Teniszezők

Asbóth József (Szombathely, 1917. szeptember 18. – Ismaning /Német Szövetségi Köztársaság/, 1986. szeptember 11.)

Teniszező, edző.
Nevelőedzője: Csathó Béla.
Egyesületei: Szombathelyi Sport Egyesület (1934-1937), Budapesti Budai Torna Egylet (1937-1946), Budapesti Egyetemi Athletikai Club (1946-1948), Vasas Sport Club (Budapesti Vasas SC, 1949-1955)), Budapesti Bástya (1955-1957).
Legkiemelkedőbb eredményei: egyesben győztes a francia nemzetközi bajnokságon (Roland Garros, 1947), egyesben elődöntős a wimbledoni bajnokságon (1948), vegyes párosban elődöntős a Roland Garroson (1947).

Gyermekkorában labdaszedő volt a szombathelyi teniszpályán. Olykor ütögethetett egy keveset. Egy ilyen alkalommal látta meg benne a tehetséget egy helyi orvos, dr. Fernádi Ferenc, aki maga is teniszezett. 1934-től három évig szülővárosa sportklubjában játszott, majd a fővárosba költözött.
Sokak szerint ő volt a század legjobb magyar férfi teniszezője. Technikailag képzett, elegáns játékos volt, gyorsan reagált az ellenfél mozdulataira, helyezkedési érzékével sok labdát elért.
1941-ben Gödöllőn végleg elnyerte a Horthy kormányzó által második alkalommal kiírt tenisz vándordíjat. Ugyanabban az évben sokat tett azért, hogy a Közép-Európai Kupa (Trofeo Roma) sorozatban élre kerüljön a magyar válogatott. 1942-ben vezette az európai ranglistát, de a második világháború miatt sokáig nem tudott versenyezni. 1948-ban az egyéni világranglista 8. helyén állt.
Az 1947-es Roland Garroson aratott sikerével máig ő az egyetlen magyar férfi egyéni Grand Slam-győztes. Ugyanazon a tornán Körmöczy Zsuzsával a vegyes páros elődöntőjébe is bejutott. 1948-ban egyedüli európaiként a wimbledoni bajnokság elődöntőjében játszhatott.
Összesen 41 mérkőzést vívott a Davis Kupában, egyesben 18, párosban 6 győzelmet aratott. Tagja volt a válogatottnak 1949-ben, amikor Magyarország harmadik lett a Davis Kupa európai zónájában. 18 alkalommal vett részt a Közép-Európai Kupa küzdelmeiben.
1938 és 1956 között összesen ötvenöt magyar bajnoki címet szerzett (egyéniben 13, párosban 10, vegyes párosban 5, csapatban 7; a magyar nemzetközi bajnokságokon egyesben 7, párosban 5, vegyes párosban 8).
1958-tól edzőként dolgozott külföldön, előbb a belga szövetségnél, később a német Iphitos München teniszklubnál. 1961-ben mesteredzői oklevelet kapott. Haláláig a München közelében lévő kisvárosban, Ismaningban élt.
1993-ban szülővárosában utcát neveztek el róla.

Baranyi Szabolcs (Nagyvárad /ma Oradea, Románia/, 1944. január 31.)

Teniszező, edző.
Egyesületei: Budapesti Városi Tanács Sport Klub (1955-1957), Újpesti Dózsa Sport Club (1958-1983).
Legkiemelkedőbb eredményei: kétszeres Európa-bajnok egyesben (1969, 1972), a Király Kupában győztes magyar csapat tagja (1976).

A rendkívül nyugodt, elegáns játékáról ismert Baranyi Szabolcs két egyéni magyar bajnoki címét Gulyás István és Taróczy Balázs sikerkorszakai között vívta ki (1969-ben és 1972-ben); összesen huszonnégy bajnoki arannyal büszkélkedhet (egyesben kétszer, párosban háromszor, csapatban tizenhétszer, a magyar nemzetközi bajnokságokon párosban kétszer győzött). 1968-tól oszlopos tagja volt a magyar válogatottnak: 1969 és 1975 között tizenegy Davis Kupa mérkőzésen szerepelt, és kétszer is tagja volt a Király Kupán remeklő csapatnak, amely 1972-ben második, 1976-ban első helyet ért el a tornán. Háromszor választották az év magyar férfi teniszezőjének (1969, 1971, 1972).
Az amatőr Európa-bajnokságokon sorozatban érte el eredményeit. 1969-ben Torinóban és 1972-ben Budapesten is kontinensbajnok lett egyesben, ezek mellett négy ezüst- (1969, 1977: páros, 1970, 1971: egyes) és hat bronzérmet (1969: vegyes páros, 1970, 1971, 1972, 1978: páros, 1975: egyes) szerzett.
A Grand Slam tornákon kétszer sikerült nyolcaddöntőbe jutnia. 1972-ben az ausztrál nemzetközi bajnokságon egy hazai versenyző, Bob Carmichael, 1973-ban Wimbledonban pedig a svéd Björn Borg állította meg ötjátszmás küzdelemben. Két ATP-torna (1973, Calgary; 1979, Linz) páros döntőjében is játszott, de nem sikerült győznie; partnere mindkétszer Szőke Péter volt. 1972-ben a világranglista huszonnyolcadik helyén állt, az 1973 augusztusában bevezetett számítógépes világranglistán legjobb pozíciója a kilencvennegyedik volt (1973. szeptemberben).
1974-ben a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetében edzői oklevelet szerzett. Pályafutása végén, 1981-től utánpótlás edzőként is tevékenykedett, majd Németországban folytatta a munkát. 1989-től 2005-ig a mannheimi teniszklub vezetőedzőjeként dolgozott, 2006-tól négy éven át a magyar Davis Kupa csapat szövetségi kapitánya volt.

Farkas László (Budapest, 1970. június 10.)

Kerekesszékes teniszező és kosárlabdázó, versenyszervező, sportvezető.
Egyesületei: Városmajori Tenisz Klub (tenisz), Törekvés Sportegyesület (kosárlabda).
Legkiemelkedőbb eredményei: hússzoros magyar bajnok egyéniben, egyesben tizenkilenc, párosban huszonöt NEC Tour tornagyőzelem; öt Paralimpián való részvétel.

Farkas László egy genetikai hiba következtében nem tud járni és jobb kezének ujjai sem fejlődtek ki teljesen. Huszonegy éves koráig járógépet használt, ez után váltott kerekesszékre. A sportolás mégis a mindennapjai részévé, sőt, a hivatásává vált.
1987-ben kezdte el a kerekesszékes kosárlabdázást, amelyet a mai napig űz, tagja a cseh SK Hobit Brno és a magyar Törekvés SE csapatának.
1992-ben Goródi László javaslatára kipróbálta a kerekesszékes teniszt, és hamarosan annak egyik magyarországi úttörőjévé vált. Öt Paralimpián képviselte már hazánkat, először 1996-ban Atlantában szerepelt; eddig a 2004-es athéni játékokon érte el a legjobb eredményt, bejutott a harmadik fordulóba. A NEC Tour (a sportág professzionális nemzetközi versenysorozata) tornáin egyesben tizenkilencszer, párosban huszonötször győzött, első sikerét 2000-ben aratta. 1999 óta a világranglista első ötven helyezettje között van, egyesben legjobb pozíciója a tizenötödik volt 2007-ben. Párosban a tizenhetedik hely volt az eddigi csúcsa 2003-ban.
Szervezőként és vezetőként is vezéralakja az általa képviselt sportágaknak. Ő a Magyarországon rendezett Return Cup (ITF Future verseny) elnevezésű nemzetközi kerekesszékes tenisztorna egyik fő szervezője, az 1994-ben alapított Return Alapítvány képviselője. Tagja volt a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökségének 2001-2004-ig. A Magyar Tenisz Szövetségen belül a kerekesszékes szakág vezetője volt sok éven keresztül. A Törekvés SE elnökségének tagja és a kerekesszékes kosárlabdacsapat intézője. Mindezek mellett még hobbijára, a handbike-ra is szakít időt.

Gábori Emil (Gabrovitz; Rákosliget, 1909. – ?)

Teniszező, korcsolyázó, edző.
Egyesületei: Rákosligeti Úszó Egyesület, Magyar Athletikai Club (1928-1932, 1937-1945), Újpesti Torna Egylet (1933-1936).
Legkiemelkedőbb eredményei: kétszer jutott az elődöntőbe a francia nemzetközi teniszbajnokságon (páros, 1938, 1939), főiskolai világbajnok (páros, 1935).

Rákosligeten kezdte a pályafutását, korcsolyázóként is ért el szép sikereket. A Budapest Székesfőváros Elektromos Művei Rt. hivatalnokaként dolgozott. Apja, Gabrovitz Emil, és nagybátyja, Kornél futballoztak, előbbi szerepelt a magyar labdarúgás első válogatott mérkőzésén, de a tenisz sem volt idegen a számára, 1903-ban a Ferencvárosi Torna Club első versenyén egyesben győzött.
A fiatalabbik Emil első nagy eredményét 1930-ban a magyar bajnokságban, már a MAC teniszezőjeként érte el, ahol a híres Kehrling Bélával elsők lettek a párosok között. A következő évben Zichy Imre párjaként is aranyérmes lett. Ez után 1936-ig az UTE színeiben versenyzett, és 1933-ban megszakította Kehrling húsz évig tartó egyeduralmát egyesben, majd 1934-ben megvédte címét.
1935-ben már Gábori néven játszott, és Budapesten főiskolai világbajnok lett párosban, Ferenczy Emillel az oldalán. 1937-ben visszatért a MAC-hoz, és megnyerte az egyes és a páros magyar bajnokságot is. A legnagyobb sikereit a párizsi Roland Garroson aratta, ahol 1938-ban, majd 1939-ben is az elődöntőbe jutott a párosok között; előbb Szigeti Ottó, másodszor a francia Paul Féret volt a partnere. 1939-ben a budapesti nemzetközi tornán a két évvel korábbi világelső, német Gottfried von Cramm legyőzésével diadalmaskodott.
A magyar válogatottban 1931 és 1939 között harminc mérkőzést játszott a Davis Kupában, 1941-ben tagja volt a Közép-európai Kupát (Trofeo Roma) nyert csapatnak.
Szép stílusban, tökéletes technikával teniszezett, sokak szerint csak erőnléti hiányosságok miatt nem ért el további nagy eredményeket.
A második világháború után, 1945-ben szerezte utolsó bajnoki címét, immár egyesületen kívüliként, Szigeti Ottóval párosban, majd hamarosan befejezte a versenyzést. Összesen huszonegy magyar bajnoki címet gyűjtött (egyesben háromszor, párosban négyszer, vegyes párosban kétszer, csapatban hétszer, a magyar nemzetközi bajnokságokon egyesben egyszer, párosban négyszer nyert; ezek mellett 1932-ben fedett pályás bajnok lett párosban). Visszavonulása után a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club edzője lett. 1948-ban Dél-Amerikába költözött, Argentínában folytatta az edzősködést.

Gulyás István (idősebb; Pécs, 1931. október 14. – Budapest, 2000. július 31.)

Teniszező, edző, sportvezető, építészmérnök.
Egyesületei: Pécsi Vörös Meteor (1945-1952), Budapesti Dózsa (1956-tól Újpesti Dózsa; 1953-1986), Rocus Club Düsseldorf (1987-1988), Hamburg DUWO 08 (1988).
Legkiemelkedőbb eredményei: egyesben döntős (1966) és elődöntős (1967) a francia nemzetközi bajnokságon, magyar bajnoki csúcstartó.

Gulyás Istvánt szorgalma, akaratereje és becsületessége kiemelkedővé tette a magyar tenisz történetében. Kemény erőnléti edzésekkel készült a versenyekre, elsősorban sok futással, pontos alapvonaljátékkal érte el sikereit. Első magyar bajnoki címét egyesben 1954-ben nyerte, de nemzetközi pályafutása csak három évvel később bontakozott ki, az után, hogy megszerezte építészmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen.
Már 1954-ben a magyar válogatott tagja volt; 1973-ig az is maradt, a Davis Kupában 1958 és 1971 között összesen huszonkét mérkőzésen játszott (máig ő a legtöbb DK-meccset vívott magyar teniszező). 1957-ben győzött a párizsi Universiadén egyesben, a magyar bajnokságban pedig páratlan sorozatba kezdett: 1957-től 1971-ig mindössze egyszer engedte ki a kezéből az egyéni győzelmet, a Dózsával 1953-tól 1981-ig huszonhét csapatbajnoki címet szerzett. Összesen hatvanhatszoros bajnok (egyesben tizenötször, párosban kilencszer, vegyes párosban kilencszer, csapatban huszonhétszer, a magyar nemzetközi bajnokságokon egyesben kétszer, párosban háromszor, vegyes párosban egyszer győzött), amivel csúcstartó a magyar mezőnyben. Hét alkalommal választották az év férfi teniszezőjének (1964-1968, 1970, 1971).
A nemzetközi színtéren a legemlékezetesebb versenye az 1966-os Roland Garros volt, ahol a döntőben Tony Roche lett volna az ellenfele, ám az ausztrál teniszező megsérült. Gulyás hozzájárult a mérkőzés másnapra halasztásához, amelyen aztán vereséget szenvedett. Magatartásáért a következő évben a Nemzetközi Fair Play Tanács (International Fair Play Committee, a UNESCO partnerszervezete) a Pierre de Coubertinről elnevezett díjjal tüntette ki. 1967-ben ismét bravúrosan szerepelt a Roland Garroson, ekkor az elődöntőben játszhatott. Az 1969-es torinói amatőr Európa-bajnokságon férfi párosban ezüstérmes lett, partnere Baranyi Szabolcs volt.
Versenyzői időszaka alatt a Belügyminisztérium építési osztályán dolgozott. Bár egészen 1986-ig az Újpesti Dózsa regisztrált játékosa maradt, már a hetvenes évek közepén sportvezető lett, 1977 és 1987 között a Magyar Tenisz Szövetség elnökeként tevékenykedett. A nyolcvanas évek végén Németországba ment, ahol edzői állást vállalt. Mindeközben állandó szereplője volt a senior, azaz veterán versenyeknek, nem is akármilyen eredménnyel: egyesben (1982 és 1990 között) nyolc világbajnoki és tizenöt Európa-bajnoki címet szerzett.
2007 óta a magyar bajnokság férfi győztesei megkapják a róla elnevezett vándordíjat. 2008-ban az Európai Tenisz Szövetség (Tennis Europe) posztumusz díjjal (European Senior Lifetime Champion) tüntette ki Gulyás Istvánt a senior versenyeken nyújtott kimagasló teljesítményéért.
Fia ifjabb Gulyás István, magyar bajnok és válogatott teniszező, edző.

Kehrling Béla (Szepesszombat /ma Poprád város része, Szlovákia/, 1891. január 25. – Budapest, 1937. április 26.)

Teniszező, tornász, atléta, labdarúgó, asztaliteniszező, jéglabdázó, lapkiadó.
Egyesületei: Magyar Athletikai Club (1911-1934).
Legkiemelkedőbb eredményei: kétszer elődöntős a wimbledoni bajnokság férfi páros versenyében (1925, 1926), világbajnoki harmadik párosban (Párizs, 1914).

Rendkívül sokoldalú sportember volt, több sportágat is magas színvonalon űzött. A Magyar Athlétikai Club tornászaként indult a pályafutása. Atlétaként, elsősorban gerelyhajítóként nemzetközi sikereket ért el; a 33 FC, majd a MAC labdarúgójaként négyszer a magyar válogatottban is szerepelt; a Budapesti Korcsolya Egylet bandy (jéglabda) csapatának oszlopos tagja volt; gyeplabdázott; síelt és bobozott; asztaliteniszben pedig egy-egy arany- és ezüstérmet szerzett (csapatban, illetve párosban) az első világbajnokságon 1926-ban.
Mindezek mellett a két világháború közötti időszak egyik legjobb teniszezőként tartották számon. Erős adogatásai, pontos tenyeresei mellett a fej feletti ütései voltak a specialitásai.
Első tornagyőzelmét a horvát bajnokságon aratta 1911-ben. 1912-től sorozatban tizenhatszor lett magyar bajnok egyesben, összesen negyvenegyszer győzött az országos versenyeken (egyesben tizenhatszor, párosban tizenkétszer, vegyes párosban hatszor, csapatban háromszor, a magyar nemzetközi bajnokságokon egyesben kétszer, párosban egyszer, vegyes párosban egyszer; ezek mellett a hazai fedett pályás bajnokságokon háromszor egyesben, kétszer párosban és háromszor vegyes párosban is diadalmaskodott). A MAC örökös bajnoka. Részt vett az 1912-es stockholmi olimpián. 1914-ben a nem hivatalos salakos tenisz világbajnokságon bejutott a férfi páros elődöntőbe Zsigmondy Jenővel az oldalán.
A háború miatt hat évet hagyott ki. Az 1924-es első mérkőzéstől (Dánia-Magyarország 3-2) kezdve rendszeresen játszott a Davis Kupában szereplő magyar csapatban, 1933-ig tizenöt találkozón. Részt vett az 1924-es párizsi olimpián. 1924-ben első, 1925-ben második lett a német nemzetközi teniszbajnokságon. 1925-ben és 1926-ban is az elődöntőbe jutott a wimbledoni nemzetközi bajnokság férfi páros versenyében, előbb az olasz Umberto de Morpurgo, majd a holland Christiaan Van Lennep társaként.
1933 őszén súlyosbodó betegsége miatt abbahagyta a versenyzést.
Az 1929-ben alapított Tennisz és Golf című szaklap kiadója volt haláláig. 1931-ben a Magyar Tenisz Szövetség alelnöki posztját is betöltötte.
Egyik unokája a világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok asztaliteniszező, Kisházi Beatrix.

Körmöczy Zsuzsa (Budapest, 1924. augusztus 25. – Budapest, 2006. szeptember 16.)

Teniszező, sportvezető.
Egyesületei: Újpesti Torna Egylet, Budapesti Budai Torna Egylet (1940-1945), Budapesti Egyetemi Athletikai Club (1946-1948), Vasas Sport Club (Budapesti Vasas SC, 1949-1966).
Edzői: Héber Mihály, Somogyi József.
Legnagyobb sikerei: a francia nemzetközi bajnokság nyertese (Roland Garros, 1958), a wimbledoni bajnokság elődöntőse (1958), ötszörös főiskolai világbajnok (Budapest, 1949 – vegyes páros Ádám Andrással; Berlin, 1951 – páros Vad Zsuzsannával, vegyes páros Vad Dezsővel; Budapest, 1954 – egyes, vegyes páros Sikorszky Istvánnal).

Karrierje a negyvenes években bontakozott ki. 1947-ben elődöntős volt a Roland Garroson vegyes párosban, Asbóth József oldalán, a következő évben ugyanott a női párosban jutott az elődöntőbe az osztrák Hilde Doleschellel, majd megnyerte a monte-carlói nemzetközi tornát egyesben.
Legnagyobb sikereit az ötvenes években aratta. 1949 és 1954 között ötször lett főiskolai világbajnok, további öt alkalommal győzött Monte-Carlóban, és négyszer jutott be a legjobb négy közé a francia nemzetközi bajnokságon női egyesben; 1956-ban és 1961-ben harmadik, 1959-ben második lett, 1958-ban pedig megnyerte a tornát. Ő a magyar tenisz eddigi egyetlen női egyes Grand Slam-győztese. Legnagyszerűbb évében, 1958-ban Wimbledonban is elődöntőt játszhatott, és a második helyen állt a tenisz világranglistán, amelyen 1953 és 1961 között a legjobb tíz között jegyezték. Ugyanabban az évben elnyerte az – elsőként átadott – év női sportolója címet Magyarországon.
1939 és 1966 között negyvenötszörös magyar bajnok volt (egyesben hatszor, párosban nyolcszor, vegyes párosban ötször, csapatban tizenkétszer, a magyar nemzetközi bajnokságokon egyesben hétszer, párosban négyszer, vegyes párosban háromszor lett első).
Visszavonulása után hat esztendeig a női teniszválogatott szövetségi kapitánya volt, majd 1985-ig a Testnevelési Főiskola nemzetközi osztályának vezetőjeként dolgozott. Több mint harminc éven keresztül, 2004-ig vett részt a Vasas tenisz szakosztályának irányításában vezetőként, később elnökként.
A Vasas örökös tagja, a magyar tenisz örökös bajnoka. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével (polgári tagozat), 2003-ban MOB-díjjal, 2005-ben a Nemzeti Sportszövetség életműdíjával, 2006-ban a Magyar Tenisz Szövetség életműdíjával tüntették ki. 2007 óta a magyar női bajnokok jutalma a Körmöczy Zsuzsa-vándordíj. 2010-től a Vasas Pasaréti úti teniszpályáját Körmöczy Zsuzsa Teniszcentrumnak hívják.

Mandula Petra (Budapest, 1978. január 17.)

Teniszező, edző.
Egyesületei: Központi Sportiskola (1988-1992), Vasas Sport Club (1992-1998), IDOM Team 2000 (1998-2005).
Legkiemelkedőbb eredményei: párosban elődöntős az ausztrál nemzetközi bajnokságon (2003), hét WTA-torna páros győztese.

Már igen fiatalon nemzetközi versenyen indult, 1996-ban pedig junior Európa-bajnok lett. Első magyar bajnoki címét 1992-ben párosban érte el (partnere Kuti Kis Rita volt), ezt tizenhárom további aranyérem követte (összesen háromszor győzött párosban, egyszer vegyes párosban és tízszer csapatban). A magyar válogatottban 1994-ben mutatkozott be a Fed Kupában, 2003-ig harminchat mérkőzésen játszott a sorozatban.
A kiemelkedően tehetséges lányból a húszas éveire lett igazán beérett teniszező. A 2000-es sydney-i olimpián Marosi Katalinnal alkotott párosuk bejutott a legjobb nyolc közé. A következő évben Mandula a Roland Garroson egyesben a selejtezőből indulva, hét mérkőzésen győzedelmeskedve a negyeddöntőig menetelt, és megnyerte első WTA-tornáját párosban (partnere az osztrák Patricia Wartusch volt); ettől kezdve négy éven át az első százban volt a világranglistán egyesben és párosban egyaránt. 2002-ben két újabb páros tornagyőzelem kivívása mellett a Roland Garros negyeddöntőjébe is bejutottak. 2003 már három elsőséget hozott, és pályafutása legjobb Grand Slam helyezését is ebben az évben érte el; a svájci Emmanuelle Gagliardi oldalán az Australian Open páros versenyében az elődöntőig jutott. A wimbledoni bajnokságon már ismét Wartusch-sal állt rajthoz, és meg sem álltak a legjobb nyolcig. Nem csoda, hogy Mandula ekkor érte el legjobb helyezését a páros világranglistán; tizenharmadik volt.
2004 hozta pályafutása utolsó WTA-tornán aratott győzelmét (párosban az osztrák Barbara Schett-tel), és ekkor érte el karriercsúcsát az egyes világranglistán a harmincadik hellyel. Magyarországon sorozatban negyedszer választották az év női teniszezőjének. Az athéni olimpián ismét ott volt a résztvevők között. Az év további részében sérülései miatt több versenyt feladni kényszerült. 2005-ben elindult az ausztrál és a francia nemzetközi bajnokságon, de porckorongsérve miatt végleg visszavonulni kényszerült.
Pályafutása végeztével edzőként kezdett dolgozni, férjével, a szintén visszavonult teniszező Hultai Gergellyel megnyitották a Mandula Petra Teniszcentrumot, amely ma Mogyoródi Tenisz Centrumként működik. 2012-ben edzőként bekapcsolódtak a Szépvölgyi Tenisz Centrum munkájába is.

Szávay Ágnes (Kiskunhalas, 1988. december 29.)

Teniszező.
Egyesületei: Talentum Tenisz Centrum, Vasas Sport Club.
Legkiemelkedőbb eredményei: hét WTA-torna megnyerése (öt egyesben, kettő párosban), 2007-ben párosban elődöntőt, egyesben negyeddöntőt játszott az amerikai nemzetközi bajnokságon.

Már hatéves korától az Újhidy Zoltán vezette tenisziskola növendéke volt, majd a Talentum Tenisz Centrum és a Vasas színeiben versenyzett. Feltűnő tehetsége a Vasasba igazolás évében, 2005-ben vált széles körben ismertté, abban az évben ugyanis sorra aratta sikereit a junior korosztályban (egyesben és párosban második volt az ausztrál nemzetközi bajnokságon, mindkettőben győztes a Roland Garroson, egyéniben elődöntős, párosban első Wimbledonban, junior Európa-bajnok egyesben), és egy ideig vezette a junior világranglistát.
A felnőttek között is hamar jöttek az eredmények. 2006-ban háromszoros magyar bajnok lett (egyes, páros, csapat). 2005-től tagja volt a magyar Fed Kupa válogatottnak, és ebben az évben választották először az év női teniszezőjének (2010-ig összesen négyszer nyerte el a díjat). Párosban négy WTA-tornán lett második 2004 és 2007 tavasza között, a páros világranglistán 2006-ban az ötvenharmadik helyig jutott. 2007-ben már egyesben is az első száz közé rangsorolták, és megszülettek az első WTA-sikerei: párosban Budapesten, egyesben Palermóban és Pekingben diadalmaskodott. A két egyéni tornagyőzelem között pedig sokáig menetelt a US Openen is, egyesben a legjobb nyolc, párosban a legjobb négy közé jutott (társa a cseh Vladimíra Uhlírová volt). Szeptemberben párosban a huszonkettedik, egyesben decemberben a huszadik helyre került a világranglistán. Magyarországon az év női sportolójának választották, és ő lett az év felfedezettje a WTA szerint.
Egy hátsérülés miatt, mely 2007 őszén súlyosbodott, ki kellett hagynia a szezon végét. A következő évet tornagyőzelemmel kezdte párosban (Gold Coast, Ausztrália). Egyesben is elérte karrierje legjobb világranglista-helyezését, 2008 áprilisában tizenharmadik volt. Egyéniben és párosban is képviselte hazánkat a pekingi olimpián.
A következő években további három tornát nyert egyesben (2009, 2010: Budapest, 2010: Prága), 2010-ben a német Julia Görges oldalán pedig a legjobb nyolc közé jutott a wimbledoni bajnokság női páros versenyében. Az évet egyesben a harminchetedik, párosban az ötvenhetedik pozícióban zárta. 2011-ben azonban újra visszavetette a hátsérülés, tíz hónapot kellett kihagynia. 2012-ben szerepelt a londoni olimpiai tornán, majd a US Open első fordulójában fel kellett adnia a mérkőzését. 2013 februárjában bejelentette, hogy sérülése miatt befejezi a versenyzést.
Visszavonulása óta gyerekek számára indított tenisztáborok szervezésével foglalkozik. 2013 nyarán a Budapesti Grand Prix előtt vehette át a WTA által neki adományozott életműdíjat.

Szigeti Ottó (Schmiedt; Csobánka, 1911. december 22. – Budapest, 1976. április 5.)

Teniszező, edző.
Egyesületei: Magyar Athletikai Club (1930-1937), Újpesti Torna Egylet (1937-1948).
Legkiemelkedőbb eredményei: kétszer jutott be az elődöntőbe a francia nemzetközi teniszbajnokságon (1938: páros, 1939: egyes).

Édesapja a margitszigeti MAC-pálya gondnoka, bátyja pedig teniszedző volt, így Schmiedt Ottó nem kerülhette el a sportágat. Labdaszedőből tizenhét éves korára ún. kisedző lett, munkát vállalt Szlovákiában, majd 1934-ben Marseille-ben is dolgozott. Eközben versenyeken is indult, nem is eredménytelenül: az 1932-es hivatásos világbajnokságon, Berlinben bejutott a negyeddöntőbe. Bár mackós termete miatt mozgása, lábmunkája nem volt tökéletes, a technikája kiemelkedő játékossá tette.
1935-ben a MAC-nál kérelmezte amatőr státuszba helyezését, ekkor vette fel a Szigeti nevet, majd még abban az esztendőben megnyerte a magyar bajnokságot egyesben. Összesen huszonhárom bajnoki címet szerzett pályafutása során (egyesben négyet, párosban négyet, vegyes párosban hármat, csapatban hármat, a magyar nemzetközi bajnokságokon egyesben egyet, párosban négyet, vegyes párosban négyet), nyolcat már a háború után. Bár a magyar válogatottban harminckét csapatmérkőzésen szerepelt, és tagja volt az 1941-ben Közép-európai Kupát (Trofeo Roma) nyert gárdának, a Davis Kupában nem játszhatott hivatásos múltja miatt.
A hamburgi nemzetközi tornán 1935-ben második volt, három évvel később azonban már győzött. Ettől kezdve emlegették legendássá vált „balkezes hamburgi egyenes” ütését. 1938-ban és 1939-ben Wimbledonban és a Roland Garroson is elindult, és az utóbbi helyszín hozta meg a legjelentősebb eredményeit. 1938-ban a párosok között jutott az elődöntőbe, partnere Gábori Emil volt. A következő évben pedig egyesben sikerült a négy közé kerülnie.
A második világháború alatt hadifogságban is volt, de folytatta a teniszezést, egészen 1948-as visszavonulásáig. Akkor felkérték a szövetségi kapitányi posztra. Edzői munkáját, melynek állomásai a Vasas SC, a Gyárépítők és a Budapesti Spartacus voltak, 1972-ig folytatta.

Tapavicza Momcsillo (Nádalja /ma Nadalj, Szerbia/, 1872. október 14. – Pola /Jugoszlávia; ma Pula, Horvátország/, 1949. január 10.)

Teniszező, atléta, birkózó, súlyemelő, tornász, építész.
Legkiemelkedőbb eredményei: egyesben olimpiai bajnoki harmadik helyezett (1896).

A szerb nemzetiségű Tapavicza földbirtokos családból származott. Szegeden érettségizett, majd a Királyi József Műegyetem (ma BME) hallgatója lett, ahol 1895-ben diplomázott építészmérnökként. Eközben elvégzett egy kétéves képzést a Tornatanító Tanintézetben, és többször indult sportversenyeken a Nemzeti Torna Egylet színeiben. Kitűnő felépítésű, nagy erejű sportolóként ismerték.
1896-ban az Osztrák-Magyar Monarchia polgáraként Magyarországot képviselhette az első újkori olimpián Athénban. Kétkaros súlyemelésben a hatodik, nehézsúlyú birkózásban a negyedik helyen végzett. A tenisztornán sikerrel vette a nyolcaddöntőt, majd a negyeddöntőben sorsolás után játék nélkül továbbjutott. Az elődöntőben vereséget szenvedett, de teljesítménye így is a magyar tenisz legjobb olimpiai eredményét hozta. (Jelentősége sokáig feledésbe merült, csak a későbbi kutatások révén vált ismertté.)
Az athéni játékok után nem indult több jelentős sportversenyen, Újvidékre költözött, ahol építészként egyre nagyobb elismerésben volt része. Novi Sadban a nevéhez fűződik többek között a Matica Srpska épületének terve. 1908-tól Montenegróban dolgozott tovább, ahol Cetinjében a német konzulátus és a Nemzeti Bank, Herceg Noviban pedig a Boka Hotel épületét tervezte, majd egy ideig közlekedésügyi miniszter is volt.
Az első világháború idején Marokkóba vezetett az útja, ahol a francia idegenlégióban is szolgált. A háború után ismét Novi Sadban telepedett le, és létrehozta saját mérnöki cégét, amely közreműködött a város arculatának kialakításában, de továbbra is tervezett épületeket olasz és svájci megrendelésekre.
A második világháború után a horvát Porecsbe költözött, és részt vett a város újjáépítésében, az üdülőövezet kiépítésében.
Magyarországon az ő tervei alapján építették újjá a szentendrei görög-keleti püspöki lakot 1901-ben.

Taróczy Balázs (Budapest, 1954. május 9.)

Teniszező, edző, sportvezető, versenyrendező, szakkommentátor.
Egyesületei: UVATERV (1961-1968), Vasas (1969-1980), TC Fürth (NSZK, 1981-1986).
Legkiemelkedőbb eredményei: Heinz Günthardttal párosban kétszeres Grand Slam-győztes (Párizs, Roland Garros, 1981; Wimbledon, 1985), háromszoros Masters Doubles WCT bajnok (1982, 1983, 1986), egyesben amatőr Európa-bajnok (1974).

Taróczy Balázs kisgyermek korában Budapesten, a Feneketlen-tónál kezdett teniszezni. Édesapja, Taróczy Jenő nemzetközi versenybíró volt, nővére, Nóra is versenyszerűen teniszezett (később edző lett), nem véletlen, hogy ő is ezt a sportágat választotta. Előbb saját korosztályában győzte le sorra ellenfeleit, később volt olyan év, amikor egyszerre nyert serdülő és ifjúsági bajnokságot.
Tizennégy éves korától rendszeresen járt külföldi versenyekre, és alig múlt tizennyolc, amikor elindult az első profi versenyén. Aztán egy év katonaság következett, de 1974-ben már jött az első ATP-tornagyőzelem egyesben. Pályafutása során tizenhárom egyes és huszonhat páros ATP-tornát nyert meg. Nem csoda, hogy 1973 és 1986 között minden évben őt választották az év teniszezőjének Magyarországon, és őt tekintik az 1968-ban kezdődött profi korszak, az úgynevezett „Open Era” legsikeresebb magyar teniszezőjének.
Egyéni mérlege 383 győzelem, 226 vereség; mind a tizenhárom tornagyőzelmét salakos pályán aratta (1974 és 1982 között). A világranglistán 1974-től 1985-ig a legjobb ötven között tartották számon, 1982-ben tizenkettedik volt. A legjobb egyéni Grand Slam-eredményeit a Roland Garroson érte el: 1976-ban és 1981-ben bejutott a negyeddöntőbe.
Párosban 1977 és 1989 között szerezte ATP-tornagyőzelmeit, egy kivétellel salakos borításon. 1979-től 1986 nyaráig mindössze egyszer került a legjobb harmincon kívülre a világranglistán, majd két év szünet után 1988-tól közel két éven át ismét a legjobb százba tartozott. Legjobb helyezése a harmadik volt 1985-ben. Mérlege 391 győzelem, 236 vereség.
Legnagyobb sikereit párosban érte el. Kezdetben Machán Róberttel, majd a csehszlovák Frantisek Palával (vele aratta első páros tornagyőzelmét 1977-ben) alkotott párost, majd 1980-ban az amerikai Bruce Mansonnal már az elődöntőbe jutott a Roland Garroson. 1981-ben állt össze a nyerő páros a nála öt évvel fiatalabb Heinz Günthardttal. A svájci teniszezővel összesen tizenöt tornát nyertek, köztük két Grand Slamet: 1981-ben Párizsban a Roland Garroson győztek, aztán 1985-ben következett a szenzációs wimbledoni diadal. Taróczy Balázs az egyetlen magyar teniszező, aki két Grand Slam-tornán is diadalmaskodott. Ezek mellett 1982-ben a Roland Garroson, 1984-ben a US Openen elődöntőt játszhattak; 1982-ben és 1986-ban Londonban, 1983-ban Birminghamben megnyerték a páros világbajnokságot (Masters Doubles WCT), 1985-ben Londonban döntőt játszhattak a tornán; 1982-ben elődöntőbe jutottak az MIPTC (Men’s International Professional Tennis Council, 1974-től 1989-ig az ATP Tour elődjének szervezőbizottsága) férfi Masters versenyen.
1973 és 1991 között tizennégyszeres magyar bajnok (egyesben hatszor, párosban hatszor, csapatban kétszer). 1971-től 1986-ig volt tagja a válogatott keretnek. 1974-ben amatőr Európa-bajnok lett egyesben, emellett két-két ezüst- (1973: páros, 1975: egyes) és bronzérmet (1973: egyes, 1974: páros) szerzett a kontinensviadalokon. 1973 és 1986 között a magyar Davis Kupa csapat tagjaként nyolcvankét győzelmet ért el a sorozatban, mindössze tizenötször szenvedett vereséget. 1976-ban Király Kupát nyert a válogatottal Baranyi Szabolcs és Szőke Péter oldalán (1972-ben, 1978-ban, 1979-ben és 1980-ban második, 1974-ben harmadik ugyanezen a tornán).
1980-ban szerzett diplomát a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1989-1990-ben Goran Ivanisevic edzőjeként, 1991-es visszavonulása után versenyigazgatóként, az Európai Tenisz Szövetség intéző bizottságának tagjaként, 1993-tól a Magyar Teniszszövetség alelnökeként, 2001 és 2004 között szakmai igazgatójaként, 2000-től 2004-ig a magyar Davis Kupa-csapat kapitányaként dolgozott. Nemzetközi bemutatók, versenyek szervezője, a Sport1 televízió szakkommentátora, a 2008 óta évente megrendezett Tennis Classics bemutatók versenyigazgatója.
Szakmai munkája elismeréseként 2014-ben a Magyar Érdemrend Középkeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült.
Felesége, Köves Nóra, magyar bajnok teniszező.

Temesvári Andrea (Budapest, 1966. április 26.)

Teniszező, edző, sportvezető, televíziós kommentátor.
Nevelőedzői: Temesvári Ottó, Polyák Ferenc
Egyesületei: Budapesti Spartacus (1976-1990), Vasas Sport Club (1991-1994).
Legkiemelkedőbb eredményei: párosban a Roland Garros bajnoka (1986, Martina Navratilovával), női párosban és vegyes párosban ötször volt elődöntős Grand Slam tornákon.

Már tizennégy évesen profi versenyeken indult, tizenhat éves korában nemzetközi tornát nyert az olaszországi Perugiában, 1982-ben a WTA az év legtehetségesebb fiatal női játékosának választotta, hazájában 1981-ben az év teniszezője, 1983-ban az év női sportolója lett. 1982-ben és 1983-ban vegyes páros elődöntőt játszott Wimbledonban (mindkétszer az amerikai Charles Strode oldalán). 1984-ben az egyéni világranglista hetedik helyéig küzdötte fel magát. A következő évben női párosban az elődöntőbe jutott a Roland Garroson az amerikai Elise Burginnal. 1986 hozta meg legnagyobb sikerét, a francia nemzetközi bajnokságon ezúttal már a győzelemig menetelt a női páros versenyben, nem kisebb világnagyság partnereként, mint az amerikai Martina Navratilova. A páros világranglistán ekkor érte el legjobb helyezését, az év végén tizenharmadik volt.
Súlyos boka- és vállsérülése, több műtét után, húsz hónap kihagyást követően sikerült visszakerülnie a világranglista szűk élmezőnyébe. 1989-ben ismét elődöntős volt a Roland Garros női páros versenyében, ezúttal a holland Brenda Schultz-cal. Ez a páros a következő évben az ausztrál nemzetközi bajnokságon is a négy közé jutott.
Pályafutása során egyesben öt, párosban hat WTA Tour tornán győzött, Grand Slam tornákon egyesben háromszor jutott be a legjobb tizenhat közé. Részt vett az 1996-os atlantai olimpián, 1983-tól 1986-ig, 1989-től 1990-ig és 1992-ben a Federation Kupában szerepelt a magyar csapat tagjaként.
Összesen tizenkétszer választották az év női teniszezőjének (1981-1986, 1989, 1992-1996). 1981 és 1995 között nyolcszor volt magyar bajnok (egyesben kétszer, párosban egyszer, vegyes párosban egyszer, csapatban négyszer győzött).
1997-es visszavonulása után edzőként kezdett dolgozni, 2000-től a magyar válogatott edzője, 2002-től 2004-ig a Fed Kupa csapat szövetségi kapitánya volt. Emellett 2002-től televíziós sportkommentátorként is szerepel. A Budapest 11. kerületében működő Temesvári Andrea Tenisz Akadémia tulajdonosa, vezetője. 2011-ben az MTSZ szakmai elnökségi tagjává választották.
2008-ban a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt Polgári Tagozata kitüntetésben részesült.

Monika Seleš (Szeles Mónika, Novi Sad /Jugoszlávia/, 1973. december 2.)

Teniszező, edző, író.
Edzői: Karolj Seleš, Jelena Genčić, Nick Bollettieri.
Legkiemelkedőbb eredményei: az ausztrál nyílt nemzetközi bajnokság négyszeres győztese (1991, 1992, 1993, 1996), a francia nyílt nemzetközi bajnokság (Roland Garros) háromszoros győztese (1990, 1991, 1992), a wimbledoni bajnokság döntőse (1992), az Egyesült Államok nyílt nemzetközi bajnokságának kétszeres győztese (1991, 1992), a WTA év végi bajnokságának (WTA Tour Championships, 1994-ig Virginia Slims Championships) háromszoros győztese (1990, 1991, 1992), háromszoros Fed Kupa-győztes (1996, 1999, 2000).

Szeles Mónika a legsikeresebb magyar nemzetiségű teniszező (2007 óta magyar állampolgár). A vajdasági Novi Sadban (egykori nevén Újvidék; akkor Jugoszlávia, ma Szerbia része) született magyar nemzetiségű családban. Ötéves korában kezdett teniszezni édesapja, Karolj vezetésével, aki a balkezes lányt egyaránt kétkezes tenyeresre és fonákra tanította – később ez lett stílusának egyik fő ismertetőjegye. Ez után Jelena Genčić vette át a képzését. 1985-ben egy miami torna megnyerése alkalmával figyelt fel rá az amerikai edző, Nick Bollettieri, akinek hívására Mónika a családjával együtt az Egyesült Államokba költözött. A következő két évben Bollettieri teniszakadémiáján folytatta a felkészülést.
1988-ban szerepelt először felnőtt professzionális versenyen, majd 1989-ben végigjátszotta első teljes idényét a profik között. Nem akárhogyan: megszerezte első tornagyőzelmét Houstonban, a legjobb négy közé jutott az első Grand Slam tornáján, a Roland Garroson, az év végén pedig a hatodik volt a világranglistán.
1990-ben megszerezte első Grand Slam győzelmét, a párizsi döntőben a világelső német Steffi Graf ellen diadalmaskodott, így ő lett a torna történetének legfiatalabb győztese. Az év végi WTA bajnokságban is övé lett az első hely, és ekkor már a második helyen állt a világranglistán. A következő esztendőben szinte mindent megnyert: három Grand Slam mellett (Wimbledonban sérülése miatt nem indult) a WTA bajnokságban sem talált legyőzőre, és már márciusban átvette Graftól a világranglista első helyét (ő volt az addigi legfiatalabb női világelső). 1992-ben szinte lemásolta az előző évet, ismét csak Wimbledonban nem sikerült nyernie, ott a döntőben kikapott Graftól. Ebben a hihetetlenül sikeres időszakban jóformán minden versenyen, ahol elindult, bejutott a döntőbe, és 1991 és 1993. február között csupán egy vereséget szenvedett a Grand Slam tornákon.
1993-ban ismét Grand Slam döntőben győzte le Grafot, és sorozatban harmadszor is az ausztrál bajnokság legjobbja lett női egyesben. Természetesen továbbra is vezette a világranglistát. Azonban április 30-án egy hamburgi tornán súlyos incidens törte meg a karrierjét: egy állítólagos Graf-rajongó férfi a nézőteret elválasztó palánk mögül egy késsel hátba szúrta az épp a pihenőjét töltő teniszezőt. Szeles az eset után sokáig depresszióval küzdött, több mint két évig nem versenyzett, és soha többé nem lépett pályára Németországban.
Visszatérésére 1995 augusztusáig kellett várni. Első tornáját Kanadában megnyerte, majd bejutott a US Open döntőjébe, ahol kikapott Graftól. A következő évben ismét a világ élvonalához tartozott; negyedszer is megnyerte az ausztrál nyílt bajnokságot, ismét döntőt játszott New Yorkban (Graf ellen maradt alul), valamint a győztes amerikai csapat tagja volt a Fed Kupában (1994-ben kapta meg az állampolgárságot), így a világranglista második helyén állt. 1998-ban elhunyt az édesapja, és ebben az esztendőben játszotta utolsó Grand Slam döntőjét a Roland Garroson, ahol a spanyol Arantxa Sánchez Vicario győzte le. 1999-ben és 2000-ben ismét első lett csapatával a Fed Kupában, a 2000-es sydney-i olimpián pedig bronzérmet szerzett egyesben. Az utolsó teljes versenyszezonja a 2002-es volt, ekkor hetedik helyen állt a világranglistán.
2003-ban sérülései miatt felfüggesztette a versenyzést, miután a francia nyílt bajnokságon kiesett az első fordulóban. Két év múlva bemutató mérkőzéseken szerepelt újra, és úgy látszott, visszatérhet, de végül 2008-ban bejelentette visszavonulását.
Pályafutása során számos csúcsot döntött meg; ő az a teniszező, aki a legtöbb Grand Slamet nyerte húszéves kora előtt, emellett kiemelkedően eredményesnek számít az ausztrál és a francia nyílt bajnokságok történetében. A különféle szakmai örökranglistákon rendre a tenisz valaha volt legjobb tizenöt női versenyzője közé sorolják. 2009-ben beválasztották a nemzetközi tenisz hírességek csarnokának (International Tennis Hall Of Fame) tagjai közé. Összesen ötvenhárom WTA tornán győzedelmeskedett egyesben, 595 győzelem mellett 122 vereség a mérlege. Párosban lényegesen kevesebbet versenyzett, így is nyert azonban hat WTA címet, 45 vereség mellett 89 győzelmet aratott. Legjobb Grand Slam eredménye párosban az 1991-es ausztrál bajnokságon való elődöntőbe jutás volt, ekkor érte el legjobb világranglista-helyezését is (16.); utoljára a 2001-ben, Melbourne-ben indult párosban.
Az Egyesült Államokban, Floridában él. Kisgyermekeknek tart edzéseket, regényeket, önéletrajzi és gyerekkönyvet ír, étteremhálózata vezetésével foglalkozik. 2005 óta a Laureus Akadémia tagja, részt vesz az ennek keretében működő jótékonysági alapítvány és a Laureus Díjat (Laureus World Sports Awards, a sport Oscar-díjának is nevezik) odaítélő kuratórium munkájában. 2014-ben a Magyar Tenisz Napja rendezvény díszvendége volt.

Babos Tímea (Sopron, 1993. május 10.)

Teniszező.
Nevelőedzői: Babos Csaba, Úr Csaba, Papp Sándor.
Egyesületei: Soproni Vasutas Sport Egylet.
Legkiemelkedőbb eredményei: női párosban döntős Wimbledonban (2014), vegyes párosban elődöntős a Roland Garroson (2014), kilenc WTA tornagyőzelem (egy egyesben, nyolc párosban).

Igazi teniszező családban nőtt fel: édesapja, Babos Csaba a versenyzés után már fiatalon elkezdte az edzői munkát Sopronban, ahol ma teniszklubot és fitnesztermet vezet; nővére, Zsuzsanna pedig magyar bajnokságot nyert. Tímea három év úszás után, nyolcéves korában pártolt át a teniszhez.
2004-ben győzött először a korosztályos országos viadalon. 2008-ban testvérével párosban felnőtt magyar bajnok lett. 2007-től 2011-ig nemzetközi junior tornákon indult. 2009-ben Wimbledonban egyes elődöntőt, Párizsban, a Roland Garroson páros döntőt játszott, ennek köszönhetően abban az évben a junior világranglista 3. helyén állt. A következő évben még előrébb lépett: párosban nyert a Roland Garroson, Wimbledonban és a US Openen (partnere mindannyiszor az amerikai Sloane Stephens volt), döntős volt az Australian Openen, ugyanitt egyesben elődöntőt játszott, emellett egyesben a negyedik, párosban a harmadik helyen végzett az 1. Ifjúsági Olimpián, Szingapúrban. Ekkor már a junior világranglista második helyét foglalta el, és az év felfedezettjének választották.
2011-ben kezdte meg profi karrierjét a felnőttek között. A következő esztendőben megnyerte első WTA tornáját a mexikói Monterreyben egyesben, majd megszerezte pályafutása első páros WTA tornagyőzelmét is Birminghamben, Angliában (partnere a tajvani Hszie Szu-Vej volt), és az 59. helyre került az egyes világranglistán. 2013-ban további öt versenyen győzött párosban (négy WTA, egy WTA 125), egy alkalommal pedig a döntőben kapott ki.
2014 hozta meg a számára az igazi kiugrást. Négy WTA páros döntőjéből kettőn győzedelmeskedett (Sydney, Kuala Lumpur), az ausztrál nemzetközi bajnokságon párosban a 3. fordulóba, a Roland Garroson vegyes párosban (az amerikai Eric Butorac oldalán) az elődöntőbe jutott. A wimbledoni tornán egyesben nem sikerült neki a továbbjutás, de vegyes párosban (ismét Butorackal) csak a harmadik fordulóban kapott ki, párosban pedig a francia Kristina Mladenoviccsal egészen a döntőig menetelt. Ott ugyan alulmaradtak a világelső olasz Errani, Vinci párossal szemben, de így is Babos Tímea lett az első magyar hölgy, aki döntőben szerepelt Wimbledonban (egyúttal a második magyar teniszező Taróczy Balázs után). A siker hatására a páros világranglistán egészen a 16. helyig lépett előre.
2011 óta a magyar Fed Kupa csapat tagja. A 2012-es londoni olimpián egyesben és (Szávay Ágnessel) párosban is szerepelt. 2012-ben és 2013-ban az év magyar női teniszezőjének választották. Az angliai Gosling Tennis Academy tagja.

Advertisements