Sportolók

Papp László (Budapest, 1926. március 25. – Budapest, 2003. október 16.)

Ökölvívó, edző, sportvezető.
Nevelőedzője: Fehér István, Podány Sándor. Edzője: Kovács Károly, Adler Zsigmond.
Egyesületei: Budapesti Lokomotív (Budapesti Vasutas Sport Club, 1945-1951), Budapesti Bástya (1951-1954), Vasas Sport Club (1954-1957).
Legkiemelkedőbb eredményei: amatőrként háromszoros olimpiai bajnok (1948: középsúly, 1952: nagyváltósúly, 1956: nagyváltósúly), kétszeres Európa-bajnok (1949: középsúly, 1951: nagyváltósúly) – profiként Európa-bajnok (1962-1964).

Papp Laci, avagy Görbe, azaz minden idők legnagyobb magyar középsúlyú ökölvívója Budapest belvárosában született, de Angyalföldön nőtt fel. Édesapja amatőr bokszoló volt, és szerette volna, ha fiából focista vagy ökölvívó lesz. A fiú először a labdarúgást választotta, a Magyar Optikai Művek, 1945-től a BVSC csapatában játszott. Bővebben

 

Kovács István (Budapest, 1970. augusztus 17.)

Ökölvívó, üzletember, sportvezető, televíziós műsorvezető.
Nevelőedzője: Wallenhofer Zoltán (1985-88).
Egyesületei: EVIG Sport Egyesület (Egyesült Villamosgépgyár, 1985-88), Vasas Sport Club (1988-97), Universum Box-Promotion (1997-2002).
Legnagyobb sikerei: amatőrként: olimpiai bajnok (Atlanta, 1996 – harmatsúly), olimpiai bronzérmes (Barcelona, 1992 – légsúly), az első magyar amatőr világbajnok, kétszeres (Sydney, 1991 – légsúly; Budapest, 1997 – pehelysúly), kétszeres Európa-bajnok (Göteborg, 1991 – légsúly; Velje, 1996 –harmatsúly) – profiként: a WBC nemzetközi bajnoka (1999), profi Európa-bajnok (2000), a WBO világbajnoka (2001).

Édesapja, Kovács Gyula az MTK-ban bokszolt. István gyermekként az MTK-ban és a Törekvésben futballozott és a Népstadion SE-ben jégkorongozott. A kőbányai Pongrác-telepen nevelkedett, majd családjával Rákoskeresztúrra költözött. Ott egyik barátját edzésre kísérve került az EVIG ökölvívó szakosztályába. Tizenöt éves korában lett igazolt ökölvívó, tehetsége hamar megmutatkozott, céltudatos sportolói magatartás jellemezte. Bővebben

 

Erdei Zsolt (Budapest, 1974. május 31.)

Ökölvívó.
Nevelőedzője: Fehér Mihály, Szakos József.
Egyesületei: Központi Sportiskola (1984-1992), Tájfun Privát Box-club (1992-1994, 1995-1998), Újpesti Torna Egylet (1994-1995), Vasas Sport Club (1998-2000), Universum Box Promotion (2000-2010).

Legkiemelkedőbb eredményei: amatőrként olimpiai bronzérmes (2000: középsúly), világbajnok (1997: középsúly), kétszeres Európa-bajnok (1998, 2000: középsúly), Európa-bajnoki ezüstérmes (1996: középsúly) – profiként a WBO félnehézsúlyú világbajnoka (2004-2009), a WBC cirkálósúlyú világbajnoka (2009). Bővebben

Adler Zsigmond (Budapest, 1901. április 17. – Budapest, 1982. február 12.)

Ökölvívó, edző.
Egyesületei: III. Kerületi Torna és Vívó Egylet (1917-1925), Budapesti Testgyakorlók Köre (1925-1928).
Legkiemelkedőbb eredményei: versenyzőként kétszeres magyar bajnok (1925: légsúly, 1928: csapat) – edzőként 1928-tól sok kiváló magyar válogatott ökölvívó mestere, legnevesebb tanítványa Papp László.

Tizenhat évesen kezdett bokszolni a III. Kerületi TVE-ben. 1923-ban megnyerte a Budapest-bajnokságot. 1924-ben tagja volt a magyar ökölvívás első nemzetközi mérkőzésére összehívott válogatottnak, és ő aratta annak első győzelmét is – Sas néven. A következő évben légsúlyban magyar bajnoki címet nyert, és szerepelt az első önállóan megrendezett Európa-bajnokságon, Stockholmban. Négyszer volt magyar válogatott. 1928-ban bajnok lett a BTK csapatával, majd ugyanabban az évben befejezte versenyzői pályafutását.
Közel fél évszázados edzői munkássága a sportág egyik legnagyobb hatású egyéniségévé tette hazánkban. Ahogy ő fogalmazott: “A bunyó az nem egy foglalkozás, az egy hivatás, csakis teljes energiával, odaadással, tiszta szívvel érdemes csinálni, és ennek meg van az ára. Én is ennek vagyok a betege, hogy mellre szívtam.” A BTK-nál két évtizedet (1928-1948) töltött el megszakításokkal, eközben a magyar válogatott edzőjeként irányította a magyar bokszolók felkészülését az 1930-as és az 1934-es Európa-bajnokságokra, valamint az 1932-es és az 1936-os olimpiákra. 1940-ben ökölvívó edzői oklevelet szerzett a Magyar Királyi Testnevelési Főiskolán.
Miután a BTK megszűnt, 1970-ig a Vasas és az Újpesti Dózsa edzőjeként dolgozott. 1961-ben – negyedmagával, először Magyarországon – mesteredzői diplomát kapott. 1945-től szövetségi edző, 1952-től 1972-ig a magyar válogatott vezetőedzője, szövetségi kapitánya volt. A hazai sportvezetés nem engedte kiutazni a válogatottal sem az 1964-es, sem az 1968-as olimpiára. Az 1972-es müncheni játékok után lemondott posztjáról, majd Papp László szaktanácsadójaként dolgozott.
Edzőként 1928-tól számos magyar ökölvívó sikereihez járult hozzá. Legnevesebb tanítványa a háromszoros olimpiai és kétszeres Európa-bajnok Papp László volt, akinek – több év közös munka után – 1953-tól irányította a felkészülését; vele baráti kapcsolatot ápoltak, és 1969-től együtt dolgoztak a magyar válogatott szakvezetőiként is. Adler keze alatt nagy eredményeket ért el többek között Harangi Imre, Csík Tibor, Török Gyula, Gedó György, Csjeff Imre is.
Emlékére a Vasas 1984 óta rendezi meg az Adler Zsigmond-emlékversenyt.

Csík Tibor (Jászberény, 1927. szeptember 2. – Sydney /Ausztrália/, 1976. június 22.)

Ökölvívó.
Nevelőedzője: Albert Imre, Albert Aladár.
Egyesületei: Jászberényi Lehel Sport Club, Szolnoki MÁV, Magyar Pamut Sport Club.
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1948: harmatsúly), főiskolai világbajnok (1949: harmatsúly).

A szegény családból származó Csík Tibor tizenöt esztendős korában szülővárosa sportklubjában kezdte meg ökölvívó pályafutását. Hamarosan Szolnokra igazolt, és 1946-ban megszerezte első magyar bajnoki címét, még pehelysúlyban (58 kg). Attól az évtől 1950-ig tagja volt a magyar válogatott keretnek. Ezek ellenére a szakemberek nem jósoltak neki nagy jövőt, mivel keveset védekezett, inkább sokat ütött, verekedett.
Ez után az újpesti Magyar Pamuthoz igazolt. 1948-ban már harmatsúlyban (54 kg) győzött az országos bajnokságban. A londoni olimpia előtt a tatai edzőtáborban tartott válogatón legyőzte az Európa-bajnok Bogács Lászlót, így bekerült az utazó csapatba. Élt a lehetőséggel: olimpiai bajnok lett harmatsúlyban. Hazatérésük után őt és a város másik bajnok szülöttét, Gerevich Aladárt Jászberény díszpolgárává avatták. A következő évben szerepelt az Európa-bajnokságon, és győzött a Budapesten rendezett főiskolai világbajnokságon.
Jászberényben szabómesterséget tanult, Budapestre költözvén tisztviselőként dolgozott, textilmérnöknek készült. 1956 őszén részt vett a Széna tér körüli harcokban, később elhagyta az országot. Ausztráliában telepedett le, ahol alkalmi munkákból próbált megélni. Súlyos betegségben hunyt el.
2006-ban Az Emigráció Hazatér Rendezvénysorozat keretében posztumusz 1956-os Magyar Szabadságkereszttel tüntették ki. Az ő nevét vette fel a 2010-ben Jászberényben alakult Csík Tibor Ökölvívó SE.

Énekes István (Budapest, 1911. február 20. – Budapest, 1940. január 2.)

Ökölvívó, edző.
Nevelőedzője: Sulkó Béla, Hochmann Miksa.
Egyesületei: Budapesti Vasutas Sport Club (1926-1935).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1932: légsúly), háromszoros Európa-bajnok (1930, 1932: légsúly, 1934: harmatsúly).

Angyalföldi munkáscsaládba született. Bátyja, Zoltán és öccse, Vilmos is bokszoltak, utóbbi 1937-ben Európa-bajnok lett. Unokatestvére, Árpád ökölvívóedző volt, a válogatottnál is dolgozott, sógora, Bondi Miksa magyar bajnok volt. Tizenöt évesen jelent meg először a BVSC szakosztályának edzésén. Két évvel később, még ifjúsági korúként második lett a felnőtt bajnokságban légsúlyban. Abban az évben behívták a válogatott keretbe.
1928-ban és 1929-ben Budapest-bajnokságot, 1929-ben, 1930-ban és 1932-ben magyar bajnokságot nyert légsúlyban, emellett 1931-ben harmatsúlyban és 1934-ben csapatban is országos első lett. 1928-ban a válogatón a későbbi olimpiai bajnok Kocsis Antaltól szenvedett vereséget.
1930-tól kezdődött páratlan sikersorozata. A budapesti Európa-bajnokságon aratta első nagy győzelmét légsúlyban. Az 1932-es Los Angeles-i olimpián is legyőzhetetlenül bokszolt, ráadásul az akkori szabályok szerint az az eredmény (értelemszerűen ő lett a kontinens legjobbja is) Európa-bajnoki elsőséget is jelentett a számára. 1934-ben pedig harmatsúlyban is Európa-bajnok tudott lenni, ezzel máig ő az egyetlen magyar ökölvívó, aki háromszoros kontinensbajnok.
1927-től haláláig segédtisztként, majd vasúti tisztként dolgozott a MÁV-nál. 1935-ös visszavonulása után edzői feladatokat vállalt ifjúsági versenyzők mellett. Magánéleti problémák miatt megromlott az idegállapota, és 1940 második napján öngyilkosságot követett el.
A Magyar Ökölvívó Szövetség örökös bajnoka.

Gedó György (Újpest, 1949. április 23.)

Ökölvívó, edző.
Nevelőedzője: Kocziha János, Pinke János.
Egyesületei: Békéscsabai Építők Előre (1957-1965), Magyar Pamut Sport Club (1965-1967), Vasas Sport Club (1967-1980).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1972: papírsúly), kétszeres Európa-bajnok (1969: papírsúly, 1971: papírsúly), Európa-bajnoki bronzérmes (1975, papírsúly).

Békéscsabán – ahol kezdetben futballozott – ismerkedett meg az ökölvívással. A békési egyesületben edzett 1965-ig, amikor Pestre költözött, és a Magyar Hajó- és Darugyár hegesztője lett (1972-ig), a bokszolást pedig a Magyar Pamutban, majd a Vasasban folytatta.
1968-ban országos bajnok lett az akkor bevezetett súlycsoportban, a papírsúlyban (48 kg), ez után került be a magyar válogatott keretbe, és már abban az évben elindulhatott az olimpián Mexikóban. Az első nagy sikere az 1969-es bukaresti Európa-bajnoki aranyérem volt. 1971-ben Madridban megvédte címét, majd egy esztendővel később feljutott a csúcsra: győzött a müncheni olimpián. 1968 és 1969 után harmadszor is az év ökölvívójának választották.
A következő kontinensviadalt sérülés miatt ki kellett hagynia, majd következett a másfél évig tartó katonai szolgálat, és mivel nem akart a Honvédhoz igazolni, nem tudott megfelelően felkészülni az 1974-es világbajnokságra, ami így kudarcot hozott. Egy évvel később már újra dobogóra állhatott, Európa-bajnoki bronzérmes lett. Az 1976-os montreali olimpián a negyeddöntőig jutott.
1976-tól 1982-ig edzőként is szerepet vállalt a Vasas szakosztályában, de az 1980-as moszkvai olimpia előtt főleg a versenyzésre koncentrált; megnyerte utolsó magyar bajnoki címét (összesen nyolcszoros egyéni bajnok: 1968-1973, 1975, 1980), majd bekerült a válogatott keretbe, és az olimpián a legjobb nyolc közé jutott. Ez után befejezte a versenyzői pályafutását, melynek során 597 mérkőzéséből 586-ot győztesként vívott meg. A mai napig ő az egyetlen ökölvívó, aki négy olimpián is részt vett.
1965-től 1972-ig minőségi hegesztőként, 1972-től a Belvárosi Vendéglátó Vállalat üzletvezetőjeként dolgozott. 1989-ben elvesztette az állását, nehéz helyzetbe került, ezért váratlan demonstrációra szánta el magát: a Hősök terén gyűjtött adományokat (ez később hozzájárult ahhoz, hogy az olimpiai életjáradék gondolata napirendre került; végül a 2004-es sporttörvény rendelkezett a járadékról). A Népstadion és Intézményei Vállalat rendésze lett, majd 1994-ben a Kordax cég támogatásával ökölvívó-iskolát nyitott Egerben. Egy edzésen azonban súlyos sérülést szenvedett a gerincében, részlegesen lebénult, kerekesszékbe kényszerült, rokkantnyugdíjas lett. Lassan megtanult egy bottal járni. 1996-ban a Magyar Ökölvívó Szövetség tanácsadója volt.
Számos díjjal ismerték el a teljesítményét. 1972-ben a Sport érdemérem arany fokozatával tüntették ki. 2000-ben az Európai Amatőr Ökölvívó Szövetség (EABA) emlékplakettjét és a Vasas Életműdíját kapta meg. 2012-ben Békéscsabán az Előre évszázad ökölvívójaként köszöntötték.
2014-től az ő nevét viseli a Vasas-Süllős Box Team felújított Fáy utcai ökölvívóterme.

Harangi Imre (Nyíradony, 1913. október 16. – Budapest, 1979. február 4.)

Ökölvívó, edző.
Nevelőedzője: Csányi János.
Egyesületei: Herminamezei Atlétikai Club (1929-1933), MÁV Gépgyári Sport Egyesület (1934-1938).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1936: könnyűsúly), Európa-bajnoki ezüstérmes (1934: könnyűsúly).

Apja váltókezelő volt, Harangi Imre a Nyíradony és Hajdúsámson között volt bakterházban született, így mindkét település a saját szülöttjének tekinti. Tizennégy éves koráig Nyíradonyban élt, akkor a fővárosba költözött. Két évvel később kezdett el bokszolni a Herminamezei AC-ben, 1930-ban és 1931-ben harmatsúlyú ifjúsági bajnok volt.
Tatár, ahogy széles arccsontja miatt becézték, 1933-ban már a könnyűsúlyúak között nyerte első országos bajnokságát, majd átigazolt a MÁV-hoz, és 1938-ig sorozatban ötször védte meg a címét, emellett kétszer Budapest bajnoka is volt. 1933-ban került be először a válogatott keretbe. 1934-ben ezüstérmet szerzett a budapesti Európa-bajnokságon. Az 1936-os berlini olimpián már a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. Abban az évben meghívták az Európa-válogatottba, amellyel amerikai túrán szerepelt. Olaszországi szolgálata 1938-ban kezdődött, sportolói pályafutása akkor ért véget.
A mátyásföldi repülőtér műhelyében dolgozott, majd 1936-tól a légierő hivatásos pilótája lett. Eközben vívómester és síoktató volt a Ludovika Akadémián. Hivatásos őrmesterként és pilótaként 1938-tól 1940-ig Olaszországban szolgált. Egy évvel később kényszerleszállás közben életveszélyes sérüléseket szenvedett. Amerikai hadifogságba esett. 1945-ben hazatért, több műtéttel sikerült csak stabilizálni egészségi állapotát. Ez után trafikosként dolgozott, és a Ganz-MÁVAG utánpótlásedzője volt.
Olimpiai győztesként Berlinben egy tölgyfacsemetét kapott, melyet hazatérése után – kettéválasztva – elültetett Nyíradonyban és Hajdúsámsonban. Az utóbbi városban még ma is áll a fa. Ugyanott már életében utcát neveztek el róla, 1995-ben pedig megalakult a Harangi Imre Sport Egyesület. Nyíradonyban 2003-ban díszpolgárrá avatták Harangi Imrét, és megnyitották a róla elnevezett Rendezvénycsarnokot.

Kajdi János (Szombathely, 1939. december 30. – Budapest, 1992. április 10.)

Ökölvívó, edző.
Nevelőedzője: Énekes Dezső.
Egyesületei: Szombathelyi Dózsa (1950-1955), Komáromi Mélyépítő (1955-1958), Sztálinvárosi Vasas (1958-1960), Budapesti Honvéd Sportegyesület (1960-1972).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai ezüstérmes (1972: váltósúly), kétszeres Európa-bajnok (1963: könnyűsúly, 1971: váltósúly), kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes (1961: könnyűsúly, 1967: kisváltósúly).

Szülővárosában kezdte pályafutását tizenegy éves korában. Öt évvel később Komáromban, újabb három év elteltével Sztálinvárosban (ma Dunaújváros) folytatta. A Budapesti Honvédnál vált igazán élvonalbeli bokszolóvá, 1961-ben nyert először egyéni magyar bajnoki címet, és bekerült a válogatott keretbe is.
Első jelentős eredménye az 1961-es Európa-bajnoki bronzérem volt a könnyűsúlyban (60 kg). Két évvel később már ő lett a súlycsoport kontinensbajnoka. Az 1964-es tokiói olimpián a legjobb nyolc közé jutott. 1967-ben már a kisváltósúlyban (63,5 kg) szerzett Európa-bajnoki bronzérmet. A következő esztendőben a mexikóvárosi olimpián nem sikerült továbbjutnia. Ez után ismét súlycsoportot váltott, feljebb lépett a váltósúlyba (67 kg), és ez újabb sikereket hozott a számára; 1971-ben második Európa-bajnoki győzelmét ünnepelhette, egy évvel később a müncheni olimpián pedig döntőbe jutott, ahol az elődöntőben elszenvedett bordatörés ellenére kitartott, végül ezüstérmes lett.
1961 és 1972 között szerepelt a magyar válogatottban. 1960 és 1972 között tizennyolcszor volt magyar bajnok (egyéniben kilencszer, ebből kétszer könnyűsúlyban, négyszer kisváltósúlyban, háromszor pedig váltósúlyban; a Honvéd csapatával kilencszer végzett az élen). 1966-ban és 1971-ben az év ökölvívójának választották.
1957-ben kőművesként szakvizsgázott. 1959-ben vonult be katonai szolgálatra, három esztendővel később hivatásos tiszt lett, 1974-ben szerelt le honvéd századosként. A Honvéd sportinstruktora volt, 1966-ban edzői oklevelet szerzett a Sportvezető és Edzőképző Intézetben.
Visszavonulása után 1973-tól a Budapesti Honvéd edzőjeként tevékenykedett, majd 1975 és 1983 között Papp László segítője volt a magyar válogatott csapatnál. Az után építőipari vállalkozóként dolgozott. 1992 márciusában súlyos autóbalesetet szenvedett Budapesten, néhány nap múlva a kórházban elhunyt.

Kocsis Antal (Kispest, 1905. november 17. – Titusville /Florida, USA/, 1994. október 25.)

Ökölvívó.
Nevelőedzője: Untenecker (Alszeghy) József.
Egyesületei: MÁV Gépgyári Sport Egyesület (1923-1924), Ferencvárosi Torna Club (1925-1930).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1928: légsúly), Európa-bajnok (1928: légsúly), Európa-bajnoki ezüstérmes (1927: légsúly).

Kezdetben atletizált, hosszútávfutó volt, majd ökölvívóként a kőbányai MÁV-sporttelepen edzett. Akkor figyeltek fel rá végleg, mikor 1924 végén a Budapest-bajnokság légsúlyú döntőjében legyőzte Adler Zsigmondot.
A következő három évben már az FTC versenyzőjeként lett Budapest legjobbja, 1928-ban pedig harmatsúlyban győzött a fővárosban. Az országos bajnokságokon légsúlyban háromszor (1926, 1927, 1928), harmatsúlyban egyszer (1929) volt aranyérmes, emellett kétszeres csapatbajnok (1928, 1930). 1925-től szerepelt a magyar válogatottban. 1927-ben a Beketow Cirkuszban rendezett összecsapáson, ahol az amatőr válogatott és a profi bokszolók mérték össze tudásukat, kiütötte ellenfelét, Szalay Rezsőt. Abban az évben az Európa-bajnokságon a második helyen végzett.
Az 1928-as amszterdami olimpián légsúlyban nem talált legyőzőre, így ő lett a magyar ökölvívás első olimpiai bajnoka. Eredményével az akkori szabályok szerint (mivel értelemszerűen ő lett a legjobb európai öklöző is az olimpián) Európa-bajnoki címet is szerzett, ami szintén az első a magyar boksz történetében.
Az olimpia után harmatsúlyban versenyzett. 1929 őszén a szövetség „nem amatőrnek” nyilvánította. A következő év elején egy másik bokszoló, Gelb Miklós társaságában az Egyesült Államokba ment, és – Tony Kocsis néven – profiként lépett fel, első mérkőzésére júniusban került sor. Egy dél-amerikai kitérő után az Egyesült Államokban telepedett le. 1931-ben hazalátogatott, és a Millenárison legyőzte a német légsúlyú bajnokot. Röviddel később egyetlen mérkőzés keretében győzött a három legjobb magyar bokszoló (köztük az olimpiai bajnok Énekes István) ellen, ezért a szövetség a Magyarország professzionális bajnoka címet adományozta neki. Abban az időben a hivatásos világranglista negyedik helyén is állt. Negyven profi mérkőzés után (huszonkét győzelem, ebből négy kiütéssel, öt döntetlen és tizenhárom vereség, ebből három kiütéssel) vonult vissza.
Pályafutása végeztével szabóként dolgozott. 1965-ös rövid magyarországi látogatását leszámítva elvonultan élt, halála előtt hosszú évekig idősotthonban tartózkodott. Hamvait, ahogy kérte, az óceánba szórták. 1996-ban emléktáblát helyeztek el a kispesti Wekerle-telepen található szülőháza falán.

Kovács Mária (Budapest, 1981. július 5.)

Ökölvívó.
Nevelőedzője: Gál László.
Egyesületei: Pécsi Vasutas Sportkör (2000-).
Legkiemelkedőbb eredményei: kétszeres világbajnok (2002, 2005: +81 kg), kétszeres világbajnoki ezüstérmes (2001, 2006: +81 kg), világbajnoki bronzérmes (2010: 75 kg), négyszeres Európa-bajnok (2003, 2004, 2006: 86 kg, 2014: +81 kg), kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes (2005, 2007: 86 kg), Európa-bajnoki bronzérmes (2009: 81 kg).

A magyar női ökölvívás eddigi legeredményesebb versenyzője 2000-ben kezdett el bokszolni, saját bevallása szerint azért, mert szégyenlős volt, és azt remélte, a küzdősport majd meghozza az önbizalmát.
Már a sportág első világbajnokságán a döntőbe jutott súlycsoportjában (+81 kg), a következő évi világversenyen pedig már nem tudták legyőzni. 2003-ban megnyerte az Európa-bajnokságot is, majd 2004-ben megvédte a címét. Egy évvel később másodszor is világbajnok lett, 2006-ban pedig harmadszor győzött a kontinensviadalon, és világbajnoki ezüstérmet szerzett. 2010-ig további három érmet gyűjtött a nagy versenyeken.
Mivel a súlycsoportja nem került be a 2012-es olimpiai programba – ez volt a sportág női szakágának első ötkarikás versenye –, sok más női bokszolóhoz hasonlóan a 75 kilogrammos kategóriában próbálta megszerezni a kvótát, de a 2011-es Európa-bajnokságon és a 2012-es világbajnokságon sem sikerült elérni az ehhez szükséges eredményt.
2014-ben a bukaresti Európa-bajnokságon ismét a legjobb formájában versenyzett, és a nála rendre tíz kilóval nehezebb ellenfeleket legyőzve negyedszer is a kontinens legjobbja lett.
2001-ben nyerte első magyar bajnoki címét, 2013-ban már a tizenharmadik alkalommal nem talált legyőzőre a hazai mezőnyben. Eddig hatszor választották az év női ökölvívójának (2002-2006, 2010).

Orbán László (Szekszárd, 1949. december 9. – Budapest, 2009. július 15.)

Ökölvívó, edző.
Nevelőedzője: Leposa Ferenc.
Egyesületei: Szekszárdi Dózsa (1961-1968), Budapesti Honvéd Sportegyesület (1968-1974).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai ezüstérmes (1972: könnyűsúly), Európa-bajnok (1969: pehelysúly), Európa-bajnoki bronzérmes (1971: könnyűsúly).

A vékony testalkatú, tizenkét esztendős fiú szülővárosa klubjában kezdett ismerkedni a boksz alapjaival. 1968-ban magyar bajnok lett pehelysúlyban (57 kg), ugyanabban az évben a csapatbajnokságban – mivel megkezdte sorkatonai szolgálatát – már a Honvéddal győzött.
1968 és 1973 között szerepelt a magyar válogatottban. Szinte berobbant az élmezőnybe, kitűnő lábmunkájával, technikás, védekező stílusával 1969-ben a pehelysúlyban Európa legjobbja lett. 1971-ben már a könnyűsúlyban (60 kg) versenyzett, és abban az évben Európa-bajnoki bronzérmet szerzett. Az 1972-es müncheni olimpián ezüstérmes lett. Indult a következő évi Európa-bajnokságon, ahol a legjobb nyolc közé jutott. 1974-ben már úgy érezte, nem bírná a fogyasztásokat, a kisváltósúlyban pedig nem tudna megfelelően teljesíteni, ezért igen fiatalon a visszavonulás mellett döntött.
Háromszoros egyéni magyar bajnok (1968: pehelysúly, 1971, 1972: könnyűsúly), a Honvéd csapatával négyszer nyert csapatbajnokságot (1968-1971).
1968-ban Szekszárdon autószerelő szakvizsgát tett. Visszavonulása évében edzői oklevelet szerzett a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetében, majd edzőként dolgozott a Szekszárdi Dózsa (1974-1979), a székesfehérvári SZIM Vasas (1979-1985) és a Budapesti Honvéd (1985-1989) szakosztályaiban.
1989-ben felhagyott az edzősködéssel, elvonultan élt. 2001-től a Kódex Könyváruház rendésze volt.

Pruzsinszky Ivett (Esztergom, 1983. február 1.)

Ökölvívó, kick-bokszoló, edző.
Nevelőedzője: Zrínyi Miklós.
Egyesületei: Esztergomi Kick-box Sport Egyesület (1992-).
Legkiemelkedőbb eredményei: kick-boxban kétszeres világbajnok (2001, 2003: semi-contact), kétszeres világbajnoki ezüstérmes (2003, 2005: light-contact), kétszeres világbajnoki bronzérmes (2001: light-contact, 2005: semi-contact), négyszeres Európa-bajnok (2000, 2006: light-contact, 2004, 2006: semi-contact), Európa-bajnoki ezüstérmes (2004: light-contact) – ökölvívásban világbajnok (2001: 71 kg), kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes (2001: 67 kg, 2003: 70 kg).

A magyar női ökölvívás első világbajnoka 1992-ben az esztergomi kick-boksz szakosztályban kezdte meg sportolói pályafutását. 1999-ben nyert junior világbajnoki címe már nagy reményekre jogosította edzőit.
A kick-bokszban a 65 és a 70 kilogrammos súlycsoportban – rendkívül sikeresen – versenyző hölgy 2000-től ökölvívóként is jeleskedett. A 2001. év elképesztően eredményes volt a számára. Világbajnok lett a kick-boksz semi-contact ágában és világbajnoki bronzérmet szerzett light-contactban, emellett győzött az első női ökölvívó világbajnokságon és harmadik lett az Európa-bajnokságon. Ezek után a 2002-es évben ideiglenesen felhagyott a versenyzéssel, hogy kozmetikus tanulmányait folytassa.
2003-ban visszatért, és második semi-contact világbajnoki címe és első light-contact ezüstérme mellé bokszban egy újabb Európa-bajnoki bronzérmet szerzett. Ez után felhagyott az ökölvívással, hogy a kick-bokszra és további tanulmányaira koncentrálhasson.
Az azóta már négyszeres Európa-bajnok hölgy a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán sportedzői tanulmányokat folytatott, aerobik edző lett.

Török Gyula (Kispest, 1938. január 24. – Budapest, 2014. január 12.)

Ökölvívó, edző.
Nevelőedzője: Fogarasi Mihály, Szolnoki László.
Egyesületei: Kispesti Atlétikai Club (1948-1950), Kispesti Textiles (1950-1954), Budapesti Vörös Lobogó Sport Egyesület (1950-ig, majd 1956-tól újra Magyar Testgyakorlók Köre; 1954-1963, 1965-1966), Tatabányai Bányász Sport Club (1963-1965).
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1960: légsúly), Európa-bajnoki ezüstérmes (1959: légsúly).

Fogarasi Mihály ökölvívómester vitte a KAC szakosztályába a tízéves Török Gyulát, akinek akkoriban ott bokszoltak a bátyjai is. Az alacsony fiatalember később a Béka becenevet kapta. Fogarasit követve a KISTEXT-hez igazolt, majd a Vörös Lobogóban (MTK) folytatta pályafutását. 1954-ben csapatbajnok, 1956-ban ifjúsági magyar bajnok volt.
1957-ben és 1958-ban a légsúlyban (51 kilogramm) már felnőtt országos bajnok lett, bekerült a magyar válogatottba, ahol 1964-ig szerepelt, Énekes Árpád keze alatt. Első jelentős nemzetközi eredménye az 1959-ben szerzett Európa-bajnoki ezüstérem volt. Az 1960-as római olimpián már nem talált legyőzőre, ellenfelei nem tudták kivédeni csapott horgait, amelyekkel gyors beugrások után talált be.
1961-ben a harmatsúlyban (54 kg) folytatta, ebben a kategóriában háromszor lett magyar bajnok (1961, 1962, 1964), indult az 1961-es Európa-bajnokságon, ahol bejutott a negyeddöntőbe, és az 1964-es tokiói olimpián, ahol egy sérülés miatt az első mérkőzésén leléptették.
1954-ben géplakatos szakmunkásként vizsgázott, majd edzői oklevelet szerzett a Sportvezető és Edzőképző Intézetben. 1955-től a kispesti Gránit Vállalat anyagbeszerzője volt. 1956-ban elhagyta az országot, rövid ideig egy angliai menekülttáborban élt, 1957 tavaszán hazatért. 1966-os visszavonulása után edzőként dolgozott a Budapesti Honvédnál, a Budapesti Építőknél (1976-1978), a Csepel SC-nél (1978-1981) és az Óbudai Termelőszövetkezet SK-nál (1981-1985). 1993-ban agytrombózis következtében bal oldala lebénult, nyugdíjba kellett vonulnia. Állapota javult, így az atlantai olimpia előtti években már a magyar válogatott segédedzőjeként tevékenykedett, a szövetség elnökségének tanácsadója volt.
2004-ben a Kispestért Díjjal, 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

Július Torma (Torma II. Gyula, Budapest, 1922. március 7. – Prága, 1991. október 23.)

Ökölvívó, edző.
Edzője: Adler Zsigmond.
Egyesületei: Budapesti Testgyakorlók Köre (1932-1945), Vasas Sport Club (1945-1946); Csehszlovákiában: SK Baťovany (1949-től SK Partizánske), SK Komarno, Dukla Praha.
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1948: váltósúly), Európa-bajnok (1949: váltósúly), kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes (1947: középsúly, 1955: félnehézsúly).

A szlovák nemzetiségű Torma-család a szülők munkalehetősége miatt költözött Magyarországra, Gyula már Budapesten látta meg a napvilágot. Lakatosnak tanult; tízévesen kezdett el bokszolni a BTK-ban, ahol Adler Zsigmond irányította a fiatalok képzését. Két fivére, László és Béla is a klubban bokszoltak, ők négy, illetve három alkalommal nyertek magyar bajnokságot pehelysúlyban, illetve csapatban.
Gyula, azaz Torec tagja volt a második világháború idején több csapatbajnokságot nyert BTK gárdájának, sőt, 1943-ban és 1944-ben mindhárom Torma-fiú a győztes csapatot erősítette. 1941-től sorozatban hat egyéni bajnoki címet szerzett, előbb váltósúlyban (67 kg), majd középsúlyban (75 kg), végül félnehézsúlyban (81 kg). Első jelentős versenye a magyar válogatott színeiben az 1942-es breslaui (ma Wroclaw), utólag nem hivatalosnak minősített Európa-bajnokság volt.
A második világháború után, 1946 júniusában Baťovanyban (korábban Simony, 1949-től Partizánske) telepedett le, és hamarosan bekerült a csehszlovák válogatottba is. Abban az évben vívta első mérkőzését a fiatal Papp Lászlóval, a csehszlovák országos bajnokságban pontozással győzött a későbbi háromszoros olimpiai bajnok ellen, és meg is nyerte a versenyt. A következő évben már a dublini Európa-bajnokságon kerültek szembe középsúlyban (73 kg), Torma ismét pontozással kerekedett felül, végül bronzérmet szerzett.
Az 1948-as londoni olimpián a két klasszis más-más kategóriában indult, így elkerülték egymást, és mindketten a dobogó legfelső fokára állhattak; Torma II. Gyula a váltósúly (67 kg) olimpiai bajnoka, a csehszlovák ökölvívás első olimpiai aranyérmese lett. A második fordulóban csonttörést szenvedett a bal kézfejében, emiatt védekező taktikára kényszerült a folytatásban, ennek ellenére a torna legjobb bokszolójának választották.
1949-ben váltósúlyban Európa legjobbjának bizonyult, majd egy évvel később egy nemzetek közötti válogatott mérkőzésen ismét találkozott Papp Lászlóval; ezúttal Papp győzelmét hozta a pontozás. Az 1952-es helsinki olimpián váltósúlyban a negyeddöntőig jutott. 1955-ben félnehézsúlyban (81 kg) versenyzett az Európa-bajnokságon, és bronzérmes lett. A következő évben már a harmadik olimpiáján vett részt; a melbourne-i játékokon középsúlyban (75 kg) indult, és ismét a negyeddöntőben szenvedett vereséget.
1957-ben befejezte a sportolói pályafutását. Összesen tízszer győzött a magyar bajnokságban (1941, 1942, 1943: váltósúly, 1944, 1945: középsúly, 1946: félnehézsúly, 1938, 1939, 1943, 1944: csapat). 1946 és 1956 között tíz alkalommal volt csehszlovák országos bajnok. Karrierje során 996 mérkőzést vívott, és ezek közül mindössze hetet veszített el. Technikás, „táncoló”, vívó stílusú bokszoló volt. Egyesek szerint tehetségesebb volt Papp Lászlónál is, és nála is több nagy sikert érhetett volna el, ha nagyobb türelemmel és fegyelemmel versenyzett volna. A külföldi szakírók olykor a „Bőrkesztyűk lovagja”-ként emlegették.
Visszavonulása után Komárnóban, majd Prágában dolgozott edzőként. Prágában élt családjával 1991-ben bekövetkezett haláláig.
1991-től a Prágában évente megrendezett Ifjúsági Ökölvívó Julius Torma Emlékversennyel tisztelegnek emléke előtt.