Vívás sportolók

Ágoston Judit /dr. Mendelényi Tamásné/ (Szeged, 1937. január 23. – Göd, 2013. május 12.)

Vívó, edző, gyógytornász, testnevelő tanár, Mendelényi Tamás olimpiai bajnok kardvívó felesége.
Egyesületei: Miskolci Lokomotív, Bp. Lokomotív, TF Haladás, TFSE, BVSC
Edzői: Irsa Tibor, Bay Béla
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (Tokió, 1964- tőrcsapat), Universiade győztes (Párizs, 1957 – tőrcsapat), háromszoros magyar bajnok (1958, 1964, 1968 – tőrcsapat).

Tokióban aranyérmet nyert, és a magyar színeket három világbajnokságon is eredményesen képviselte a tőrcsapat tagjaként. 1961-ben Torinóból egy ezüst-, 1969-ben Havannából egy bronz, illetve 1971-ben Bécsből megint egy ezüstéremmel tért haza. 1973-ban vonult vissza a versenyzéstől.
1960-ban testnevelő tanári és gyógytornászi oklevelet, 1975-ben pedig vívó szakedzői diplomát szerzet. 1969-től 1972-ig a Központi Sportiskola vezető testnevelő tanára, 1975-től 1985-ig a BVSC vívó szakosztályának edzője volt.
A MÁV-tól vonult nyugdíjba.

Nagy Pál, B. (Szolnok, 1935. május 2.-)

Párbajtőrvívó, edző.
Egyesületei: Szolnoki MÁV SE (1949–1972).
Edzői: G. Kiss Gyula (1949–1965), Szőcs Bertalan (1965–1972).
Legnagyobb sportsikerei: 1961-től 1972-ig szerepelt a magyar válogatottban. A világversenyeken összesen három érmet szerzett, valamennyi eredményét a magyar csapat tagjaként érte el. A párbajtőrvívás olimpiai bajnoka csapatban (1968, Mexikóváros). A montréali világbajnokságon (1967) bronz, míg a havannai világbajnokságon (1969) ezüstérmes. Egyéniben kétszer nyert magyar bajnoki címet (1965 és 1970).

Az aktív sportolást 1972-ben fejezte be. Pályafutása után veterán versenyeken szerepelt.
1965-ben Sportvezető és Edzőképző Intézetben (SEKI) edzői oklevelet szerzett és sportolói pályafutása utolsó két évében egyben egyesülete vívóedzője is volt. 1972-ben az edzőséggel is felhagyott. 1995-ben a szolnoki járműjavító üzem gépésztechnikusaként nyugdíjazták.
2010 májusától a szolnoki Véső úti sportcsarnok B. Nagy Pál nevét viseli.

Bárány Árpád (Budapest, 1931. június 24.-)

Vívó, öttusázó, testnevelő tanár, edző.
Fegyvernem: párbajtőr.
Egyesületei: Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC), később: Bp. Haladás; Bp. Dózsa, Budapesti Vörös Meteor.
Mestere: Ganzmann Ferenc.

Gimnáziumi tanulmányai során Gödöllőn ismerkedett meg a vívással. A pesti piarista gimnáziumban érettségizett. 1950-ben egyéniben és csapatban egyaránt megnyerte az országos középiskolai bajnokságot (KISOK).
Akkor már évek óta versenyszerűen öttusázott. 1956-ban a Bp. Dózsa színeiben Nyulászi Andrással és László Istvánnal megnyerte a téli öttusa-bajnokságot.
A következő évben egyesületet váltott, és mint párbajtőröző versenyzett tovább. A válogatott tagja lett.
A párizsi világbajnokságon (1957) egyéniben és csapatban (Balthazár Lajos, Berzsenyi Barnabás, Czvikovszky Ferenc, Gábor Tamás, Kausz István) egyaránt ezüstérmet szerzett. Egy évvel később, a Philadelphiában megrendezett vb-n ugyancsak második lett Balthazár Lajossal, Gábor Tamással és Kausz Istvánnal. A párbajtőrcsapat (azonos összeállításban) 1959-ben Budapesten megnyerte a világbajnokságot.
Az 1963. évi gdański vb-n a bronzérmes csapat (Gábor Tamás, Kausz István, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán) tagja volt.
Pályafutása csúcsára 1964-ben érkezett, amikor a párbajtőrcsapat (Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kausz István, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán) megnyerte a tokiói olimpiát.
1958-ban magyar bajnoki címet szerzett párbajtőr egyéniben. Csapatban 1957 és 1959 között – három egymást követő évben – ugyancsak bajnok lett.
1968-ban felhagyott a versenysporttal. Testnevelő tanári képesítése és edzői oklevele birtokában először Gödöllőn, majd Budapesten tanított. Később, mint edző tevékenykedett. A hatvanas évek végén Iránban is dolgozott, majd budapesti egyesületekben (Budapesti Vörös Meteor, MTK-VM) – főként az utánpótlás képzésével foglalkozott. A szövetség megbízásából később szakfelügyeletet is vállalt. A kilencvenes évek első felében is dolgozott, mint A-kategóriás versenybíró.

Berczelly /Berczeller/ Tibor (Rákospalota, 1912. január 3. – Budapest, 1990. október 15.)

Vívó, sportlövő, katonatiszt, testnevelő tanár, mesteredző. Unokaöccse: Szőcs Bertalan tőrvívó, edző.
Mesterei: Borsody László, Italo Santelli.
Egyesületei: Pécsi Zrínyi Akadémia SE, Ludovika Akadémia SE, Honvéd Tiszti Vívó Club, MAC, Toldi Miklós SC, Csepeli MTK, Bp. Vörös Meteor.
Legnagyobb sikerei: a kardvívás csapatversenyeiben háromszoros olimpiai bajnok (Berlin, 1936; London, 1948; Helsinki, 1952), négyszeres világbajnok (Párizs, 1937; Stockholm, 1951; Brüsszel, 1953; Luxemburg, 1954), valamint Európa-bajnok (Lausanne, 1935). Főiskolai világbajnok (Budapest, 1935 – tőrcsapat).

Középiskolai tanulmányai során számos sportágban tehetséget mutatott, ezek közül később a vívás valamennyi fegyvernemében, valamint sportlövészetben ért el kiemelkedő eredményeket.
A legtöbb magyar bajnoki címet nyert vívónk. Balkezes. 1935 és 1957 között kardvívásban nyolc egyéni és tizenegy magyar csapatbajnoki címet szerzett, a tőrcsapattal nyolcat, párbajtőrvívásban pedig egyszer volt tagja a bajnokcsapatnak. 1932 és 1955 között a vívóválogatott tagja volt.
Válogatott (1947) és kétszeres magyar bajnok sportlövő (nagyöbű sportpisztoly, 60 lövéses csapatverseny – Honvéd Tiszti Vívó Klub, 1946; kisöbű sportpisztoly, 60 lövéses csapatverseny – Bp. Honvéd SE, 1950).
Ludovika Akadémiát végzett, nem sokkal később vívómesteri oklevelet szerzett a Sporttanár és Vívómesterképző Intézetben (SPOTI). 1941-től tanított vívást. A háború után segédmunkás volt, s hamarosan a Csepeli MTK újonnan alakult szakosztályában vívott. Tanított a Testnevelési Főiskolán, később a Magyar Nemzeti Bank tisztviselője lett.
1955-től edzőként dolgozott, 1964-ben mesteredzői oklevelet szerzett.
1972-től a Bp. Vörös Meteor vívószakosztályának edzője volt.

Berti (Berty) László (Budapest, 1875. június 24. – Budapest, 1952. június 23.)

Vívó, katonatiszt, vívómester.
Fegyvernem: kard, tőr.
Egyesülete: Magyar Athletikai Club (MAC).

1895-ben végzett a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémián. Egyike az első, magasan képzett vívó- és tornatanároknak Magyarországon. A Ludovika sportegyletének (LASE) megalakítása is nevéhez kapcsolódik.
1912-ben tagja volt a stockholmi olimpia győztes kardcsapatának (dr. Földes Dezső, dr. Fuchs Jenő, dr. Gerde Oszkár, Mészáros Ervin, Schenker Zoltán, dr. Tóth Péter, Werkner Lajos).
Második olimpiai érmét 1924-ben szerezte, Párizsban, ahol a kardcsapattal (Garay János, dr. Pósta Sándor, Rády József, Schenker Zoltán, Széchy László, Tersztyánszky Ödön) ezüstérmet szerzett. Ugyanott a tőrcsapattal (dr. Lichteneckert István, dr. Pósta Sándor, Schenker Zoltán, Tersztyánszky Ödön) bronzérmes lett.
Egyesülete képviseletében 1926-ban – 51 éves korában – megnyerte a magyar tőrcsapat-bajnokságot is. Ugyanabban az évben a budapesti Európa-bajnokságon tőr egyéniben ezüstérmet szerzett.
Hivatásos katona, honvéd ezredes.
Kezdetektől (1925) a Testnevelési Főiskola vívótanára, valamint a Budapesti Sport Egyesület és a Rendőrtiszti Atlétikai Club vívómestere. A későbbiekben is tanított a Ludovika Akadémián. A – mai kifejezéssel élve – testnevelési szakfelügyeleti rendszer első megszervezője és irányítója volt.
Az újjáalakult Országos Testnevelési Tanács alelnöke (1924).
1928-ban a Magyar Királyi Vívómester Vizsgáló Bizottság alelnöke, 1945-ben pedig a Vívómester Testület elnöke lett.
Számos cikke jelent meg a kor neves szaklapjaiban, több kötetet is publikált.
Halála előtt a Rákospalotai Növényolajipari Sportkör vívómestere volt.
A rákoskeresztúri temetőben sírját felszámolták, nevét a Farkasréti temetőben található központi emléktábla őrzi.

Bujdosó Imre (Berettyóújfalu, 1959. február 12.)

Vívó, edző, sportvezető.
Fegyvernem: kard.
Egyesületei: Budapest Sport Egyesület (BSE), Vasas SC
Edzője: Tolnay Kornél, id. Somodi Lajos.

1974-ben megnyerte a serdülők országos bajnokságát, két évvel később ifjúsági bajnok, 1979-ben egyéni ifjúsági világbajnok lett.
Első kiemelkedő sikerét a felnőtt válogatott tagjaként 1982-ben érte el, amikor megnyerte a római világbajnokság kard csapatversenyét (Gedővári Imre, Gerevich Pál, Nagyházi Zoltán, Nébald György).
1991-ben Budapesten szintén világbajnok lett Abay Péterrel, Köves Csabával, Nébald Györggyel és Szabó Bencével. A világbajnokságokon további három ezüst- és egy bronzérmet szerzett.
1986-ban az év vívójának választották.
1987-ben a Vasasba igazolt. 1988-ban megnyerte a kard világkupát.
1988-ban – 28 év elteltével – ismét olimpiai bajnok magyar kardcsapatnak örülhettünk: Bujdosó Imre, Csongrádi László, Gedővári Imre, Nébald György és Szabó Bence aranyérmet szerzett Szöulban.
1991-ben a bécsi Európa-bajnokságon sem talált legyőzőre a kardcsapat, amely az év két legnagyobb világversenyén diadalmaskodott (Abay Péter, Nébald György, Szabó Bence).
A barcelonai olimpián a csapat (Abay Péter, Bujdosó Imre, Köves Csaba, Nébald György, Szabó Bence) ezüstérmet szerzett, a döntőt a Független Államok Közössége válogatottjával vívta.
1982-ben szakedzői oklevelet vehetett át a Testnevelési Főiskolán, ahol később a sportszervezői szakot is elvégezte. 1989 és 1994 között a Magyar Vívószövetség elnökségi tagja volt, 1991-ben a MOB Sportolói Bizottsága tagjává választották.
1994 óta Koblenzben edző.
Berettyóújfalu díszpolgára, a Magyar Népköztársaság Csillagrendje (1988), valamint a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1992) kitüntetettje.

Csongrádi László (Budapest, 1959. július 05.-)

Vívó.
Egyesülete: Ú. Dózsa, UTE
Edzői: Jakab László, Zarándi Csaba
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (Szöul, 1988 – kardcsapat), Universiade aranyérem (Zágráb, 1987 – kardcsapat), négyszeres magyar bajnok a kardcsapattal (1985, 1987, 1988, 1989).
Az 1988-as olimpiára a csapat tartalékjaként jutott ki. Nébald György sérülését követően lépett a pástra a szovjet csapat ellen vívott döntőben, és ellenfelét legyőzve újraélesztette a reményt. A magyar kardcsapat huszonnyolc év után hódította vissza az olimpiai bajnoki címet. Az Újpesti Dózsa színeiben öt alkalommal nyerte el a BEK-trófeát. Az 1990-es világbajnokságon ezüstérmet szerzet a kardcsapat tagjaként.
1979-ben elektronikai műszerész szakmunkásvizsgát tett, majd 1986-ban vendéglátóipari szakiskolát végzett. 1991-ben vívó szakedzői oklevelet szerzett. Évekig a BSE edzője volt. Később Ausztriában trénerkedett.

Delneky Gábor (Budapest, 1932. május 29. – Orlando, 2008. október 27.)

Vívó, tervezőmérnök.
Egyesülete: Vasas SC, Bp. Honvéd
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (Róma, 1960 – kardcsapat), nyolcszoros magyar bajnok a kardcsapattal (1955-ben, majd hét egymást követő évben 1961 és 1967 között).

A diadalmas muskétások (Gerevich, Kárpáti, Kovács) mellett vívott. A világbajnokságokon két érmet szerzett a kardcsapattal (1959 – ezüst; 1961 – bronz), a Római olimpiáról pedig bajnokként tért haza. 1958 és1963 között volt a válogatott keret tagja.
A hetvenes évek elején távozott külföldre. A floridai Orlandóban telepedett le, ahol közüzemek főmérnökeként dolgozott. Hamvait végakaratának megfelelően itthon helyezték örök nyugalomra.

Dömölky Lídia /Sákovics Józsefné/ (Budapest, 1936. március 9.-)

Tőrvívó, edző.
Egyesületei: Bp. Haladás, Bp. Vörös Meteor
Edzői: Szabó László, Somos Béla, Vass Imre
Legnagyobb sportsikerei: A tőrcsapat tagjaként három olimpiai érmet szerzett, ebből egy aranyat (Tokió, 1964).
Csapatban háromszoros világbajnok (1967, Montreal; 1959, Budapest; 1955, Róma), egyéniben egyszer nyert világbajnokságot (1955, Róma).

Egyéniben hétszeres magyar bajnok (1955, 1959, 1960, 1964, 1965, 1966, 1968).
Vívói szakedzői oklevelet szerzett a Testnevelési Főiskolán. Visszavonulása után női gimnasztikus testképzéssel foglalkozott.
1970-től a KSI vívó szakosztályának edzője volt, majd 1976-től a Képes Sport munkatársa. A Budapesti Honvéd Sportiskola és a Harvard Egyetem vívóedzője is volt. Tagja volt a MOB női bizottságának.
Publikációi: A nő harmóniája (1988), A gyermek harmóniája (1990), Mozgásfejlesztő és tartásjavító gimnasztika (1992).
Díjak, elismerések: Magyar Fair Play Díj

Elek Ilona /Schacherer Károlyné/ (Budapest, 1907. május 17. – Budapest, 1988. július 24.)

Zongoraművész helyett: olimpiai tőrművész
Italo Santelli tanítványa.

Egyesületei: Budapesti Budai TE (BBTE), Detektív Atlétikai Club (DAC), UTE, Közalkalmazottak Sport Egyesülete (KASE), Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ) Atalante Sport Egylete, Budapesti Lokomotív, Budapesti Honvéd.

Legnagyobb sportsikerei: kétszeres olimpiai bajnok (Berlin, 1936, illetve London, 1948 – tőr egyéni); olimpiai ezüstérmes (Helsinki, 1952 – tőr egyéni), hatszoros világbajnok (Párizs, 1937 – tőrcsapat; Stockholm, 1951 – tőr egyéni; Koppenhága, 1952 – tőrcsapat; Brüsszel, 1953 – tőrcsapat; Luxemburg, 1954 – tőrcsapat; Róma, 1955 – tőrcsapat). Ötszörös Európa-bajnok (Budapest, 1933 – tőrcsapat; Varsó, 1934 – tőr egyéni és csapat; Lausanne, 1935 – tőr egyéni és csapat), kilencszeres magyar bajnok.

A magyar sport első női olimpiai bajnoka. Páratlanul sikeres sportpályafutása csaknem három évtizedig tartott. Hatszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok.
Zeneakadémiát végzett, zongoraművésznek készült. Számos dal szerzője, ő írta az 1959-es vívó vb indulóját és a labdarúgó-indulót.
Sportpályafutása befejezése után az Óra és Ékszer Kereskedelmi Vállalat igazgatóhelyettese volt.
Díjak, kitüntetések: Feyerick Vándordíj, a nemzetközi szövetség /FIE/ legmagasabb elismerése; ő az első nő, aki e kitüntetésben részesült (1951), Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozata (1982), NOB Olimpiai Érdemrend ezüst fokozata (1983).

Erdős Sándor (Budapest, 1947. augusztus 21.-)

Vívó, edző.
Egyesülete: BVSC
Edzői: Váry Attila, Bay Béla, Németh Árpád
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (München, 1972 – párbajtőrcsapat), kétszeres világbajnok a párbajtőrcsapattal (Ankara, 1970; Bécs, 1971), tízszeres magyar bajnok a párbajtőrcsapattal (1967, 1968, 1972, 1973, 1974, 1975, 1976, 1977, 1978), 1969-ben magyar bajnok egyéni párbajtőrben.

Két olimpián indult. Münchenben az aranyérmes párbajtőrcsapat tagja volt, azonban Montréalban lemaradt a dobogóról. (A párbajtőrcsapat a negyedik, míg a tőrcsapat a hetedik helyen végzett.) Világbajnokságokon összesen két arany-, egy ezüst-, és két bronzérmet szerzet a párbajtőrcsapattal. Legjobb egyéni eredménye az 1969-es magyar bajnoki cím párbajtőrben. 1980-ban hagyott fel a versenysporttal.
A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdászként végzett. 1980-ban vívó szakedzői oklevelet szerzett. 1991-től a MÁV-nál dolgozott közgazdászként. Jelenleg vállalkozó.

Fenyvesi Csaba, dr. (Budapest, 1943. április 14.-)

Vívó, sportvezető, sebészorvos, rákkutató.
Egyesülete: DVSC, BVSC
Edzői: Dombi Pál, Gyulay Gábor, Váry Attila, Bay Béla.
Legkiemelkedőbb eredményei: háromszoros olimpiai bajnok (Mexikóváros, 1968 – párbajtőrcsapat; München, 1972 – párbajtőr egyéni és –csapat), háromszoros világbajnok (Ankara, 1970; Bécs, 1971; Hamburg, 1978 – párbajtőrcsapat); háromszoros Bajnokcsapatok Európa kupája-győztes (1974 – 1976), tizenötszörös országos bajnok (1972 – tőr egyéni; 1973, 1975 – párbajtőr egyéni; 1964, 1969, 1971, 1972 tőrcsapat; 1972 és 1978 között minden évben: párbajtőrcsapat).

Tőr- és párbajtőrvívásban egyaránt eredményes volt, legnagyobb sikereit a párbajtőr szakágban érte el. Három olimpián vett részt.
Még aktív sportpályafutása idején szerezte meg diplomáját a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, 1968-ban. Kórboncnoki, majd sebészeti szakvizsgát tett Hosszú évekig dolgozott a MÁV Kórházban. Szakterülete a daganatsebészet, amelyben jelentős eredményeket ért el itthon és külföldön egyaránt.
1982-től a BVSC elnökségi tagja, 1986-tól 1993-ig a vívószakosztály elnöke volt, 1989-ben a Magyar Vívó Szövetség elnökségi tagjává választották. 2002-től a BVSC és a válogatott párbajtőr szakágának fegyvernemi menedzsereként is tevékenykedett. Jelenleg az egyesület vívószakosztályának társelnöke.
A Magyar Olimpiai Bizottság állandó, meghívott tagja.
Díjak, elismerések: a BVSC örökös tagja és bajnoka, a MOB aranygyűrű kitüntetettje (1995), a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesület tagja.

Földes Dezső (Miskolc, 1880. december 30. – Cleveland, 1950. március 27.)

Vívó, orvos.
Fegyvernem: kard, tőr.
Egyesületei: Fővárosi Vívó Club, Magyar Athletikai Club (MAC).
Mestere: Angelo Toricelli.
Kétszeres olimpiai bajnok kardvívó csapattag (London, 1908 – Fuchs Jenő, Gerde Oszkár, Tóth Péter, Werkner Lajos; Stockholm, 1912 – Berty László, Fuchs Jenő, Gerde Oszkár, Mészáros Ervin, Schenker Zoltán, Tóth Péter, Werkner Lajos).
1910-ben megnyerte a tőr egyéni magyar bajnokságot.

Sebészorvos.
1912-ben kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba. Clevelandben telepedett le, szanatóriumot nyitott.
A los angelesi olimpia vívóversenyein zsűritag volt (1932).

Fuchs Jenő, dr. (Budapest, 1882. október 29. – Budapest, 1955. március 14.)

Vívó, ügyvéd.
Egyesületen kívüli sportoló. Rövid ideig az MTK vívója, illetve a Sirály Budapesti Evezős Egylet tagja volt, de járt vívni az NVC-be (Nemzeti Vivó Club) és evezni a Duna Budapesti Evezős Egyletbe is.
Rákossy Gyula tanítványa. A Nemzeti Sport első vívóversenyén tűnt fel, 1904. január 7-én. A kardversenyben negyedik lett.
Legkiemelkedőbb eredményei kardvívásban: négyszeres olimpiai bajnok (London, 1908; Stockholm, 1912 – egyéni és csapatverseny). A magyar kardvívás presztízsét jól mutatja, hogy egyéniben mindkét alkalommal magyar kardvívóval csapott össze az olimpiai bajnoki címért. (És mindkét ezüstérmes ellenfele: Zulawszky Béla (1908) és Békessy Béla (1912) hősi halált halt az I. világháborúban.)

A két (megnyert) olimpia között időben a különc természetű vívózseni látszólag teljesen elhagyta a pástot, és egy másik sportágban, evezésben jeleskedett. 1911-ben a szenior szkiff versenyében megnyerte a neves prágai regattát. Telente versenyszerűen szánkózott.
1911-ben végzett a budapesti tudományegyetem jogi karán. Megnyitotta ügyvédi irodáját.
Nem volt hajlandó selejtezőket vívni 1924-es részvétele kiharcolásáért, ezért Párizsban nem vett részt az olimpián. Négy évvel később vállalta volna a megmérettetést, de régi formáját már nem tudta hozni. Végleg visszavonult a sportélettől.
Aknaszedőként szolgált a második világháborúban, mint önkéntes munkaszolgálatos. Hősiességéért második osztályú német Vaskereszttel tüntették ki. Ez az elismerés juttatta börtönbe a háború utáni Magyarországon.
1982 óta a zsidó sporthírességek csarnokának (International Jewish Sports Hall of Fame) tagja.

Gábor Tamás (Budapest, 1932. április 24. – Budapest, 2007. május 06.)

Vívó, sportvezető.
Egyesülete: Bp. Vasas, Bp. Dózsa, Bp. Vörös Meteor
Edzői: Róna Ármin, Vass Imre, Szőcs Bertalan
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpia bajnok (Tokió, 1964 – párbajtőrcsapat), világbajnok (Budapest, 1959 – párbajtőrcsapat), hatszoros magyar bajnok (1957, 1958, 1959, 1960 – párbajtőrcsapat; 1960, 1961 – párbajtőr egyéni).

Pályafutása alatt zárkózott fel a magyar párbajtőrvívás a világ élvonalához. Az 1959-es budapesti világbajnokságon a párbajtőrcsapat aranyérmes lett, azonban az ezt követő római olimpián nem sikerült dobogóra állniuk. Tokióban végül a csapat megszerezte a magyar párbajtőrvívás első olimpiai bajnoki címét. A világbajnokságokon összesen egy arany-, három ezüst-, és két bronzérmet nyert. Legjobb egyéni eredménye az 1962-es Buenos Aires-i világbajnokságon elért második helyezés.
1971-ben a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán végzett. 1960 és 1976 között a Royal Szálloda munkatársa, 1980-tól pedig a Stadion Szálloda igazgató-helyettese volt. Innen vonult nyugdíjba.
Az aktív sportolástól 1967-ben vonult vissza. Bay Béla szövetségi kapitány segítője, majd 1977 és 1980 között maga is a magyar vívóválogatott szövetségi kapitánya volt. 1972-től volt tagja a Magyar Vívó Szövetségnek. Versenybíróként vívó- és öttusa-világbajnokságokon is tevékenykedett. A Mező Ferenc Közalapítvány kuratóriumi tagja, valamint az Olimpiai Bajnokok Klubjának vezetője volt.

Garay János (Budapest, 1889. február 23. – Mauthausen, 1945. május 3.)

Vívó.
Fegyvernem: kard.
Egyesületei: Nemzeti Vívó Club, Gr. Tisza István Vívó Club.
Italo Santelli tanítványa.

1905-ben részt vett a Nemzeti Sport kardversenyén, ahol harmadik helyezést ért el.
Kereskedelmi tanulmányait elvégezve, mint orvosi műszerkereskedő, majd később, mint külkereskedelmi hivatalvezető kezdett versenyszerűen vívni.
1923-ban magyar bajnoki címet szerzett a kard egyéni versenyében.
1924-től hat éven át a kardválogatott tagja volt, összesen tíz alkalommal.
A párizsi olimpián a csapattal (Berty László, Pósta Sándor, Rády József, Schenker Zoltán, Széchy László, Tersztyánszky Ödön, Uhlyarik Jenő) ezüst-, egyéniben bronzérmet szerzett.
Négy évvel később, Amszterdamban (1928) olimpiai bajnok lett a csapattal (Glykais Gyula, Gombos Sándor, Petschauer Attila, Rády József, Tersztyánszky Ödön).
Kétszeres Európa-bajnok: 1925-ben egyéniben győzött az Európa-bajnokságon, 1930-ban pedig a csapattal diadalmaskodott (Glykais Gyula, Gombos Sándor, Petschauer Attila, Piller György, Rády József).
További két magyar bajnokságot nyert, mint a kardcsapat tagja (1927, 1930).
1930-ban befejezte sportpályafutását.
Az ország német megszállását követően letartóztatták. Mauthausenbe deportálták. Néhány nappal a háború vége előtt halt meg.

Gedővári Imre, dr. (Budapest, 1951. július 01.-)

Vívó, sportvezető.
Egyesülete: Ú. Dózsa, Vasas SC
Edzői: Zarándi Csaba
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (Szöul, 1988 – kardcsapat), háromszoros világbajnok a kardcsapattal (Hamburg, 1978; Clermont-Ferrand, 1981; Róma, 1982), Európa-bajnok (Foggia, 1981 – kard egyéni), Universiade aranyérem (Mexikóváros, 1979 – kard egyéni), tízszeres magyar bajnok (1976, 1979, 1985 – kardcsapat; 1980, 1981, 1982, 1983, 1984, 1987, 1988 – kard egyéni).

Szöulban az aranyérmes kardcsapat tagja, azonban előtte már a moszkvai olimpiáról is haza hozott két bronzérmet (egyéniben és csapatban). A világbajnokságokon is nagy sikerrel képviselte a magyar színeket, három kardcsapat aranya mellett az egyéni versenyeken is dobogós helyezéseket ért el (1981-ben második, 1982-ben harmadik helyezett volt).
1972-ben a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolán gépész üzemmérnöki oklevelet, 1987-ben pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jogi diplomát szerzett.
1989-től 1991-ig a Magyar Vívó Szövetség főtitkára, 1991 és 1996 között az UTE elnöke. Ezt követően jogászként dolgozott, felesége ügyvéd.
Díjak, elismerések: A Magyar Népköztársaság Csillagrendje (1988), Kemény Ferenc-díj (1992)

Gerde Oszkár, dr. (Budapest, 1883. július 8. – 1944. október 8.)

Kardvívó.
Egyesületei: Magyar AC
Edzői: Italo Santelli
Legnagyobb sportsikerei: Kétszeres olimpiai bajnok (London, 1908; Stockholm 1912 – kard csapat).

Háromszoros magyar bajnok (1922, 1924, 1925 – kard csapat).
Sportpályafutása befejezése után nemzetközi versenybíró lett. A Magyar Vívó Szövetség alelnöke volt, majd az 1928-as olimpián a vívó válogatott egyik szakmai vezetője.
Állam- és jogtudományi oklevelet szerzett, visszavonulása után a Budapesti Kereskedelmi Kamara titkára volt.
Díjak, elismerések: 1989-ben a Zsidó Sporthírességek Csarnoka tagjává avatták.

Gerevich Aladár, ifj. (1936-ban Gerei)
(Jászberény, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, 1910. március 16. – Budapest, 1991. május 14.)

Kard- és tőrvívó, edző, szakíró.
Fiai: Gerevich Pál kardvívó, Gerevich György kardvívó, edző. Felesége (Bogáthy) Bogen Erna, olimpiai érmes, világ- és Európa-bajnok tőrvívó.
Italo Santelli tanítványa. A Magyar Athletikai Club tagja.

Vívómesteri oklevelet szerzett, vívó szakedző, 1961-től mesteredző.
Közgazdasági egyetemi tanulmányait követően magántisztviselőként dolgozott, majd 1937 és 1971 között a Magyar Nemzeti Bank tisztviselője volt.
Egyesületei 1945 után: Toldi Miklós SE, Csepeli MTK, Budapesti Vörös Meteor.
Az 1931-es Európa-bajnok csapat tagjaként mutatkozott be a nemzetközi élmezőnyben.
1932 és 1960 között a válogatott keret tagja volt. A legsikeresebb magyar olimpiai bajnok, és pontszerző. A mai napig ő nyerte a legtöbb olimpiai érmet a magyar sportolók között, szám szerint tízet, ebből hét aranyérmet: 1932 Los Angeles (csapat), 1936 Berlin (csapat), 1948 London (egyéni és csapat),
1952 Helsinki (csapat), 1956 Melbourne (csapat), 1960 Róma (csapat).
Sokszoros országos bajnok mindkét fegyvernem csapat, illetve egyéni versenyeiben.
Kilencszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok.
1961 és 1971 között a Budapesti Vörös Meteor, illetve a Budapesti Honvéd, majd a BVSC, 1975-től 1990-ig a Vasas edzője. Tanítványa volt Horváth Zoltán olimpiai bajnok is.
1948-ban Jászberény díszpolgárává választják. 1988-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Érdemrendjével tüntették ki. 1989-ben Nemzetközi Fair Play életműdíjat kapott. A MOB érdemrendet 1991-ben vehette át.
A Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesület posztumusz alapító tagja.

Glykais Gyula (Pomáz, 1893. április 9. – Szekszárd 1948. június 12.)

Kardvívó
Egyesületei: BEAC, MAFC, Tisza István VC, Szolnoki VC
Legnagyobb sportsikerei: Kétszeres olimpiai bajnok (Amszterdam 1928, Los Angeles 1932 – kard csapat).
Háromszoros Európa bajnok (1929, Nápoly – kard egyéni; 1930, Liége; 1931, Bécs – kard csapat).
1927-ben Magyar Bajnokságot nyert csapatban.

Az 1920-as évek végén a Magyar Király Államépítészeti Osztályon dolgozott, Szolnokon. Ekkor vett részt a Szolnoki Vívó Club újraindításában.
Később vármegyei főszámvevő, majd a Szekszárdi Városi Számvevőség irányítója lett.

Gombos Sándor, dr. (Zombor, 1895. december 4. – Budapest, 1968. január 27.)

Vívó, orvos.
Egyesületei: Magyar AC, Tisza István VC, Nemzeti VC
Edzői: Italo Santelli
Legkiemelkedőbb eredményei: Olimpiai bajnok (Amszterdam, 1928 – kardcsapat).
Négyszeres Európa-bajnok (1926, Budapest; 1927 Vichy – kard egyéni; 1930, Liége; 1931, Bécs – kardcsapat) és négyszeres magyar bajnok (1924, 1927, 1929 – kardcsapat; 1930 – kard egyéni).
1932-ben visszavonult az aktív sporttól.
Orvosi oklevelet szerzett, a vívás befejezése után orvosként praktizált. A második világháború után a Magyar Vívó Szövetség ügyvezető elnöke volt és fontos szerepet játszott a magyar vívósport újjászervezésében.

Horváth Zoltán (Balatonfüred, Zala vm., 1937. március 12.-)

Kardvívó, edző.
Egyesületei: Vasas, Bp. Vörös Meteor SK
Legnagyobb sportsikerei: Az 1958-ban megrendezett Ifjúsági világbajnokságon egyéni aranyérem.

1960-ban Rómában olimpiai aranyérmet nyert a kardvívó csapat tagjaként.
Négyszeres világbajnok (egyéni: 1962, Buenos Aires; csapat: 1957, Párizs, 1958, Philadelphia, 1966, Moszkva).
Háromszoros magyar bajnok (1955, 1956, 1957 – kardcsapat).
1964-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, majd 1971-ben felhagyott az aktív sporttal. Chilében, Görögországban és Olaszországban volt edző.

Juhász Katalin /Juhász-Nagy Etelka/ (Hódmezővásárhely, 1932. november 24.-)

Tőrvívó, edző.
Egyesületei: Szegedi Postás, Szegedi Haladás, OSC
Edzője: Szabó László
Legnagyobb sportsikerei: Tőr csapatban olimpiai arany és ezüstérmet szerzett (Tokió 1964; Róma 1960).
A válogatott tagjaként hétszer indult világbajnokságon, ebből háromszor aranyérmes lett (1959, Budapest; 1962, Buenos Aires; 1967, Montréal).
Háromszoros magyar bajnok (1957, 1963 – tőr egyéni; 1962 – tőr csapat).
1967-ben visszavonult az aktív sporttól.

Vegyészi és edzői oklevelet szerzett. Visszavonulása után fejlesztőmérnökként helyezkedett el. Alapító tagja az Olimpiai Bajnokok Klubjának.
Díjak, elismerések: MOB Nők sportjáért Életműdíj (2006)

Kabos Endre (Nagyvárad, 1906. november 5. – Budapest, 1944. november 4.)

Vívó.
Italo Santelli tanítványa.
Egyesületei: VAC (Vívó és Atlétikai Club), Tisza István Vívó Club, ÚTE (Újpesti Torna Egylet).
Legkiemelkedőbb eredményei kardvívásban: háromszoros olimpiai bajnok (Los Angeles, 1932 – csapat; Berlin, 1936 – egyéni és csapat), hatszoros Európa-bajnok (Budapest, 1933; Varsó, 1934 – egyéni és csapat, Bécs, 1931; Lausanne, 1935 – csapat), magyar bajnok (1930 – csapat).

Kard- és párbajtőrvívó. Balkezes. Mindkét fegyvernemben éveken át a magyar válogatott tagja volt. Párbajtőrvívásban háromszoros csapatbajnok (1937 – 1939).
Banktisztviselő. A los angelesi olimpia után megélhetési nehézségei voltak, zöldségüzletet nyitott.
1934-ben az ÚTE elnöke és legendás mecénása, Aschner Lipót gyáros jóvoltából az Egyesült Izzó főtisztviselője lett.
1936-ban a Bihari Tenisz és Vívó Club két olimpiai bajnok: a bihari kötődésű Kabos, valamint Rajczy Imre tiszteletére vívóakadémiát rendezett Berettyóújfaluban. Kabos akkor ültette el a Berlinből hazahozott tölgyfacsemetét a városi könyvtár előtti parkban, mivel a trianoni döntés után azt szülővárosában már nem tehette meg.
1944. november 4-én a németek által korábban elhelyezett töltetek felrobbantak, levegőbe röpítve a forgalmas Margit-híd Pest felőli pilléreit. A tragédia számos civil áldozata között volt Kabos Endre is.
Halálának 50. évfordulóján róla nevezték el Berettyóújfalu új sportcsarnokát.
Az 1993 óta létező Berettyóújfalu Sportjáért kitüntetést egy 2009-ben elfogadott önkormányzati döntés értelmében Kabos Endre-díj néven adják át évente az arra érdemeseknek.
Díjak, elismerések: a VAC örökös bajnoka (1931), Toldi Aranyérem (1936), a zsidó sporthírességek csarnokának tagja (International Jewish Sports Hall of Fame, 1986).

Kamuti /Kamuthy/ Jenő, dr. (Budapest, 1937. szeptember 17.-)

Vívó, sportvezető, orvos. Testvére Kamuti László tőrvívó, edző, sportvezető.
Egyesülete: Budapesti Lokomotív, BVSC
Legkiemelkedőbb eredményei: kétszeres olimpiai második helyezett (Mexikóváros, 1968 – tőr egyéni; München, 1972 – tőr egyéni), világbajnok (Párizs, 1957 – tőrcsapat), ötszörös Universiade győztes (1959, 1961, 1963, 1965 – tőr egyéni; 1961 – tőrcsapat).
Hatszoros egyéni, nyolcszoros csapatbajnok.

1957-76 között a válogatott keret tagja. Százhatvanszoros válogatott.
1959-ben a világbajnokságon bronzérmet nyert csapat tagja.
1961-ben, valamint 1967-ben világbajnoki (egyéni) ezüstérmet szerzett.
A tőrcsapattal is számos ezüstérmet begyűjtött a világbajnokságokon (1961, 1962, 1966, 1970). 1973-ban egyéniben világbajnoki bronzérmes.
További eredményei:
– az 1960-as római olimpián csapatban negyedik.
– az 1964-es tokiói olimpián egyéniben és csapatban egyaránt ötödik.
– az 1968-as mexikóvárosi olimpián egyéniben második, csapatban ötödik.
– az 1972-es müncheni olimpián egyéniben ezüstérmes, csapatban negyedik.
1963 a Budapesti Orvostudományi Egyetemen általános orvosi oklevelet szerezett. 1967-ben sebészi szakvizsgát tett, a Semmelweis Kórház alorvosa, a MÁV kórház osztályvezető főorvosa, majd 1996 és 2001 között főigazgatója volt.
1976-ban a montréali olimpián a magyar csapat zászlóvivője. 1980-tól a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) végrehajtó-bizottságának tagja, 1992-1996 között főtitkára. 1980-tól a Nemzetközi Vívószövetség orvosi bizottságának elnöke. 1989-1997 között a Magyar Vívó Szövetség elnöke, valamint kezdetektől a MOB elnökségi tagja. 1995-től a Nemzetközi Olimpiai Bizottság orvosi bizottságának tagja. 1996-2005 között az Európai Vívó Szövetség elnöke. 2000-től a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke. 2006-tól a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. 2013-tól az UNESCO tanácsadó testületének tagja.

Kárpáti Rudolf (Budapest, 1920. július 17. – 1999. február 1.)

Vívó, versenybíró, sportvezető, katonatiszt.
Egyesületei: Budapesti (Budai) Torna Egylet, Vasas, Budapesti Honvéd.
A XX. századi legendás magyar kardvívóiskola utolsó képviselője volt. Négy olimpián indult. Fuchs Jenő mellett az egyetlen, aki két olimpián a fegyvernem mindkét aranyérmét elhódította.
Legnagyobb sportsikerei: kétszeres főiskolai világbajnok (Budapest, 1949 – egyéni és csapat), hatszoros olimpiai bajnok (London, 1948 – csapat, Helsinki, 1952 – csapat; Melbourne, 1956 – egyéni és csapat; Róma, 1960 – egyéni és csapat), hétszeres világbajnok (Brüsszel, 1953 – csapat; Luxemburg, 1954 – egyéni és csapat; Róma, 1955 – Párizs, 1957, Philadelphia, 1958 – csapat; Budapest, 1959 – egyéni), kard egyéniben kétszer (1948, 1955), csapatban négyszer (1947, 1950, 1951, 1959), a párbajtőrcsapattal egyszer (1949) nyert magyar bajnokságot.

1959-ben és 1960-ban az év sportolójának választották.
Sportpályafutása befejezése után évtizedeken át részt vett a Magyar Vívó Szövetség munkájának irányításában. 1977-ben a budapesti szövetség elnökévé választották. Versenybíróként is szerepet vállalt az olimpiai játékokon és a nemzetközi szövetség bírói bizottságának is tagja volt.
1942-ben végzett a Zeneakadémia hegedű tanszakán. 1950-től, mint hivatásos katona, a Magyar Néphadsereg Központi Tisztiházának zenei instruktora, 1961 és 1986 között művészeti vezetője volt. A rendszerváltás után vezérőrnaggyá léptették elő. 1990 és 1994 között a honvédelmi tárca felkérésére szaktanácsadóként működött.
1990-ben az újjáalakult BBTE tiszteletbeli elnökévé választották.
Díjak, elismerések: NOB Olimpiai Érdemrend ezüst fokozata (1990), a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesület alapító elnöke (1991), MOB Érdemérem (1994), Magyar Örökség díj (1998).
2000-ben a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán megalakult a Kárpáti Rudolf Vívóklub, amely hallgatók szakmai gyakorlatában nyújt segítséget.

Kausz István, dr. (Budapest, 1932. augusztus 18.-)

Párbajtőrvívó, öttusázó.
Egyesületei: Bp. Vasas, Bp. Haladás, OSC
Edzője: Tari István
Legnagyobb sportsikerei: Az 1964-es tokiói olimpián a párbajtőrcsapat tagjaként aranyérmet szerzett.
1954-ben főiskolás világbajnok csapatban, 1959-ben egyéniben Universiade-t nyert.
Kétszeres világbajnok (1959, Budapest – párbajtőr csapat; 1962, Buenos Aires – párbajtőr egyéni) és hétszeres magyar bajnok (1957 – párbajtőr egyéni; 1961, 1962, 1963, 1964, 1966, 1969 – párbajtőr csapat).

Az aktív sporttól 1970-ben vonult vissza.
Orvosi diplomát szerzett, orvos, majd sebész főorvos lett. 1966-tól a KSI sportorvosaként is praktizált. 1933-tól a Szent Rókus Kórház osztályvezető főorvosa majd igazgatóhelyettese. Visszavonulása óta a magyar úszóválogatott vezető sportorvosa, több olimpián is részt vett.
Díjak, elismerések: Magyar Népköztársaság sportérdemérem arany fokozat (1988), MOB Érdemérem (2002), Gerevich Aladár emlékérem (2004), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2004), NSSZ Sportolók Egészségéért díj (2008).

Kausz István, dr. (Budapest, 1932. augusztus 18.-)

Párbajtőrvívó, öttusázó.
Egyesületei: Bp. Vasas, Bp. Haladás, OSC
Edzője: Tari István
Legnagyobb sportsikerei: Az 1964-es tokiói olimpián a párbajtőrcsapat tagjaként aranyérmet szerzett.
1954-ben főiskolás világbajnok csapatban, 1959-ben egyéniben Universiade-t nyert.
Kétszeres világbajnok (1959, Budapest – párbajtőr csapat; 1962, Buenos Aires – párbajtőr egyéni) és hétszeres magyar bajnok (1957 – párbajtőr egyéni; 1961, 1962, 1963, 1964, 1966, 1969 – párbajtőr csapat).

Az aktív sporttól 1970-ben vonult vissza.
Orvosi diplomát szerzett, orvos, majd sebész főorvos lett. 1966-tól a KSI sportorvosaként is praktizált. 1933-tól a Szent Rókus Kórház osztályvezető főorvosa majd igazgatóhelyettese. Visszavonulása óta a magyar úszóválogatott vezető sportorvosa, több olimpián is részt vett.
Díjak, elismerések: Magyar Népköztársaság sportérdemérem arany fokozat (1988), MOB Érdemérem (2002), Gerevich Aladár emlékérem (2004), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2004), NSSZ Sportolók Egészségéért díj (2008).

Keresztes Attila (Budapest, 1928. január 18. – Budapest, 2002. szeptember 27.)

Kardvívó, edző.
Egyesületei: Bp. Lokomotív
Legnagyobb sportsikerei: 1954-től a magyar válogatott tagja. Az 1956-os melbourne-i olimpián a kardcsapattal aranyérmet nyer.
1954-ben egyéniben főiskolás világbajnokságot, 1955-ben a kardcsapat tagjaként világbajnokságot nyert.

1956 után New Yorkban telepedett le. Edzőként Peruban dolgozott. Röviddel halála előtt költözött vissza Magyarországra.

Kovács Ádám Pál (Debrecen, Hajdú vármegye, 1912. július 17. – Budapest, 1995. július 8.)

Kardvívó, edző, sportvezető. Fiai, Attila és Tamás, szintén kardvívók.
Egyesületei: BBTE, Ludovika Akadémia SE, Honvéd Tiszti Vívó Klub, Ganz Vasas, illetve Vasas.

Közgazdaságtudományt tanult, majd 1931-ben a Ludovika Akadémia hallgatója lett, ahol 1935-ben végzett. Hivatásos katonatiszt, 1946-ban százados. A háború alatt a tábori, illetve a légvédelmi tüzérségnél szolgált.
1946 és 1956 között a Ganz Vagon- és Gépgyár munkatársa, vezető tervező. 1957-től üzletvezető, a Quint presszó tulajdonosa.
Minden idők legsikeresebb magyar kardvívóinak egyike. Sokszoros magyar bajnok egyéniben és csapatban.
1933-ban a budapesti Eb-n csapatban Európa-bajnok. Csapatvilágbajnoki győzelmeinek színhelyei: Párizs egyéniben és csapatban is (1937), Stockholm (1951), Brüsszel egyéniben és csapatban is (1953), Luxemburg (1954), Róma (1955), Párizs (1957), Philadelphia (1958).
A londoni olimpián győztes kardcsapat tagja (1948). A helsinki olimpián csapatban és egyéniben egyaránt győztes (1952). Melbourne-ben szintén olimpiai bajnok a kardcsapattal, akárcsak Rómában (1960).
1933-tól 1960-ig a válogatott tagja.
1961 és 1963 között a Magyar Vívó Szövetség alelnöke, 1963-tól 1968-ig elnöke.
1968 és 1980 között a Magyar Olimpiai Bizottság tagja.
1968-tól 1980-ig a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) Végrehajtó Bizottságának tagja, a kard szakbizottság elnöke. 1980 és 1988 között a FIE alelnöke, a FIE örökös tagja.
1976-ban elnyerte a Francia Sportérdemérem ezüst fokozatát, 1984-ben NOB érdemrendet 1985-ben Nemzetközi Fair Play életműdíjat kapott. 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést vehette át. A MOB Érdemérem kitüntetettje (1993). Megalakulásakor a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesület posztumusz tagjává választotta.

Kulcsár Győző (Budapest, 1940. október 18.-)

Vívó, mesteredző, sportvezető.
Unokaöccse: Kulcsár Krisztián világbajnok, olimpiai ezüstérmes vívó; unokahúga: Kulcsár Alexa tőrvívó.
Egyesületei: Újpesti Dózsa, MEAFC (Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club), Budapesti Vasas, OSC.
Legnagyobb sportsikereit párbajtőrvívásban aratta; ő a legeredményesebb magyar párbajtőrvívó.
Négyszeres olimpiai bajnok (Tokió, 1964 – csapat; Mexikóváros, 1968 – egyéni és csapat; München, 1972 – csapat). Háromszoros világbajnok (Ankara, 1970 – csapat; Bécs, 1971 – csapat; Hamburg, 1978 – csapat). Universiade-győztes (Budapest, 1965 – csapat), háromszoros BEK-győztes (1964 és 1966 között), valamint nyolcszoros magyar bajnok (1961 és 1971 között, 1962-ben egyéniben is).

Tőrvívásban kétszer nyert magyar bajnokságot (1961, 1963). 1962-től 1979-ig mindkét fegyvernem válogatottjában szerepelt. Három alkalommal is elnyerte az év vívója címet (1968, 1971, 1974).
1968-ban végzett a Budapesti Műszaki Egyetem hőerőgépész szakán. Tizenöt évig dolgozott a Villamosenergia-ipari Kutató Intézetben, majd a Magyar Vívó Szövetség főtitkára lett. 1980-tól 1988-ig töltötte be a szövetségi kapitányi tisztséget, majd évekig edzőként dolgozott Olaszországban, ahol olimpiai bajnok és világversenyeken érmeket szerző tanítványokat nevelt.
Az ezredfordulón hazatért és a Bp. Honvéd párbajtőr szakosztályának irányítója lett. Legsikeresebb tanítványa Nagy Tímea, aki Sydney után Athénben is olimpiai bajnokságot nyert, 2006-ban pedig világbajnoki aranyérmet szerzett.
2005 óta a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagja. 2006 óta a párbajtőrözők szövetségi kapitánya.
Díjak, elismerések: a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesület tagja (2000), a Nemzet Sportolója (2004), MOB Érdemérmes (2004), NOB elnöki különdíjas (2005), valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetettje (2010).

Magay Dániel (Szeged, 1932. április 6.-)

Kardvívó.
Mesterei: Eduardo Armentano, Márki Ferenc
Egyesületei: Bp. Lokomotív, Bp. Törekvés, Pannonia AC
Legnagyobb sportsikerei: 1953-tól tagja a magyar válogatottnak. 1954-ben világbajnokságot nyert a kardcsapattal. Az 1956-os melbourne-i olimpián az aranyérmes csapat tagja.

Az olimpia után az Egyesült Államokban telepedett le, ahol háromszor nyert amerikai bajnoki címet, majd végleg felhagyott a vívással.
Vegyészmérnöki diplomát szerzett, majd egy amerikai vegyészeti vállalatnál dolgozott.
Díjak, elismerések: A BVSC örökös bajnoka (2011)

Marosi Paula /Földessy Ödönné/ (Budapest, 1936. november 3.-)

Tőrvívó
Egyesületei: Bp. Honvéd, Újpesti Dózsa
Edzője: Hátszegi József
Legnagyobb sportsikerei: A magyar tőrcsapat tagjaként két olimpián vett részt. 1964-ben Tokióból egy arany-, majd 1968-ban Mexikóvárosból egy ezüstéremmel tért haza.
Szintén csapatban nyert világbajnokságot 1962-ben.
A tőrcsapattal nyolcszoros magyar bajnok (1961, 1963, 1965, 1966, 1967, 1969, 1970, 1971).

Az aktív sportot 1972-ben fejezte be.
Visszavonulása után a Belügyminisztériumban dolgozott, 1980-ig az Újpesti Dózsa elnökségi tagja volt.

Mendelényi Tamás (Budapest, 1936. május 2. – Várgesztes, 1999. szeptember 6.)

Vívó, edző, testnevelő tanár, Ágoston Judit olimpiai bajnok tőrvívó férje.
Egyesülete: Ganz Vasas, Bp. Vasas, Bp. Honvéd, BVSC
Edzői: Somos Béla
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (1960, Róma – kardcsapat), kétszeres világbajnok (Párizs, 1957 – kardcsapat; Philadelphia, 1958 – kardcsapat), kétszeres magyar bajnok (1956 – kardcsapat; 1964 – kard egyéni).

Húszévesen ifjúsági világbajnokságot nyert. A római olimpián tagja volt a győztes kardcsapatnak. Hat világbajnokságon vett rész, melyekről kétszer hozott haza aranyat. Legjobb egyéni eredménye az 1959-es budapesti világbajnokságon elért második helyezés. 1964-ben a tokiói olimpia előtt vonult vissza a versenysporttól.
Édesapja nyomdokaiba lépve elvégezte az orvostudományi egyetemet. Sebésznek készült, de végül vívó lett belőle.
1973-ban vívó szakedzői oklevelet szerzett, 1975-ben mesteredző lett. Visszavonulása után a Bp. Vasas háromszoros BEK-győztes gárdájának mestere lett, a válogatott felkészítésében is közreműködött. Tanítványai közé tartozott Hammang Ferenc, Kovács Attila, Kovács Tamás és Marót Péter.
A hetvenes évek végén engedéllyel Angliában vállalt edzőséget, és végül kint telepedett le. Ennek következtében disszidensnek nyilvánították, vagyonát elkobozták, kitüntetéseitől megfosztották. Rehabilitációjára halála után került sor 2009-ben.

Mészáros Ervin (Budapest, 1877. április 2. – Budapest, 1940. május 21.)

Vívó, honvéd százados.
Egyesülete: MAC
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (Stockholm, 1912 – kardcsapat), négyszeres magyar bajnok (1900, 1902, 1903, 1904 – tőr egyéni).
Tizenkilenc éves volt, amikor megnyerte a millenniumi kardversenyt (1896) Budapesten. 1900-1904 között négyszer nyerte meg a tőrvívás magyar bajnokságát, azonban az 1904-es és az 1908-as olimpiákon mégsem indulhatott, mert a bécsi hadügyminisztérium nem engedélyezte, hogy a monarchia tisztjei magyar színekben versenyezzenek. Stockholmban tagja volt az aranyérmes kardcsapatnak. Az olimpia kard egyéni versenyén Fuchs Jenő és Békessy Béla mögött végezve a bronzérmet szerezte meg. Az 1925-ös ostendei Európa-bajnokságon egyéni kardvívásban negyedik helyezést ért el.

A budapesti egyetemen jogot hallgatott, majd a honvédtiszti tanfolyam elvégzése után a Magyar Királyi Honvédségnél szolgált. A Magyar Vívószövetség tiszteletbeli elnökségi tagja volt.
Sportberkeken belül Kapitány néven szólították tudása, emberi tartása elismeréseként.

Nagy Ernő (Facsád, 1898. augusztus 2. – Budapest, 1977. december 8.)

A fiumei Haditengerészeti Akadémián végzett 1916-ban tengerészzászlósként. Az otrantói ütközetben (1917. május 25.) is részt vett; a tengeri csata a Monarchia és az antant hadiflottája között zajlott, és osztrák-magyar győzelemmel végződött. Az I. világháború után folyamőrtiszt volt. 1919-től a Magyar AC vívója.
Legnagyobb sportsikerei: Kard- és tőrvívásban egyaránt versenyzett, de nemzetközi szintű eredményeit kardvívásban érte el. Az 1932. évi nyári olimpiai játékokon tagja volt a Gerevich Aladár, Glykais Gyula, Kabos Endre, Nagy Ernő, Petschauer Attila, Piller György összeállítású, olimpiai bajnoki címet nyert magyar kardcsapatnak. Az 1933-as Európa-bajnokságon egyéni kardvívásban 6. helyezést ért el.
A MAC színeiben a kardvívó csapattal ötször nyert országos bajnokságot (1931-1934, 1936), és a hazai bajnok tőrvívócsapatnak (1934) is tagja volt, az 1933-as országos bajnokságon pedig egyéniben lett bronzérmes kardvívásban. Visszavonulása után a Magyar Vívó Szövetség válogató tagja volt, később sikeres oktatói és edzői tevékenységet folytatott. A MAC vívószakosztályának kapitánya volt.

Nagy Tímea /Varga Sándorné/ (Budapest, 1970. augusztus 22.-)

Vívó, gyógypedagógus-logopédus, edző, sportvezető.
Egyesületei: Vasas SC, Budapesti Honvéd SE.
Edzői: Sima István, Kőrösi László, Udvarhelyi Gábor, dr. Móna István, Kulcsár Győző.
Legnagyobb sikerei párbajtőrvívásban: kétszeres olimpiai bajnok egyéniben (Sydney, 2000; Athén, 2004), négyszeres világbajnok csapatban (Essen, 1993; Hága, 1995; Cape Town, 1997; Szöul, 1999), egyéni világbajnok (Torinó, 2006), Európa-bajnok (Keszthely, 1995), összetett Világkupa-győztes (1996), hatszoros Universiade-győztes (Duisburg, 1989 – csapat; Buffalo, 1993 – csapat; Fukuoka, 1995 – egyéni és csapat; Palermo, 1997 – párbajtőr egyéni és csapat).

Tőr- és párbajtőrvívó. 1991-ben váltott fegyvernemet; legnagyobb sikereit párbajtőrvívásban aratta.
1992-ben lett tagja a válogatott keretnek.
Athénban megszerezte Magyarország 150. olimpiai aranyérmét.
Egyéni világbajnoki győzelmét már háromgyermekes édesanyaként érte el, 2006-ban.
A pekingi lett volna élete negyedik olimpiája, de nem sikerült megszereznie az indulás jogát.
1991-ben szakedzői diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán. Elvégezte a Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolát. Okleveles gyógypedagógus-logopédus.
A MOB Nők a sportban bizottságának tagja. A Sportegyesületek Országos Szövetségének alelnöke.
Díjak, elismerések: Athén város és Budapest XII. kerülete díszpolgára. Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2004), az Év sportolója (2006).
2007-ben neki ítélték a vívósport legmagasabb nemzetközi kitüntetését, a Feyerick díjat, amelyet korábban Elek Ilona, Kovács Pál és a hazai szövetség nyert el hazánk részéről. Prima-díjas (2007).

Nébald György (Budapest, 1956. március 9.-)

Kardvívó, edző.
Egyesületei: Budapest Honvéd
Edzője: Pézsa Tibor
Legnagyobb sportsikerei: 1976-ban junior világbajnok. Hatszoros világbajnok (Hamburg, 1987 – kardcsapat; Clermont-Ferrand, 1981 – kardcsapat; Róma, 1982 – kardcsapat; Bercelona, 1985 – kard egyéni; Lyon, 1990 – kard egyéni; Budapest, 1991 – kardcsapat).
Európa-bajnok (Bécs, 1991), és tízszeres magyar bajnok (1981, 1982, 1983, 1984, 1985, 1986, 1990, 1991, 1992).

Az 1988-as szöuli olimpián csapatban aranyérmet nyert, ezen kívül még két olimpián indult (1980 Moszkva, 1992 Barcelona), ahol bronz és ezüstérmet szerzett.
1993-ban fejezte be aktív pályafutását.
Elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karát, valamint szakedzői képesítést szerzett. Ügyvédként is praktizált, majd 2000-től 2004-ig a FIE fegyelmi bizottságában töltött be tisztséget. 2001-ben a Sport Állandó Választottbíróság (MOB) elnökévé választották.
2006-ban a kardvívók szövetségi kapitányává nevezték ki, e tisztségéről 2010-ben mondott le.
Díjak, elismerések: Négyszer lett az év vívója (1985,1987,1988,1990). A Magyar Népköztársaság csillagrendje (1988). Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1992).

Nemere Zoltán (Bokod, Komárom vm., 1942. április 20. – Felgyő, 2001. május 6.)

Párbajtőrvívó, edző
Egyesületei: Csongrádi Honvéd, Vasas, OSC, Bonner Fechtclub, Düsseldorfer, Mülheimer Fechtclub.
Edzői: Mónus Sándor, Forró Sándor, Vass Imre.
Legnagyobb sportsikerei: Kétszeres olimpiai bajnok a párbajtőrcsapattal (Tokió, 1964; Mexikóváros, 1968), háromszoros világbajnok (1965, Párizs – egyéni; 1970, Ankara – csapat; 1971, Bécs – csapat).

Kétszeres főiskolai világbajnok (1965, Budapest – párbajtőr egyéni és csapat).
Hatszoros magyar bajnok (egyéni: 1964, 1966, 1971; csapat: 1966, 1969, 1971).
Vívó szakedzői, majd fogorvosi oklevelet szerzett. 1972-ben az NSZK-ban telepedett le, és Essenben nyitott fogorvosi rendelőt. A vívást német egyesületeknél 1980-ig folytatta.
Díjak, elismerések: Az év magyar vívója (1965).

Osztrics István, dr. (Budapest, 1949. december 25.-)

Párbajtőrvívó
Egyesületei: Budapest Honvéd, OSC.
Edzői: Vass Imre, Sákovics József
Legnagyobb sportsikerei: Az 1972-es müncheni olimpián csapatban aranyérmet szerzett, majd 1978-ban Hamburgban csapatban világbajnokságot nyert. Négyszeres magyar bajnok (1970-ben és 1971-ben a párbajtőrcsapattal, 1972-ben és 1976-ban egyéniben).

Az aktív sportolást 1981-ben fejezte be.
Fogorvosi oklevelet szerzett, majd az aktív sport befejezése után az NSZK-ban telepedett le, ahol fogorvosként dolgozott.

Papp Bertalan (Tiszaföldvár, 1913. szeptember 7. – Budapest, 1992. augusztus 8.)

Vívó, alezredes, kaszkadőredző.
Egyesülete: HTVK, Toldi Miklós SE, Csepeli MTK, Bp. Honvéd SE
Legkiemelkedőbb eredményei: kétszeres olimpiai bajnok a kardcsapattal (London, 1948; Helsinki, 1952), kétszeres világbajnok a kardcsapattal (Brüsszel, 1953; Luxemburg, 1954), hatszoros magyar bajnok (1944, 1946, 1948, 1949, 1951 – kardcsapat; 1947 – kard egyéni).

1947-ben nyerte első és egyetlen egyéni magyar bajnokságát, és ennek köszönhetően került ki a londoni olimpiára. Két olimpián és két világbajnokságon vett részt az aranyérmes együttes tagjaként a legendás Gerevich-Kárpáti-Kovács trió mellett.
A budai önkéntes ezred tagjaként részt vett Buda felszabadításában. Az egykori sporttiszti iskolán kapott képzés révén kaszkadőrszerepeket is vállalt. Több mint nyolcvan filmben szerepelt, köztük az Egri Csillagokban.
Alapítója, versenyzője, majd 1950-től vezetője volt a Bp. Honvéd vívószakosztályának. 1952-től cselgáncsoktató és a cselgáncsszövetség elnöke volt. 1954-től vívóedzőként is tevékenykedett. 1958-tól 1974-ig a Magyar Vívó Szövetség elnökségi tagja volt. 1975-től 1980-ig a Budapesti Honvéd teniszszakosztályát vezette.

Petschauer Attila (Budapest, 1904. december 14. – Dávidfalva /Zavidovo, Szovjetunió/, 1943. január 20.)

Vívó, hírlapíró.
Italo Santelli tanítványa.
Egyesülete: Nemzeti Vívó Club.
Legnagyobb sikerei kardvívásban: kétszeres olimpiai bajnok csapatban (Amszterdam, 1928; Los Angeles, 1932), olimpiai ezüstérmes egyéniben (Amszterdam, 1928), kétszeres Európa-bajnok csapatban (Liege, 1930; Bécs, 1931), egyéniben kétszeres eb ezüstérmes (Budapest, 1926; Liege, 1930) és háromszoros eb bronzérmes (Ostende, 1925; Nápoly, 1929; Bécs, 1931). Az országos kard csapatbajnokság győztese (NVC, 1929).

Az amszterdami olimpia csapatversenyei során – egyedüliként nyújtva 100 %-os teljesítményt a magyar csapatban – mind a húsz asszóját győzelemmel fejezte be. Az aranyérmet eldöntő utolsó, győztes asszót ő vívta. Ugyanott egyéniben csapattársa, az egy évvel később tragikus balesetben elhunyt Tersztyánszky Ödön mögött szerzett ezüstérmet.
Az érettségi után évekig joghallgató volt, majd banktisztviselőként dolgozott.
A los angelesi olimpia után befejezte vívópályafutását. Rövid ideig a hollywoodi filmiparban próbált szerencsét. Hazatérése után Az Est című lap munkatársa lett. Színikritikái és egyéb írásai jól tükrözték színes egyéniségét. A pesti irodalmi, társasági élet és a művészvilág ismert és kedvelt bohém alakja volt.
1942-ben munkaszolgálatra sorozták be, nem sokkal később az ukrán hadszíntérre vezényelték. 1943. január 14. után a doni arcvonal mentén, Novi Gran Hresztiki térségében érte a halál.
2005-ben, születésének századik évfordulója tiszteletére egykori alma materében, a Barcsay utcai gimnáziumban (ma: Madách Imre Gimnázium) márványtáblát avattak a tiszteletére. A zsidó sporthírességek csarnokának tagja (International Jewish Sports Hall of Fame, 1985).
Róla mintázta főhősét Szabó István A napfény íze című filmjében.

Pézsa Tibor (Esztergom, 1935. november 15.-)

Vívó, testnevelő tanár, vívómester, sportvezető
Fegyverneme: kard.
Egyesületei: Esztergomi Vasas (1953–1954); TF-Haladás (1955–1956); Bp. Honvéd (1957–1973).
Edzői: Bujnovszki István, Szűcs János.

Első nemzetközi sikerét a párizsi Universiadén aratta 1957-ben, amikor a kardcsapattal aranyérmet nyert. Az Universiadékon a továbbiakban még négy arany- és egy bronzérmet szerzett. Porto Allegrében volt a legeredményesebb: egyéniben és csapatban is győzni tudott (1963).
1961-től aktív pályafutása végéig tagja volt a válogatott keretnek.
1962-ben a világbajnokságon csapatban második helyen végzett. Első világbajnoki csapatgyőzelmét 1966-ban szerezte meg Moszkvában, ugyanott bronzérmes lett az egyéni versenyben. 1970-ben, Ankarában egyéni világbajnok lett, a csapat tagjaként ezüstérmes. A világbajnokságokon további két ezüst- és két bronzérmet nyert.
A tokiói olimpián kard egyéniben olimpiai bajnok lett (1964), négy évvel később Mexikóvárosban egyéniben és csapatban egyaránt bronzérmet szerzett (1968). Harmadik olimpiáján, Münchenben a bronzérmes kardcsapat tagja volt (1972).
Három alkalommal választották meg az év vívójának Magyarországon (1964, 1966, 1970). Négyszeres egyéni, kétszeres magyar csapatbajnok.
1973-ban felhagyott a versenyzéssel, edzőként dolgozott tovább. Tanítványa volt az olimpiai bajnok Nébald György is.
1960-ban vette át testnevelő tanári oklevelét a TF-en, négy évvel később edzői képesítést szerzett ugyanott.
1972 és 1985 között a Honvéd vívószakosztályának vezetője, 1978-tól – immár mint mesteredző – 1982-ig a kardválogatott vezetőedzője volt.
A 80-as évek második felében a Német Szövetségi Köztársaságban dolgozott. 1989-ben a Bp. Honvéd szaktanácsadója lett.
2005 óta irányítja a BSE Pézsa Tibor Vívóakadémiát, amely az utánpótlással foglalkozik.
Szülővárosában sportcsarnokot neveztek el róla.

Piller /Jekelfalussy/ György (Eger, 1899. június 19. – San Francisco, 1960. szeptember 6.)

Vívó, edző, sportvezető.
Egyesülete: Magyar Athletikai Club (MAC).
Mesterei: Toller Antal, Borsody László, Gellér Alfréd.
Legkiemelkedőbb eredményei kardvívásban: kétszeres olimpiai bajnok (Los Angeles, 1932 – egyéni és csapat: Gerevich Aladár, Glykais Gyula, Kabos Endre, Nagy Ernő, Petschauer Attila), hatszoros Európa-bajnok (Liẻge, 1930 – egyéni és csapat; Bécs, 1931 – egyéni és csapat; Budapest, 1933 – csapat; Varsó, 1934 – csapat).
1927 és 1934 között tőr- és kardvívásban tizenkétszeres magyar bajnok. Legsikeresebb éve: 1931, amikor megnyerte a kard egyéni és csapat-, és a tőr egyéni bajnokságot, valamint 1932, amikor két olimpiai bajnoki címe mellé kard egyéniben és csapatban megszerezte a magyar bajnoki címet is.

Ludovika Akadémiát végzett. A Sporttanár és Vívómesterképző Intézet (SPOTI) elvégzése után a honvéd sportoktató tanfolyamon több sportágat is tanított, a Ludovika Akadémián, majd a hadiakadémián a vívás tanára volt. Sokoldalú műveltsége és pedagógiai érzéke nagy hatással volt tanítványaira.
1933-ban a Magyar Királyi Testőrséghez helyezték át alezredesi rangban. Ugyanakkor a vívóválogatott kapitánya lett.
Szovjet hadifogságba esett. A háború után katonai pályafutása véget ért, de a vívás továbbra is központi szerepet töltött be életében. A Budapesti Vasas edzője lett.
Irányításával a vívóválogatott húsz év alatt négy olimpiára jutott el, és nyolc aranyérmet szerzett.
Az 1956-os Melbourne-i olimpiát követően az Egyesült Államokban lelt otthonra, már súlyos betegen.
Tiszteletére egri szülőházának falára emléktáblát avattak, amely egyben a magyar kardvívás legnagyobb korszakának is emléket állít.

Pósta Sándor, dr. (Pánd, 1888. szeptember 25. – Bp., 1952. november 4.)

Vívó, fogorvos (arc- és szájsebész)
Baján nevelkedett, a ciszteri rend főgimnáziumában tanult. Eminens tanuló volt, a testnevelés, földrajz és történelem tantárgyakban különösen eredményes. A vívással gimnáziumi tanára, Vágó Rezső vívóiskolájában ismerkedett meg. 1905-ben, az iskolai szünidő alatt találkozott Italo Santellivel, aki a Nemzeti Szálló dísztermében tartotta hathetes tanfolyamát.
A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemre járt, 1912-ben szerezte meg orvosi diplomáját. Tanulmányai mellett rendszeresen vívott. Több neves szakemberrel dolgozott, köztük Gerentsér Lászlóval. Fő fegyverneme a kard volt. Egyetemi évei alatt egyesülete, a Pozsonyi Vívó Egylet tagjaként szép eredményeket ért el.
Az első világháborúban a fronton szolgált; súlyos sebesülést szerzett. Felépülése után ismét kapcsolatba lépett Santelli mesterrel, és 1920-ban belépett a Műegyetemi Atlétikai és Football Clubba.
1922-ben és 1924-ben magyar bajnoki címet nyert kard egyéniben.
Az 1924-es párizsi olimpiára történő eljutásának összes költségének finanszírozását Baja város képviselőtestülete vállalta. Pósta mindhárom olimpai érmet megszerezte. A kardcsapat (Berty László, Garay János, Rády József, Schenker Zoltán, Széchy László, Tersztyánszky Ödön, Uhlyarik Jenő) tagjaként előbb ezüstérmet nyert, egyéniben azonban nem talált legyőzőre, a tőrcsapattal (Berty László, Lichteneckert István, Schenker Zoltán, Tersztyánszky Ödön) pedig bronzérmet szerzett.
Az olimpiát követően mesterének, Santellinek segített asszóztatni, miáltal a szövetség megvonta amatőr státuszát: nem versenyezhetett többé.

A továbbiakban orvosi hivatásának élt, miközben rendkívüli sokoldalúsága számos területen megmutatkozott: több nyelven beszélt, tolmácsi feladatokat is vállalt. Remek karikatúrákat készített, festett, illetve cikkezett sport- és napilapokba is. A zeneszerzéssel is megpróbálkozott, s már gimnáziumi éveiben is fellépett színdarabokban.
Baján az ő nevét viseli a városi sportcsarnok. Dunaharasztiban utcát neveztek el róla.

Rády József (Szekszárd, 1884. szeptember 22. – Balatonkenese, 1957. október 11.)

Vívó, huszár ezredes.
Egyesülete: MAC
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (Amszterdam, 1928 – kardcsapat), Európa-bajnok (Liège, 1930 – kardcsapat), tizenkétszeres magyar bajnok (1922, 1924, 1925, 1926, 1928 – kardcsapat; 1925, 1926, 1927, 1928 – tőrcsapat; 1926,1929 – kard egyéni; 1927 – tőr egyéni).

Két olimpián indult, két érmet nyert (1924 – kardcsapat ezüst; 1928 – kardcsapat arany). Az első világháború volt az oka annak, hogy negyven éves volt, mikor eljutott élete első olimpiájára (Párizs).
A párbajtőrvívás hazai úttörőinek egyike volt. 1933-ban fejezte be az aktív sportolást, majd évekig a Magyar Vívó Szövetség egyik vezetője volt.

Rajczy /Rasztovich/ Imre, dr. (Szombathely, 1911. november 8. – Buenos Aires, 1978. március 31.)

Vívó, edző, az államtudományok doktora.
Egyesülete: BEAC
Edzői: Gerentsér László
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok (Berlin, 1936 – kardcsapat), világbajnok (Párizs, 1937 – kardcsapat), kétszeres Európa-bajnok (Varsó, 1934 – kardcsapat; Lausanne, 1935 – kardcsapat), magyar bajnok (1937).

A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club híres vívószakosztályán fejlődött. 1935-ben főiskolai világbajnokságot nyert kard egyéniben és csapatban is. Pályafutása legértékesebb egyéni sikerét 1940-ben Velencében aratta, ahol a Tersztyánszky emlékversenyen hat olasz ellenfele legyőzésével az első helyen végzett.
1935-ben a budapesti államtudományi egyetemen doktori diplomát szerzett. 1941-től a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportegyesületek Országos központjának főtitkára. A MOB-ban is titkárként tevékenykedett. 1943-tól miniszteri titkár a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumban.
1945-ben emigrált, Argentínában telepedett le családjával. Tíz évig az argentin válogatott edzője volt. 1955-től az Argentin Olimpiai Bizottság titkára. Sportvezetői minőségben részt vett a Melbourne-i olimpián. Az 1961-es Buenos Aires-i vívó-világbajnokság rendezője volt.

Rajcsányi László (Budapest, 1907. február 16. – 1992. szeptember 5.)

Vívó, sportvezető.
Egyesületei: Wesselényi Vívó Club, BSE, Magyar Atlétikai Club, Barátság SE, Vasas SC, Budapesti Petőfi SE.
Mesterei: Schlotzer Gáspár, Borsody László, Italo Santelli.
Legnagyobb sportsikerei kardvívásban: háromszoros olimpiai bajnok csapatban (Berlin, 1936; London, 1948; Helsinki, 1952), háromszoros csapatvilágbajnok (Párizs, 1937; Stockholm, 1951; Brüsszel, 1953), kétszeres főiskolai világbajnok (Párizs, 1928 – egyéni és csapat).
1934 és 1952 között tíz magyar bajnoki címet szerzett kardvívásban: kettőt egyéniben, a többit csapatban.
1935-ben megnyerte az Újpesti Torna Egylet megalakulásának ötvenedik évfordulója tiszteletére a Vigadóban rendezett nemzetközi, ún. jubiláris kardversenyt, ahol a kor legjobb vívói jelentek meg.

A Királyi József Műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát. A fővárosi közigazgatásban dolgozott csaknem negyven éven át.
1939-től 1945-ig a Képes Sport című lap alapító kiadója és felelős szerkesztője volt.
1956-ban a vívószövetség elnökévé választották. A forradalom bukása után félreállították, hosszú ideig mellőzték.
1989-ben, a negyvenhárom évvel azelőtti belügyminisztériumi rendelet következtében megszűntetett Magyar Athletikai Club újjáalakulásakor az egyesület alelnökévé, egy évvel később – dr. Szerbák Elek elnök halála után – elnökévé választották.

Rejtő Ildikó /Ujlaky Jenőné, dr. Sági Györgyné/ (Budapest, 1937. május 11.-)

Vívó, edző.
Egyesületei: Budapesti Bástya (Budapesti Petőfi) Tervhivatal, Elektromos, Újpesti Dózsa.
Edzői: Gellér Alfréd, Hatz József.
Legnagyobb sportsikerei: kétszeres ifjúsági világbajnok ((Luxemburg, 1956; Varsó, 1957 – tőr egyéni), kétszeres olimpiai bajnok (Tokió, 1964 – tőr egyéni és csapat), ötszörös világbajnok (Budapest, 1959; Buenos Aires, 1962 – tőrcsapat; Gdańsk, 1963 – tőr egyéni; Montreal 1967; Göteborg, 1973 – tőrcsapat), BEK-győztes (Torino, 1970).

Öt olimpián indult és mindig éremmel tért haza. A balkezes klasszis pályafutása huszonhárom éve alatt hét olimpiai és tizenöt világbajnoki érmet szerzett. Egyéniben hatszoros (1958, 1961, 1962, 1969, 1970, 1972), csapatban tizenkétszeres magyar bajnok (1961, 1963, 1965, 1966, 1967, 1969, 1970, 1971, 1974, 1977, 1978, 1980).
1963-ban és 1964-ben az év sportolója volt. Ötször választották meg az év vívójának (1964-ben, valamint 1968 és 1971 között minden évben).
Visszavonulása után az Újpesti Dózsa SC, majd a Bp. Honvéd SE vívószakosztályainak szakmai irányításában vett részt.
1975-ben edzői oklevelet szerzett a Testnevelési Főiskolán.
A kilencvenes években újra tőrt ragadott, és sikert sikerre halmozott a veterán világ- és Európa-bajnokságokon: 1995-ben Európa-bajnok, 1999-ben világbajnok lett.
Díjak, elismerések: Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozata (1982), MOB Érdemérem (2000), a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesület tagja.
Zsivótzky Gyula halálát követően választották a Nemzet Sportolói közé (2007).

Schenker /Ozoray/ Zoltán (Váradszentmárton, 1880. október 13. – Budapest, 1966. augusztus 25.)

Vívó, katonatiszt, edző, sportíró.
Egyesülete: Szegedi VC, Wesselényi VC, HTVK
Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bajnok a kardcsapattal (Stockholm, 1912), háromszoros magyar bajnok (1922, 1924 – tőr egyéni, 1923 – kardcsapat).
Három olimpián vett részt, három érmet nyert (1912 – kardcsapat arany; 1924 – kardcsapat ezüst; 1924 – tőrcsapat bronz). Egyéniben kétszer is negyedik helyezést ért el az olimpiákon (1912, 1924).

Bécsújhelyen végezte a tiszti iskolát. A monarchia katonatisztjeként az 1908-as olimpián nem indulhatott magyar színekben.
Élete végéig gyakorló vívómester volt és szakcikkeket írt. 1958-ban jelent meg a modern magyar kardvívásról szóló könyve, melyet később német (1961) és lengyel (1962) nyelven is kiadtak.

Schmitt Pál (Budapest, 1942. május 13.-)

Párbajtőrvívó, sportvezető, sportdiplomata, diplomata, politikus. Felesége Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornász
Egyesülete: a Budapesti Vörös Meteor, és annak jogutódjai, a VM Egyetértés és az MTK VM.
Legnagyobb sikerei: kétszeres olimpiai bajnok a párbajtőrcsapat tagjaként (1968-ban Mexikóban és 1972-ben Münchenben), ugyancsak kétszeres világbajnok csapatban. Egyéniben Világkupa győztes és kétszeres magyar bajnok.

1977-ben fejezte be a versenyzést sérülés miatt.
Közgazdászdiplomája megszerzése után a Hugarhotels szálloda vállalatnál dolgozott különböző beosztásokban, majd 1981-től a Népstadion és Intézményei főigazgatója lett. 1983 és 1986 között az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökhelyettese, egyben a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. 1989-től a Magyar Olimpiai Bizottság Elnöke lemondásáig (2010). 1985 és 1990 között ő volt a Magyar Olimpiai Akadémia első elnöke. 1983-tól a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, 1995 és 1999 között alelnöke. A NOB protokoll főnöki, a Sport és Környezetvédelmi Bizottság elnöki, az Olimpikonok Világszövetsége elnöki tisztét is betöltötte.
1993–1997 között madridi, 1998-2002 között berni nagykövet. 2003-2007 között a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség egyik alelnöke. 2004-2010 között az Európai Parlament tagja, 2009–2010 között egyik alelnöke. 2010. május 14-től augusztus 5-ig az Országgyűlés elnöke. 2010. június 29-én az Országgyűlés megválasztotta a Magyar Köztársaság elnökének, mely posztot lemondásáig (2012) betöltötte.

Szabó Bence (Budapest, 1962. június 14.-)

Kardvívó
Egyesületei: Újpesti Dózsa, ÚTE
Edzői: Jakab László, Zarándi Csaba
Legnagyobb sportsikerei: Négy olimpián indult, összesen két ezüstérmet (1992, Barcelona; 1996, Atlanta – kardcsapat), és két aranyérmet szerzett (1988, Szöul – kardcsapat; 1992, Barcelona – kard egyéni).
Pályafutása során hét világbajnoki érmet szerzett, ebből kettő aranyérem (1991, Budapest; 1993, Essen – kardcsapat).
Kétszeres Európa-bajnok, 1991-ben egyéniben és csapatban is győzött.
Kilencszer nyert Magyar bajnokságot (1985, 1987, 1988, 1989, 1993, 1994 – kardcsapat; 1989, 1990, 1991 – kard egyéni).

Az 1996-os atlantai olimpia után fejezte be versenyzői pályafutását.
Elvégezte a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát. 1992-ben az Európai Vívó Szövetség versenyzői bizottságának tagja lett, majd az Újpesti TE ügyvezető elnökévé választották, ezt a tisztséget 2001-ig töltötte be. 1992 és 2005 között a Magyar Vívószövetség elnökségi tagjaként is tevékenykedett. 2001 és 2005 között a vívó-válogatott szövetségi kapitánya volt, majd a venezuelai vívó-válogatott technikai igazgatója lett.
2011-ben ő lett a MOB sportigazgatója, 2012-ben pedig főtitkárrá nevezték ki.

Szekeres Pál (Budapest, 1964. szeptember 22.-)

Tőr- és kardvívó, sportvezető.
Egyesületei: Újpesti Dózsa, Budapesti Vasutas SC.
Legjelentősebb sikerei: olimpiai (Szöul, 1988) és világbajnoki bronzérem a tőrcsapat tagjaként. Súlyos autóbalesete után kerekesszékbe kényszerülve is folytatta vívói pályafutását. Paralimpián Barcelonában 1992-ben tőrvívásban, Atlantában 1996-ban tőr- és kardvívásban is aranyérmes, tőrvívásban 2000-ben Sydneyben, 2004-ben Athénban és 2008-ban Pekingben egyaránt bronzérmes. Az egyetlen sportoló a világon, aki olimpián és paralimpián is érmet tudott nyerni.

1992-ben szerzett szakedzői diplomát a Testnevelési Egyetemen. Ezt követően a Mozgáskorlátozottak Sportszövetségének alelnöke lett. 1999-ben az Ifjúsági és Sportminisztérium fogyatékosok sportjával foglalkozó helyettes államtitkárává nevezték ki.
2005-től a Mozgáskorlátozottak Sportszövetségének elnöke.
2010-től a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának a sport területen dolgozó helyettes államtitkára.
Számos magas nemzetközi sportdiplomáciai tisztséget is betölt.

Szilágyi Áron (Budapest, 1990. január 14.-)

A Vasas SC kardvívója. Kilenc éves korában kezdett vívni. Nevelőedzője Gerevich György volt. A szeretett mester 2008-ban bekövetkezett tragikus halála óta Somlai Béla mesteredző irányításával dolgozik.
Első kiemelkedő nemzetközi sikerét a junior Európa-bajnokságon érte el, 2006-ban: megnyerte a kard egyéni versenyt.
2007-ben csak úgy záporoztak a tusok és a győzelmek: a kadett Eb-n egyéniben és csapatban is győztes volt, valamint egyéni ezüstérmet nyert a kadett világbajnokságon. Megszerezte felnőtt csapat-világbajnoki címét Szentpéterváron, míg a junior Eb-n egyéniben és csapatban egyaránt ezüstérmes lett.
A 2008-as junior vb-n az aranyérmes magyar csapat tagja volt. Az amszterdami junior Eb-n ezüstérmet nyert a csapattal.
A pekingi olimpián a legjobb egyéni helyezést érte el a magyarok közül: 15. lett. A csapat a 7. helyen végzett.
És még mindig ugyanabban az évben csapatban és egyéniben is magyar bajnoki címet szerzett.
2009-ben a junior vb-n a magyar kardcsapat megvédte előző évi címét, Áron egyéniben ezüstérmes lett.
A debreceni U23-as Európa-bajnokságon nem talált legyőzőre. A felnőtt világbajnokságon egyéniben 13. lett, csapatban bronzérmet szerzett. A junior Európa-bajnokságon egyéniben győzött, csapatban a 6. helyet érte el.
A 2010-es junior vb-n harmadik, csapatban 9. lett.
Eddigi legjobb helyezése a világranglistán: 4.
A 2011-es cataniai világbajnokságon csapatban és egyéniben is a 6. helyen zárt. A sheffieldi Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, a csapat ugyanott hatodik lett.
Csapatban háromszoros, egyéniben kétszeres magyar bajnok.
2012-ben Chicagóban megnyerte a Világkupát.
2012-ben egymaga képviselte szakágában a magyar színeket a londoni olimpián, ahol a játékok első magyar aranyát ő szerezte.
2010-ben érettségizett a Fazekas Mihály Gimnáziumban, ahol matematika tagozatra járt.
Az ELTE Nemzetközi tanulmányok alapképzési szakát végzi, s hamarosan megkezdi pszichológiai tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetemen.
A legnagyobb elismerések és a legmagasabb kitüntetések: az év magyar junior vívója (2006, 2009), Junior Prima díj (2010), az év vívója (2011), Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2012), Budapest díszpolgára (2012).

Tersztyánszky Ödön, vitéz (Csákvár, 1890. március 6. – Budapest, 1929. június 21.)

Vívó, katonatiszt.
Egyesülete: Debreceni Vívó Club, Magyar Athletikai Club (MAC).
Mesterei: Borsody László, Italo Santelli.
Legnagyobb sikerei: kétszeres olimpiai bajnok (Amszterdam, 1928 – kard egyéni és csapat), olimpiai ezüstérmes (Párizs, 1924 – kardcsapat), Eb-ezüstérmes (Vichy, 1927 – kard egyéni), illetve olimpiai bronzérmes (Párizs, 1924 – tőr egyéni).

Tőr- és kardvívó, sokszoros magyar bajnok és válogatott volt mindkét fegyvernemben.
Hivatásos katonatiszt, remek lovas és céllövő. Az első világháborúban súlyosan megsebesült, hadifogságba esett, Szibériába hurcolták. Kalandos körülmények között megszökött, de később visszatért a frontra.
A szökése során elszenvedett súlyos sérülése miatt kényszerült megtanulni bal kézzel írni, vívni és lőni.
Sokoldalúan művelt, több nyelven beszélő, az irodalom és a képzőművészetek iránt fogékony ember volt. Szerénysége és példás sportszerűsége miatt sporttársai és ellenfelei körében nagy tiszteletnek örvendett.
Az I. magyar honvéd gyalogezred helyettes parancsnoka volt. 1929 júniusában – egy katonai hadgyakorlatot követően – a solymári úton motorkerékpárjával fának ütközött, hogy kikerülje az előtte haladó szénásszekérről váratlanul leugró asszonyt. Súlyos sérüléseibe nyolc nappal később belehalt.
Alig egy évvel élete olimpiája után bekövetkezett tragikus, korai halála megrázta a közvéleményt. Katona- és sporttársai – itthon és külföldön – egyaránt gyászolták.
Szülővárosában a nevét viseli a helyi sportközpont.
Solymáron utcát neveztek el róla és emlékoszlopot avattak a tiszteletére.

Tordasi /Schwarczenberger/ Ildikó (Budapest, 1951. szeptember 9.-)

Vívó, edző.
Fegyvernem: tőr.
Egyesületei: MTK (1964–1968), Egyetértés SC, illetve VM Egyetértés SK (1968–1974), MTK-VM (1975–1982). Edzői: Szombathelyi Béla, Szőcs Bertalan.
A hatvanas évek végén tűnt fel, előbb ifjúsági, majd junior országos bajnoki címet szerzett.

1971-ben ezüstéremmel mutatkozott be a bécsi világbajnokságon a tőrcsapat tagjaként. Ugyanabban az évben a junior vb-n egyéni aranyérmet szerzett és – szintén egyéniben – megnyerte a magyar bajnokságot. Az év magyar ifjúsági sportolójává választották.
A müncheni olimpián a Bóbis Ildikó, Rónay Ildikó, Szolnoki Mária, Tordasi Ildikó összetételű tőrcsapat ezüstérmet nyert.
Világbajnoki aranyérmét csapatban szerezte 1973-ban, Göteborgban. Ugyanott egyéniben második lett. A világbajnokságokon 1982-ig további öt ezüst- és három bronzérmet szerzett.
1976-ban érte el legnagyobb sikerét: egyéni olimpiai bajnok lett Montréalban. Csapatban Bóbis Ildikóval, Kovács Edittel és Maros Magdával a harmadik helyen végzett.
1980-ban, Moszkvában a Kovács Edit, Maros Magda, Stefanek Gertrúd, Szőcs Zsuzsanna, Tordasi Ildikó összeállításban versenyző tőrcsapat olimpiai bronzérmet szerzett.
1973-ban és 1976-ban az év magyar sportolónőjének, 1973-ban, 1976-ban, 1977-ben és 1979-ben az év vívónőjének választották. Háromszoros magyar bajnok egyéniben és csapatban is. 1982-ig a válogatott keret tagja volt.
1985-ben edzői oklevelet szerzett, és visszavonulása után egyesületében dolgozott; az utánpótlás képzésével foglalkozott.

Tóth Péter, dr. (Budapest, 1882. július 12. – Budapest, 1967. február 28.)

Vívó, fővárosi tiszti ügyész, sportíró.
Egyesülete: MAC
Legkiemelkedőbb eredményei: kétszeres olimpiai bajnok (London, 1908 – kardcsapat; Stockholm, 1912 – kardcsapat), Európa-bajnoki ezüstérmes (Bécs, 1931 – tőrcsapat), tizenhatszoros magyar bajnok (1907, 1908, 1909, 1911, 1913, 1914, 1920, 1921 – tőr egyéni; 1925, 1928, 1934 – tőrcsapat; 1910, 1911 – kard egyéni; 1912, 1922, 1926 – kardcsapat).

Az első világháború előtt legkiválóbb vívóink egyike volt, kard- és tőrvívásban egyaránt kiváló eredményeket ért el. Három olimpián vett részt (1908, 1912, 1928). Legjobb hivatalos egyéni eredménye a londoni olimpián elért ötödik helyezés, azonban az 1906-os nem hivatalos athéni versenyen harmadik helyezést ért el kardvívásban.
A második világháború után méltatlan sorsa jutott, földmérők segédmunkásaként dolgozott. Később a sportág elméletével és történetével foglalkozott, több szakcikke jelent meg a Népsport hasábjain.
1913-ban részt vett a Nemzetközi Vívószövetség alapító ülésén.
Autóbaleset következtében hunyt el.

Werkner Lajos (Budapest, 1883. október 23. – Budapest, 1943. november 12.)

Vívó, gyárigazgató.
Egyesületei: MAFC, Nemzeti Vívó Club
Legkiemelkedőbb eredményei: kétszeres olimpiai bajnok (London, 1908 – kardcsapat; Stockholm, 1912 – kardcsapat), ötszörös magyar bajnok (1912, 1913, 1914 – kard egyéni; 1913, 1914 – kardcsapat).
Két olimpián vett részt, legjobb egyéni eredménye a londoni olimpián elért hatodik helyezés volt. Ötször volt a magyar válogatott csapat tagja. Sportpályafutásának az első világháború vetett véget.

Gépészmérnöki diplomát szerzett, később gyárigazgató lett és igazgatósági tagja volt a Gyáriparosok Országos Szövetségének.
1914-ben segítette Nagy Bélát a Magyar Vívó Szövetség megalapításában. 1924-ig az NVC tagja volt, majd a Tisza István vívóklub ügyvezetőjeként tevékenykedett.
60 éves korában hunyt el.

Advertisements