Vívás sporttörténet

Vívás

A vívás olyan páros viadal, amelyben az egymással szemben álló ellenfelek különleges vágó- vagy szúrófegyverükkel támadnak és védekeznek, a meghatározott szabályok és feltételek betartásával. A vívás szakágai: tőr-, párbajtőr- és kardvívás.

Történet

A vívás eredete homályba vész. Tény, hogy a könnyen kalapálható rezet már az i. e. V. évezred második felében ismerték, és i. e. 13–12-ben már a vasat is használták. A kínaiak i. e. 2000 körül már vasból készítettek kardot is.
Egyiptomban főleg a botvívást gyakorolták. A görögök iskoláikban tanították a fegyverek használatát, de az ókori olimpiák műsorán nem szerepelt a vívás. A rómaiak kitűnően szervezett, jól képzett hadseregében a katonákat vívómesterek oktatták. Az igazi vívás azonban gladiátoriskolákban fejlődött. A középkorban vívásról a katonai élet, a lovagi tornák, a perdöntő bajvívások és párbajok területén esik szó.
A mai modern vívás alapjait a feudalizmus korában kialakult ún. lovagi vívásban kell keresnünk. Ennek sajátosságai az előretartott pajzs mögül mért vágások, esetleg szúrások, melyeket lóhátról végeztek. A lóhátról lekerült harcosok küzdelmét a földön a birkózás döntötte el. A küzdelmeket mindig döntnökök vezették (igazlátók). A 13. századtól az egész testet befedő páncél magával hozta a kard átütőerejének növelését (másfélkezes lovagi kard).
A 14–15. században a perdöntő bajvívásoknál csökkent a pajzs szerepe, s a kétkezes pallosoknál már nem is használták. Később a páncél – a mellvért kivételével – eltűnt, majd megjelent az egyenes pengéjű szúró-vágó fegyvertípus a rapier (a mai párbajtőr elődje). Kelet felől a hajlított pengéjű szablya (a mai kard őse) nyert mind nagyobb teret. Végül a 16. században megjelent a könnyebb, hajlékonyabb pengéjű ún. feuret (a mai tőr elődje).
A vívás ugrásszerű fejlődése a reneszánszkor és az újkor határán volt észlelhető. A modern vívástechnika alapjait az észak-olaszok alakították ki: elhagyták – a pajzs, a mellvért és a sisak kivételével – a nehézpáncélzatot, és eredményesen használták a vágásra és szúrásra alkalmas ún. tőrkardot. Megkérdőjelezték a védekezés és támadás megosztottságát, és a védekezést alárendelték a támadótechnika rendszerének.
A 16. század végére a támadás és védekezés egyensúlyba került, ekkor már könnyebb fegyvereket készítettek, és ez újabb lökést adott a fejlődésnek. A 17. században Észak-Olaszország idegen hódítók martaléka lett, s a városállamok elvesztették európai vezető szerepüket. Az addig is jelentős francia vívás – az ide telepedett olasz mesterek és az újból divatba jött párbajozás hatására – meghatározó szerephez jutott. Átdolgozták a parádrendszert, és a cselek, körzések finom variációival az egyéni szellemes vívómodornak engedtek teret.
A 18. század végétől a dróthálóból készült fejvéd megjelenésével, valamint a könnyebb gyakorlófegyverek használatával eldöntötték az akadémizmus és a találatra történő vívás közötti vitát. A risorgimento hatására az olasz vívóélet is pezsgésnek indult, és az olasz szúróiskola sajátosságait átültették a kardvívásba is (könyökből való pengevezetés). Bevezették és látványossá tették a korszerű mozgékony lábmunkát. A római Scuola Magistrale kiváló mestere, a milánói Radaelli elgondolása alapján kialakították és rendszerbe foglalták a modern, sportszerű kardvívást.
A magyarok a régi magyar csuklóvívást ötvözték a könyökből való pengevezetéssel, s a vonal-védőrendszer helyett a terc-kvart-kvint védőrendszert használva s az olasz lábmunkát továbbfejlesztve megalapozták az 1960-ig tartó kardhegemóniát.
Az 1880-as években Nyugat-Európában már megjelent a női tőrvívás is, mégis közel fél évszázad telt el, amíg a vívónők részt vehettek a nagy nemzetközi versenyeken.

A Nemzetközi Vívó Szövetséget (Fédération Internationale d’Escrime, FIE) 1913-ban alapították Párizsban a belga, a brit, a cseh, a francia, a holland, a magyar, a német, az olasz és a norvég szövetség képviselői. A Magyar Vívó Szövetséget az alakuló ülésen Nagy Béla, a FIE akkor megválasztott alelnöke és az első tételes vívószabálykönyv megalkotója, valamint Tóth Péter képviselte.
A FIE alelnöke 1981-től Kovács Pál, örökös tiszteletbeli tag volt. A FIE különböző bizottságaiban mindig dolgoztak magyar szakemberek: Elek Ilona, örökös tiszteletbeli tag, Balthazár Lajos, Kamuti Jenő, Kárpáti Rudolf, Székely Tibor és mások.
Az 1896-ban újraélesztett olimpiai játékokon – annak ellenére, hogy a Nemzetközi Vívószövetség csak 1913-ban alakult meg – már szerepelt a vívás (férfitőr, párbajtőr, kard egyéni számokban). 1908-tól a párbajtőr- és kardcsapat, 1920-tól a férfi tőrcsapat, 1924-től a női tőr egyéni, 1960-tól a női tőrcsapat, 1996-tól pedig a női párbajtőr egyéni és csapat került az olimpiák műsorára.
1921–1935 között az olimpiák közötti időszakokban rendezték meg az Európa-bajnokságokat, melyeket 1991 óta ismét felújítottak. 1937-től kezdve rendeznek világbajnokságokat az olimpiák közötti időszakokban, illetve az olimpián nem szereplő számokban az olimpia évében.
A FIE hivatalos versenyei: az olimpiai játékok, a világbajnokság és a 20 éven aluliak világbajnoksága. A világbajnokságok és az olimpiai versenyek műsorán nyolc versenyszám szerepel: négy egyéni és négy csapatverseny (férfi tőr, női tőr, párbajtőr és kard). A 20 éven aluliak világbajnoksága négy egyéni versenyszámból áll. Ezenkívül jelentősek az „A” kategóriás nemzetközi vívóversenyek, így a Bajnokcsapatok Európa Kupája, melyet négy fegyvernemben rendeznek meg, továbbá a Tilly Endre tőr-, Tokaj Expressz párbajtőr- és Hungária Kupa kardverseny.
Az olimpiákon, a világ- és Európa-bajnokságokon 1896–2002 között az éremtáblázaton a sorrend a következő: 1. Oroszország (Szovjetunió is) 137 arany-, 83 ezüst-, 83 bronzérem, 2. Olaszország 135 arany-, 128 ezüst-, 133 bronzérem, 3. Magyarország 131 arany-, 109 ezüst-, 110 bronzérem.

Magyarországon a lovagi játékok divatja az Anjou-királyok idején honosodott meg és Zsigmond, valamint Mátyás alatt élte virágkorát. A 16–17. században a törökökkel folytatott párharcok során fejlődött a kardvívás.
Az 1800-as évek első negyedétől a vívás nagyobb lendületet vett. A modern értelemben vett vívást egyrészt olasz és francia mesterek – Friedrich (Friederich) Ferenc, Clair Ignác, Chappon Lajos, Biasini Gaetano és Martinengo Nándor –, másrészt külföldön tanulmányúton járt magyar mesterek oktatták.
Pesten, Pozsonyban, Kolozsváron, majd több más városban vívóiskolák alakultak. 1825-ben létrejöttek az első vívóegyesületek: Pesti Nemzeti Vívó Intézet, Első Magyar Pozsonyi Vívó Egylet. A Pesti Nemzeti Vívó Intézet első vívómesterénél 1831-ben jelentkezett tanítványnak egy tizenkét éves fiú, Keresztessy József. Később az ő nevéhez fűződik a magyar kardvívóiskola megalapítása. A szabadságharc bukása után Pesten vívótermet nyitott, és megteremtette a sportszerű vívást; módszere a támadó szellemű vívás volt.
A vívásban a forradalmi változást az 1896-os ún. Millenniumi Vívóverseny hozta, ettől számíthatjuk a vívó versenysportot. A megreformált olasz iskola és a magyar csuklózó vívás döntő összecsapása volt ez a nemzetközi verseny. Az olaszok fölényes győzelmet arattak, a mesterek kardversenyében Santelli Italo úgy nyert, ahogy akart. Santelli Italót és az olasz mestereket meghívták Magyarországra, így a magyar mesterek és versenyzők megismerkedhettek a modern vívás alapjaival.
A régi magyar kardvívó stílus és a Radaelli-iskola ésszerű ötvözéséből és további fejlesztéséből alakult ki az a kardvívórendszer, amelyet ma már klasszikus magyar vívóiskolának neveznek. Ezt a stílust tanították a legnagyobb mesterek: Santelli, Italo, Borsódy László, Gerentsér László, Fodor Károly, Gellér, majd későbbi követőik.
1945 után – bár a vívást úri sportnak tartotta az ország vezetése – a sporteredményekre szükség volt, így kialakulhatott az új mesternemzedék (dr. Bay Béla, Szabó László, dr. Duronelly, illetve Hatz József, Vass Imre, Beke Zoltán, Szüts János, Forró Sándor, Somos Béla, Tari István és mások), amelynek vezetésével újra fényesen csillogott eleinte a magyar kard, később a magyar párbajtőr.
A vívás ügyeivel kezdetben az 1897-ben alapított Magyar Atlétikai Szövetség egyik szakosztálya (atlétika, torna, játék és vívás) foglalkozott. Az önálló Magyar Vívó Szövetséget 1914. január 18-án 16 klub képviselői alapították meg.
A Magyar Vívószövetség 1988 után újjáalakult. Elnöke dr. Kamuti Jenő lett, aki azóta is betölti ezt a posztot, és a nemzetközi vívóéletben is jelentősebb feladatot lát el. 1992 óta jelen van a vezetésben Kovács Tamás, a Vasas egykori kardvívója, aki technikai igazgatóként tevékenykedik a sportág sikeréért.
Az első országos bajnokságot kard- és tőrvívásban 1900-ban, az első női tőrbajnokságot 1928-ban, az első férfi párbajtőrbajnokságot 1930-ban, az első női párbajtőrbajnokságot 1988-ban, az első női kardbajnokságot 1998-ban írták ki. A csapatbajnokságok kiírásának időpontja: férfi tőr: 1914, női tőr: 1938, férfi párbajtőr: 1931, női párbajtőr: 1988, női kard: 1998, férfi kard 1900.
A hagyományosan legeredményesebb magyar vívóegyesületek: a HTVK (Honvéd Tiszti Vívó Klub), a MAC, a BEAC, a BBTE, a MAFC; 1945 után a BVSC, az OSC, a Bp. Honvéd, a Vörös Meteor, a Vasas, az Elektromos és az Újpesti Dózsa.

A magyar kardvívósport a 19. század végén, a 20. század elején kezdett bemutatkozni a nemzetközi színtéren, és gyakorlatilag az 1908-as olimpián kezdődött el az a magyar sikersorozat, amely egészen 1964-ig tartott. Fuchs Jenő győzött egyéniben és a kardcsapat is verhetetlennek bizonyult. Ezt követően – kivéve az 1920-as antwerpeni olimpiát, amelyen nem vehettünk részt – a magyar vívók taroltak az olimpiákon és a világversenyeken. 1964-ben ez a példátlan sikersorozat megszakadt. A világ többi nemzete is megtanult vívni, és közben a vívás technikája is egyszerűsödött, a gyorsaság és az erő fejlesztése került előtérbe. Kardvívóink ott vannak a nemzetközi élmezőnyben, helytállnak, de az ún. aranykorszakok eredményeit már nem tudják megismételni.
A férfi tőrvívást Magyarországon sokáig a kard elemi iskolájának tartották, a kardvívók afféle másodlagos fegyvernek tekintették. Magyar tőrvívók először az 1912-es olimpián szerepeltek: Berti László holtverseny után negyedik, Békessy Béla pedig a hetedik lett.
Magyarországon a nők csak az 1880-as években kezdtek vívni. Ekkorra elfogadottá vált, hogy a vívással „nem vétenek a jó erkölcs és az ízlés ellen”. Carl Ede vívómester próbálta meghonosítani a női vívást, de Fodor Károly mester teremtette meg a tömegbázist. Tanítványainak zöme a Színművészeti Akadémiáról került ki. Közben a női kardvívás nyom nélkül megszűnt, a tőrvívás azonban egyre több tanítványt hódított meg. Magyarországon az első „hölgy-tőrversenyt” 1909-ben rendezték meg Pozsonyban, Tary Gizella, egy fiatal színésznő győzött. Az 1924-es olimpián ő képviselte Magyarországot, és a hatodik helyen végzett.
A 20. század végén a FIE kezdeményezésére a nők részére is bevezették a kardvívást. Első bajnoknőnk 1998-ban Nagy Orsolya (UTE-Sekotrade) lett.
Az egyenes, merev pengéjű párbajtőrrel Magyarországon csak a 20. század elején kezdett foglalkozni néhány kardvívó. Nehézkesnek tartották, de maga Santelli mester sem kedvelte. Az 1930-as években Hajdú János és Gerentsér László, Róna Armand kezdte meg a párbajtőr népszerűsítését, és 1934-ben megszületett az első magyar párbajtőrsiker, Dunay Pál Európa-bajnok lett.
A magyar vívás történetében több ún. aranykorszakot szoktak megkülönböztetni. A legjelentősebb és legtöbb eredményt hozó az ötvenes évek első felére esik, amikor addig soha nem látott tömegek kapcsolódtak be a sportágba tehetségkutató tanfolyamok, egyesületi toborzások, iskolai oktatás stb. révén. A kor legendás nagy vívói, sokszoros olimpiai és világbajnokok – Gerevich Aladár, Berczelly Tibor, Elek Ilona és a többiek – magától értetődően foglalkoztak a kezdőkkel, s vívtak a kissé haladó tehetségesebbekkel.
Elek Ilona 1951-ben megkapta a legnagyobb nemzetközi vívó elismerést, a Feyerick vándordíjat, amelyet a FIE ítélt oda. Az indoklás így szólt: „A díj őt illeti meg. Nemcsak az egész világot bámulatba ejtő eredményei miatt (három egyéni világbajnokság, két egyéni olimpiai bajnokság), hanem a mindig tiszta sportra törekvő szelleméért is. Szelleméért, amely egyesíti magában a versenyzőét, a kitűnő szervezőét, és amelyet mindig a női vívás fejlesztésének szolgálatába állított. Szelleméért, amellyel a vívás érdekében küzdött, még a legnehezebb körülmények között is, hazája és a Nemzetközi Vívó Szövetség, a vívók nagy családja érdekében.”
A kard egyéniben ezek az évek Kovács Pál évei voltak, aki minden idők egyik legsikeresebb kardvívója. Ő még vívott Jekelfalusy-Piller ellen, évtizedek múlva pedig a fiatal trónkövetelők, például Jerzy Pawlowski ellen. Kovács vívása elsősorban a tempóra épült. Jellegzetes észvívás volt, amely rendkívül megbízható és precíz technikájára alapozódott.
1953-ban Sákovics József dr. Berzsenyi Barnabás előtt megnyerte a párbajtőr egyéni világbajnokságot. Sákovics az első igazi modern párbajtőrvívónk, stílusa, eleganciája évekig meghatározta párbajtőrvívásunkat.
A Helsinkit követő évek világbajnokságai és nemzetközi versenyei szinte kivétel nélkül nemcsak hogy sikereket hoztak, hanem már jelezték egy új vívógeneráció megjelenését is. Világbajnoki döntőkben olyan fiatalok tűntek fel, mint Gyuricza József, Szőcs Bertalan, Magay Dániel, Kiss Katalin, Nyári Magda és még sokan mások. Közben a FIE által létrehozott ifjúsági világbajnokságon egy még fiatalabb gárda kezdte bontogatni szárnyait.
III. Rainer monacói herceg 1950-ben örökös vándordíjat alapított, amelyet mindig a világbajnokságon legtöbb győzelmet aratott ország vívócsapata nyer el. 1953-ban, Brüsszelben a magyar vívás négy aranyérmével a világbajnokság egyértelműen legsikeresebb csapata lett, és a sportág (valamint a díj) történetében először nyerte el a Nemzetek Díját.
1954-ben kezdődött el Kárpáti Rudolf páratlan sikersorozata, amely egészen a római olimpiáig tartott, s amelynek során – két eset kivételével – mindig megőrizte elsőségét a világ- és olimpiai bajnokságokon.
Mindeközben a nemzetközi vívóéletben, nem kis részben a magyar vívó sportdiplomácia sikereként, 1955-től gépesítették a tőrvívást. Ez az egész párbajtőrvívás hallatlan nagy fejlődését vonta maga után.
A találatjelzőgépet Gyarmati Mihály készítette el, aki munkatársával, Ferencz Károllyal évtizedeken keresztül nemcsak rendben tartotta, hanem állandóan fejlesztette is vívóink technikai felszereléseit. A technikai „ügyek” megoldásával foglalkozott később a hazai és a nemzetközi szövetség tisztségviselőjeként Székely Tibor.
Az egyik legfényesebb sikert 1955-ben, Rómában aratták versenyzőink. Ez a világbajnokság a magyar vívás történetében egyben határkő is: ekkor vált ugyanis bizonyítottan négy fegyvernemessé a magyar vívósport, mivel Gyuricza József megnyerte a férfi tőrvilágbajnokságot. A sallangmentes, ám a tökéletességig pontos Gyuricza többször legyőzte a négyszeres világbajnok d’Oriolát a világbajnokság során, utoljára a holtversenyben. Köszönhette mindezt a villanytőrnek, hiszen e nélkül nem győzhetett volna – egyszerűen a zsűri miatt. És Dömölky Lídia sem haladhatott volna veretlenül a győzelme felé.
Női tőrcsapatunk a Dömölky, Elek Ilona, Elek Margit, Kiss Katalin, Kovácsné Nyári Magda, Morvay Zsuzsa összeállításban szintén megvédte világbajnoki címét. Gerevich Aladár pedig negyvenöt éves korában ellenállhatatlan vívással veretlenül megnyerte az egyéni világbajnokságot!
A római nagy világbajnoki siker után 1956 tavaszán Luxemburgban a fiatalok is sorban nyerték az aranyérmeket: tőrben Fülöp Mihály, Kamuti Jenő, kardban Mendelényi Tamás, Horváth Zoltán második, női tőrben Rejtő Ildikó. A párbajtőr kivételével, amelyet ekkor rendeztek meg kísérletképpen először, minden versenyzőnk döntős (Ágoston Judit, Papp Csaba, Dávid Sándor) volt.
1956-ban a melbourne-i olimpián a versenyzők teljesítményén meglátszott a sok izgalom. Sem Dömölky, sem Kovácsné jutott döntőbe – az olimpiák történetében először vívtak női tőrdöntőt magyar vívónő nélkül. Kardvívásban viszont szokatlan fölénnyel nyertünk, a csapat (Magay Dániel, Hámori Jenő, Keresztes Attila) nem egészen egy óra leforgása alatt 9:4 arányban lelépte a döntőben a lengyeleket, egyéniben Kárpáti remekelt. Jerzy Pawlowski és Lev Kuznyecov állt mellette a dobogón, a szovjetek először szerepeltek vívásban az olimpián, és ekkor még senki sem gondolta, hogy később még nagyon sok gondunk lesz velük a pástokon.
1956-ban a nemcsak a csapat, hanem az utánpótlás válogatott és a vívómesterek egy része sem tért vissza Magyarországra. De hogy milyen óriási tartalékok voltak, az igazából később mutatkozott meg, amikor is vívósportunk a rendkívül nagy veszteségek ellenére is talpra állt. 1957-ben már ismét három aranyérmet nyertünk annak ellenére, hogy a kard egyéniben bekövetkezett az első fiaskó: Jerzy Pawlowski négy magyar vívó előtt simán megnyerte az egyéni világbajnokságot. Ekkor bizonyosodott ugyanis be, hogy egy valóban négyfegyvernemes csapatot nem érhet igazán nagy baj egy világbajnokságon.
A párizsi világbajnokság szenzációja Fülöp Mihály egyéni és a magyar férfi tőrcsapat világbajnoki győzelme volt. Fülöp személyében immár a második tőrvilágbajnokunkat adtuk három éven belül, és a csapatban olyan vívók voltak, mint Czvikovszky Ferenc, Kamuti Jenő.
1960-ban Rómában, az olimpián Kárpáti Rudolf megnyerte a kard egyénit, és a csapat is győzedelmeskedett. Ám Rómával lezárult egy korszak. Gerevich Aladár, aki 1932 óta és Kovács Pál, aki 1933 óta volt válogatott, visszavonult. És ezt tette Kárpáti Rudolf is.
A magyar sportéletben erre az időszakra esik a nagy átalakulás kezdete, s ebből a vívósport sem maradhatott ki. 1961-ben a Testnevelési Főiskolán megszervezték a hároméves vívómesterképzőt. Vezetője dr. Bay Béla volt, az első évfolyam hallgatói között találjuk Gyuricza Józsefet, Szőcs Bertalant és Pézsa Tibort.
1962-ben a Buenos-Aires-i világbajnokságon a magyar csapat elnyerte a Nemzetek Díját.
1964-ben a tokiói olimpián Pézsa Tibor megnyerte a kard egyénit, Rejtő Ildikó pedig tőr egyénit, a párbajtőrcsapat és a női tőrcsapat aranyérmes is lett. A hagyományos olimpia aranyérmet a Bujdosó Imre, Csongrádi László, Gedővári Imre, Nébald György, Szabó Bence összeállítású kardcsapat 1988-ban szerezte vissza. Gedővári Imre egyébként 1984-ben megnyerte a kardozók Világkupáját.
A párbajtőrözők – Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, B. Nagy Pál, Nemere Zoltán, Schmitt Pál – sorra nyerték az olimpiákat és a világbajnokságokat. Nagy sikereket ért el a női tőrcsapat is.
1988-as olimpiát követően minden világbajnokságon megvolt az aranyérem valamelyik fegyvernemben. 1991-ben Budapesten rendezték a sportág világbajnokságát, amely nemcsak rendezés tekintetében, de aranyérmekben is sikeres volt. A három arany-, egy ezüst- és három bronzérem mellett több helyezés is jelezte a sportág erejét, eredményességét.
1992-ben, a barcelonai olimpián Szabó Bence remek vívással olimpiai bajnok lett. A bécsi Európa-bajnokságon pedig kilenc aranyéremmel gazdagodott a sportág.
Az atlantai olimpián csak egy ezüstéremmel – kardcsapat – és két bronzéremmel zártuk a versenyeket.
1997-ben a Fokvárosban tartott világbajnokságon női párbajtőrcsapatunk ismételten bizonyított. Az Európa-bajnokságon is párbajtőrözők – Mincza Ildikó és Boczkó Gábor – nyerték az egyéni versenyt.
2000-ben Sydneyben a férfiak érem nélkül maradtak, Nagy Tímea azonban párbajtőrben olimpiai bajnok lett. A párbajtőrözők változatlanul jól szerepelnek: a férfi csapat 2001-ben világbajnokságot nyert, a női csapat 2001-ben és 2002-ben is Európa-bajnok volt.

Tőrvívás

Érvényes találati felület a fémmellénnyel borított testfelület: törzs karok nélkül, háton a csípők csúcsáig, elől az ágyékhajlatok találkozásáig. Az ezen felületen esett összes találatot a gép színes lámpával jelzi. Az érvénytelen felületen esett találat esetén fehér lámpa gyullad ki. Mindkét lámpa kigyulladásakor (egyik oldalon) mindig az érvénytelen jelzés esett előbb. A vezetőbíró a szabályosan kijelzett találatot is megsemmisítheti a versenyszabályokban felsorolt esetekben.

Párbajtőrvívás

Érvényes találati felület a vívó egész testére (törzs, végtagok, fej) kiterjed, beleértve a felszerelését is. Találatkor a találatjelzőgép színes lámpái közül egy vagy kettő gyullad ki. Csak a gép által szabályosan kijelzett találat ítélhető meg, a büntetőtalálatokat kivéve. A vezetőbíró a szabályosan kijelzett találatot is megsemmisítheti a versenyszabályokban felsorolt esetekben.

Kardvívás

A kard szúró- és vágófegyver. Érvényes találati felület a testnek azon része, mely a vívóállásban levő vívó combja és törzse között képződő hajlat felett van. Csak az a találat ítélhető meg, amit a gép szabályosan kijelez. A vezetőbíró a szabályosan kijelzett találatot is megsemmisítheti a versenyszabályokban felsorolt esetekben.
Tilos előremozgás közben a lábak keresztezése; ez főleg lerohanó támadás esetén fordul elő. Együttes találat esetén a vezetőbíró nem ítél találatot. Kettős találat esetén, az egyik versenyző hibázott, így a találat eldöntését a konvencióknak megfelelően kell elvégezni (támadás, belevágás); a támadónak van joga.
Fegyelmi vétség esetén a vezetőbíró sárga lap felmutatásával figyelmezteti a vétkest. Ha ugyanazon mérkőzéskor bármilyen szabálytalanságot követ el, a piros lap egyidejű felmutatása mellett egy büntetőtalálattal sújtja a vétkest. Sportszerűtlenség, fegyelmezetlenség esetén a versenybíró a fekete lap egyidejű felmutatása mellett a versenyzőt kizárhatja. A fekete lap a versenyszínhelyről történő kitiltás jelzése is lehet fegyelmezetlen néző, kísérő ellen.

Versenyszámok

Egyéni versenyek: a világranglista jelen levő legjobb 16 versenyzője vívás nélkül felkerül a 64-es egyenes kieséses tábla 1–16. helyére. A többi versenyzőt erőlista alapján lehetőleg egyforma létszámú csoportba osztják (6–7 fő). A versenyzők körvívás alapján kialakuló sorrendjét az index állapítja meg. A versenyzők 20–30 százaléka kiesik. A kialakult ranglista 1–16. helyén végzettek felkerülnek a (64-es) tábla 17–32. helyére, a többiek vívnak, míg 32 versenyző marad állva, akik a tábla 33–64. helyét foglalják el. Másnap levívják a táblát a legjobb 4-ig, akik a döntőbe kerülnek. A döntőben az olimpiai bajnokság kivételével nem vívnak a harmadik helyért, itt két harmadik helyezettet hirdetnek ki.
Csapatversenyek: a csapatok rangsorát a világranglista alapján állapítják meg. A táblán sorsolnak az 1–2., 3–4., 5–6., 7–8., ha több csapat indul 16-nál, akkor az első 16-ig a fentiek szerint, majd felállítják a kieséses táblát. A helyezéseket nagy versenyeken az 5–8. helyért is levívják. Egy csapatmérkőzés 3–3 fős csapat olyan találkozója, ahol minden versenyző találkozik az ellenfél mindhárom vívójával. Az első pár az ötödik, a második pár a tizedik, a harmadik pár a tizenötödik stb. találat eléréséig vív. Ha kevesebb találat elérése előtt telik le a vívóidő (4 perc), akkor a következő következik a fentiek szerint. A versenykiírás tartalmazhat egyéb formákat is (végig körmérkőzés, vigaszágas egyenes kiesés stb.), de világversenyeken csak a fent felsorolt lebonyolítás kerülhet szóba.

Fegyverek

A fegyver teljes hossza 1100 mm, tömege 500 grammnál kevesebb. A penge keresztmetszete négyzet alakú, anyaga, rugalmassága a versenyszabálykönyvben rögzített. A kosár 95–120 mm közötti átmérőjű. A penge hossza a kosár elejétől a szúróhegy végéig legfeljebb 900 mm. A jelzést kiváltó nyomás legalább 500 g. A szúróhegy és a kosáron belül lévő dugaszolóaljzat közötti összeköttetést a tőr hosszirányban vésett vájatában beragasztott vezeték képezi. A pengét a hegy foglalatától 150 mm hosszan szigetelni kell.

Párbajtőr: teljes hossza legfeljebb 1100 mm, tömege legalább 770 g. A penge keresztmetszete háromszög alakú, hossza a kosár elejétől a szúróhegy végéig maximum 900 mm. Hajlékonysága, valamint anyaga szabálykönyvben rögzített. A kosár átmérője legfeljebb 135 mm, mélysége legalább 30, legfeljebb 55 mm, excentritása maximum 35 mm a pengeátvezetésnél. A szúróhegy és a dugaszolóaljzat közötti összeköttetést 2 beragasztott vezetékszál biztosítja. A szúróhegy maximális játéka 1,5 mm, holtjátéka, ami alatt még nem vált ki jelzést, minimum 1 mm. A benne levő rugónak 750 grammos mérősúlyt kell visszanyomnia.

Kard: teljes hossza legfeljebb 1050 mm, tömege maximum 500 g. A penge hossza a kosár elejétől mérve legfeljebb 880 mm. Keresztmetszete vagy téglalap, vagy ún. alak. Anyaga és rugalmassága szabálykönyvben rögzített. A kosár egyetlen sima lemezből készül, lyuk vagy borda nem lehet rajta. A kosárnak hasáb alakú mérőnyíláson kell átférnie, melynek mérete 150–140 mm, magassága 150 mm. A kosáron belül van a dugaszolóaljzat.