Öttusa sportágtörténet

Az öttusa összetett sportág, öt szakágból áll: lovaglásból, vívásból, lövészetből, úszásból és futásból. A sportág erős kondicionális képességeket, állóképességet és mozgáskoordinációt kíván.

Az ókori pentatlon

Az öttusa játékokat, vagyis a pentatlont az ókori görögök találták ki. Az elgondolás a sportoló sokoldalúságát feltételezte. A pentatlon az olimpián jelent meg, mint az első összetett sportág. Akkoriban versenyfutásból, gerelyhajításból, ugrásból, diszkoszvetésből és birkózásból állt. A futást és a birkózást önálló sportágként is űzték, a többit azonban csak a pentatlon keretei között. A 18. olimpiai játékokig (i.e. 708.) csak futószámok szerepeltek az olimpiák műsorán, aztán bevezették a birkózást és az öttusát is. A pentatlon más görög versenyeken is helyet kapott, így a négyévente megrendezett pythián, valamint a kétévente sorra kerülő iszthmián és nemeán is. Az olimpiai játékokat – mint pogány ünnepeket – i.sz. 393-ban Nagy Theodosius római császár betiltotta, így hosszú időre feledésbe merült a pentatlon is.

Vermes Lajos eszményképe

Vermes Lajos, kora sokoldalú sportembere 1880-ban rendezte meg először sportjátékait Palicson, amelyeket az újkori olimpia előfutárának is tekinthetünk. Vermes az ókori olimpiák mintájára rendezte versenyeit. Kezdetben csak birkózás, távolugrás és súlylökés szerepelt a versenyek között. A pentatlont 1889-ben vezette be. A sportág – hagyományosan – gerelyhajításból, futásból, diszkoszvetésből, távolugrásból és birkózásból állt. Ókori mintára a győztesek koszorút kaptak, amely akácból készült.

A modern öttusa kialakulása és a nemzetközi előzmények

A ma ismert öttusa a 20. század elején alakult ki. A kezdeményezés az újkori olimpiák létrejöttében úttörő szerepet vállaló Pierre de Coubertin nevéhez köthető. Az 1894-ben megalakult Nemzetközi Olimpiai Bizottság első elnöke már a szervezet alapokmányában meghatározta igényét egy főbajnokság létrehozására, amely az atlétikai számokat öleli fel, és a pentatlon nevet viseli. Az elképzelés szerint tehát a verseny atlétikai számokból áll – az ókori pentatlon mintájára. Az első újkori olimpia programjában azonban még nem szerepelt az öttusa, és témája egy ideig nem is került napirendre.

Az első újkori olimpia tízéves évfordulójára a görögök ismét világversenyt rendeztek, amelyet azonban nem fogadtak el hivatalos olimpiaként (1906). A megmérettetésen azonban már szerepelt egy összetett verseny, amelynek alapötletét az ókori pentatlon adta: helyből távolugrásból, diszkoszvetésből, gerelyhajításból, síkfutásból és birkózásból állt. A verseny bajnoka a svéd Hjalmar Mellander lett, a második pedig egy magyar induló, Mudin István. A dobogó harmadik helyére ismét egy svéd állhatott, Erik Lemming. A következő, hivatalos, 1908-ban megrendezett olimpián azonban újra kimaradt a programból az öttusa, ezért egy évvel később Coubertin báró ismét felvetette javaslatát, amely ezúttal megértő fülekre talált. A Svéd Olimpiai Bizottság elnöke, Viktor Balck ígéretet tett arra, hogy a soron következő, Svédországban megrendezésre kerülő olimpián napirendre tűzik az öttusát. A végső döntést Budapesten, a NOB 1911-es ülésén hozták meg.

1912-ben mutatkozhatott be a ma is ismert öttusa az olimpián. A következő számokból állt: lövészet, úszás, vívás, lovaglás és futás. Coubertin báró öröme azonban nem lehetett felhőtlen, hiszen jócskán megváltoztatták eredeti elképzelését. A báró a lövészet helyett evezőszámot látott volna szívesen, de a verseny megrendezése nehezen lett volna megvalósítható.

Az öttusa valójában egy fontos feladatot végrehajtó katona útját szimbolizálja, aki az ellenség támadása közepette először lovon menekül, azután karddal, pisztollyal védekezik, majd át kell úsznia egy folyón, hogy elérje szövetségeseit, végül futásnak ered, hogy küldetését beteljesíthesse.

A sportágat átfogó szervezetek évekkel később jöttek létre. 1928-ban alakult meg a Comité International du Pentathlon Moderne Olympique (CIMPO), amely a Nemzetközi Olimpiai Bizottság keretei között működött önálló bizottságként. Vezetője a belga Henri de Baillet-Latour volt, helyettese pedig a svéd Clarence von Rosen.

A szervezet alapszabálya 1935-ben látott napvilágot, Stockholmban. A bizottság alapvető céljaként tűzte ki az öttusaversenyek speciális szabályrendszerének kidolgozását, valamint a versenyek megrendezését és irányítását. Az 1930-as években sorra rendezték a nemzetközi versenyeket, öt országban hazai bajnokságokat is szerveztek.

A második világháború kettévágta a kezdeményezéseket, így a nemzetközi szövetség (UIPM) csak az indulatok lecsillapodásával, 1948-ban jöhetett létre. Az alapszabályt egy évvel később, 1949-ben fogadták el. A szövetség meghatározta, hogy az olimpiai évek kivételével minden esztendőben világbajnokságot kell rendezni, valamint bevezették a csapatversenyt is. A sportág téli változata is kialakult; 1948-ban, a St. Moritz-ban megrendezett olimpián már helyet kapott az ún. téli öttusa, amelyen a vívást, lövést és a lovaglást sífutó- és lesiklószám egészítette ki. 1960-ban a biatlont is megrendezték.

1967-ben jött létre a technikai bizottság, amely a szabálymódosításokról döntött. 1968-ban megváltozott a szervezet neve: kiegészült a biatlon szóval, így a hivatalos elnevezés rövidítése UIPMB lett.

A szocialista országok számára 1969 és 1989 között évente megrendezték az Ifjúsági Barátság Versenyeket, amelyeket eleinte ifjúsági kategóriában, majd juniorban, végül pedig a lányok számára is kiírtak.

A nők számára ekkor még nem rendeztek versenyeket, az első női versenyre 1977-ben került sor, az első hivatalos világbajnokságra pedig 1981-ben. Az első női Európa-bajnokságot 1989-ben rendezték meg. A női öttusa a többi versenyhez képest jóval később, 2000-ben kapott helyet az olimpián.
1987-ben Nyugat-Berlinben került sor a sportág első Európa-bajnokságára.
1990 óta pedig az öttusázók a Világkupa versenyeken is összemérhetik tudásukat.
1991-ben alakult meg az Európai Öttusa Szövetség, amelyet Albert de Felice vezetett.
1993-ban a biatlon sportág kivált az öttusából és saját szervezetet hozott létre International Biathlon Union néven.

Kezdeti tendenciák

Az első nemzetközi versenyeken a svédek fölénye volt megfigyelhető. Ez az időszak egészen az 1950-es évekig tartott, akkor megszakadt a svédek győzelmi sorozata. Az első olimpiai csapatbajnokságot a magyarok nyerték (1952). Szintén a helsinki olimpián két magyar is dobogóra állhatott egyéniben: Benedek Gábor és Szondy István. Az első, nem svéd világbajnok is magyar lett: Benedek Gábor (1953). Az olimpiákon sokáig ugyancsak a svéd dominancia volt jellemző. 1928-ban a német Helmuth Kahl állhatott fel a dobogó harmadik fokára, megtörve a svédek egyeduralmát. Az öttusa – a technikai jellegű szakágai miatt (lovaglás, vívás és lövészet) – sokáig a katonák, tisztek sportja volt. A 20. század második felétől jellemzőbbé vált a civilek részvétele.

A magyarországi öttusasport megalakulása

Magyarországon az első öttusaversenyt 1927-ben rendezték meg. Az eseményt a Ludovika Akadémia szervezte, kilenc napig tartott. A versenyt Filótás Tivadar nyerte meg, aki egy évvel később, az amszterdami olimpián is részt vett. Svédországban már 1921 óta rendeztek nemzeti bajnokságokat, nálunk csak 1929-től váltak rendszeressé az öttusaversenyek, azok is többnyire részversenyek voltak. Ennek ellenére versenyzőink kezdettől fogva szép eredményeket értek el – nemzetközi viszonylatban is.

Eleinte kizárólag katonák, vagyis tisztek és a tiszti főiskolák hallgatói indultak a versenyeken. E megállapítás magyar viszonylatban is helytálló, és 1945-ig jellemző. Az első, ún. öttusa alosztály 1933-ban, a Honvéd Tiszti Vívó Klub (HTVK) keretein belül jött létre, Somogyi Endre alezredes kezdeményezésére. Az is jobbára a katonasághoz kötötte a sportágat, hogy nehezen lehetett másképp lovakat biztosítani. Az öttusa széleskörű elterjedését viszont hátráltatta, hogy a versenyzőknek maguknak kellett állniuk felszerelésük költségeit, amely nagy anyagi terheket rótt rájuk.

Az első országos jellegű öttusaversenyt 1931-ben rendezték, amelyen 36 induló mérhette össze tudását. Az 1932-es los angelesi olimpián Somfay Elemér, mint a legjobb magyar, a hetedik helyen ért célba. 1933-ban hadseregbajnokságot rendeztek hazánkban, a Hadsereg Sporthét alkalmából. Egy évvel később sportolóink elutazhattak a Stockholmban megrendezett kontinensviadalra, ahol Orbán Nándor a negyedik helyet szerezte meg hazánknak. A csapatverseny harmadik helyen végeztek sportolóink. 1935-ben Budapesten először rendeztek nemzetközi versenyt, amely az előbbi folytatásának tekinthető. Az alkalomra alaposan felkészültek öttusázóink, válogatott keretet is kijelöltek a megmérettetésre. Az összetett versenyben második (Petneházy Imre) és harmadik (Orbán Nándor) helyezést értünk el, a csapatversenyben pedig – a svédeket megelőzve – ezüstérmet szereztünk. A berlini olimpián ismét Orbán főhadnagy jeleskedett: ötödik helyezést ért el. 1938-ban Budapesten újra nemzetközi versenyt rendeztek, ahol egyéniben két magyar állhatott a dobogó tetejére. Egy évvel később Németország adott otthont a nemzetközi versenynek, ahol csapatunk igen jól szerepelt, a második helyen végzett.

A korszakot a második világháború kitörése zárta le, amellyel egyrészt megapadt a versenyek száma, másrészt sportolóink sorra vonultak a frontokra. A versenylehetőségek azonban nem szűntek meg teljesen, a háború alatt több részversenyre sor került. A háború ínsége mutatja, hogy az 1943-as versenyen – a lóhiány miatt – a lovaglást kerékpárversennyel helyettesítették. A világégés befejeztével pedig véglegesen lezárult a magyar öttusasport első fejezete.

Új kezdet

Az újrakezdés körülményei mostohák voltak: nem volt az országban megfelelő lőtér, és továbbra sem lehetett lovakhoz jutni. A margitszigeti uszoda 1945 augusztusában nyitotta ki kapuit. Az intézményi kereteket biztosító szövetség sem működött, egészen 1948-ig, a nemzetközi szövetség létrejöttéig. Akkor a magyar szövetséget Pálffy György altábornagy vezette, akit egy évvel később, a Rajk-perben született ítélet nyomán kivégeztek.
Az 1946. év úttörő jelentőségű volt, akkor rendezték meg az első magyar bajnokságot hazánkban. A megmérettetést Karácson László, a Csepeli MTK ugyancsak 1946-ban alakult öttusa szakosztályának vezetője nyerte meg. Egy évvel később a bajnokságban már részversenyeket is rendeztek. Ezúttal is Karácson László végzett az első helyen. Mivel sokáig kizárólag a csepeli klub tudott csapatot állítani, a csapatbajnokságot a negyvenes évek második felében a CSMTK szerezte meg. Az 1948-as olimpián csak hosszas egyeztetések után képviselhettük a sportágat, három versenyzővel. Karácsony László azonban balesetet szenvedett a lovaglás alkalmával, és eltörte a kulcscsontját. Másnap felkötött karral és bal kézzel állt ki a vívóversenyen. Rossz állapota ellenére legyőzte a mezőny felét, de a versenyt sajnos fel kellett adnia.

Az 1952-es olimpia sporttörténeti jelentőségű sikert hozott: először írták ki az öttusa csapatversenyt az ötkarikás játékokon, amelyet a magyarok nyertek meg. A magyar öttusasport attól kezdve olyan szárnyalásba kezdett, amely a mai napig tart. A világversenyeken rendre éremeső hullott a magyarokra.
Az 1953-as mexikói világbajnokságra több mint 50 órát utaztak sportolóink a rossz időjárás miatt, de a kalandos utazás ellenére sikerült odaérniük a világversenyre, mi több: Benedek Gábor és Szondy István arany-, illetve ezüstérmet szerzett. A következő évben hazánk adott otthont a felnőttek számára kiírt világbajnokságnak, ahol Szondy István bronzérmet szerzett, a magyar csapat (Benedek, Szondy, Tasnády) pedig világbajnok lett.
A sportág egyre több szakosztállyal rendelkezett, főként Budapesten (pl.: Honvéd, Haladás, Fáklya), de már hét vidéki városban is lehetett intézményi keretek között öttusázni. Nyíregyházán kezdte pályafutását Balczó András, a hazai öttusasport legnagyobb alakja.

1954-ben megalakult a Budapesti Öttusa Szövetség, amely 1967-ig működött. Az egyesület első elnöke Tóth Sándor volt, majd a sorban az idősebb Török Ferenc következett. A szövetség edzői és versenybírói tanfolyamot indított, valamint szervezte a főváros öttusaversenyeit. A sportág népszerűsítésén a Magyar Honvédelmi Szövetség is sokat dolgozott.

1957-ben – már csepeli színekben – mutatkozott be a magyar bajnokságban egy fiatal tehetség, a 19 éves Balczó András, aki a negyedik helyen végzett.

Az 1960-as év újabb sikereket hozott: Németh Ferenc egyéniben, valamint a magyar csapat (Balczó András, Nagy Imre és Németh Ferenc) olimpiai bajnok lett. Három évvel később indult hódító útjára az aranycsapat: Balczó András, Móna István és Török Ferenc. A csapat 1963 és 1967 között egymás után négyszer, Balczó András pedig – egyéniben – 1963-ban, 1965-ben, 1966-ban, 1967-ben és 1969-ben, sorozatban öt alkalommal, világbajnok lett! Török Ferenc 1964-ben, a tokiói olimpián győzött egyéniben, a csapat pedig négy évvel később Mexikóvárosban diadalmaskodott. Balczó – legendás futása örökre emlékezetes marad – a müncheni olimpián nyert egyéni aranyérmet, 1972-ben.

A sportág bővülése és szervezeti átalakulások az ötvenes-hatvanas években

A sportág fejlődése és a versenyzői létszám megemelkedése miatt szükségessé vált a versenyek bővítése. 1949-ben került a palettára a háromtusa, amely a lövészetet, az úszást és a futást foglalta magába. Az új versenytípussal az öttusa utánpótlás-nevelést is igyekeztek biztosítani. Az első ifjúsági bajnokságot 1956-ban rendezték.

A téli öttusa is megjelent; 1950 és 1957 között téli versenyeket is rendeztek, amelyeken az úszást és futást sífutással és lesiklással helyettesítették. Téli öttusában ötször lett bajnok Kovácsi Aladár.

A hatvanas években számos kisebb szakosztályt felszámoltak, így jelentősen csökkent a sportolók sorozatos átigazolása. A nagyobb szakosztályok a következő egyesületek keretében működtek: Csepel SC, Budapesti Honvéd SE, Újpesti Dózsa, KSI, Budapesti Műszaki Egyetem, MAFC, Székesfehérvár (Traktor SE, Székesfehérvári Földművesszövetkezet TC, Alba Volán) és a Győri Építők. Több városban működtek szakosztályok, így Békéscsabán, Egerben, Esztergomban, Miskolcon és Pécsett. Összegezve: a korábban viszonylag szűk körben űzött sportág soha nem látott népszerűségnek örvendett, tömegeket vonzott az öttusának.

A hetvenes és nyolcvanas évek sikerei

Balczó András az 1972-es müncheni olimpia után bejelentette visszavonulását. A versenyen megszerzett aranyérmével a csúcson fejezte be hihetetlen pályafutását. Balczó visszavonulásával egy korszak zárult le, ugyanakkor egy új nyitotta ki kapuit; rengeteg új tehetség jelentkezett.

1974-ben, a moszkvai világbajnokságon új csapatunk (Kancsal Tamás, Maracskó Tibor és Villányi Zsigmond) ezüstérmet szerzett. Egy évvel később Kancsal Tamás egyéniben is világbajnoki ezüstérmes lett. Ráadásul a csapat, ezúttal Kancsal Tamás, Maracskó Tibor és Sasics Szvetiszláv részvételével, világbajnok lett. Az 1976-os olimpián a csapat – azonos felállásban – a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A nemzedékváltás nem is sikerülhetett volna jobban.

1977-ben változtattak sportolóink edzésén: központosított felkészítést irányoztak elő, növelve a szakedzők számát. A világbajnokságról csapatunk (Bakó Pál, Horváth László és Maracskó Tibor) bronzéremmel térhetett haza.

Az 1977-es év nagy eseménye volt a „Küldetés” című portéfilm, amelyet megjelenése után a kulturális kormányzat szinte rögtön betiltott, mivel a Kósa Ferenc által Balczó Andrásról rendezett film – egészében – a fennálló politikai rend éles bírálatának számított.

1979-ben Budapest adott otthont a világbajnokságnak. A hazai környezetben versenyzőink jó teljesítményt nyújtottak: csapatunk (Horváth László, Kancsal Tamás és Maracskó Tibor) ezüstérmet szerzett.

A következő év nagy eseménye a moszkvai olimpia volt, ahol öttusázóink két ezüstérmet is szereztek: Szombathelyi Tamás egyéniben, csapatban pedig Horváth László, Maracskó Tibor és Szombathelyi Tamás.

1981-1982-ben a világbajnokságról csapatunk ezüstéremmel térhetett haza. 1983-ban Szombathelyi Tamás, aki két évvel korábban világbajnoki bronzérmet szerzett, egyéniben is ezüstérmet nyert.

Az 1984-es olimpián politikai okokból nem vehettek részt versenyzőink. Ennek ellensúlyozására öttusázóink egy, a Varsóban megrendezett nemzetközi versenyen szerepelhettek. A megmérettetésen 45 sportoló vett részt, főleg a szocialista országokból, de Finnország és Svédország is képviseltette magát. A magyar csapat fantasztikus győzelmet aratott: 400 ponttal előzte meg a második helyen végzett csehszlovákokat.

Az 1985-ös év újabb sikereket hozott: Mizsér Attila egyéniben megnyerte a világbajnokságot – tíz év után született vb-arany -, mindezt úgy, hogy futás közben 3000 méternél elvesztette az egyik cipőjét. Ennek ellenére senki sem tudta felülmúlni teljesítményét. Melbourne-i „mezítlábas” futása legendává vált. Néhány nappal később a magyar bajnokságot is megnyerte. Abban az évben rendezték meg az első nemzetközi öttusa váltóversenyt Budapesten, valamint az első női öttusa bajnokságot. Egy évvel később új versenyzőt, Dobi Lajost köszönthette a magyar közönség, aki a montecatini világbajnokságon bronzérmet szerzett.

1987-ben a Fábián László, Mizsér Attila és Martinek János összetételű csapatunk világbajnok lett. A verseny nagyon megerőltető volt, különösen a futás, ahol a nagy hőség miatt többen is kiestek, a mieink mégis talpon maradtak. Fábián László egy bronzérmet is begyűjtött a csapatsikere mellé.

Az 1988-as szöuli olimpia jól mutatta, hogy nemzetközileg felkészültek voltak öttusázóink. A világversenyen két aranyérem is született: Martinek János, csapatban: Fábián Lászlóval és Mizsér Attilával két aranyérmet szerzett Magyarországnak. Összesítve: Mizsér a negyedik, Fábián pedig a hetedik helyen végzett.

1989-ben ismét Budapest volt a helyszíne az öttusa világbajnokságnak, amelyen váltóversenyt is rendezték. Öttusázóink elsöprő győzelmet arattak: egyéniben, csapatban és váltóban világbajnokok lettek, egyéniben pedig egy ezüstéremnek is örülhettek. Az év azonban korántsem ért véget; női versenyzőink az Európa-bajnokságon csapatban és váltóban is ezüstérmet szereztek.

Feltartóztathatatlan sikerek

A nyolcvanas évek második felében kialakult egy új aranycsapat, amely sorozatosan nyerte a világbajnokságokat: 1991-ben és 1993-ban és 1994-ben is övék lett a világbajnoki cím, váltóban. 1992-ben, a barcelonai olimpián Mizsér Attila egyéniben ezüstérmet szerzett. Az öttusa továbbra is kiemelkedően eredményes sportág volt, amely a regnáló szövetségi kapitányt, Török Ferencet is dicsérte.

A kilencvenes évek derekán új tehetségek mutatkoztak be, csapatunk összetétele lassan megváltozott, de az eredményessége továbbra is megmaradt: 1995-ben és 1997-ben csapatban ismét világbajnoki címet szereztünk. 1996-ban újabb olimpiai siker született: Martinek János – egyéniben – a dobogó harmadik fokára állhatott fel Atlantában.

Az 1999-es világbajnokágnak ismét Budapest adott otthont. A hazai környezetben megrendezett viadalon négy magyar aranyérem született: Balogh Gábor és Vörös Zsuzsanna egyéniben, valamint a Balogh Gábor, Hanzély Ákos és Sárfalvy Péter összetételű csapatunk csapatban és váltóban is a dobogó tetejére állhatott fel. A következő évben női csapatunk remekelt: váltóban világbajnokok lettek. 2001-ben ismét három világbajnoki arany született: Balogh Gábor egyéniben, valamint a férfi csapat- és váltóversenyen születtek sikerek.

2002-ben hölgyeink sikeresebbnek bizonyultak: Simóka Bea és a női csapat világbajnok lett, a férfiaknál ugyancsak a csapat aratott győzelmet. Egy évvel később a világbajnokságon újabb aranyérem özön zúdult ránk: egyéniben Vörös Zsuzsanna, a férfiak csapatban és váltóban, a nők váltóban győzedelmeskedtek. 2004-ben Vörös Zsuzsanna bővítette érmei sorát egy világbajnoki arannyal.

2005-ben a férfiak kitettek magukért: Marosi Ádám egyéniben aratott sikert, s csapatban és váltóban is megnyerték a világbajnokságot. A rá következő évben Fülep Sándor, Horváth Viktor és Kállai Ákos csapatban és váltóban is világbajnok lett. Egy évvel később Horváth Viktor egyéniben is a dobogó tetejére állhatott. A nők közül Gyenesei Leila, Kovács Sarolta és Tóth Adrienn 2008-ban és 2011-ben váltóban győzedelmeskedett a világbajnokságon.

2013-ban Demeter Bence, Kasza Róbert és Marosi Ádám nyerte meg a világbajnoki váltóversenyt. Női csapatunk (Gyenesei Leila, Földházi Zsófia és Kovács Sarolta) szintén a váltóversenyen szereztek világbajnoki ezüstérmet. Ebben az évben két Európa-bajnokot is avathattunk Földházi Zsófia, Marosi Ádám és a férfi csapat személyében.

Női öttusázóink

Hazánkban a hatvanas években indult olyan kezdeményezés, amely a női öttusa meghonosítására irányult. Kezdetben Békéscsabán, majd Győrött készítették fel a női versenyzőket. Nagy előrelépés akkor azonban még nem történt. Csak a nyolcvanas években kezdődött meg a komolyabb felkészítés. Az első női bajnokságot 1985-ben rendezték, a versenyt Emhő Réka nyerte meg, az indulók száma tíz fő volt. Mégis: női versenyzőink egy évvel később már a világbajnokságon is elindultak. Hazánkat Emhő Réka, Szigeti Erika és Tulok Andrea képviselte.

A századforduló legeredményesebb női öttusázója a háromszoros világbajnok Vörös Zsuzsanna volt, aki 2004-ben megszerezte a női öttusasport első olimpiai bajnoki címét is hazánknak. Vörös csapatban és váltóban egyaránt indult, és nagy sikereket ért el Simóka Beával és Füri Csillával.

A női öttusasport ma is rendkívül sikeres: 2011-ben Gyenesei Leila, Kovács Sarolta és Tóth Adrienn váltóban világbajnokságot nyert, csapatban pedig ezüstérmet szerzett. Ugyanabban az évben Kovács Sarolta egyéniben is felállhatott a dobogó második fokára a világversenyen. 2013-ban újabb ezüstéremmel gazdagodtak hölgyeink: Gyenesei Leila, Földházi Zsófia és Kovács Sarolta váltóban jeleskedett. Földházi Zsófia 2013-ban, egyéniben az Európa-bajnoki címet is megszerezte.