Történet

Az ököl használata egyidős az emberiséggel. Azt azonban nehéz lenne meghatározni, hogy az ökölvívás, mint az egymás elleni küzdelem szabályozott formája, mikor és hol alakult ki. A fennmaradt tárgyi emlékek, freskók, rajzok, váza- és szobortöredékek tanúsága alapján a különböző korokban, Kínától Mezopotámián át a krétai minószi civilizációig fontos szerepet játszott a katonai képzésben és a testedzésben.

Philosztratosz, a 2-3. században élt görög szofista és történetíró szerint az ökölvívást, a sisakot nem használó, korai spártai harcosok találták ki, hogy felkészítsék magukat a fejre mért ütésekre. Az Iliasz 23. énekében olyan harci játékról számol be, melyeket Akhilleusz elesett barátja, Patroklosz tiszteletére rendeztek, s amely során ökölvívásban is megmérkőztek a görög hősök.

A sportágat i. e. 688-ban, a 23. játékokon vették fel az ókori olimpiák versenyszámai közé – szintén az eposzi hős: Patroklosz emlékére. Az első olimpiai bajnok a szmirnai Onomasztosz volt, aki – amint egyes későbbi görög és római történetírók feljegyezték – elsőként rögzítette az ókori görög ökölvívás szabályait. A görög öklözők hosszan és tudatosan készültek a versenyekre; az ütéseket homokkal, liszttel vagy kölessel töltött zsákokon gyakorolták, ismerték az árnyékökölvívást, védték a fülüket és a kezüket (a kézfej és a csukló köré tekert bőrszíjjal). Később az ütések erősítése vált hangsúlyosabbá: a versenyzők cserzetlen bőrcsíkokat húztak az öklükre és az alkarjukra, melyeket később ércbütykökkel láttak el. A küzdelemnek nem voltak időhatárai; az egyik fél harcképtelenné válásáig tartott, s a versenyzőket nem sorolták súlycsoportokba.

A középkori Európában az ókori értelemben vett sport háttérbe szorult. Az ökölvívás főként falusi ünnepi versengések során bukkant fel, s az iparosodás kezdetén, a céhek ünnepein a fiatalság egyik kedvelt vetélkedése volt.

Az ökölvívás a 18. századi Angliában született újjá. Ebben jelentős szerepet játszott két angol vívó- és ökölvívómester: James Figg, aki 1710-ben elsőként rendszerezte az ökölvívás mozgásanyagát, valamint tanítványa, Jack Broughton, aki 1743-ban megalkotta a küzdelem első újkori szabályait. Tevékenységük – bár abban a korban a mérkőzéseket még csupasz ököllel vívták – az ökölvívást a sport rangjára emelte.

John Godfrey kapitány – aki Figg akadémiájának tanítványa volt – 1747-ben tanulmányt adott közre az önvédelmi technikákról, és bár elsősorban a vívásra összpontosított, írása végén figyelmet szentelt kora ökölvívásának és neves bokszolóinak, megalkotva a sportág szakirodalmának első munkáját.

A következő száz évben az ökölvívó-mérkőzések – a még mindig elég laza és hiányos szabályok következtében – sok esetben botrányba fulladtak; szükségessé vált az új szabályrendszer megalkotása. Az 1838-ban megjelent, ún. londoni szabályok (London Prize Ring Rules) Broughton munkájára támaszkodott. 1853-ban átdolgozták. A modern boksz alapjait a sokoldalú walesi sportember, John G. Chambers által összeállított, és a IX. Queensberry márki anyagi segítségével 1867-ben kiadott, ún. Queensberry szabályok fektették le, amelyek a küzdelem sportszerű feltételeit (küzdőtér, menetidő, versenykesztyű, súlycsoportok, vezetőbíró, szorítósegédek feladatai) szabatosan meghatározták. Különösen jelentős volt a versenykesztyű használatával foglalkozó előírás.

A 19. század legkiemelkedőbb ökölvívó egyénisége James John Corbett, az első /ötunciás/ kesztyűs világbajnok (1892. szeptember 7-én, New-Orleansban a 21. menetben kiütéssel nyert John L. Sullivan ellen) volt, aki a sportág támadó- és védőrendszerének kidolgozásával megteremtette a korszerű ökölvívás alapjait. A versenykesztyű rendszeres alkalmazása, a corbetti kulturált ökölvívás megismerése kedvezően hatott a sportág fejlődésére.

A 20. század elején – különösen a polgári és munkásegyesületekben – jelentősen megszaporodtak a szakosztályok. Az ökölvívás ismertségét, népszerűségét igazolta, hogy hamar felkerült a modern olimpiai játékok programjába.

1920. augusztus 24-én, az antwerpeni olimpia idején tizenegy ország képviselői megalakították az amatőr ökölvívás első világszövetségét (Federation International Boxing Amateur – FIBA). A szövetség 1946-ban nevet változtatott (Association Internationale de Boxe Amateur – AIBA).

Az Európai Amatőr Ökölvívó Szövetséget (European Amateur Boxing Association – EABA) 1970-ben alapították, Moszkvában. A szervezet 2009 óta Európai Ökölvívó Szövetség néven (European Boxing Confederation, EUBC) működik.

A legnagyobb hivatásos ökölvívó-világszervezet, a World Boxing Association (WBA) 1962-ben jött létre, majd megalakult a World Boxing Council (WBC) 1963-ban, az International Boxing Federation (IBF) és a World Boxing Organisation (WBO), 1988-ban. Jelenleg több mint tíz profi világszövetség működik.

Az ökölvívás 1904-től (kivéve az 1912-ben rendezett játékokat) szerepel az olimpiai programban. Az első Európa-bajnokságot 1924-ben, Párizsban rendezték meg oly módon, hogy az európai versenyzők olimpiai helyezéseit egyúttal Európa-bajnoki eredményeknek tekintették (ez az eljárás megismétlődött 1928-ban, Amszterdamban és 1932-ben, Los Angelesben). Az első önálló férfi Európa-bajnokságot 1925-ben, Stockholmban, az első férfi világbajnokságot 1974-ben, Havannában tartották. A világ- és Európa-bajnokságokat általában kétévente rendezik.

Advertisements