgalom volt a tanuló és a dolgozó ifjúság számára), melyben a lövészet pontszerző szám volt. Ez beindította a lövészéletet. 1950-ben az üzemi bajnokságokon már 75 ezer fő indult, ebből 8000-en nők voltak.

Magyarok a világversenyeken

A magyar sportlövők folyamatosan szép eredményeket értek el a világ- és Európa-bajnokságokon, mind egyéni, mind csapat számokban. Az első világbajnoki helyezést 1908-ban szerezte Dietl Ágoston. Bronzéremmel tért haza a versenyről. Nemzetközi versenyen a dobogó csúcsára 1912-ben, a Stockholmban megrendezett olimpián állhatott magyar, Prokopp Sándor személyében. Prokopp a hadipuskások között bizonyult a legjobbnak. Az eredmények ezek után folyamatosan érkeztek. Több világ- és Európa-bajnoki címet szerzett hazánknak Lumniczer Sándor (trap), Montagh András (trap), Strassburger István (trap), Dóra Pál (trap) és Dóra Sándor (trap).
Az 1940-es évek végén feltűnt a magyar lősportban Takács Károly, aki annak ellenére, hogy ügyesebbik kezét egy baleset során elvesztette, olimpiai bajnok lett (1948). Ezt a sikerét már bal kézzel érte el.
1952-ben Takács megvédte olimpiai bajnoki címét a Helsinkiben rendezett, XV. nyári olimpiai játékokon. Mellette, a dobogón honfitársai álltak: tanítványa, Kun Szilárd ezüst-, Balogh Ambrus bronzérmes lett.
Az újabb olimpiai aranyéremre 12 évet kellett várni: 1964-ben Hammerl László győzött a tokiói olimpián (kisöbű sportpuska, 50 m; fekvő). Négy évvel később, Mexikóvárosban – ugyanabban a számban – ezüstérmet szerzett.
A ’70-es években Pap Lajos, Marosvári Kornél, Bodnár Tibor és Fórián Éva nevéhez köthetők a legnagyobb sikerek, Európa- és világbajnoki aranyérmek. Természetesen rajtuk kívül is vannak kiemelkedő teljesítményt nyújtó versenyzőink. Ilyen például az 1971-ben Európa-bajnokságon harmadik helyet elérő légpuska csapat (Abonyi György, Nagy Béla, Nagy Sándor, Petrovácz Ferenc), vagy a nők közül Göbölös Ibolya, aki az 1978-ban megrendezett eb-n bronzérmes lett.
A ’80-as években több világ- és Európa-bajnoki aranyérmet szereztek lövészeink. Aranyérmes lett például Fórián Éva, Bodnár Tibor, a gyorstüzelő pisztoly csapat (Orbán László, Plank Gábor, Szalai István), Igaly Diána, Solti Attila, Doleschall András, Papanitz Zoltán, a női sportpisztoly csapat (Balogh Pálma, Ferencz Ágnes, Kotroczó Lászlóné), Joó Éva, Sike József, Ángyán József.

Sportszervezés és –politika az ötvenes-hatvanas években

Az’50-es években a lövészet újra fejlődésnek indult hazánkban. Ez egyrészt köszönhető a már említett Munkára Harcra Kész mozgalomnak, másrészt annak, hogy 1950-ben az MSZHSZ külföldi fegyvereket hozott az országba, így lövészeink színvonalasan tudtak készülni versenyeikre. Egyre több volt tehát a versenyző, akik egyre jobb minőségű fegyverekkel gyakorolhattak, versenyezhettek. Az ’50-es években a Honvéd és a Dózsa szakosztályai voltak a legmeghatározóbbak.
A sportág fejlesztésének köszönhetően a jó eredmények is érkezni kezdtek, például Takács Károly már említett olimpiai győzelme 1952-ből, vagy Kovács Miklós Európa-bajnoki aranyérme 1955-ből.
Világversenyeken 1955-ig csak indultak a magyarok a világháborús vereség miatt. Ez alól kivételt jelentett a londoni, illetve a helsinki olimpia. 1955 után azonban megnyílt a lehetőség a többi nemzetközi versenyen való részvételre is.
Az 1956-os forradalom azonban változást hozott. Leverése után a lőtereket lezárták, a fegyvereket zárolták. 1957-58-ban a politikai vezetés csak néhány szakosztálynak engedélyezte a működést.
1957 júniusában létrejött a Magyar Honvédelmi Sport Szövetség, majd 1967-ben ezt váltotta fel jogutódja, a Magyar Honvédelmi Szövetség. A lövészet az említett intézmények alá volt besorolva.
Az elmúlt évtizedek
1989 a lövészéletben is rendszerváltást hozott. Az MHSZ klubok megszűntek vagy átalakultak a megváltozott támogatási rendszer miatt. A sikerek azonban szerencsére nem tűntek el.
Kiemelkedő eredményeket ért el például a női skeet csapat (Göbölös Ibolya, Igaly Diána, Vasvári Erzsébet), akik több alkalommal is aranyéremmel távoztak nemzetközi megmérettetésekről. De meg kell említeni az Ángyán József, Burkus Tamás és Sike József alkotta csapatott is, akik szintén többször nyertek Európa-, illetve világbajnokságot. Az említetteken kívül kiemelendő versenyző még, a teljesség igénye nélkül, Fórián Éva, Joó Éva, Solti Attila, Záhonyi Attila, Bodó Zoltán, Papanitz Zoltán.
Az utóbbi években Sidi Péter, Gerebics Roland, Sike József, Tasi Tamás és Boros László érte el a legtöbb nagy eredményt.
Talán a magyar szíveknek legkedvesebb siker Igaly Diána nevéhez köthető, aki 2004-ben Athénban felállhatott az olimpiai dobogó legtetejére.

Fegyverágak

Élőgalamblövészet

A vadászok először vadmadarakat használtak gyakorlás céljából, ám mikor ezek megfogyatkoztak, a galambokhoz nyúltak. Ezek vadgalambok voltak. Később egy kisebb, gyorsabb galambfajtára váltottak át, amit már csak azért tenyésztettek, hogy később lelőhessék őket. Ezeket használták a versenyeken.

A galamblövő puska modern, kétcsövű, sörétes puska. A hozzá való töltény apró, sörétes. A lőtér kör alakú, a kör közepén, egy kis dróthálós kalitka található. Ennek oldalai gombnyomásra összeomlanak. A lőállások a kör egyik oldalán vannak, a kalitkától különböző távolságra és a versenyzők olyan távolságról lőnek, amilyen nehézségi fokozatú a verseny. Egy versenyen belül nem mindig ugyanabból a távolságból lőnek, előfordul, hogy sorozatonként változtatják. Az élőgalamblövészetnél nem meghatározott lövésszámú sorozatok vannak.

Az 1921-ben megalakult FITASC felismerte a lehetőséget a galamblövészetben, profi versenyeket kezdett el tartani. Itt már igazi sportolók versenyeztek egymással, nem az amatőrök.

Magyarországon az OMGE (Országos Magyar Galamblövő Egylet) képviselte a sportágat. 1924-ben már olimpiára is küldtek versenyzőt. Dr. Halasy Gyula aranyéremmel tért haza, de itt mutatkozott be először dr. Lumniczer Sándor is. A sportág híres magyar képviselői közé tartozik még többek között Dóra Pál, Dóra Sándor, dr. Montagh András, Papp Kálmán, Strassburger István, Szapáry László.

Az élőgalamblövészetet az állatvédők tiltakozása miatt betiltották.

Futócél légpuska

Az álló céltáblás légpuska 1966. évi bevezetése, az 50 m-es futóvad megjelenése után várható volt, hogy a vadászos versenyszámok valamelyike terembe is bevonul, de ez sörétes szám nem lehetett, csak a golyós lövészet.

Így lett 1981-től VB szám a 10 m-es lőtávolságú, légpuskával, de optikai irányzékkal lőhető futóvad, melynek lőlapján eleinte mini vadkan volt, de 1991-től bevezették az egyszerű körös lőlapot.
A lövések száma 20-20 volt, lassú és gyors futásra. Ezt később 30-30-ra emelték (1988-ban). 1994-ben bevezettek egy kevert számot is.

A nők 1994-től lőnek futócélt.

Magyar versenyzők közül kiemelendő Angyán József, Sike József és Solti Attila.

Futószarvaslövés

Az első futószarvas céltáblát a XIX. században készítették, Sir Edwin Landseer nevéhez köthető. Vasból öntötték ki, kisebb változtatásokkal sokáig használatban maradt.

A versenyszám 1924-ig, az olimpiai játékok műsorán szerepelt (1960-ig), a VB-okra csak 1929-ben került be (1962-ig).

A céltábla szarvast ábrázol, 1-től 5-ig értékelési mezőkre osztva. A szarvas egy ide-oda futó kocsin szaladt, 23 m-es távolságon volt látható, ezen belül lehetett meglőni.

A puskák nagyöbűek voltak, először kétcsövűek, azért, hogy egy futamon belül kétszer is rá lehessen lőni. Ez a minél biztosabb találat miatt volt fontos. Később, ahogy a technika fejlődött, már az egycsövű puskás is megfeleltek a célra.

A versenyszámban 50 egyes lövés volt, majd 25 kettős, de külön-külön értékelték ezeket, egyéniben és csapatban is. Aztán volt összetett értékelés is, az egyes és a kettős lövések összeadásával.

Futó vadkanlövés

Az 1959. évi Európa-bajnokságon kísérleti számként jelent meg a futó vadkanlövés. Hamar elterjedt, 1963-ban már címért, érmekért is versenyeztek. 1967-ben már önálló világbajnokságot rendeztek e számban.

A vadászok világszövetsége pozitívan állt a vadkanlövéshez, hiszen előtte őzre lőttek. A szövetség igenlő válasza után (a vaddisznó dúvad, futás közben is lőhető) az UIT bevezette a vadkant.

A használt puska kiskaliberű, max. 5 kg összsúlyú puska lett, először diopteres nézőkével, két célgömbbel (a jobbra-balra futás, a puska előretartása miatt), majd nagyítós optikai irányzékkal volt ellátva.

A lőlap színes vadkant ábrázolt, 1-től 5-ig bekörözve, majd csak 6-tól 10-ig, 1974-től már csak szürke a célkép és 1–10 számozású.

A lőtávolság 50 m, a vadkan egy 10 m széles nyiladékban látható, amin először csak 5 mp alatt futott keresztül, majd 2,5 mp alatt is, vagyis kétféle sebessége van.

Gyorstüzelő pisztoly

1896–1932 között csak az olimpiák versenyszáma volt, hol 20, hol 25, hol 30 m-es lőtávolságra, váltakozó számú lövésmennyiséggel és váltakozó kiértékelési szisztémákkal.

Csak 1933-ban jelent meg világbajnokságon. A szabályok eltértek az olimpián megszokottaktól.

A szám rendőri és katonai indíttatású volt. Alakokra lőttek, ezek rendőrt vagy katonát ábrázoltak. A pozíciójuk eltért. Állhatott szemben vagy oldalt a lövő felé. Különféle tiltakozások miatt 1974-től eltüntették az alakok vállát, azért, hogy kevésbé hasonlítsanak emberre. Az alak végül 1993-ban tűnt el, 5 db körkörös, 500 mm-es céltábla vette át helyét.

A végrehajtás gyorslövés volt, 3-szor lőtte a versenyző a 6 alakot, amiket 8 mp alatt kellett eltalálni. Sokan természetesen nem tévesztettek célt. Ekkor az úgynevezett szétlövés következett. Ekkor ők ismét lőttek, de most már az alakokat egyszer 6, egyszer 5, egyszer 4 mp alatt kellett eltalálni.

1947-től körök kerültek az alakokra, a versenyt kétszer 30 lövéses részre osztották, egy-egy részben 2×5 lövést, 8-8, 2×5 lövést 6-6, 2×5 lövést 4-4 mp alatt kellett teljesíteni. A két részt két nap alatt lőtték. Az élen az egyenlőségeket 3×4 m-es szétlövéses sorozatokkal döntötték el. Ha valaki egy alakot nem talált el, úgy büntették, hogy őt hátrább rangsorolták, hiába volt magasabb a körértéke.

Ez a versenyszám is nagyöbű pisztollyal indult, majd kisöbű pisztollyal folytatódott.

Magyarok közül kiemelkedő Takács Károly, kétszeres olimpiai bajnok.

Kisöbű sportpuska

A kisöbű sportpuskának érdekes története van. Sokan támadták drágasága miatt, ezért bevezettek helyére egy új típust. A régi, már meglevő fegyverekről azonban úgy gondolták, hogy felesleges lenne eldobni, tehát folytatták azzal is a versenyzést.

Kisöbű szabad pisztoly

A kezdetekkor még nagyöbű pisztollyal versenyeztek, majd megszületett a kisöbű pisztoly, 5,6 mm-es űrmérettel. A lövések száma először 30 volt, ezt 30 m-ről kellett leadni. Később a lövésszám 60-ra, a táv 50 m-re emelkedett.

Kisöbű szabad puska

A kisöbű puska 5,6 mm öbméretű (0,22 cal – kaliberű). A férfiak az 1908. évi olimpiai játékokon szerepeltek vele először. Ekkor a távolságot még yardban adták meg, e szerint 50 és 100 yardra fekve, 25 yardra felbukkanó célra és szintén 25 yardra, mozgó célra lőttek.
A férfiak nem kimondottan rajongtak ezért a számért, a nők azonban annál jobban szerették. 1955-ben már Európa-bajnokságon versenyezhettek.
A versenyszám első szabályozását 1929-ben adták ki.
A fegyvernemben – az 1920. évi 40 lövéses fekvő testhelyzetű értékelés után – csak 1929-ben következett a 40 lövés álló és 1930-ban a 40 lövés térdelő testhelyzetű egyéni és csapatértékelés, míg a 3×40 lövéses összetetté csak 1937-ben. 1994-től csak a 3×40 lövéses összetettet és a továbbra is életben tartott 60 lövéses fekvőt értékelik a férfiaknál. A lőtávolság mindegyiknél 50 méter.
Kezdetben 200 m-es távolságra is lőttek, de rájöttek, hogy ez a puska nem ideális erre a távra, így kivették a 200 m-t.

Központi gyújtású nagyöbű pisztoly

A nagyöbű pisztoly őse már az első újkori olimpián, 1896-ban is megjelent. Ekkor hadipisztolynak hívták. Utána sok ideig feledésbe merült, 1947-ben jelent meg újra a világbajnokságon. Ekkor 50 m-es lőtávra 60+60 értékelt lövéssel lőttek.
Az eredmények azonban meglehetősen rosszak voltak, így 1949-ben az UIT a lőtávot 25 m-ben állapította meg, illetve a lövések számát is 30+30-ra csökkentette. A sorozatok 5 lövésesek, az első 30 lövés 6 sorozatát egyenként 6 perc, a második 30-ét, ugyancsak 6 sorozatban adják le, amikor is a tábla 3 mp-ig mutatkozik a lövőnek, 7 mp-es elfordulásokkal.
A pisztoly öbmérete max. 9,65 mm (0,38 cal.) lehet, lőszere speciális, úgynevezett süllyesztett ólommagvas, ami azt jelenti, hogy a kirepülő lövedék nem áll ki a töltényhüvelyből.
Ezt a számot csak férfiak képviselik.

Légpisztoly

Elterjedésében szerepe volt a légpuska sikerének, hiszen a légpisztoly is ez hétköznapinak mondható fegyver.
A szám első világbajnoka a magyar származású Marosvári Kornél.
A légpisztoly nagyon sokban hasonlít a már említett légpuskára, működésük, lőszerük és lőtávolságuk is megegyezik.
A versenyzés kezdetekor 40 értékelt lövést lőttek a férfi lövészek. Ez a szám 1981-től megemelkedett, már 60-at lőnek. A nők 40 értékelt lövéssel versenyeznek.

Légpuska

Bár a légpuska eléggé elterjedt, a sportban csak a II. világháború után honosodott meg. 1955-ben, Hannoverben, a lövészünnepélyen 24 000 fő lőtt légpuskával.

A légpuska az igazi kisöbű fegyver, lövedéke nem „robbanós”, vagyis mindössze egy kis darabka ólom. A céltávolság 10 méter.

1962-től a lőlapot gépesített szerkezet viszi a lövőtől a célállásig, majd vissza. 1965-től még egyszerűbb lett a lövész dolga, már fel sem kell húzni a puskát (ezzel sűríteni a levegőt), hanem széndioxid (CO2) hajtja ki a lövedéket a fegyverből.

Nagyöbű standard puska

(1961-ig hadipuska, 1962: csak svájci hadipuska; 1966–70: 300 m-es service puska; 1974-től nagyöbű standard puska)

Ez a fegyver a nagyöbűek kategóriájába tartozik. Nagyon nehezen lehetett a világversenyek rendszerébe állítani, azért mert a puska űrmérete, kivitele, nagysága szinte országonként más-más volt. E problémák miatt csak 1911-ben jelent meg először világbajnokságon.
Problémát jelentett még az is, hogy 1961-ig az volt az érvényes szabály, hogy a puskákat a versenyt rendező országnak kellett biztosítania. Ez pedig megkérdőjelezhető volt. A rendezők ismerték fegyvereiket, a többi ország versenyzői azonban kevés tapasztalattal rendelkeztek, illetve nem kaptak elegendő időt az edzésre. 1966-ban a és 1970-ben már saját puskájukkal indulhattak a versenyzők.
Az UIT 1974-től egy igazi sportos nagyöbű puskát vezetett be és az ma is a férfiak második nagykaliberű puskája, 3×20 lövéses összetett (20 fekvő, 20 álló, 20 térdelő), egyéni és csapat értékeléssel. Ez a puska könnyebb és egyszerűbb a sportpuskánál, de lőlapja azonos. Ezzel megszűntek a korábbi hadipuskás számok, amikor méterre és yardra is lőttek, egy versenyszámot 5 különféle távolságra, volt úgy, hogy testhelyzetenként 30, volt úgy, hogy 40–40–40 lövéssel, gyorslövésekkel, vagy 20 gyorslövést 3 testhelyzetben. Értékeltek csak egyéni teljesítményeket is, de időnként testhelyzetenként csapatokat is díjaztak.

Nagyöbű szabad puska
(Korábban nagyöbű sportpuska)

Ez a legrégebbi fegyver, már a legelső újkori olimpiai játékokon is szerepelt 1896-ban. Az első lövész világbajnokságon egyedüli fegyverként szerepelt. Ekkor öt körös céltáblára lőttek (a második VB-n már tíz körös volt), három különböző testhelyzetből. Ezek a következők voltak: fekvő, térdelő, álló helyzet.
A puska azért nagyöbű, mert űrmérete (kalibere) 5,6 mm felett van.
Az első puskák átalakított, válltámasszal ellátott hadipuskák voltak. 1909-től bővült a használható kiegészítők sora, már lehetett az álló testhelyzetben gombát használni a puska tartásához, illetve irányzékot és tartószíjat is.
1982-ben bevezették a 60 lövéses fekvő versenyszámot is. 1994-től már csak a 3×40 lövéses összetett (40 fekvő, 40 álló, 40 térdelő) és a 60 lövéses fekvő szám van programban, mindkettő egyéni- és csapat-értékeléssel. A 2001. évi Európa-bajnokságon a férfiak egyeduralma megtört, nők is lőttek, 3×20 lövés összetettet és 60 lövés fekvőt, egyéniben és csapatban.

Skeet

A sörétes vadászok nem voltak elégedettek az akkori egy versenyszámukkal, a trappal. Bizonygatták, hogy a madarak nemcsak eltávolodva repülnek tőlük, hanem keresztbe, sőt, a fejük felett is. Elbeszéléseik alapján megszületett egy félkör alakú pálya, 7 lőállással: az 1. állás mögött egy magas, a 7. mögött egy alacsony házikóval, melyből a korongokat dobják, egyesével, vagy mindkét korongot egyszerre, szemberepülve egymással. A két torony metszéspontjánál van egy iker lőállás, ez a 8-as, amelyik a fejük fölé dobja a korongokat. Ez lett a skeet pálya.

A puska kétcsövű, de a csővég a kirepülő lövedékek, a sörétek szétszóródását nagyobb területre teszi lehetővé.

Standard pisztoly – sportpisztoly

A versenyszám női ösztönzésre jött létre, ugyanis előtte nők csak puskás számokban versenyezhettek, ők azonban pisztolyban is ki akarták próbálni magukat. Az UIT 1962-ben kiírt számukra egy pisztolyszámot.

Több neve is volt, például hadipisztoly, gyakorló pisztoly, míg végül standard pisztoly nem lett a neve. 1986-tól sportpisztolynak hívják.

Lőtávja 25 m, a pisztoly kisöbű. A szám két részből áll: 30 lövést – 5 lövéses sorozatokban, a szabadpisztolyos céltáblára lövik, sorozatonként 6 perc alatt, a másik 30 lövést is 5 lövéses sorozatokban, a gyorstüzelős lőlapra, úgy, hogy azok 7 mp-re az élükre fordulnak, 3 mp-ig mutatkoznak a lövő felé.

A férfiak 1970-től versenyeztek standard pisztoly számban. 3×20 lövést kell eladniuk, 5 lövéses sorozatokban: az első 4×5 lövést úgy kell leadni, hogy az 5 lövésre 150 mp a lőidejük. Ez enyhén gyors lövések egymásutánja. A második 20 lövés is 4×5-ös sorozatból áll, 5 lövésenként 20 mp alatt. Ez már gyors sorozat. A harmadik 20 lövés is 5 lövéses sorozatokból áll, 10 mp az ideje. Ezek már rapid sorozatok.

Trap – duplatrap

Ez a két megnevezés egyfajta fegyvert, de kétféle versenyszámot takar, melyek szinte azonos időben jelentek meg.

Sörétkilövő fegyverről és számokról van szó, főleg madárlövészetre használták, illetve használják. A madárlövészet Angliában és a latin nyelvű országokban volt honos, de a sok gyakorláshoz túl sok madárra lett volna szükség. Megpróbáltak átállni valami másra. Próbálkoztak az üveggömbbel, de túl sok probléma volt vele. Ezután elkezdtek különböző anyagokból készült korongokra lőni (pl.:papír, fa). Ezekkel azonban az volt a baj, hogy nem látták a találatot. Olyan anyagokból kellett hát korongokat készíteni, ami egy sörétszem eltalálására is eltörik. Ez az anyag lett a bitumen, illetve annak adaléka.

További problémát jelentett az is, hogy dobják fel a levegőbe. Kézzel veszélyes volt, mert nem ment megfelelően magasra, illetve a dobó sem volt biztonságban. Végül megalkották a dobógépet, ami megoldotta a problémát.

A puskák egycsövűek voltak. Ezekkel lőtték a dupla trapet is. Ekkor azonos időben, két gépből kidobott két korongot kell eltalálni. Ez sokáig nem volt hivatalos versenyszám.

Magyarok közül kiemelendő dr. Lumniczer Sándor, dr. Halasy Gyula, Gerebics Roland.

Advertisements