Papp László (Budapest, 1926. március 25. – Budapest, 2003. október 16.)

Ökölvívó, edző, sportvezető.
Nevelőedzője: Fehér István, Podány Sándor. Edzője: Kovács Károly, Adler Zsigmond.
Egyesületei: Budapesti Lokomotív (Budapesti Vasutas Sport Club, 1945-1951), Budapesti Bástya (1951-1954), Vasas Sport Club (1954-1957).

Legkiemelkedőbb eredményei: amatőrként háromszoros olimpiai bajnok (1948: középsúly, 1952: nagyváltósúly, 1956: nagyváltósúly), kétszeres Európa-bajnok (1949: középsúly, 1951: nagyváltósúly) – profiként Európa-bajnok (1962-1964).

Papp Laci, avagy Görbe, azaz minden idők legnagyobb magyar középsúlyú ökölvívója Budapest belvárosában született, de Angyalföldön nőtt fel. Édesapja amatőr bokszoló volt, és szerette volna, ha fiából focista vagy ökölvívó lesz. A fiú először a labdarúgást választotta, a Magyar Optikai Művek, 1945-től a BVSC csapatában játszott.
Az utóbbi egyesületben kezdte ökölvívó pályafutását. Első magyar bajnoki címét 1946-ban középsúlyban nyerte, egy évvel később meg is védte azt (majd 1952 és 1956 között megszakítás nélkül ötször győzött, egyszer középsúlyban, négyszer pedig nagyváltósúlyban; emellett csapatban négyszer volt bajnok). 1947-től magyar válogatott volt.
Az amatőrök között végigversenyzett következő tíz évben kitörölhetetlenül beírta a nevét a sportág legnagyobbjai közé, és a magyar sport egyik legnépszerűbb alakjává vált itthon és külföldön egyaránt. 1948-ban Londonban középsúlyban (67-73 kg) megszerezte első olimpiai bajnoki címét. 1949-ben Európa-bajnok, Budapesten főiskolai világbajnok lett. Ez után súlycsoportot váltva 1951-ben Európa-bajnokságot nyert nagyváltósúlyban (67-71 kg), Berlinben újra főiskolai világbajnok volt. Az 1952-es helsinki olimpián sem talált legyőzőre. 1953-ban (több év közös munka után) edzője Adler Zsigmond lett, akivel életre szóló barátságot és munkakapcsolatot alakítottak ki. 1954-ben harmadszor is megnyerte a főiskolai világbajnokságot, újra Budapesten. 1956-ban Melbourne-ben pedig történelmi tettet hajtott végre: ő lett a sportág első háromszoros olimpiai bajnoka. (Ezt csak két kubai nehézsúlyú öklöző tudta azóta megismételni: Téofilo Stevenson 1972-ben, 1976-ban és 1980-ban, Félix Savón pedig 1992-ben, 1996-ban és 2000-ben győzött.)
1957-ben a Nehéz Kesztyűk című film főszereplője volt. Abban az évben kapott állami engedélyt arra, hogy profiként folytathassa pályafutását. Mivel Magyarországon nem bokszolhatott, „hazai” mérkőzéseit a bécsi Stadthalle-ban tartották. Huszonkilenc profi mérkőzéséből tizenegyet kiütéssel, tizenkettőt pontozással, négyet pedig technikai KO-val nyert meg, kettő pedig döntetlennel végződött. 1962 májusában szerzett profi Európa-bajnoki címét hatszor védte meg. Mivel a világbajnokságért nem bokszolhatott, 1964-ben visszavonult, és edzőként dolgozott tovább.
Versenyzői és részben edzői pályafutása alatt is dolgozott a sporton kívül. Műszerész szakmunkásként vizsgázott, 1945-től a MÁV, 1951-től az Államvédelmi Hatóság munkatársa, 1953-tól 1969-ig a Kohó- és Gépipari Minisztérium Tervező Intézetének fotólaboránsa volt.
1964-től az FTC, 1968-tól a Budapesti Honvéd tanácsadójaként tevékenykedett, 1969-ben kezdte meg első időszakát a magyar válogatott szövetségi kapitányaként, ami 1978-ig tartott, 1972-ig Adler Zsigmonddal párosban. 1970-ben megkapta a mesteredzői címet. Egy évig az Óbuda Termelőszövetkezet SK szakosztályvezetője, 1979 és 1992 között ismét szövetségi kapitány volt. Vezetésével egy-egy olimpiai és világbajnoki, valamint kilenc Európa-bajnoki címet szereztek a magyar bokszolók (Gedó György, Orbán László, Kajdi János, Badari Tibor, Csjef Sándor, Somodi Ferenc, Kovács István). 1994-től 1996-ig boksziskolát vezetett Budapesten. Ez után betegsége miatt abbahagyta az edzősködést.
Számtalan díjjal ismerték el nagyságát. 1982-ben NOB-érdemrendet kapott, 1989-ben a Boksz Világtanácstól (WBC) egyedi elismerésként megkapta a világ legjobb amatőr és hivatásos középsúlyú ökölvívójának járó övet. 1992-től a Magyar Ökölvívó Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt birtokosa. 1993-ban az életműért adományozható nemzetközi Fair Play-díjjal, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével, a Köztársasági Elnök Aranyérmével és a Miniszteri Díjjal tüntették ki. 2001-ben megkapta a Millenniumi Ezüst Emlékérmet, valamit a Boxing Hall Of Fame tagjává, Angyalföld és Budapest díszpolgárává választották.
Legismertebb életrajza, melyet Kő András írt, először 1973-ban jelent meg. Gulyás Gyula és János 1981-ben Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni című filmjében örökítette meg pályafutását. A Budapest Sportaréna 2004. május 28. óta viseli a legendás ökölvívó nevét.